
.....a védett területeken szervezett természetjáró rendezvényekről
A BMTSZ Túravezetők Klubja 2025. március 18-án fórumot szervezett a Balokány-ligetben a Pepita Kultúrtér épületében, melynek témája a védettség alatt álló területeken szervezett természetjáró közösségi eseményekkel kapcsolatos törvényi háttér, a rendezvények szabályozása volt. A fórumon meghívottként részt vettek a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Természetvédelmi Osztály, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Mecsekerdő Zrt., a Biokom Kft. és a Magyar Természetjáró Szövetség képviselői.
A téma aktualitását az a – szövetségünkhöz is eljutott – információ adta, mely szerint természetvédelmi területeken nem csak a versenyszerű rendezvényeket (teljesítménytúrákat, túraversenyeket, tájfutó versenyeket stb., amikről eddig is tudtunk) kell előzetesen engedélyeztetni, hanem valamennyi közösségi rendezvényt (így pl. a nyílt túrákat is), akkor is, ha jelzett turistautakon vezetnek. Ennek értelmezésére, pontosítására hívta össze a BMTSZ elnöksége és a Túravezetők Klubja a fórumot, melyen a meghívott szakemberek mellett népes hallgatóság, sok egyesület képviselője is részt vett nem csak Baranyából, de Tolna vármegyéből is, illetve a fórumhoz online is lehetett csatlakozni.
Schóber József, a BMTSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, s bemutatta a meghívott vendégeket. Ezt követően az első tájékoztatóból gyakorlatilag választ is kaptunk a lényeges kérdésekre. A Kormányhivatal képviseletében Petroczki György Attila adott tájékoztatást a rendelkezésről.
Az 1996. évi LIII. törvény 38. § (1) bekezdés i) pontja alapján „védett természeti területen (így gyakorlatilag a Mecsek egészén) a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen a közösségi és tömegsportesemények rendezéséhez, sportversenyhez, technikai jellegű sporttevékenység folytatásához.”
A jogszabály szövegének szó szerinti értelmezése alapján egy baráti társaság vagy egy iskolai osztály, mint közösség kirándulása is engedélykötelesnek tekinthető. Ez azonban nyilvánvalóan életszerűtlen és a jogalkotói szándékot sem tükrözi.
A Természetvédelmi Hatóság jogértelmezésében azon tevékenységek tekintendők engedélyköteles tevékenységnek, melyeket nyilvánosan (pl. internetes honlapon, facebook-oldalon, nyomtatott kiadványban stb.) meghirdettek, ezáltal bárki csatlakozhat hozzájuk, vagy ideiglenes infrastruktúra kiépítése (ellenőrző pontok, sátrak, hangosító eszközök, kemping asztalok-székek) szükséges a megvalósításukhoz. Ebbe a körbe tartozik a több napos táborozás, vagy egy esküvő lebonyolítása is.
2025. március 29. Orfű, Rácz tanya
Az idei Bakancsos helyszínéül megint a Mecseket választottuk, mert a helyi tájfutóknak mindig vannak friss térképeik meg szeretjük is a terepet. A versenyközpont szokatlanul civilizált, a Rácz-tanyán fogadnak be minket, ennek minden előnyével. Világosbarna kecskével és pöttyös lóval mindenesetre már találkoztunk a terepbejáráson.
Lesz minden kategória, ami szokott, a kirándulós/turistatérképes pálya most szokatlanul könnyű, de szokásosan jó lesz. A családi mesét még mi sem ismerjük. Profik és haladók: töbörös terep, akinek mond ez valamit.
A verseny kiírása itt!
A vasárnapra (március 16.) hírdetett „Mecseki kilátók, tavaszi virágok” nyílt túra , a túravezető betegsége miatt elmarad!
A március 18.-ára meghírdetett, a védettség alatt álló területen szervezett természetjáró közösségi eseményekkel kapcsolatos tájékoztató fórum otthonról is követhető lesz.
A meet 1 órás korlátozása miatt ( ha a fórum több mint egy órát tartana) ezért három csatlakozási linket adunk meg:
1)
Túravezetők tájékoztató fóruma 1.
Március 18., kedd · 16:30 – 17:30
Időzóna: Europe/Budapest
Google Meet csatlakozási információk
Videohívás linkje: https://meet.google.com/bzr-ymnt-ttx
2)
Túravezetők tájékoztató fóruma 2.
Március 18., kedd · 17:30 – 18:30
Időzóna: Europe/Budapest
Google Meet csatlakozási információk
Videohívás linkje: https://meet.google.com/bjz-vbtx-hok
3)
Túravezetők tájékoztató fóruma 3.
Március 18., kedd · 18:30 – 19:30
Időzóna: Europe/Budapest
Google Meet csatlakozási információk
Videohívás linkje: https://meet.google.com/hgw-auof-jze
A fenti linkek csak a jelzett időpontban élnek!!! A meet súgója itt érhető el!