facebook_page_plugin

Tettye-forrás

A Mecsek egyik legismertebb és legjelentősebb karsztforrása, mely nagy vízgyűjtőterülettel rendelkezik.Már az 1700-as években azt írták, hogy friss forrásvize a város felé haladtában közel 40 malmot hatjott meg. Korábban, mielőtt kiépítették a Pécs - Mohács közötti vízvezetéket, nagyobb gazdasági hasznosításáról volt ismert. Vize nyílt karsztokból jelentkezik, hozamai szélsőségesek. A víz két helyről folyik: a vízmű által épített kapu alján lépcsőn fut le a víz, ami két irányba folyik, az egyik fele egy mély ciszternába, a másik fele egy kis patakmederben, amely pár méter után föld alatti elvezetésben jut le a városban. A másik vízfolyás egy boltíves üregből folyik ki. Ez egy az egyből a ciszternába jut. A Tettye-forrás eredeti foglalását 1892-ben építették ki. A vízmű avatása I. Ferenc József jelenlétében történt 1892-ben. A tettyei vízmű napjainkban is Pécs legfontosabb és legolcsóbb vízbázisa, épp ezért a város címerében is helyett kapott A jelenlegi kifolyó építményét és falazatát 1948. március 8.-án készítették. Ez a dátum a támfal felső részének betonsávján ma is látható. A régi krónikák több forrást is említettek. A leírások szerint jelentősebbek voltak az Ó-forrás a Püspökmalmi-forrás és a Kniffer-forrás. Napjainkban ezeknek már nyoma sincs. A Tettye-forrás fokozottabb hasznosításai végett ezek a források elapadtak.


GPS 46° 5,1280' 18° 14,0850'

tettye forras 2

 

tettye forras