
II. Pécsi Tanuló Fesztivál – 2018. 09. 21-22.
Tavaly - a magyarországi városok közül először - Pécs kapta meg a Tanuló Város díjat, melyet ősszel a pécsi Napok keretében egy színes, esemény gazdag Tanuló Fesztivállal ünnepelt meg. A rendezvény sikere megerősítést és lendületet adott a folytatáshoz, így idén szeptemberben újra lesz Tanuló Fesztivál. Az idei év mottója: az élményalapú / saját élményű tanulás. A fesztivál első napján az oktatási intézmények diákjait és pedagógusait, a második napján a családokat várják azok a szervezetek, intézmények, akik munkájukkal, működésükkel a közösségi tanulási formát, tevékenységet közvetítik. Programjaikra várnak minden érdeklődőt, aki a felfedezés, az alkotás és a megismerés örömére vágyik akár egyedül vagy családjával, baráti társaságával, helyi közösségével a következő témakörökben: Környezet-tudatos? – fenntartható környezet Pécsett és térségében, Hely és érték – Pécs kulturális örökségei, Együtt könnyebb? – generációk közötti tanulások és képességfejlesztő együttműködések.
A fesztivál programjairól részletes információ a program honlapján olvasható.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a Vándortáborozók nyomában a Mecseken című teljesítménytúrát július utolsó szombatján. E távlat megenged egy kis visszatekintést.
Történetünk kalandosan indult, mert az első tervezett időpont az a 2013.március 16-a volt, amikor az országban mozdulni sem lehetett szinte a váratlanul lezúdult hatalmas hó mennyiségétől. Így a túrára csak néhány elszánt „drávás” sporttárs érkezett helyből, senki más. Amúgy a délelőttöt Teca mamával jó beszélgetésben töltöttük, bentről csodálva a telet a tavaszban. Természetes volt, hogy nem adjuk fel. Abban az évben augusztusra tettük, majd a rákövetkező években mindig július utolsó szombatjára. Teljesítménytúránkkal annak idején a vándortáborozás hiányára, fontosságára akartuk felhívni a figyelmet, s hogy egyáltalán a kifejezés legalább fenn maradjon. Igaz, a túra címét és a végső motivációt kedves turistatársunk, Futó Józsi bácsi hagyatékából előkerült nyugat-mecseki vándortáboros kitűzők adták.
Útvonal: Kőlyuk – Mecsekjánosi - Várvölgy
Táv: 15,6 km – Szintemelkedés: 320 m A túra közepesen nehéz fokozatú.
Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron a 14-es kocsi álláson 6.15-kor, a 6.30-kor induló kaposvári dombóvári busznál.
A gyalogtúra a 66-os út kőlyuki megállójától 7.00-kor indul.
Hazautazás: a Vár-völgy megállótól 14.47-kor induló, Pécsre 15.20-kor érkező busszal.
Útiköltség: oda: 370Ft, vissza: 560 Ft.
Túravezető: Balázsy László
Fontos még:
Mindenkit szeretettel vár a túravezető: Balázsy László
Ahogy fogynak a geoládák Baranyában, úgy kell egyre messzebbre menni a hiányzó geoládákért. Így került sor Tolna egy kis részének megismerésére.
Vonattal utaztunk Szakály-Hőgyész vasútállomásig ( Dombóváron át kell szállni ) és onnan indultunk el felfedező túránkra. Otthon még a számítógépen előre próbáltam megtervezni az útvonalat , hogy a geoládák mellett a környék érdekességeit is meg tudjuk nézni. Szakály faluvége után az első látnivaló a Csicsói búcsújáróhely ahol egy szépen helyrehozott kápolnát találtunk és mellette lévő Szent-kútból a szomjasak még vizet is meríthetnek. Tovább részben erdőben, részben művelt területen érkeztünk Hőgyészre.
Hőgyészen két kastély és egy szép barokk templom is van . Sajnos a kastélyok nem látogathatók így csak kívüröl lehetett őket megcsodálni. A Templomba ha bemenni nem is , de legalább be tudtunk nézni.
Hőgyész után a falu feletti úton vissza-vissza nézegetve és egy völgyet átmászva a Malom-hegyre indultunk.
A Hőgyész központjától mindössze 2.5 km-re fekvő külterület a Szekszárd felé vezető főút és a Kalaznói út között található. A terület tulajdonosa ezt a birtokdarabot arra a célra jelölte ki, hogy az erdő hármas (gazdasági, védelmi, közjóléti) funkciójából elsősorban az utóbbi domináljon. Az erdőrész bővelkedik a jelzett utaktól, de sajnos a jelzések újrafestésére már nem fordítanak gondot. Így marad a GPS, így eltévedni nem fogunk.
A Malom-hegy tetején lévő kilátóból a felnövekvő fák miatt kilátás már sajnos nincs. Így jöhet a következő geoláda ami Tolna megye középpontján lévő "emlékoszlop" A középpontnak egy külön története van , mert mérések alapján innen 400 m-re van az igazi középpont, de oda ( miután magántulajdon ) nem lehetett az emlékoszlopot állítani! A geoládát begyűjtöttük és irány a következő falu Murga. Murgára már régen el szerettem volna menni, mert itt születtet nagyanyám és ezt a világtól elzárt kis falut ezért is meg kell nézni. A falu teljes lakossága 65 fő. Két templom is található benne .
Egy evangélikus és egy katolikus. Murga 1945 -ig egy tiszta sváb falu volt, a kitelepítés szinte teljesen elsorvasztotta. Evangélikus templomában a kézzel festett karzatot érdemes megnézni ! A buszindulásig még volt időnk, így elbeszélgettünk a falu polgármesterével. Miután még nincs tanítás így a délutáni busz nem jön be a faluba és ki kell gyalogolni a 65-ös útra (1,5 km). Igaz innen elég sűrűn járnak a buszok Szekszárd ill Bonyhád irányába.
Nem is gondoltuk, hogy a 27 km-es túrához közel 650 méter szint is fog tartozni. A dimbes-dombos Tolnai-hegyháton sok kisebb-nagyobb dombot kellett megmászni. A végeredmény 5 db geoláda és a látnivalók!
Szöveg, képek: Nagy Balázs