facebook_page_plugin

Ismét „Elindultunk egy úton…”

A komló Kenderföldi Természetjárók sikere

 

A Magyar Természetjáró Szövetség és a Baptista Szeretetszolgálat a 2019-2020-as tanévben is megrendezte az „Indulj el egy úton...” elnevezésű országos természetismereti-turisztikai vetélkedőt, melynek alcíme: „Kalandok a kéktúra útvonalán”. A vetélkedőt általános iskolások számára rendezték, három korcsoportban (3-4., 5-6. 7-8. osztály). A verseny külön értéke, hogy határon túli magyar gyerekek is részt vesznek rajta.


A komlói Kenderföldi Általános Iskola természetjáró tanulóival, a „Kenderföldi Természetjárókkal” immár harmadik éve nevezünk a versenyre, ezúttal két hatodik osztályos csapattal. Az előző két évben sikerült jól szerepelnünk: két éve egy nyolcadik osztályos csapattal indultunk, akik 2. helyezést értek el, tavaly két ötödikes és egy nyolcadikos csapatunk mindegyike bejutott a legjobb tíz csapat közé, a döntőbe. Ilyen előzmények után 2019 őszén nagy lelkesedéssel vágtunk neki a két tavalyi ötödikes (ebben a tanévben már hatodikos) csapatunkkal az 5-6. osztályos kategóriában: a lányok csapata a „Csíkos Medvelepkék”, míg a fiúké a „Kék Sáv” nevet viselte.


A rendezők ez évben már a nevezést „természetközelivé” hozták: a versenyre való nevezésnek ugyanis az volt a feltétele, hogy minden csapatnak el kellett ültetnie egy facsemetét a lakóhelyén, és ezt fényképpel dokumentálni. Ebben segítségünkre volt a Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdészete, ahonnan két ezüsthárs csemetét kaptunk, melyet az iskolánk udvarán ültettek el a gyerekek. Ezúton is köszönjük a segítséget! (A facsemeték szépen rügyeznek!)

            ismet elindultunk1  ismet elindultunk2

A verseny ezúttal is három fordulóból állt, melyet a legjobb csapatok számára egy online elődöntő követett volna, s aztán a döntő Monostorapátiban. A vetélkedőben tovább folytatódott a virtuális kéktúra vándorlás, ezúttal a Bakony és a Balaton-felvidék tájain.
A három fordulóban nagyon változatos feladatokat kellett megoldani a gyerekeknek: térképolvasással, az érintett tájak turistaútjaival, állat- és növényvilágával, történelmi emlékekkel kapcsolatos, valamint irodalmi vonatkozású kérdések, de voltak geológiai, kőzettani feladatok, valamint a Balatonnal és annak élővilágával, és a természetvédelemmel kapcsolatos feladatok is. A gyerekeknek rajzokat is kellett készíteniük, valamint verseket, történeteket írniuk (hogy csak egy példát említsek érdekességként: az egyik fordulóban a balatoni halászat is téma volt, amiben szerepelt a garda halászatának a története is, és egy fogalmazást kellett írni „Ha én garda lennék” címmel, a garda szemszögéből leírva, hogyan élhette meg a rá váró veszélyeket).


Ez évben is – gyakorlati feladatként – minden csapatnak teljesíteni kellett egy túrát is lakóhelye környékén, „Kiss Péter próba” néven (emlékezve a tragikusan elhunyt kiváló két magyar hegymászóra, Erőss Zsoltra és Kiss Péterre), és a túrát dokumentálni, valamint illusztrálni rajzokkal vagy fényképekkel. Mi januárban a Pécs, Bálics-tető – Remete-rét – Büdös-kúti kulcsosház (Baranyai Természetjárók Panteonja) – Spirál víznyelő-barlang – Orfű, Mecsek Háza – Vízfő – Vízfő tanösvény – Orfűi-tó útvonalon teljesítettük a túrát, melyen a versenyzőkön kívül más gyerekek és szülők is részt vettek. A túrázók sok érdekeset láthattak-tanulhattak a túra során a mecseki barlangokról, az orfűi tórendszer létrejöttéről, a Vízfő-forrás vizének egykoron Komlóra juttatásáról, és Büdös-kúti panteonnál a baranyai természetjárás történetéről. Természetesen a rajzos, írásos feladatok és a Kiss Péter próba is beleszámítottak az összesített pontszámba.


Aztán a harmadik forduló után, márciusban – mint az élet minden területén – hirtelen közbeszólt a „koronavírus”, és mindent felülírt. A veszélyhelyzet kihirdetése, az iskolák bezárása és a lakhelyelhagyási tilalom bevezetése után már látható volt, hogy a verseny döntőjének a megrendezésére semmi esély nincs. Ekkor a rendezők korrekt és „gyermekbarát” döntést hoztak: hogy ne vesszen kárba a gyerekek eddigi – nem kevés – munkája, úgy döntöttek, hogy mindenképpen befejezik a versenyt, és a döntőt megrendezik „online” formában. Így aztán az elődöntőnek tervezett forduló döntővé lépett elő.
Sajnáltuk, hogy a kétnaposra tervezett döntőt Monostorapátiban nem lehetett megrendezni, biztos nagy élményről maradtak le a gyerekek, de hát a járvány ezt is keresztülhúzta. A rendezők az eredményhirdetést is „online” formában ígérték május 15-ére. Mivel a harmadik forduló után mindkét csapatunk nagyon jó pontszámmal az élmezőnyben szerepelt, bíztunk benne, hogy a döntő feladatsorát is sikerült jól megoldani, és a zsűri a rajzos, írásos feladatokat és a Kiss Péter próbát is jól értékelte. Május 15-én délután aztán megjelentek az eredmények a kéktúra honlapján: Csíkos Medvelepkék csapatunk megnyerte a vetélkedőt, és még különdíjat is kaptak, Kék Sáv csapatunk pedig harmadik helyezést ért el.


A csonka befejezés ellenére is nagy élmény volt ebben a tanévben is virtuálisan végigbarangolni az Országos Kéktúra egy újabb szakaszát; a feladatok változatosak, érdekesek, izgalmasak voltak, sok mindennek kellett utánajárni a gyerekeknek, és sok új ismeretet szerezhettek. A következő tanévben is folytatjuk, és ismét „elindulunk egy úton...”

 

Strasser Péter  Kenderföldi Természetjárók