179. szám 2010. május
III. PITE kupa, tájékozódási túraverseny
Egy jó tájékozódási túraversenyre indultunk, és ezt meg is kaptuk a Pécsbányai Iskolától induló III. PITE kupán.
Egy kis értetlenkedés volt a kategóriák kiírásánál, de minden induló elfogadta a versenyszervezők életkori kategóriáktól mentes kiírását! Nem mindenki gondolja úgy, hogy ez a természetjárást népszerűsítő forma! Aki már volt ilyen versenyen tudja, hogy nem mindegy 2,5 km-es vagy 4 km-es tempóban haladni egy olyan versenyen, ahol a térképi legrövidebb út van általában kiszámítva! Jó útvonal vezetésű pályán mehettünk, bár a tévesztő bóják mennyisége mindenkit meglepett (igen kevés volt), de így igazolódott a rendezők elképzelése (kevés reklamáció érkezett). Mi egy gyakorló túrát terveztünk olyan túratársainknak, akik a majdani ezüst jelvényes vizsgára készülnek, ez jól sikerült, mert mindenki teljesítette a pályát, bár időhibák jócskán voltak. Egy ilyen pályán végig menni azért kihívást jelenthet minden túravezetőnek! Hiányoltuk a frissen végzett bronzos túravezetőket, akik közül csak egy mérettette meg magát. Ő jól vizsgázott, Gresák Gabika gratula!
Eredményeink: "Töltött káposzta" nevű csapat (Pál Krisztina, Jancsi Attila) "A" kategóriában II. helyezést, "Ropi" nevű csapat (Romvári Tibor, Balog Árpád) "B" kategóriában III. helyezést és a "Csodabogyók" (Andrasek Csaba, Gresák Gabriella, Ujságh Zsolt) ugyanebben a kategóriában IV. helyezést értek el. Ezek a résztvevők a Dráva TSE, Mediterrán Régió Egyesület és a Tenkes TE tagjai!
Köszönjük a rendezők munkáját, mert mi mindig örülünk, hogy egyáltalán valaki versenyt mer rendezni, ezen a most már nem is olyan megközelíthetetlen tájon!
atiKA
Rendezők a Tenkes teljesítménytúráról
Mostanság más túrarendezőktől ilyeneket hallok túránkról: szerencsétek van, mert mindig jó az idő, kevés túra van a környéken, tömegesen jönnek a túronyiak. Ezek a megállapítások biztos igazak is, de ahhoz, hogy idáig eljussunk a kezdeti 165 fős induló létszámról, kellett két kiváló, összefogásra képes, és tenni akaró egyesület, valamint a túra állandó, jó irányú fejlesztésén gondolkodó főrendező páros! Talán ezzel sikerült eloszlatnom egy-két téveszmét, hogy mi csak ülünk a készben és várjuk a jó szerencsét!
Az idei túránk ismét 800 fölötti résztvevőt vonzott a tavaszi virágokkal teli Villányi-hegységbe. Az általános várakozási idő jobb volt, mint a választáson (kb. fél óra). Az útvonal változás és a távok változtatása is meghozta a hozzáfűzött reményeinket. Bízunk benne, hogy a jövőbeni újításaink is ilyen sikeresek lesznek. Szolgáltatásaink a már megszokott színvonalon mozogtak, úgy gondoljuk, ez a jó fölött van. A csoki, cukorka, zsíros kenyér és a jó gyűdi bor minden távon elégedettséget váltott ki. A hosszabb távokon volt még szőlőcukor és nápolyi is, valamint itt még pluszban is lehetett kortyolgatni; hát bizony volt, akinek megártott! Egy kis felsorolás az elfogyasztott ételről, italról: cukorkából 9 kg, szőlőcukorból 3,2 kg, nápolyiból 8 kg fogyott. Ezekhez jön még 80 kg kenyér a Gyűdi pékségtől, 17 kg zsír, 18 kg hagyma és a gyorsan elfogyott piros arany. A fiatalabbaknak és a nem italozóknak készült pezsgőtablettás itóka, szóda és ásványvíz is jól fogyott, de a sláger idén is a Balog Árpi pincéjéből származó borok voltak. 45 liter fehér, 45 liter rosé és 40 liter portugieser, lánykori nevén oportó volt a fogyasztás, huh. A jó reklámnak köszönhetően idén nem termeltünk hatalmas mennyiségű szemetet, mert a résztvevők kb. 75%-a hozott magával poharat, köszönet érte! Nagy sikere volt a póló és egyéb ajándékok sorsolásának is. Ezeket a Groupama Garancia biztosító, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt., a Partner Kft. és a Suzuki Szabolcs ajánlották fel. Külön köszönet még a Túronyi Önkormányzatnak és a Siklós-Máriagyűdi részönkormányzatnak a területek ingyenes használatáért.
Egy apróbb problémánk akadt, mivel későn tudtuk meg, hogy ezen a napon lesz a máriagyűdi zarándoklat, így már nem tudtunk változtatni az útvonalakon. Már ki volt nyomtatva az 1200 útvonal vázlat! Úgy tudom azonban, senkinek nem okozott nagyobb gondot a hegyi találkozás. A legifjabbak és a "legtapasztaltabbak" is megkapták szokásos ajándékukat (csokik, és a Daka pince borai). A résztvevők idei életkora 5 év és 84 év között volt! A rendezők véleménye szerint ez is lehet a természetjárás népszerűsítése! Idén külön megemlékeztünk a 10-ből 10-et teljesítőkről, oklevelet és külön kitűzőt kaptak! A Gandhi Gimnázium a rendezők szállításában segédkezett. A turistautak jelzései is jónak mondhatók voltak, mivel egy idén először induló túrázó ezt írta róluk: szalagozás nem volt, mert nem is kellett. Ennél nagyobb dicséret nekünk nem kell!
Köszönet még a rendezésben segédkezőknek (32 fő) áldozatos munkájukért!
A végére maradnak szlogenjeink: hogy legyen egy jó napotok, gyertek jövőre is a Tenkes túrára, mert sok jó ember kis hegyen is elfér!
atiKA
A Tenkes és a Szüzek
Gyaloglóklubunk tagjai, a Mediterrán Szüzek, életükben először vállaltak be 20 km-es teljesítménytúrát. Mivel a Tenkesen általában téli túra keretében, forralt bort kortyolgatva sétálgattunk idáig, időszerű volt végre tavaszi pompájában megtekinteni a kiváló nedűiről is méltán népszerű hegyet.
A lányokat néhány nappal előtte értesítettem: lesz egy lehetőség megméretni magukat és a túrázás egy más formáját is kipróbálni. A kérdések özöne után (pl. bírni fogjuk-e?; kell-e futni a végén az időellenőrzés miatt?; mit jelent a nevezési díj?; hogyhogy több százan leszünk?; mi az, hogy nincsen túravezető?) csapatunk magja rászánta magát, és bizton állíthatom: nem bántuk meg! Sőt, életre szóló élményben volt részünk!
Lányaim közül a bátrabbak túravezetővé léptek elő és egy-egy szakaszon az itiner alapján ők irányították a többieket. A kezdők számára is érthető leírásnak köszönhetően egyszer sem tévedtünk el. Gondos volt az útvonal-kijelölés is: a túra folyamán gyönyörű, ritka tavaszi virágokat láttunk (mocsári gólyahír, fekete kökörcsin, virágzó mandulafa). Változatos tájakon gyalogoltunk: erdőben, patak mellett, szőlőhegyen, füves domboldalon lélegzet-elállítóan szép kilátással Siklósra, megnézhettük a máriagyűdi kegytemplomot, felmászhattunk a tenkesi kis fakilátóba, pihentünk a Tenkes TE szépen felújított főhadiszállásánál, a Pyber-kunyhónál, csodálhattunk takaros présházakat, ittunk a Szent-kút vizéből.
Minden állomáson barátságos fogadtatásra és gazdag ellátmányra leltünk: édességek, üdítők, az elmaradhatatlan hagymás zsíros kenyér, valamint színben, illatban, zamatban különféle borok, legalább ötfajta! Helyi turistatársaink saját készítésű nedűitől a megszokottnál is vidámabb hangulatban, nevetgélve, viccelődve, énekelve tettük meg a túra utolsó harmadát. A szembejövő zarándokok csapatában és a 30 km-es túra résztvevőiben sok ismerősre leltünk és örömmel üdvözöltük egymást. A célban főtt étel várta az éhesebb gyaloglókat, és egy tavaszi héricses jelvényt is átvehettek az először teljesítő klubtagjaink, akik a hangulatból kifolyólag úgy nyilatkoztak, hogy akár már most nekiállnának a leghosszabb szakasz teljesítésének is! Majd jövőre, csajok! Addig még egy kicsit gyakorolunk.
Nagy köszönet illeti a szervezőket és segítőiket, minden klasszul ment, minden a helyén volt! Tőlük is kiváló teljesítmény 800-nál is több turistát összekoordinálni és számukra ilyen szép, vidám, élménydús túranapot biztosítani! Viszlát a következő évi Tenkes Teljesítménytúrán, méghozzá a 30 km-es távon!
Pál Krisztina klubvezető-edző
Tavaszi ajándék
Április 17-án a PITE születésnapi túrán vettünk részt a Kenderföldi Természetjárók és a Dél-Zselic TK túrázóival, gyerekek és felnőttek. A túra útvonala a Nagy-Mély-völgyben és a Petnyáki-völgyben vezetett. Az előző hetek bőséges esőzései után bíztunk benne, hogy a patakok szép látványt fognak nyújtani.
Nem csalódtunk. A túra Pécsbányatelepről indult, és az első meglepetés - még mielőtt leértünk volna a völgyekbe - a Fekete-kő-forrásnál ért bennünket, amelyből a kifolyócső teljes keresztmetszetében, sugárban ömlött ki a víz. Régóta járom a Mecseket, és ezt a forrást legtöbbször csak "ceruzabél" vastagságú kifolyással láttam, de sokszor teljesen kiapadva.
A Rábay-fát elhagyva leereszkedtünk a Nagy-Mély-völgybe. Gyönyörű tavaszi hangulat: ezerrel sütött a nap, az erdő alja terítve medvehagymával. A Kánya-forrás előtt a Mariska-forrás is "teljes gőzzel dolgozott", aztán a Kánya-forrásnál fantasztikus volt a látvány: mindhárom kifolyócsövén vastag sugárban ontotta vizét a forrás.
Utunk a völgyben vezetett tovább. A patak hangos csobogással folyt lefelé. Gyerekkoromból maradtak ilyen emlékképeim a Nagy-Mély-völgyről; sajnos az utóbbi években (évtizedekben?) inkább a gyéren csordogáló patak volt a jellemző, de volt olyan nyár is, hogy jóformán teljesen száraz volt a patakmeder. Most a kisebb-nagyobb vízeséseken hangos zúgással bukott alá a víz, amelyen a napsugarak szikrázva törtek meg. Igazán nagy élmény volt, kicsit hasonlított a magas hegyek patakjainak látványához. Lejjebb érve a Sziklás-forrás amilyen kicsi, olyan bőségesen ontotta a vizet magából, mindhárom kifolyócsövén. Az élményeinket aztán a Petnyáki-völgyben az Ágnes-vízesés látványa tetézte.
A születésnapi túrán mi kaptunk ajándékot a természettől: a Mecsek völgyei elkápráztattak bennünket.
Fotó: Rétyi Lászlóné
Túravezetők Klubja
Jó szerencsét!
A pécsi és komlói fül számára ismerősen csengő üdvözlés. A bányászok köszöntik, köszöntötték így társaikat. De talán kevesen tudják, hogy a kohászok és az erdészek is.
Igen, az erdészek is, akik nemzeti kincsünknek, az erdőknek gondos, lelkiismeretes kezelői. Legfontosabb feladatuk a tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodás, mely megteremti annak lehetőségét, hogy az erdő környezetünk állandó része legyen, lehessen, miközben kielégíti a társadalom faanyagra, természetes környezetre, és felüdülésre irányuló elvárásait is.
Felmerül a kérdés: vajon miért alapított 1735-ben Selmecbányán Mária Terézia királynő bányatisztképző iskolát, melyet 1770-ben három tanszékkel (bányász, kohász, erdész) mérnökképző akadémiai rangra emelt? Miért hangsúlyozta a királynő, hogy az erdők művelésére is különös gonddal legyenek? Milyen hagyományokat örökített tovább az Alma Mater korunk fiatal erdészeire?
Egy érdekes régi, de mindmáig élő hagyományokat felidéző és elmesélő - élménybeszámolóra és beszélgetésre várjuk túravezető-társainkat és minden érdeklődőt Bagdán Levente erdész kollégámmal 2010. május 6-án, 17 - 18 óra között a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 80-as termébe.
Scheitler Adrienn
túravezető
A dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont idén április 20-án ismét megrendezte a Kovács Béla Emléktúrát. A Misina-tetőtől a dombóvári iskoláig tartó 44 km tavalyi megtétele után úgy döntöttünk, hogy most csatlakozunk az odafelé, Dombóvártól a Misina-tetőig is végig gyaloglók társaságához.
Pénteken este 19.30-kor gyülekeztünk Dombóváron a Béke-parkban, ahol kb. 40 fiatallal együtt neveztünk, majd 20 órakor kezdetét vette a nagy kaland! Számomra nem csak a távolság leküzdése, hanem a sötétben való haladás is óriási kihívást jelentett. Eleinte még jól megvilágította a félhold az utat, viszont a Baranya-csatorna mentén már felkapcsoltuk elemlámpáinkat. A harmatos, térdig érő fűben nem volt egyszerű az előrehaladás, de 22 órára elértük Vásárosdombót. Itt tartottunk egy rövid pihenőt, majd elindultunk a környező dombok felé. A tetőn a csapat lassan szétvált és mindenki a saját elképzelése szerint folytatta tovább a táv teljesítését. Mi négyen követtük a Tarrós-Mecsekpölöske útvonalat. Leírhatatlan atmoszférája van ilyenkor a természetnek! Csend és nyugalom honol mindenhol. Itt-ott még madárcsicsergést is hallottunk.
A jelzések keresése közben egyszer csak két világító szempárt vettem észre a fák között. Nem akartam tudni, hogy mi is lehet az, inkább szaporán a fiúk nyomába eredtem! Aztán később a sáros-vizes útszakaszok kerülgetése közben bekövetkezett az, amire nem számítottam. Megbotlottam egy keresztben fekvő indában és hasra estem. Alaposan megütöttem magamat, így már nem tudtam befejezni a túrát. A társaim viszont olyan ügyesek voltak, hogy még visszafelé is megtették az utat. Nagyon büszke vagyok Rájuk! A nappali távot is sokan teljesítették az egyesületünkből, igazán jó kis csapat a miénk! Jövőre újra belevágunk! Akkor már remélem, hogy esés nélkül!
Takácsné Jakabos Laura
Delta Turista Egyesület, Dombóvár
"MÚLTIDÉZŐ"
Kedves Turistatársaim!
Új rovatot indítunk "MÚLTIDÉZŐ" címmel a Mecsek Híradóban.
A közelgő, 2011-ben kerek évfordulók (a Mecsek Egyesület 120 éve jött létre, a Természetbarátok Turista Egyesülete Pécsi Csoportja 100 éve alakult meg) arra késztetnek bennünket, hogy a mai események, hírek mellett közreadjunk egy-egy, a múltban megjelent írást a Mecsek Híradó "elődeiben" olvashatók közül, s ezzel idézzük fel azt a hangulatot, azokat az eseményeket, amelyek pár évtizeddel ezelőtt jellemezték a természetjárók életét. Varga Ferenc (aki szövetségünk elnökségének tagja volt a 80-as években) vállalkozott a "böngészésre", válogatásra. Elsőként a MECSEKI HÍRADÓ (amely akkor negyedévenként, stenciles eljárással készült) 1980. évi 3. számában megjelent egyik írást idézzük az ő bevezetőjével.
Reméljük, az új rovatunkban megjelenő írások másoknak is kedvet adnak a múltidézéshez.
Az alábbi történetet az 1980-as év nyarán hallottuk Kisújbányán az (akkor) újmódi üdülőfaluban, fent a pincesoron. Borozgatás közben mesélte az öreg, akit ottfelejtett a történelem valahogy az egykori falu lakói közül. Nem tudta otthagyni szülőfaluját, hát maradt. Ha kellett vendéglátó gazda volt, ha kellett, a hátrahagyott porták őrzője. Később az új tulajdonosok is szolgálatba fogadták, afféle falugondnoki teendőket látott el.
Kisújbányának egyetlen őslakója - Agátz Józsi bácsi - minden arra járó turista jó barátja volt. Minden jó szándékú embert szívesen kisegített, de ha valaki megbántotta, ő sem maradt az illetőnek adósa. Sok mulatságos történetet tudott az öreg, a sok közül is az egyik legújabbat mesélte ott jártamkor. Én lejegyeztem, közreadom:
Javában élte megszokott nyári életét az üdülőfalu. Lakói - lévén egymásrautaltság köztük - megszokták, megbecsülték egymást. Ám új telepesek érkeztek a faluba. A fővárosból odaszármazott fiatal pár valahogy kilógott a többiek közül. Viselkedésük volt hivalkodóbb, vagy csak egyszerűen különvonultabban éltek, fene tudja. Már az is furcsa volt, hogy fővárosi emberek lévén kecskepásztorságra adták a fejüket. Vagy kétszáz állattal próbáltak gazdálkodni. Próbáltak, de érteni nem nagyon értettek az egészhez. Ráadásul azt a hibát is elkövették, hogy Józsi bácsival is összeakaszkodtak. Enyhén szólva eljátszották a jóindulatát.
Józsi bácsi amúgy is kétkedve figyelte az állatokkal való próbálkozásaikat, de mert nagy tréfamester volt, megvárta, míg hozzá fordultak tanácsokért. Annak is eljött az ideje.
" Józsi bácsi!" kereste fel nagy kelletlenül, de most már békülő szándékkal a fiatalember mondja már meg, hogyan kell a kecskéket megfejni?
Rugdalóznak ugye? játszott alá szándékának az öreg. Hát, fiam, az roppant egyszerű dolog. Az egy Kolumbusz tojása. Csak tudni kell a módját. Itt van egy pár gumicsizma. Látod-e? Itt meg egy asztal. Ha a kecskét az asztalra állítod, s hogy ne rugdalózzon az állat, két hátsó lábát a csizmába bedugod, álomkönnyű lesz fejni.
Ugrott a fiú, vitte a csizmát örömest fejezte be elégedetten a történetet az öreg. Hogy aztán a tejjel együtt mi került még a rocskába az állat hátsó fertályábó "az erőlködés miatt"? - azt ne tőlem kérdezzék! Olyan aromás kecsketejet azóta sem fejtek széles e világon. Sem Kisújbányán, sem másutt. De még a fővárosban sem!
Taglétszámunk
Az alábbiakban a 2009-ben szövetségünknél természetbarát tagságot érvényesített tagszervezeteink ez évi adatait adjuk közre, 2010. április 30-i dátumig. Kérjük azon tagszervezeteinket, akik még ez évre nem érvényesítettek, azt mielőbb tegyék meg.
|
Ifjúsági |
Felnőtt |
Nyugdíjas |
Összesen |
Szöv.tagdíj |
Arany Horda TE |
2 |
|
3 |
5 |
|
Dél-d. Távközlési Sport Egy. |
|
1 |
5 |
6 |
igen |
Dél-Zselic TK |
8 |
10 |
4 |
22 |
igen |
DÖKE, Komló |
|
|
|
|
|
Dráva TSE |
7 |
14 |
2 |
23 |
igen |
Felhőtlenek |
|
|
6 |
6 |
igen |
Hétdomb TE, Komló |
4 |
10 |
33 |
47 |
igen |
Kenderföldí Természetjárók |
20 |
1 |
|
21 |
igen |
Majtényi Hagyományőrző Cs. |
16 |
1 |
|
17 |
igen |
Mecsek Egyesület |
|
6 |
4 |
10 |
|
Mecseki Erdészeti Zrt. |
2 |
13 |
1 |
16 |
igen |
Mecseki Kóborlók |
2 |
3 |
5 |
10 |
igen |
Mediterrán Gyalogló Klub |
|
|
|
|
|
Mindszentgodisai Ált. Isk. |
|
|
|
|
|
Nyugdíjas Szakosztály |
|
|
55 |
55 |
igen |
Öttorony Szakosztály |
|
|
|
|
|
Pécsi Ifjúsági Unió |
|
|
|
|
|
Pécsi Túrakerékpáros Klub |
6 |
11 |
2 |
19 |
igen |
Pécsi Vörös Meteor |
1 |
1 |
2 |
4 |
igen |
POEÜ |
|
|
|
|
|
PTTE Vámos Mihály Szako. |
7 |
9 |
15 |
31 |
igen |
REZÉT SE, Baja |
3 |
9 |
1 |
13 |
igen |
Szent Imre ISK, Siklós |
7 |
2 |
|
9 |
igen |
Szuadó TE |
7 |
9 |
|
16 |
igen |
Szúrós Csodabogyó Szakoszt. |
8 |
11 |
19 |
38 |
igen |
Tenkes TE, Siklós |
1 |
14 |
2 |
17 |
igen |
|
101 |
125 |
159 |
385 |
|
Lakatosné Novotny Sarolta
titkár
HÍREK |
Rendezvények
¨ május 6, csütörtök: Túravezetők Klubja. A selmecbányai iskola öröksége – Bagdán Levente erdész előadása. Helyszín és időpont: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs, Széchenyi tér 11.), 80-as terem, 17 óra.
¨ május 15, szombat: "Baranya-Tolna" teljesítménytúrák (30, 15 km). R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Rajt: Kenderföldi Általános Iskola, Komló, Gagarin u. 4, 7.00-9.00 (30 km), 7.30-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 700, ill. 600 Ft/fő. Kedvezmények: előzetes nevezéssel (május 8-ig) 50 Ft, MTSZ tagoknak 100 Ft, Magyar Turista Kártyával, ill. TTT, MSTSZ tagoknak, diákoknak és családoknak 50 Ft. Információ: Őri Zsuzsanna (( 20/376-6437, 70/260-7059) .
¨ május 20, csütörtök: "Örökségünk" - délutáni diskurzus a komlói múzeumban. Feketéné Móró Erzsébet: Váraink múltja és jelene II. Időpont: 17 óra.
¨ május 24, hétfő: Pécsváradi Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Információ: Dr. Novotny Iván (( 72/466-326, 20/336-2237).
¨ május 29, szombat: "DÖKE 75-50-25" teljesítménytúrák. R.: Döke, Komló. Rajt: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, 500 ill. 400 Ft/fő. MTSZ tagoknak, ill. Magyar Turista Kártyával 100 Ft/fő kedvezmény. Információ: Blum András (( 30/973-5233).
¨ május 29, szombat: Gyereknapi túra (16, 10, 5 km). R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 7.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 500, 400 ill. 300 Ft/fő (PVTSZ tagoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János (( 30/993-8595).
¨ június 5, szombat: "2x100 km Baranyában" kerékpáros teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Széchenyi tér, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny. Nevezési díj: 700 Ft/fő. Információ: Keményfi Balázs (( 20/332-5000).
NYÍLT TÚRÁK
► május 9, vasárnap: Kémes - Szaporca - Cún - Horgásztó - Tésenfa - Kémes (20 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz buszpályaudvaron 7.20-kor (15-ös kocsiállás). Túravezető: Romvári Tibor ((30/335-1702).
► május 15, szombat "Túra a Baranyai-domságban II." Útvonal: Liptód - Ló-kút - Kercsevine - Maráza - Mária-kápolna - Szilvási gerincút - Kéméndi-tető - Szederkény (17 km). Találkozás a liptódi autóbusz fordulónál 8.35-kor. (Pécsről az autóbusz 7.15-kor indul a 2-es kocsiállásról.) Túravezető: Biki Endre Gábor (( 30/452-4579).
► május 22, szombat: Boda - Szentdomján - Meleg-mál - Bakonyai erdészház (16 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz buszpályaudvaron 8.15-kor (5-ös kocsiállás). Túravezető: Kazal György (( 72/319-789).
► május 29, szombat: Éger-völgy - Mohosi-kis-kút - Babásszerkővek - Jakab-hegy - Patacsi mező - Éger-völgy (14 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz-pályaudvaon a 22-es autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Illsics Nóra (( 30/556-0578).
► június 5, szombat: Erdősmecske - Dérvölgyi-forrás - Héthárs pihenő - Tőkés-kút - Mészkemencei-vendégház - Cigány-kút - Tűzkő-hegy - Apátvarasdtelep - Mecseknádasd (17 km). Találkozás Pécsváradon a kollégium előtti autóbusz megállóban 7.50-kor (Pécsről az autóbusz 7.25-kor indul a 8-as kocsiállásról). Túravezető: Biki Endre Gábor ((30/452-4579).
A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói kiindulással
¨ május 9, vasárnap: "Szívem csücske a Dombay-tó". Útvonal: Hosszúhetény - Püspökszentlászló - Komlós-kanyar - Dombay-tó - Hosszúhetény (19 km). Túravezető: Zana Szilvia (( 20/575-9857). Rövidebb táv: Hosszúhetény - Ruzsama - Dombay-tó - Hosszúhetény (10 km). Túravezető: Őri Zsuzsanna (( 70/260-7059). Indulás mindkét túrára a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal.
¨ május 16, vasárnap: "Zergevirág túra" (jelzetlen úton). Táv: 12 km. Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Rácz János (( 70/561-5587).
¨ május 22, szombat: Komló, Petőfi tér - Mánfa - Árpád-kori templom - Petnyák - Kőlyuk - Sikonda (13 km). Indulás 7.40-kor a Petőfi térről. Túravezető: Németh Katalin (( 20/507-0776).
¨ május 29, szombat: "Völgység - Hétdomb" baráti találkozó. Útvonal: Máza - Koromszói apátság romjai - Vörösfenyő kulcsosház - Máré-csárda (14 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (( 20/260-1947).
¨ június 6, vasárnap: "Kaland-túra Ferivel" - ez évben is. Útvonal: Szajk - Babarcpuszta - Liptód - Lókúti pihenő - Erdősmároki halastavak - Szent János-kápolna - Öreg-hegy - Babarc (18 km). Az indulásról információ a túravezetőtől: Breitenstein Ferenc (( 30/235-0695).
DDNPI rendezvények
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók.
► május 8, szombat: Éjszakai túra a Zselicben. A csillagos ég megfigyelése. Találkozás: Hotel Kardosfa, 19 óra. A túra hossza 5-6 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.
► május 11, kedd: az Ében Fafúvós Egyesület koncertje a Tettyei Mésztufa-barlangban. Időpont: 18 óra. Belépődíj: a barlangi belépő ára.
► május 18, kedd: Magyar földrajzi felfedezők - Varga Zsolt előadássorozata. Magyar László, Almásy László - Afrika tájai 2. Helyszín, időpont: Pécs, Tettye Oktatási Központ, 17 óra. A program ingyenes.
► május 22, szombat: "Barcsi borókás" túra (az Európai Nemzeti Parkok Napján). A résztvevők megismerkedhetnek a barcsi borókás élővilágával és a területen található lápvidékre is ellátogathatnak. Találkozás a Barcsi Borókás parkolójában 10 órakor. A túra hossza 5 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.
► május 29, szombat: "Kis-réttől a kastélyparkig" - jelvénygyűjtő túra. A túra helyszíne a sellyei Kisrét, ahol megcsodálható a mocsári kosbor és a hússzínű ujjaskosbor, valamint a sellyei kastélypark arborétuma. Találkozás Sellyén a kastély előtti parkolóban 10 órakor. A túra hossza 4 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.
► június 5, szombat: "Hódító hód" kenutúra a Vén-Dunán. Helyszín: Baja, Vén-Duna. Előzetes jelentkezés szükséges! A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 8 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.
Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). (72/525-376 (napközben); 72/525-377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra.
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.