facebook_page_plugin

2009. április 168. szám

 

MECSEK HÍRADÓ

 

168. szám                                                                     2009. április

 

 

 

 

HORVÁT ADOLF OLIVÉR EMLÉKTÚRA

2009. március 7. 

 

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Mecsek Egyesület második alkalom­mal szervezett emléktúrát Horvát Adolf Olivér tiszteletére. A március 7-ére szervezett túrán az első megállót a róla elnevezett emlékkőnél tartottuk a Vörös-hegyen. Itt a tanít­vány,  kolléga, s az emlékeket mentő és kutató  Temesi Endre Miklós mondta el gondolatait a szeretett, tisztelt tanárról, kollégáról, ill. a ciszterci értékrendről. A következőkben a beszédéből idézünk néhány mondatot:

„Az emlékkő annak állít emléket, aki a Mecsek évkönyveiben írásával már 1933-ban sze­re­pelt. Az 1934-es évkönyvben „Képek a Mecsek és a Mecsekalja növényvilágából” cím­mel írt a vadvirágos különlegességekről. 1935-ben a ciszterci gimnázium tanáraként a Me­csek Egyesület munka- és természetvédelmi osztály titkára, majd az egyesület elnöke lett. A Mecsek flórájának kutatója, a biológia tudományok doktora, a Mecsek Egyesület örö­kös tiszteletbeli elnöke – olvashatod itt, a márványtáblán”

„A tanár világító és melegítő ember. Tanít és nevel. Vonz és alakít. A lélek és a világosság küldöttje. Ihlet és hat. Sugárzása nyomán egy új világ nyílik ki és készül. Egy világ, mely olyan, mint Ő. Mindig ugyanaz, de mindig több, frissebb, gazdagabb. Az örök meg­tartó tegnap, és teremtő holnap. Ők, akik a tanár-tanítvány viszonyának nemes felfogásával, a fiatal lelkeket nagy értékű tudományos kincsekkel gazdagítják, az iskola és a tudomány szeretetére nevelnek, miként szeretett tanárunk, Horvát Adolf Olivér úr tette.”

„Végezetül hadd álljon itt Adolf atya, ciszterci paptanár, a tudós 1937-ben írt sora: … de magá­nak az erdőknek és a cserjéknek kímélete és szeretete egyik jele a finom és igazán művelt léleknek, mely minden fűszálban és virágban… a Teremtőhöz visznek közelebb.”

 

A megemlékezés után folytattuk túránkat, amelynek során az ébredő természet számtalan gyönyörűségével találkoztunk. A már elnyílóban lévő illatos hunyorok, az éppen bimbót bontó májvirágok, kankalinok, hóvirágok, később a zsenge medvehagyma tövek bizo­nyí­tot­ták, hogy nemcsak a naptár jelzi a tavaszt. Utunk során több, "forrásépítőink” által ren­de­zett, és a természet által is díszített forrás (Fenyves-forrás, Jancsi-forrás, Egészség-forrás, Pipás-forrás, később a Büdöskúti-forrás, Évi–Jenci-forrás, Feri-forrás) mellett haladtunk el. Pihenőt tartottunk a volt Magyarok kunyhójánál, ahol láttuk az emlékoszlop fel­állításának előkészületeit, s megemlékeztünk a XX. századi történelem „zivataros” ese­mé­nyeiről. Már újra dél felé tartva a büdöskúti oldalon is a tavasz hírnökei között halad­tunk, majd pihenőt tartottunk a kulcsosháznál. Itt csatlakozott hozzánk Strasser Péter a tanítványaival. A komlói iskolások a Természet Oszlopcsarnokai program (Magyar Ter­mészetbarát Szövetség) keretében töltötték az időt túrázással és játékkal az erdőben.

A várost Lapison át, a Mandulást érintve értük el, de útközben még a tubesi oldalon újra Horvát Adolf Olivér emlékét idéztük, hisz tudjuk jól, hogy a biológus számára ez a hegyoldal kínálta a legtöbb és legértékesebb kutatnivalót. Úgy gondolom, Horvát Adolf Olivér, a Mecsek Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, Pécs város díszpolgára, a mecseki flóra Európa-hírű kutatója, a biológiai tudományok doktora, a természetet oly érdeklődéssel, szakértelemmel szerető tudós ember emlékét nem ápolhattuk volna méltób­ban, mint ezzel az emléktúrával. Sikere a jövőre nézve is biztatásként szolgál.

                 Tóth Klára
túravezető

š›š›š›š›š››

26. CSOKONAY SÁNDOR emléktúra

Március 21-én, szombaton a Pannon Volán által biztosított mentesítő járattal érkezünk az orfűi elágazáshoz. A komlói turisták külön busszal érkeznek, hogy csatlakozzanak a túrához. 55 fővel indulunk a Gubacsos-forrás felé, óvatosan haladva a forgalmas út szélén.

A Gubacsos-forrásnál Csokonay Sándorról, Molnár Pista bácsiról, és kortársaikról emlékezünk meg, akik sokat tettek a Mecsek turista létesítményeinek létrehozásáért. A forrás felújítása sajnos a kulcsosház kezelőit nem ösztönözték arra, hogy a ház környezetét rendezettebbé, szebbé tegyék.

Kis kaptató beiktatásával feljutunk a tetőre. Szusszanunk egy keveset, majd előkerül a sze­me­tes zsák és elkezdjük az eldobált pillepalackok összegyűjtését az erdészeti út men­tén, amerre haladunk. A Vásáros utat keresztezve megállunk, és az erdészeti munkála­tokról beszélek túratársaimnak. A Körtvélyesi-gerincen haladunk tovább, a töbrökkel tarkított táj csodálatos képet mutat. Balra a meredek oldal alatt a Körtvélyesi-árok hú­zó­dik, melynek vize eltűnik egy rejtett víznyelőben. Itt alkalom nyílik egy kis ismer­tetőre a bar­langok és a források kapcsolatáról, valamint a földtörténeti korok ide vonat­kozó dolgairól.

A napsütésben ezüstösen csillogó bükkfák törzsei alatt zöld szőnyegként virítanak a medvehagymák zsenge levelei. A Bögrés-kúthoz érve kis szünetet tartunk, hogy a korán kelők egy kis élelmet vehessenek magukhoz. A szendvicsek ízesítéséhez csak le kell hajolni, és finom medvehagyma levél kerülhet a szalámik fölé.

A kissé megélénkült szél indulásra késztet bennünket, így elindulunk a völgyben felfelé. A vörös permi homokköveken fodrozódik a víz, és homokot gyűjt a torlatokba. Kicsit lelassulva érjük el a Pipás-forrást. A forrás méregzöld mohát növesztett homlokfalán. Vízcseppek himbálóznak rajtuk, majd aláhullnak a medencébe. Többen megkóstolják a finom ízű vizet, majd a kulacsokba is kerül belőle. A források elnevezésének szokásait mondom el, ami szerintem nagyon fontos dolog. Mindig a környezet jellegzetessége, a hely nevének figyelembevétele a legfontosabb egy forrás nevének megválasztásánál. Miután megbeszéltük, hogy egy bükkösben nem illik Gyertyános-forrást elnevezni, elindulunk fel a gerincre. A közeli erdészeti útelágazástól néhány méterre felkeressük a Magyarok kunyhója emlékhelyet. A mostoha tavaszi időjárás nem tette lehetővé, hogy e túra résztvevői megláthassák az itt elhelyezésre kerülő emlékoszlopot. Az oszlopon 1919-től napjainkig minden fontos esemény jelképe látható lesz. Csokonay Sándor sok éven keresztül gondozta a szerb megszálláskor épített kis kunyhót. Mára csak alapjai maradtak meg, ahol pihenőpad és asztal lesz elhelyezve a közeljövőben.

A Szuadó-gerincen szél csapkodja az ágakat, és örülünk, hogy a völgy felé vesszük az irányt. Kanyargós ágakkal átszőtt úton, medvehagymák között érünk le a barlangászok tábor­helyéhez. Itt újabb pihenő, egy kis kóstolgatás a hazai pálinkákból, borokból és finomságokból. A tábor környéke viszonylag rendezett, de gondos gazda módjára a bar­lan­gászok tisztábbá tehetnék, és talán a Mecsek háza alatti forrás tisztítására is szán­hat­ná­nak egy kis időt. Elmondom túratársaimnak, milyen sokat segítettek a bar­langászok a Bagoly-forrás és a Laci-forrás felújításában, amit ezúton is köszönünk nekik.

Szalad az idő, sokan indulnának, és engedünk az akaratuknak. Átkelünk a patakon kisebb- nagyobb segítséggel, majd a Szuadó-forrást és a Laci-forrást keressük fel. A „Szuadó 40” teljesítménytúrázók lábnyomai elegyengették a laza talajt, így nekünk könnyebb a haladás. A Laci-forrás megújult falánál beszélgetünk a valaha volt kis tóról, halakról és Sanyi bácsi fiáról, akiről a forrást elnevezte. Visszafordulva az utolsókból lesznek elsők, mert megyünk vissza az útra. A Mihály remete-forrást már néhány társunk kitisztította, így neki­vág­hatunk az emelkedőnek. Zegzugos úton elérjük a Tixi-forrást, melynek táblája alig látszik ki a levelektől. Ágakból gereblye készül, és néhány perc múlva felcsillan a forrás tiszta vize. Minden vihar után a bükkfák leveleit besodorja a szél és elrejti a forrás építményét. Innen már az új forrásjelzésen igyekszünk fel a tetőre.

A blokkháznál néhány barátunk a dobozból bélyegzőket ragaszt a túrajelentőjére, hogy hitelesebbé és szebbé tegye azt. A ház mögötti úton hamar a Négy barát-forráshoz érünk. A forrás táblájának négy sarkában Sanyi bácsi és barátai vezetéknevének kezdőbetűi láthatóak.

Lefele indulunk, és a Farkas-forrást ejtjük utunkba. Itt először a forrásra dőlt vastag bükkfatörzset vonszoljuk el legalább tízen, ami így sem megy könnyen. Szó kerül a forrás legendájáról és a valaha itt élt emberekről. Ismét átvergődünk a patakon és a vörös homok­kövek közt szaladó patak felett haladunk a völgyben. Az Éger-forrást elhagyva hama­rosan az Éger-völgyi kiránduló centrumhoz érünk. Az itt található Fecske-forrás táblája kiesett, ezt bevisszük a Teca Mama vendéglőjébe és leadjuk.

A kellemes és hasznos túra után búcsút veszünk a buszhoz igazodó társainktól. A maradék csapattársainkkal beülünk egy sörre és nézzük a 40 kilométeres túráról („Szuadó” teljesítménytúra) fura léptekkel érkező túrázókat.

Baumann József
túravezető

 

 

Erdészeti nyílt napok a Mecsekben

Szép, zöldellő erdő látható a meghívó címlapján, mely a Mecseki Erdészeti Zrt. rendez­vény­sorozatára invitál. Elsőként a Pécsváradi Erdészet várta az érdeklődőket március 21-én, szombaton egy kellemes sétára „Erdőgazdálkodás és üvegművesség a Kelet-Me­csek­ben” elnevezéssel. A zobáki találkozóhelyről Pap-rétig sétáltunk, miközben Ripszám István igazgató úr az ún. „szálazó vágás” technikáját magyarázta el és eredmé­nyét mutatta be a szép bükkösben. A technológia lényege, hogy a területen az erdőborított­ság állandó, az utánpótlás természetes szaporulattal történik, a talajt nem veszélyezteti az erózió, mint tarvágás esetén. Szó került arról is, hogy a Pécsváradi Erdészet közel 12 ezer hektáros erdő­területen gazdálkodik, melynek 96%-án őshonos fafajok élnek (bükk, gyertyán, tölgy), ezzel lehetőséget adva a természetközeli erdőgazdálkodásra. Ter­mésze­tesen téma volt az „erdőfaló” erőmű kérdése is. Azt a megnyugtató választ kaptuk az igazgató úrtól, hogy az erdészeti üzemtervben szereplő, kitermelhető famennyi­ségnek a 70%-át vágják ki évente, s a rönkök közül csak azok kerülnek az erőműbe, amik hibásak, másra nem hasz­nálhatók.

Pap-rétről egy muzeális, egykori honvédségi Csepel teherautó platóján utaztunk Puszta­bányáig, ami a társaság férfi tagjaiban ifjúkori emlékeket ébresztett. Pusztabányán megtekinthettük az erdészet kezelésében működő kulcsosházat. Vendéglátóink friss zsíros kenyérrel kínáltak, melyet az útközben szedett medvehagyma-levelekkel ízesítve fogyasztottunk el. Almalevet ittunk hozzá az erdészet kárászi gyümölcsléüzeméből.

Ezután Lang Ádám szakértő magyarázatával jártuk körül a hajdani üveghuta romjait, is­mer­­kedtünk egykori működésével, a XVIII. századi üvegkészítés technikájával. Újabb séta után a túrát Hosszúhetényben, a 2008-ban nyílt üvegmúzeum megtekintésével fejeztük be.

Kellemetlen, hideg szél fújt, de érdekes volt az erdőről a gazdálkodó szempontjait is meg­is­merni. Április 18-án, szombaton az Árpádtetői Erdészet várja az érdeklődőket. Ta­lál­kozó a Száraz-kúti pihenőben 8.30 és 9 óra között.

Elgondolkodtató: 40 évesen egy akácfa öreg, egy égerfa középkorú, egy bükkfa kamasz­ko­rú­nak számít.

Dr. Novotny Iván

““““““““

Szemétgyűjtő munkatúra

A Mecsek Egyesület Természetvédelmi Osztálya idén is megrendezte tavaszi erdőta­karí­tá­sát, melyre a nemzeti ünnep előtti szombaton, március 14-én került sor. A rendezvényre a Biokom Kft. biztosította a szemeteszsákokat.

A kellemes tavaszi időben sokan gyűltünk össze a Dömör-kapunál, a Ptaček pihenő előterében, ahol Pál Krisztina szemetes zsákokat osztott a munkatúra résztvevőinek. Marton Józsi, a túra vezetője elmondta a feladatokat, és a csapat elindult az erdei sétaúton a TV torony irányába. A 21 fős tisztító csapat „versengett” minden eldobott kis papír fecniért. Zörögtek a szemetes zsákok, amint az útról letérve a bokrok alá verekedték be velük magukat hordozóik. Lassan mindenkinek jutott az eldobált szemétből, pillepalack­ból, autóalkat­rész­ből és egyebekből.

A sípálya gépházát elhagyva egyre több szemét éktelenkedik az avarban és az úton. Min­den­ki csörtetett a köves bokros oldalban, és gyorsan teltek a szemetes zsákok. A sok sze­mét között a tavasz tarka virágai pompáztak és örültek, hogy megszabadulnak a kör­nye­ze­tük­ben lévő sok szeméttől. A TV-torony alatt lévő szemetes konténer tele szeméttel, és mellette is több szétszaggatott szemetes zsák sok hulladékkal. Itt is összeszedtük a szemetet, és a hat megtelt zsákot a többi mellé helyeztük, és fotókat készítettünk róluk. Kriszta értesíteni fogja a BIOKOM illetékesét, hogy szállítsák el. Az erre kiránduló iskola tanár nénije is kért egy zsákot, hogy a játszótér környékén lévő szemetet kisdiákjaival összeszedhessék.

Tovább haladva az alsó buszforduló környékét is megtisztítottuk. A nehezebb üvegeket az ott lévő szemetes edényekbe dobáltuk. Lekerültek a pulóverek, és bekerültek a hátizsákok sö­tétjébe. A medvehagymák friss illatát hordta felénk a szél, majd odébb a hóvirágok fehér sző­nyegét söpörte végig. A Kis-Tubesnél megpihentünk és előkerültek a finom enni- és inni­valók. A színes túraruhákba öltözött emberek megtöltötték a kis tisztást. Marton Józsi ház­készítésű stifivel, lilahagymával és finom vörösborral kedveskedett a csapatnak. Kel­le­mes volt az idő, és mintha a Jakab-hegy vonulata is jobban elnyúlna a kellemes nap­sü­tés­ben.

Folytattuk utunkat a János-kilátó irányába, majd innen le a Lapisra. Újabb zsákok teltek meg, melyeket már cipelni kellett további utunkon. A Vörös-hegyi kilátóra sokan fel­men­tek, hogy megcsodálják a szép tavaszi tájat. Lefele haladva a szerpentines turistaúton alig akadt szemét. Leérve a Remete-rétre újabb pihenőt rendelt el vezetőnk. Előkerültek a tar­ta­lé­kok és egy zsákból finom palackozott bor, majd a másikból házi szekszárdi. Min­den­ki­nek jutott egy kis kóstoló belőlük.

A kis pihenő után csoportkép készült, majd lefele ereszkedtünk Szent-kút irányába az erdei tanösvényen. A kövérré hízott zsákok húzták vállainkat, de már közel volt a cél. A kiépített sétautakon a szép szemetes edényekbe belerohadt a több hónapi szemét. Ha ennyi pénzt áldoztak rájuk, akkor illene legalább kéthetente üríteni azokat. A Rózsa-forrás elő­te­rét megtisztítottuk, és mentünk tovább a hízott, piros szemekkel figyelő lónyelvű csoda­bo­gyók mellett. A Kancsal-forrásnál hörpintettünk egy kis vizet, majd igyekeztünk az élboly után. Éger-völgy már karnyújtásnyira volt, és az erdő tele kék csillagvirágokkal. A Me­cse­ken talán itt található a legtöbb. Kutyák ugatását hallottuk, és már láttuk is a célállomást: Teca Mama vendéglőjét. A kövérre hízott szemetes zsákokat egy kupacba raktuk a sze­mét­­tároló mellé. Teca Mama finom medvehagymás pogácsával várt bennünket, amit ezút­tal is köszönünk.

Baumann József

kankalin

 

„PÉCS 2009” teljesítménytúra

Első – és egyszeri – alkalommal rendeztük meg március 14-én a „PÉCS 2009” teljesít­mény­túrát. Tavaszhoz illő időben, Dömörkapu rajt-céllal vártuk az érdeklődőket. A 20 km-es távon 119 fő, a Dömörkapuhoz visszatérő 9 km-es távon 61 fő, a Dömörkaputól Égervölgyig kijelölt 9 km-es távon 54 fő, összesen  234  fő induló volt. Pál Krisztina és Marton József  mozgósították szakosztályaikat, ők a túrára beneveztek, és a Dömörkapu – Tubes – Remete-rét – Éger-völgy útvonalon szemetet gyűjtöttek. Gondolatébresztőnek rendez­tük meg túránkat: mit tehetnénk a „PÉCS 2010” program sikeréért? Pál Krisztináék példát mutattak. Köszönet munkájukért.

Teca Mama medvehagymás pogácsával fogadta a szemétgyűjtő csapatot, túránkon pedig a pontőrség szerepét vállalta. Ezúton is elnézését kérem azoknak a túrázóknak, akiknek a menetlapra várakozás miatt bizonyára nem maradt jó emlékű a túra. Jócskán alulbecsültem a 20 km-es távon a várható létszámot, a menetlapok elfogytak, az utánpótlás sokára érkezett meg, addigra a túrázók a rövid táv menetlapjára rajzolt térképpel indultak útnak. Ha 2010-ben  lehetőséget kapunk, és megrendezhetjük a „PÉCS 2010” teljesítménytúrát, ígérem, a hibákból tanulok.
Köszönöm  rendezőtársaim munkáját: Csurcsics család, Karch Kálmán, Szabó Sándor, Teca Mama.

Szabó-Dalecker Ibolya

ÒÑÒÑÒÑ

A 2008. évi egyéni túrapontverseny végeredménye

A Mecsek Híradó előző, márciusi számában a túrapontverseny végeredménye tévesen – a 2007-es évi adatokat tartalmazva – jelent meg. Az érintettektől és az olvasóktól elnézést kérünk! A helyes eredménylistát az alábbiakban közöljük. (A szerkesztő)

A pontértékelés – a beadott dokumentumok alapján – öt kategóriában történt meg. Ered­mé­nyek:

18 év alatti fiúk: 1. Hajdú Örs, Büdöskút Barátai (1716 pont); 2. Zsula Ákos, Hétdomb TE (540 pont).

50 év alatti férfiak: 1. Pető Sándor, PITE (9234 pont); 2. Blum András, DÖKE, Komló (3031 pont); 3. Balog Árpád, Tenkes TE (2400 pont); 4. Andrasek Csaba, Tenkes TE (1700 pont); 5. Ujságh Zsolt, Tenkes TE (1523 pont); 6. Romváry Tibor, Dráva TSE (1464 pont); 7. Hohmann Ferenc, DÖKE, Komló (1441 pont); 8. Feik Tamás, Dráva TSE (1261 pont); 9. Soós Zoltán, Dráva TSE (1242 pont); 10. Végh Zoltán, Öttorony Szakosztály (1088 pont); 11. Balog Zoltán, DÖKE, Komló (1069 pont); 12. Máthé Gábor, Öttorony Szakosztály (1018 pont);

50 év alatti nők: 1. Kovács Beáta, PITE (8029 pont); 2. Braun Andrea, PTTE Vámos Mihály Szakosztály (2072 pont); 3. Stiksz Zsuzsanna, PTTE Vámos Mihály Szakosztály (2029 pont); 4. Jancsi Ibolya, Dráva TSE (1177 pont);

50 év feletti férfiak: 1. Jancsi Attila, Dráva TSE (3445 pont); 2. Miklovits György, Hét­domb TE és DÖKE, Komló (1921 pont); 3. Hegyi József, Büdöskút Barátai (1690 pont); 4. Rácz János, Hétdomb TE (1308 pont); 5. Tasnádi János, Hétdomb TE (1118 pont);

50 év feletti nők: 1. Bora Tiborné, Hétdomb TE és DÖKE, Komló (2318 pont); 2. Feketéné Móró Erzsébet, Hétdomb TE (1887 pont); 3. Németh Ka­ta­­lin, Hétdomb TE és DÖKE, Komló (1530 pont); 4. Trinn Ágota, Mecseki Kóborlók (1222 pont); 5. Lakatosné Novotny Sarolta, Mecseki Kóborlók (1167 pont); 6. Őri Zsuzsanna, Hétdomb TE (1105 pont).

Lakatosné Novotny Sarolta

* * *

Felhívás!

Keressük azokat a vállalkozó kedvű egyesületeket, túrázó közösségeket és egyéneket, akik szí­vesen részt vennének turista útjelzések festésében, gondozásában, illetve vál­lal­nák egy adott területen (a Kelet-Mecsekben) az útjelzések folyamatos kar­ban­tar­tását. A jelent­ke­zé­se­ket a következő e-mail címre várjuk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Baranya Megyei Természetbarát Szövetség

                                                                              elnöksége

* * *

 

BARANYAI TERMÉSZETJÁRÓK ARCKÉPCSARNOKA 

 

Palinkas  Eperjes

 

                                    Pálinkás István

                                Eperjesi József

 

Plaszauer István rajzai

 

 


HÍREK

 

 

 

TerkepÚtjelzés meghosszabbítás: a Baranya Megyei Ter­mé­szet­barát Szövetség újra felfestette a Vágotpuszta irányából az ere­deti Koponya-kúthoz vezető régi ZO jelzésű utat. A jelzés így az 1961-ben foglalt régi Koponya-kútnál ér véget. A régi forrás kitisztításra került, és a bővizű kifolyócsorgó melletti kőben látható is a márványtábla.

  Új túramozgalom: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség „BARANYAI KILÁTÓK” elnevezéssel új túramozgalmat indít. A szövetség honlapján a  „Jel­vény­szerző túramozgalmak” menüben megtekinthető a túra kiírása az érintendő pontokkal. Az igazolófüzet a szövetségben beszerezhető. A túramozgalom során 20 érintendő pon­tot kell felkeresni. A teljesítés nincs időhöz kötve. A teljesítők jutalma a Tubes-kilátó raj­zá­val ellátott jelvény lesz.

  Szavazás eredménye: a Teljesítménytúrázók Társasága által kiírt szavazás eredménye „A hazai legjobb teljesítménytúra 2008-ban” kategóriában: 1.Szurdok” (Útvonal­köve­tők Klubja), 2. „Mecsek 50-30-15-0” (Baranya Megyei Természetbarát Szövetség) 3. „Tanú­hegyek nyomában” (Útvonalkövetők Klubja, Szent Jakab Zarándok Egyesület). A siker a Mecseki Kóborlók Szakosztály tagjainak és segítőiknek, közel 50 ember mun­ká­já­nak köszönhető. Gratulálunk minden rendezőnek, további sok sikert kívánunk mun­ká­juk­hoz!

  Járható a K + jelzésű út: a Mecsek Híradó januári számában közöltük, hogy a K+ jel­zé­sű turistaútnak a Gubacsos-kulcsosház és a Kl – Sl elágazás közötti szakasza ne­he­zen járható. Az útszakaszt Kazal Márton sporttársunk kitisztította, így az ismét jól jár­ha­tó.

  Esőbeálló készült az Abaligeti-barlang előtt: március elején átadták az Abaligeti-barlang előtt az újonnan elkészült esőbeállót. A természetes anyagokból, tájba illő formában megvalósult létesítmény a barlangi vezetésre esős időben várakozók számára kulturált várakozási lehetőséget biztosít.

Rendezvények

  április 14, kedd: MME Klubnap. Péterfia Kata: Lappföld hegyei között – finnországi élménybeszámoló. Helyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17); időpont: 18 óra.

  április 16, csütörtök: „Örökségünk” – délutáni diskurzus a komlói múzeumban. R.: Hétdomb TE. Tóth István Zsolt: A Kelet-Mecsek természeti értékei. Időpont: 17 óra.

  április 18, szombat: „PITE – születésnapi túra”. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs – Pécsbányatelep, Művelődési Ház (Gesztenyés u.), 7.00–9.00. Cél ugyanott. A túra távja: 12 km. Nevezési díj: 400 Ft/fő. Információ: (30/993-8595; 20/310-5754; 30/378-3599. Internet: www.pi-te.hu

  április 18, szombat: „II. PITE Kupa” tájékozódási túraverseny. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs – Pécsbányatelep. Művelődési ház (Gesztenyés u.); 7.00–9.00. Cél ugyanott. Kategóriák: A (36, 50, 60-70), B, C, emelt C. Előzetes nevezés írásban április 11-ig a következő címre: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, 7762 Pécsudvard, Felszabadulás u. 71. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Nevezési díj: 600 Ft/fő előzetes nevezéssel, a helyszínen 800 Ft/fő. Információ: Bota János ( 30/993-8595. Internet: www.pi-te.hu.

  április 25, szombat: „Kovács Béla Emlék- és Teljesítménytúra” (44, 33, 20, 14 km). R.: Szent Orsolya Iskolaközpont, Dombóvár. Rajt: Pécs, TV torony, 8.00-8.15. Cél: Sikonda (14 km), Mecsekpölöske (20 km), Vásárosdombó (33 km), Dombóvár (44 km). Nevezési díj: valamennyi távon 700 Ft/fő. Információ: Kissné Kelemen Ibolya, Tóth Józsefné ( 70/609-3741, 74/565-135. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

  május 2, szombat:Mecsek 50-30-15” teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Mecseki Kóborlók Szakosztály. Rajt-cél: Zobákpuszta, Vargánya tanya. Nevezés: 6-8 óráig (50 km), 6-9 óráig (30 km), 8-10 óráig (15 km). Nevezési díjak: 600 Ft/fő (50, 30 km), 500 Ft/fő (15 km). MTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény. Információ:  Szabó-Dalecker Ibolya ( 30/846-0285.

NYÍLT TÚRÁK

  április 11, szombat: „Források, patakok, vízesések mentén”. Útvonal: Vékény – Vörösfenyő-kulcsosház - Nyomakói-kút – Somosi-patak – Szürke-rét – Hidasi-forrás – Csurgó – Zobákpuszta (15 km). Indulás a pécsi távolsági autóbusz-pálya­udvar­ról a Szászvár felé 9.00-kor induló autóbusszal (11-es kocsiállás). Túra­vezető: Őri Zsuzsanna. (A túravezető Zobákpusztán száll fel.)

  április 18, szombat: Dombóvár – Jágónak – Három megye határa – Nagyberki (26 km). Találkozás a dombóvári vasútállomáson 8.00-kor (Pécsről a 6.43-kor induló pusztaszabolcsi vonattal érhető el). Túravezető: Müller Norbert.

  április 25, szombat: Markó csárda – Bicsérd – Zók – Pécsbagota - Baksa (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvar 4-es kocsiállásánál 8.15-kor. Túravezető: Gida Tibor.

  április 25, szombat: „Bazsarózsa túra”. Útvonal: Óbánya – Kisújbánya – Somos-hegy – Réka kunyhó – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (13 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron a 8-as kocsiállásnál 6.15-kor. Túravezető: Raub Bálintné.

  május 2, szombat: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Kisújbánya – Szederindás-kút – Hidasi-völgy - Zobákpuszta (16 km). Találkozás Zobákpusztán az Erdészeti tábor­ban 10.00-kor (a pécsi távolsági autóbusz pályaudvarról 9.00-kor indul az autóbusz a 11-es kocsiállásról). Túravezető: Balatonyi László.

A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrája, komlói kiindulással

  • április 13, hétfő: „Húsvéti locsolótúra”. Útvonal: Kisbattyán – Battyán-hegy – Pap-erdő – Magyaregregy – Babina – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda a.m. (12 km). Indulás a 8 órai kisbattyáni buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.

A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája

  • április 26, vasárnap: Mecsekszentkút – Lapis – Rotary körsétány (északi oldal) – Dö­mörkapu – Tettye (12 km). Találkozás 7.45-kor az uránvárosi autóbusz-pályaudva­ron, a 23-as busz megállójában.

DDNPI rendezvények

 

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, ill. a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571 tele­fon­­­szá­­mokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. További információk a www.ddnp.hu honlapon talál­hatók.

  április 18, szombat: „Vágások nyomán” – túra Árpádtető és Mánfa között (jelvénygyűjtő túra). A résztvevők megismerhetik a vágásos erdőgazdálkodási mód ter­mé­szetre gyakorolt hatásait, valamint ennek kontrasztjaként az alternatív erdő­gaz­dál­ko­dási lehetőségeket. Találkozás Árpádtetőn, a Mecsextrém park bejáratánál 10 órakor. A túra hossza 5 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  április 21, kedd: Barlangász Klub. Kéki Antal (DDNPI): Overallos turizmus a Mészégető-források barlangjában. Diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. Időpont: 17 óra. Belépődíj nincs.

  április 24, péntek: „Szent György napja a Tettyei Mésztufa-barlangban”. A bar­lang­ban a nap folyamán különleges, művészi igényű rendezvénnyel várják a látogatókat. Előzetes bejelentkezés szükséges, (30/580–3424; 72/211–830. Részvé­teli díj: a barlangi belépők ára.

  április 25, szombat: „A Föld napja”– szabadtéri programok a Tettyén. Helyszínek: Tettye-tér, Pintér-kert, Mésztufa-barlang. A programok kezdete: 10 óra.

  április 26, vasárnap: „Bazsarózsa túra” a Keleti-Mecsekben. A túra a Nagymező – Aranyhegy Természetvédelmi Területre vezet. Indulás: Hosszúhetény, Vásártér, 10 óra. A túra hossza 6 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  május 1, péntek: „Az eltűnt puszták nyomában” – túra a Boronka-melléken a kisvasút napján. Helyszín: Mesztegnyő, kisvasút állomás, 11 óra. A túra hossza 5 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő + a kisvasúti menetjegy ára.

  május 2, szombat: „Nárcisznapi túra török-kori emlékek nyomában” (jelvénygyűjtő túra). A túra a babócsai Basakertbe vezet, ahol a védett csillagos nárciszokat tekinthetik meg a résztvevők, valamint a település török kori építészeti emlékeit. Helyszín: Ba­bó­csa, Basakert, 10 óra. A túra hossza 4–5 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  május 5, kedd: DDNPI Klub. Szegvári Zoltán: Reflektorfényben a sötét (ter­mé­szet­védelem éjszaka is). Horvátország. Diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. Időpont: 17 óra. Belépődíj nincs.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs,Tímár u. 21.). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.