facebook_page_plugin

Gyászhír

Sokunk kedves túratársa, Hegyi Józsi bácsi halálhíréről értesített a napokban Hajdú Szabolcs, Józsi bácsi unokája.

Hegyi József

Józsi bácsi nyílt túráink állandó résztvevője volt az elmúlt évtizedekben. Csendes, kedves egyénisége sokunk számára emlékezetes marad a túrákról, szervezett eseményeinkről.
A szövetség irodájában is gyakran megfordult. A Mecsek Híradókért rendszeresen eljárt, de igazán akkor ismertük meg, amikor a vele túrázó unokái befejeztek egy-egy jelvényszerző túramozgalmat. Ekkor behozta az igazolófüzetet, s arra is volt példa, hogy elismerésre terjesztette fel természetkedvelő unokáit.
A szeretet kölcsönös volt. Unokái megszervezték, hogy egy televíziós csatorna bemutassa a természetjáró nagypapát. A forgatásra bennünket (BMTSZ) is meghívtak, s kísérhettük Józsi bácsit a forgatócsoporttal a Francia emlékműtől a Tettyéig.Szép, igaz portré volt.
Az utóbbi években (nyolcvanon túl) már csak egyénileg járta kedvelt turista útjait, busszal utazva a Tettyére, a Dömörkapuhoz, a Misinára, s onnét járta be az ismert, szeretett helyeket.

 

Unokája, Szabolcs úgy gondolja, hogy az egykori túratársak szeretnének elbúcsúzni tőle, ezért adja közre a hírt:

 

2024. aug. 25-én (vasárnap), 17:00-kor  emlékezünk meg Józsi bácsiról, Pécsett, a Francia-szobornál, a Szőlő utcában.

 

A búcsúztató után a Francia emlékmű mögötti erdőben elszórjuk a hamvakat, és átsétálunk a Tettyére.