
A 12:05-kor induló 35-ös busszal a Misináig és onnan gyalog is el lehet jutni a megemlékezésre. Túravezető: Nagy Balázs
A Laura-forráshoz új útjelző tábla elhelyezése.
A Laura-forráshoz új útjelző tábla lett elhelyezve, ami jelzi Sikondánál a forráshoz vezető turistaút kezdetét. A táblát az oszloppal a BIOKOM dolgozói készítették és a Mecsekerdő Zrt. dolgozói szállították a terepre. A táblát a Mecsek Egyesület Munka osztálya ásta be a megfelelő helyre. A szabványos turistajelzést a forrásig a BMTSZ jelzésfestői végezték.
Kellemes túraidőben lelkesen 18 fővel vágtunk neki a mai túrának. Az útvonalon ismert és ismeretlen szakaszok váltogatták egymást a csodás őszi időben a színesbe öltözött erdőkben. Utunk során két felújított emlékhelyet kerestünk fel, melyek benne vannak a Keresztény emlékhelyek túrasorozatban, ahol 27 felújított emlékhelyhez vezetünk túrákat. Azoknak, akik mind a 27 emlékhelyet felkeresik a túrák során azoknak a teljesítés végén egy szép kitűzőt adunk emlékbe.
A túra útvonala címszavakban: Mánfa Ciframalom – Szent Imre forrás és kereszt – Koponya-kutak – Vágotpuszta -Görgetegi kőkereszt – Mánfa Ciframalom. Táv: 13 km Szint: 250 méter volt.
Baumann József túravezető
Kellemes túraidő mutatkozik szombatra, melyhez javaslom az alábbi szép túraútvonalat. Az útvonalon ismert és ismeretlen szakaszok váltják egymást a csodás őszi panorámákkal. Utunk során két felújított emlékhelyet mutatok meg, melyek benne lesznek a Keresztény emlékhelyek túrasorozatban, ahol 27 felújított emlékhelyhez vezetünk majd túrákat. Azoknak, akik mind a 27 emlékhelyet felkeresik (szervezett) túráik során egy szép kitűzőt adunk emlékbe.
Keresztény emlékhelyek felkeresése 2018. október. 20. szombat
Útvonal: Mánfa Ciframalom – Szent Imre forrás és kereszt – Vágotpuszta – Koponya-kutak – Görgetegi kőkereszt – Mánfa Ciframalom.
Táv: 13 km Szint: 250 méter
Autóbusz indul 8 óra 30 perckor az autóbusz pályaudvarról. /Kaposvári járat/
Túravezető: Baumann József (telefon: +36 20 4747 151)
Visszaút: Mánfa - Ciframalomtól 14 óra 46 perckor.
Lelkes kis csapatunk a 6.46 órakor induló vonattal utazott a Pécsről Godisa vasútállomásig, hogy onnan autóbusszal érkezzen a túra indulópontjára, Bakócára. Aggódva kémleltük az égboltot, hiszen erre a szombatra hidegfrontot és esőt mondott az előrejelzés. Abaligeten még két túratársunk, Erika és Tamás csatlakozott a 11 fős túracsapathoz.
A bakócai buszfordulótól indultunk, miután néhány mondatban elmondtam a túra tervezett látnivalóit. A buszmegálló mellett kezdődik a „Köszöntő” táblával a Fekete István Emlékösvény. Az író 1926 és 1929 között gazdatisztként dolgozott gróf Mailáth György hitbizományi birtokán. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Piller Edittel. A buszfordulótól déli irányban látható a volt orvos lakás hatalmas téglatömbje, ahová oly sokszor jött alsókövesdi szolgálati lakásától a fiatal gazdatiszt.