facebook_page_plugin

Amália-forrás

A Farkas-árok nevezetű völgy déli oldalában található, a völgytalp felett mintegy 3-4 m-rel magasabban, a Kisújbánya felől érkező, majd a Farkas-árokban elvégződő mellékvölgy torkolatától keletre, kb. 50 m-re az oldalban haladó földút alatt. Három jellegzetes "sonka alakú" sziklából folyik ki a víz. A kifolyócső felett mészkőlapba írva megtalálható a felirat is. A kifolyó vízből szinte már a kilépés helyén megkezdődik a mésztufa kiválása, amely a patakba való becsatlakozásig tart. Ennek eredményeként a völgyoldalra igen szép, részben nyitott legyezőhöz hasonló forrásmészkő dombocska települ, melynek megjelenése igen jelentős. A mészkő anyaga jóval keményebb, mint a közeli forrásoké. A tőle nyugatra lévő völgyben két jelentősebb forrásmező is van. Vízhozama kiegyenlített, 5-20 liter/perc értékek jellemzik. A foglaláskor egy természetes sziklafal meghagyásával került kialakításra. A forrás tábláját (ma már nehezen olvasható) és kifolyócsövét 2006-ban Biki Endre Gábor építette be.

amalia forras