
Turista Útjelző Vezető képzést indít a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség,
amely a résztvevőket felkészíti az MTSZ által szervezett vizsgára, amelynek sikeres teljesítése után a hallgatókat „a Magyar Természetjáró Szövetség vizsgázott útjelző vezetője” minősítés illeti meg.
A tanfolyamot elsősorban végzett túravezetőknek ajánljuk, vagy olyan gyakorlott természetjáróknak, akik megbízható térképismereti és tájékozódási tudással rendelkeznek. Nem kizáró ok az előképzettség hiánya, de ez esetben néhány témában (tájékozódás,térképismeret stb.) nagyobb erőfeszítés, többletmunka szükséges.
A tanfolyam december elejétől április közepéig tart. A tananyag elsajátítását részben levelezős formában, másrészt közvetlen foglalkozásokkal, illetve gyakorlati foglalkozásokkal segítjük elő. Ezek időpontját, időtartamát a csoport tagjaival való megbeszélés alapján alakítjuk ki. A tanfolyam során nagyban építünk a csoport tagjainak öntevékenységére, önálló munkájára, természetesen a megfelelő iránymutatás mellett.
Tanfolyamunk tananyaga a Magyar Természetjáró Szövetség honlapján itt található!
Részvételi díj: 14000 Ft, amelyből szervezett természetjárók (MTSZ,BMTSZ tagszervezet tagja) 2000Ft-os kedvezményt kapnak.
Az első foglalkozás időpontja: 2018.december.11. 17.00
Helyszín: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség székhelye: 7621 Pécs, Tímár u. 21.
Jelentkezés és további információ: Tóth Klára elnök (Tel.: +36205278913 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )
Jelentkezési határidő: 2018. november 30.
Jelentkezési lap letölthető innen!
A november végi és december eleji vadászataink a következő területeken lesznek.
November 28-án: de: 5-ös út-Óbánya –Szamárpihenő közötti terület
du: Zengő déli és Zengő északi része
November 29-én: de: Béta-Vasas külszini fejtés közötti terület
du: Zobák pszt.-Paprét-Takanyó völgy-Hármas-hegy közötti rész
December 01-én: de: Cigány hegy-Csalán hegy-1 es út- Hidegoldal-Farkasárok-Baka út
du: Szászvár bánya- Mázai faluvég – 5-ös tető közötti terület
Kalandozásaim a Vértesben és a Gerecsében - Müller Nándor könyvbemutatója
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Balokány-ligetben (PEPITA Kultúrtér) tartjuk a decemberi Természetbarátok Klubját.Ez alkalommal átvehetők, megvásárolhatók a 2019-es naptárak is.
A decemberi Mecsek Híradót 16.30-ig a Tímár utcában, utána pedig a PEPITÁ-ban is át lehet venni.
Ennek a - Példabeszédek könyvéből származó - gondolatnak a jegyében álltuk körül Rockenbauer Pál sírját november 24-én, szombaton a zengővárkonyi gesztenyésben. Hagyományos emléktúránk – a ködös, nyirkos idő ellenére – idén is szép számú természetjárót mozdított meg, hogy megemlékezzünk Rockenbauer Pálról, a természetjáróról, a világutazóról, televíziós szerkesztőről, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtőjéről.
(képek: Feketéné Móró Erzsébet)
A vadászat miatt módosított útvonalon ( apátvarasdi elágazás ,Fodorgyöp, Zengővárkony), a kék kereszttel jelzett úton, a Hétdomb Természetbarát Egyesülettel együtt, közel ötvenen ballagtunk a ködös, nyirkos időben célunk felé.
Útközben megcsodáltuk a 2017-ben Az év fája címet kiérdemlő gesztenyefát is. Utunk nagy részén sűrű ködben, sejtelmes homályban haladtunk, az erdő így is varázslatos volt. A fákról csepegő nedvesség, a szitáló köd nyirkossá tette ruhánkat, de jó hangulatban tettük meg az utat a zengővárkonyi sírig. Megemlékezésünket hosszú évek óta gazdagítja az egykori forgatócsoport tagjainak jelenléte, a velük való találkozás is. Most is itt voltak, s örömmel üdvözöltük egymást Szabados Tamással, Gyenes Károllyal és a többiekkel.
Élmény velük találkozni, s idézni az emlékeket, Rockenbauer Pál munkásságát, személyiségét. A sírnál Őri Zsuzsanna (Hétdomb TE) és Tóth Klára (BMTSZ) szép gondolatokkal emlékezett, majd együtt énekeltük Rockenbaeuer Pál kedvenc népdalait. Később Gyenes Károly irányításával a filmsorozatban elhangzott dalok is megszólaltak. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tisztelgő, emlékező koszorúját idén egy kedves, fiatal pár helyezte el a sírra. A túrázók közül ők érkeztek a legmesszebbről – Sárszentmihályról.
Rockenbauer Pál idén januárban lett volna 85 éves, s 31 éve nincs már közöttünk. Hagyományos emléktúránkkal ezt a szomorú tényt akarjuk mindig ellensúlyozni. A túrán résztvevők, a megemlékezésen megjelenők, s a sírját felkeresők nem fogyatkozó száma is ezt bizonyítja. „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl;” – írta Arany János Széchenyiről. Nem érzem túlzásnak ezt a gondolatot Rockenbauer Pálról is megfogalmazni.
Tóth Klára