MECSEK HÍRADÓ

A baranyai természetjárás 1999-ben - a számok tükrében

Arany fokozatot ért el: Várhelyi Sándor, Arató Csongor (Pécsi Túrakerékpáros Klub), Csapó Julianna, Németh Ferenc, Gyöngyösiné Nagy Viktória (MATÁV SE), Nemes Levente (POTE D.S.K.), Simai Margit és dr. Nagy Gábor (PTTE Vándorsport Szakosztály), Dalecker Ibolya (Mecseki Kóborlók).

Érdemes fokozatot ért el: Keményfi Márta (Pécsi Túrakerékpáros Klub)

Olvastuk...

Feltárni az ismeretlen világ titkát

Számítógépesadatbázisom rendezgetése közben akadtam rá nemrég egy réges-régen elfelejtett írásomra, amelyet valamikor Bajnai Zsolt egykori csoporttársam kérésére írtam az egyik egyetemi újságba. Mivel Zsoltnak ez nem tetszett, illetve õ riportszerû cikkre gondolt, végül is visszadobta munkámat. Kétségtelen, hogy a rövidke írás néhol talán megmosolyogni való, de mindenképpen õszinte és az akkori friss benyomásokat rögzítõ impresszió. Mi több talán már túlságosan is személyes önvallomás, amely egyrészrõl bizalmas, másrészrõl lehet, hogy az íróján és néhány jó barátján kívül nem tarthat igényt közérdeklõdésre.

Hogy miért küldtem el mégis a Hírmondó számára Gila Csabi kérésének megfelelõen az alábbi írásomat? Három okból:

1. Mert úgy érzem, hogy jól tükrözi azt az érzést, amelyet annak idején a komoly megpróbáltatások és az azok utáni felfedezés öröme váltott ki belõlünk.
2. Mert úgy érzem, hogy tartalmaz a jelenre vonatkozó és a jövõre nézve is érvényes gondolatokat.
3. Mert szeretnénk, ha a Hírmondó teret adna hasonló, vagy bármely ránk (tagokra, pártolókra és érdeklõdõkre) tartozó írásoknak és gondolatoknak, hogy a mi orrunkra is kösse.

Mint minden természetért rajongó gyermek, illetve fiatal, valamikor én is arról ábrándoztam, hogy ha komoly felnõtt leszek, akkor majd kutatóként és felfedezõként sok kalandos expedíciót szervezek! Elsõnek jutok fel meg nem hódított hegycsúcsokra, a tenger mélyének titkait kutatom, áthatolhatatlan dzsungelek legmélyére hatolok, félelmetes ragadozók viselkedését tanulmányozom, vagy a messzi északon kóborolok a sarki fény derengõ világánál.

Nos, idõközben felnõttem, és valahogyan álmaim is elfelejtettem. Rájöttem, hogy minden hegyóriást megmásztak már, hogy Magyarország nem tengeri nagyhatalom, hogy az esõerdõket felperzselik, a nagyvadakat pedig állatkertbe zárják, északon pedig túl hideg van. Mégis maradhatott bennem némi vágy az efféle élet iránt, s talán így történhetett, hogy a történelem mellett a földrajz és a geológia tanulmányozására adtam a fejemet.

Csakhogy 1994 õszétõl valamelyest megváltozott az életem. Barta Karcsi barátommal ugyanis ennek az évnek az októberében határoztuk el magunkat, hogy a lassan egy éve dédelgetett tervünknek megfelelõen, barlangkutatásra adjuk a fejünket. Talán eljött a nagy lehetõség pillanata, egy új magyarországi barlang felfedezõje lehetek? Nem, ez

gyerekes képzelõdés, ebbõl én már rég kinõttem! S mégis hamarosan olyan fokú kutatási láz kerített hatalmába, amilyet azelõtt soha sem néztem volna ki magamból.

Igen, 1994. október 28-án megkezdõdött a nagy kaland! Kaland? Elõször még csak ástunk, aztán térdig álltunk valamilyen fertelmesen fekália szagú iszapban, majd bele is másztunk könyékig, igaz, kárpótlásképpen egyre kevésbé orrfacsaró bûz kíséretében. Egész nap saras köveket cibáltunk ki a nyálkás földbõl, mintha aranyat keresnénk, vagy mintha fizetnének ezért a munkáért. Alig vártam már, hogy vége legyen, és közben azzal nyugtattam magam, hogy majd este, jutalmául az egész nap szenvedéseiért, majd eljön végre a nagy kaland! A lányok, az igazi, a legigazibb kaland!

Kaland? Már arra sem emlékszem, hogyan kerültem ágyba. A mocskos gödörben még a szebbik nemrõl álmodoztam, s lám, máris egy szovjet gyártmányú csörgõóra hangja, és Karcsi barátom ébresztõt harsogó rikoltozása keltett fel. De mi volt közte? Valami foszlányképek derengtek elõttem hazafelé vánszorgó, tépett ruhájú sáros alakokról, sötét éjszakában, jéghideg vizû forrás fölé görnyedõ, párálló, meztelen testekrõl, ahogy gémberedetten próbálják magukról levakarni a testükre ragadt mocskot, illetve halvány derengéssel próbáltam visszaemlékezni a fogam alatt az étellel együtt ropogtatott agyagfrakciókra. Igazából azonban nem volt semmi a gödör és az ébredés között. Semmi. Lehet, hogy az aknából egybõl az ágyba estünk? "De hát legalább a lányok?" - ocsúdtam fel. S ahogy körbenéztem, a pár napja még üde viruló orcájuk látványát keresve, nem láttam mást körülöttem, mint duzzadt, csipás szemeiket, sárgás agyagtól összeragadt kócos csimbókjaik közül ki-kivillanni. E meggyötört szempárok kétségbeesetten mértek végig engem, a lemondás és a megvetés felém irányuló õszinte üzenetével. Azt hiszem, náluk is sokkal rosszabb bõrben lehettem. Még négy napig csináltuk reggeltõl estig, pontról pontra ugyanezt. Az eredmény pedig egy-két méter mély akna volt, amelybõl még három métert tudtunk elõrekúszni a szétterülõ iszapban, a hasunkba álló éles köveken, az egymásnak ki tudja mennyire stabilan támaszkodó asztallapnyi kõtömbök alá.

A megpróbáltatások után az elsõ megdöbbenés akkor ért, amikor észrevettem, hogy kezdek meleg szívvel érezni a Szuadó-völgyben eltöltött napok iránt. A második akkor, amikor a csipás szemû lányok kedves mosollyal köszöntöttek, s szebbek voltak, mint bármikor azelõtt. A harmadik, a legnagyobb pedig akkor, amikor megint a gödörben találtam magam, azokkal az emberekkel, akikkel egy hónappal azelõtt is ott voltam a kövek, a sár, a víz, és most már egyre inkább az örök sötétség társaságában. Pedig december vége volt, s ha nem a kutatóházban aludtunk, akkor a sátor nem sokat védett a -15 ^oC-os hidegtõl. Soha nem gondoltam volna azelõtt, hogy valamit is meg tudok tapasztalni Jack London novelláinak fagyos valóságából. Pedig hol van az a téli Mecsek az alaszkai hómezõktõl! Nevetséges, nem? És mégis a Mecsek lankái között történt meg velem az, hogy a hidegtõl vacogva nem tudtam tüzet gyújtani, mert a didergéstõl kiesett az elgémberedett kezembõl a fa, s ha meg is tudtam tartani egy gallyat, azzal is csak nyomban széttúrtam az addig nagy nehezen összerakott gúlát. Esténként már képtelenek voltunk megfürödni, olyan hideg volt a víz, s az éjjeli levegõ; reggel pedig a meg nem száradt nedves munkaruháinkat voltunk kénytelenek újra felölteni.

Mégsem panaszkodott most már egyikünk sem. Mindenki tette a dolgát. Ugyanazok maradtunk, akik azelõtt voltunk, semmivel sem jobbak, se rosszabbak, és mégis megváltoztunk. Megtanultunk örömmel dolgozni, az ilyen körülmények között is, mégpedig a nagy üres semmiért, és mégis a legtöbbért, a dolgokért önmagáért, egy önként vállalt nemes célért, és az embert próbáló nehézségek leküzdése közben megtanultunk dolgozni egymásért, hiszen akárhogy tudod is, hogy ott van, hiába bizonyítottad a csodás földalatti világ létezését, soha sem lehetsz benne biztos, hogy be is jutsz. A föld gyomrának rejtett kapujához pedig az út nem egyedül, hanem együtt vezet azokkal, akikkel közösen szenvedtetek a sár, a víz, a hideg és a kövek szorításában. Eddig fogalmunk sem volt róla, de most már tudjuk, hogy mit jelent mindez, mert mi megtapasztaltuk.

Végigszenvedtünk valamit, amit csak átélni lehet. Reméltünk és keményen dolgoztunk, és beteljesedett az, amiért küzdöttünk. December 2-án befogadott minket a hegy, s megmutatta nekünk azt a mélyen elzárt világát, amit eddig senkinek sem tárt fel, de megmutatott nekünk valami mást is, amit a Szuadó-völgy rejtett titka által egymásban fedeztünk fel.

Részlet az Ordas tanya naplójából

"1999. december 29. A két napja tartó rossz idõ végre elmúlt és így kijöhettem a természetbe. A Remete-rétig jöttem autóbusszal, és éppen a síruhámat téliesítem. Szikrázóan süt a Nap, gyönyörû kék az ég, és csillogó hó borítja a tájat. A Büdös-kút fele indulok, az öt centiméteres hóban csizmám talpának jellegzetes lenyomatait hagyom hátra. A turistaúton egy róka haladhatott elõttem néhány órája, lábnyomai szépen kivehetõek a hóban. Idõnként letért az útról és egerek után kutatva feltúrta a lesimuló szederindák leveleit, így azok zölden tûnnek ki a fehér környezetbõl. A szél zörgeti a fák koronáiban csonttá fagyott ágakat és köztük elszaladva sejtelmesen suhogtatja az erdõt. Elérem a Füleki-emlékmûvet, melynek megkopott betûi szomorúan fagyoskodnak a márványtáblán. Óvatosan haladok lefele a meredek kövekkel tarkított keskeny úton, amíg a forráshoz nem érek.

A kifolyócsõ nem gyõzi el a nagy vízhozamot, ezért a medence tetején áttörve az ajtó résein keresztül folyik kifele. A lakatot elfordítva bõvítem a rést, hogy a víz a belsõ falazatot nehogy megrongálja. A tisztáson pihen a csend és gyönyörködik a kulcsosház zöld fenyõiben és a sok kis madárban, melyek az etetõ környékén repdesnek. Felmegyek a lépcsõn és megnézem, hogy a ház körül rendben van-e minden. Sehol egy nyom, mindent rendben találok. A madarak etetõjében már kevés az élelem, a szalonnabürkét is teljesen leborotválták az éles csõrök. A gerendákon lévõ aranysárga kukoricacsöveket is kikezdték és egy részét már meg is ették a madarak. Tovább indulok Abaliget irányába az erdészeti úton. A völgyben több száz méteren járhatatlan a turista út az erdészeti munkák miatt, na meg a nem megfelelõ útkarbantartásnak köszönhetõen. Jó lenne a jobb oldalon egy turista ösvényt kiépíteni, mivel sok turista ezen az úton közelíti meg Orfût. Kiérve a betonútra a Remény-zsomboly fele indulok. A sorompótól pár száz méterre fekete foltként ásít az aszfalt. Kíváncsian vizsgálom a folt okát és hamar rájövök, hogy az éjszakai havazás alatt itt egy gépkocsi állt. A "szex-turizmus" visszahagyott göngyölegei csúfitják a havat. Sajnos az erdei utak beágazásaiban nem ritkaság az efféle környezetszennyezés. Folytatom az utat, gyönyörködve haladok az öreg bükkfák között. Elõttem ismét egy róka haladt hajnali élelemszerzõ útja során szép egyenletes léptekkel. A volt fúrótorony szélén mély dagonya kásás vízfelülettel, szélén szép jégcsipkével. Már messzirõl hallatszanak az abaligeti úton haladó gépkocsik szuccsogó kerékhangjai, amikor a szép szurdokba érek. A meredek oldalban erõs gyökerekkel kapaszkodnak a fák, alattuk kankalin levelei hevernek fagyottan. A betonút mellett egy beszakadt víznyelõt fedezek fel, amit óvatosan megközelítek. Függõlegesen megy lefele, körben vízkoptatta sziklák tûnnek el a sötét mélységben. Kimászok a betonútra és a szélén haladva hamar elérem a vászonnal letakart Achilles-víznyelõt. Vasból készített ajtaja az avarban hever. Már számtalanszor feltettem, de mindig leszedik róla, most már feltenni sem lehet. Az úton lévõ nagy forgalom miatt szaporázom a lépéseimet, csak a triász kor meggyûrt mészkövei csábítanak megállásra. A kréta kori vulkáni tevékenység a mészkõlapokat csodálatos formában összehajtogatta, egyes helyeken majdnem csõ formájúra. A víz nagy darabokat mos ki a laza talajból és ezek legurulva idõnként nehezítik a közlekedést. Felértem a buszmegállóhoz és elindultam felfelé a Vásáros úton. A szél már kevésbé cibálja a fák koronáit, a fiatal tölgyes barna levelei kellemesen zizegnek az út mentén. Az idõ szép tiszta, így szabad szemmel is jól látszanak a Rácz tanya körül sétálgató szép lovak csoportjai.

Az úton a keréknyomokban két kis patak csörgedezik velem szemben, megcsillantva apró tükröcskéjüket. A léniánál letérek balra és megnézem kedvenc sziklás víznyelõmet, majd a túloldalon a vadlesnél leveszem hátizsákomat. Elõveszem a karácsonyra kapott új termoszunkat, és töltök belõle finom gõzölgõ gyümölcsteát. Jólesik a pihenés a vadles létrájának dõlve és nézve, miként gõzölög a tea a hóba állított pohárban. Bekapok két szaloncukrot, hogy az éhségemet csillapítsam. Hat kilométert jöttem idáig és még sok van elõttem, ezért felhörpintem a meleg italt és elindulok a Bodó-hegy irányába. Lépteim alatt megreccsennek az ágak és felszakítják az érintetlen hótakarót. A nagy töbrökkel övezett úton bámészkodom, figyelem az erdõ hangját, hátha látok nagyobb vadakat. A hó alól tûzpiros fényként világít a lónyelvû csodabogyó gyönyörû termése. Ebben az évben rekordtermés volt belõle, elõfordult, hogy egy "levélen" több bogyó is díszelgett. A vékony havat lesimítva róla még jobban virítottak a fehér környezetben. Felértem a tetõre és kissé megizzadva elindultam lefele a Virágos-völgybe. A nyáron gáncsoskodó szederindák most békésen feküdtek a hóban, nem nehezítették lépteimet. A volt Mókus-forrás fele ereszkedtem lefele a meredek oldalban, ahol számtalan csúszós csapda van telepítve. A forrás még meglévõ kövein mohák terpeszkednek, folyó víznek semmi nyoma. Kimászva a kövesútra hamar odaérek a Lenke-forráshoz és örömmel látom, hogy ismét folyik és a vízhozam két liter percenként. Kitisztítom az elõteret a lehullott vékony ágaktól és elindulok a Csepegõ-forrás felé. A Viganvári-patakban erõs csobogással szalad a nagy mennyiségû víz, a köveken átbukdácsolva fehér zsabót kötve köréjük. A Csepegõ nevét meghazudtolva teljes keresztmetszetében nagy nyomással folyik, vízhozama nyolc liter percenként. A Csokonay-kútnál, ahonnan a Csepegõ ered, minden rendben, a túlfolyókon még nem folyik a víz. A falazat alatt az oldalból - amit szándékosan nem tömítünk el védelmi okokból - négy liter víz folyik percenként.. Kisöpörve a források elõterét elindulok fel az Ordas tanyához.

Az erdészeti út bevágásaiban csillognak a folyásnak indult apró vízcseppek, könnyedén lecsorogva a gyökereken. A kankalin és a májvirág levelei kíváncsian kandikálnak ki az olvadozó hó alól. A madáretetõ környékén nagy a nyüzsgés, csak jelenlétem riasztja el kis idõre a madarakat. Lekattan a hideg lakat a kovácsolt szemrõl és kitárul a zöld bejárati ajtó. A belsõ ajtó üvegszemei tágra nyílnak a vendég láttán. A szobában két fokot mutat a hõmérõ vörös jelzõszála. Gyönyörûen süt a nap és a kék ég alatt egerészölyv rója köreit. Az etetõben még bõségesen van háj, napraforgó, valamint kukoricadara. Leülök a teraszra és elfogyasztom ebédemet, nézegetve az etetõhöz érkezõ bátrabb fenyõ- és barátcinegéket. A fákon és bokrokon a széncinkék is egyre közelebb merészkednek. Gyors röptével egy csuszka landol az etetõn, csõrébe veszi a magot és már tovább is áll, átadva helyét a félénkebb madaraknak. Még sokáig nézném a madarak lakmározását, de sietnem kell tovább. Két kiló szotyolát szórok az üvegezett keretbe és az alsó szóróba is öntök a kedvenc eledelbõl. Készítek két felvételt az épületrõl és környékérõl, majd bezárom az ajtót, és elindulok a depó irányába a felsõ úton. Elérve a depót a sapkámat fel kell húznom, mert a nyitott terepen felélénkül a szél. A Jakab-hegy oldalát borító szép szálerdõ fáiból csak néhány maradt állva, a többit az elmúlt néhány év viharai kidöntötték. Most fejezik be a terep rendezését az irtás után. A megmaradt fákról és a kopasz oldalról készítek felvételt a kék égbolttal a háttérben. Petõcnél a Vásáros úton indulok Orfû irányába, majd a második jobb oldali völgynél lemegyek a Bögrés-kúthoz. A kút elõtt egy bükkfa ágán volt egy labda nagyságú lódarázs fészek, aminek most csak a foszlányai látszanak. Szerencsére az õsszel felújított kútnak a kövei szépen állnak. A falazás állja az idõjárás és a víz nyomását, szépen mutat a téli környezetben. Eldobálom a lehullott ágakat és leveleket az elõtérbõl és kitisztítom a csorgóját. Pihenésként iszom egy bögre meleg teát és elindulok a patak folyásával szembe, a Pipás-forrás felé. Követem a fák ágai között bujkálva a patak medrét, idõnként felakadva a hátizsákommal. Elõttem harminc méterre öt szarvas sétál fel az oldalba: két bika és három tehén. Most sajnálom, hogy nem hoztam el a távcsövemet. A bikáknak szép nagy agancsai vannak; ötévesnek saccolom õket. Lassan ropogtatva lábaik alatt az elszáradt ágakat eltûnnek egy oldalvölgyben. Egyre meredekebb a patakmeder, és csizmával nem tudok oldalazni, ezért úgy döntök, hogy a Pipás-forrás vizét nem simítom végig gõzölgõ kezemmel. Egyre magasabbra jutok a csúszós oldalba és végre elérem a gerincet. Jól látom a forrás környékét a kidõlt fával a túlsó oldalban. Átvágok a fiatalos erdõn és elindulok le a Szuadó-völgybe. A Vörös-hegyet most valóban vörös napsugarak árasztják el, csak a szórvány fenyõk zöldülnek ki belõle. A telepített sarjadó erdõben megyek lefele az erdészeti úton, az elfeküdt hosszú fûszálakon porhó takaró terül széjjel. A völgyben lévõ patak csörgedezése már messzirõl hallatszik, leérve gondot okoz az átkelés még csizmában is. Szép a Szuadó-forrás, a levelek betakarták kövezetét. Kezemmel összegereblyézem az átázott levélszõnyeget és távolabbra dobálom. A mohával benõtt medencében megmosom kezemet és elindulok a Laci-forráshoz. Az utat a "Fekete bárányok" megtisztították, és a tó átjárójához korlátot készítettek a biztonságos átkelés érdekében. A forrás elfolyó csöve eldugult, így a víz a kövezeten bukdácsol a tó felé. Három marék levél és némi törmelék eltávolítása után a víz hörögve eltûnt a csõ belsejében és szabaddá vált a járás a forrás elõtt. Kis rendrakás, és indulás tovább a Szuadó-völgyben felfelé. Kifele jövet látom a barlangászok bivak szállását, amit fóliákkal kissé téliesítettek. Újból átkelek a patakon és a mély talajon közeledek a Mihály remete-forráshoz. Két patak folyik velem szemben: egy a mederben, a másik a keréknyomban. A forrás elé épített terelõ kõgát jól bevált, nem iszaposodott el a forrás. A patakkal párhuzamos falat nagyobb kövekkel kell majd tavasszal megerõsíteni. A forrás vízhozama három liter percenként. Nekivágok az utolsó emelkedõnek a sáros és havas úton. A blokkháznál most rend van, elvitték a sok szemetet, rendet raktak a környéken. Az úton a Jakab-hegy irányába egy új vadles figyeli a hegy mögé elbúvó napot. A ház mögötti úton haladok a Négy barát-forrás felé. A homokkõ alól most bõven folyik a víz, a medrét kellene kimélyíteni a patakig, akkor nyáron is iható lenne. Tovább megyek a fiatal erdõben, majd a tölgyesben le a meredek oldalon. A Farkas-forrást jól látni a fák közül, körülötte elolvadt a hó. Át kell kelni a sebesen hömpölygõ patakon, hogy a forráshoz jussak. Kis ügyességgel ez is sikerül és lerakom hátizsákomat a kõ padozatra. Szépen folyik a forrás, vízhozama hat liter percenként. A falazatból jobbra is van egy vízfolyás hasonló hozammal. Jobboldalt a felszíni vizeket elvezetõ csõbõl is dõl az olvadt hólé. Kitisztítom a falazat mögötti betoncsatornát, hogy megvédjem a forrás felsõ falazatát az átnedvesedéstõl és ezáltal a fagyástól. A betoncsatorna azonnal megtelik vízzel, ami sodorja az apró törmelékeket a fal végéhez, majd onnan le a patakba. A kõpadról lesodrom a vizes levélszõnyeget és elindulok Égervölgy irányába az északi oldalon. Ropogós hóban haladok, alattam a mély völgyben százféle hangon zenél a patak. A vízeséseknél hatalmas erõvel zúdul alá a folyam. A tubesi János-kilátót az utolsó napsugarak simítják végig, majd eltûnnek a Jakab-hegy csúcsa mögé. Betérek a Zöldbéka kisvendéglõbe, hogy az egész napos túrát egy ital mellett még egyszer végiggondoljam, na meg azért is, hogy a háziaknak boldog új évet kívánjak.

Baumann József

HÍREK

• KÖZGYÛLÉS: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2000. február 12-én 8.30 órakor tartja évi rendes közgyûlését a Szivárvány Gyermekházban, melyre az egyesületek, szakosztályok hivatalos képviselõi mellett szeretettel várunk minden érdeklõdõ természetbarátot.
• Természetbarát szövetségi tagsági díjak: a Magyar Természetbarát Szövetség elnöksége a - sok éve változatlan mértékû - tagsági díj emelésérõl döntött. A tagdíjak ennek értelmében a 2000. évre a következõk: felnõtt keresõk: 300 Ft, nyugdíjasok: 200 Ft, tanulók: 100 Ft. A 2000. évre érvényes betétlapok, ill. új tagsági igazolványok kaphatók a szövetségben.
• A Természetbarát Híradó - a Magyar Természetbarát Szövetség tájékoztatója - 1200 Ft-ért fizethetõ elõ a 2000. évre. Az elõfizetési díjat az MTSZ-be kell küldeni postautalványon.
• Túravezetõk Klubja: a márciusi összejövetelen (március 7-én) dr. Gál Csaba reumatológus orvos tart elõadást a csontritkulásról.
• A Kovács Béla emlék- és teljesítménytúra idõpontja - többszöri változás után - helyesen: április 15.
• Grazi kerékpárosok pécsi látogatása: a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub meghívására háromnapos látogatásra érkezett Pécsre a grazi "Argus" kerékpáros szervezet négy tagja. A kerékpáros érdekvédelemmel és túrák szervezésével foglalkozó egyesület vezetõi szakmai programokon vettek részt, megismerkedtek a pécs-baranyai kerékpáros turizmust érintõ fejlesztési tervekkel és beszámoltak az ausztriai helyzetrõl.

Nyílt túrák

• február 5, szombat:Feked - Harsányi kereszt - Hesz kereszt - Pécsvárad(26 km). Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 6.45 órakor. Túravezetõ: Eperjesi József.
• február 19, szombat: Mandulás - Remete-rét - Vörös-hegy - Farkas-forrás - Éger-völgy (10 km). Találkozás a pécsi vasútállomásnál a 34-es autóbusz megállójában, 8.45 órakor. Túravezetõ: Kremling Lajos.
• február 26, szombat: Kárász - Vörösfenyõ kh. - Cigány-hegy - Takanyó - Zobák (16 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, 8.45 órakor. Túravezetõ: Varga István.
• március 5, vasárnap: Mandulás - Misina - Tubes - Remete-rét - Szentkút (12 km). Találkozás a pécsi vasútállomásnál a 34-es autóbusz megállójában, 8.45 órakor. Túravezetõ: Budai Jánosné.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással

• február 13, vasárnap: közép-mecseki barangolások. Sikonda - Csermaalja - Varga-hegy - Kökönyös (6 km), ill. Sikonda - Csermaalja - Mánfa - Budafa - Rákos-völgy - Koszonyatetõ - volt Hársas kh. - Kövestetõ - Zobákpuszta (16 km). Indulás 8 órakor a sikondai autóbusz járattal. Túravezetõ: Õri Zsuzsanna.
• február 20, vasárnap: Sikonda - Bányász-forrás - Csík-gödör - Vágotpuszta - Kecskehát - Sikonda (10 km). Indulás 8 órakor a sikondai autóbusz járattal. Túravezetõ: Németh Katalin.
• február 26, szombat:Máré-csárda - Vörösfenyõ kulcsosház - Németdöglés - Iharos-kút - Máré csárda (11 km). Indulás 7.35 órakor a mágocsi autóbusz járattal. Túravezetõ: Rácz János.
• március 5, vasárnap: Hóvirág-túra. Útvonal: Sikonda - Kõlyuk - Petnyák - Meleg-mányi-völgy - Mánfai templom - Mánfa (10 km) - Kökönyös (14 km). Indulás 8 órakor a sikondai autóbusz járattal. Túravezetõ: Stranszky Istvánné.

Rendezvények

• február 12:a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyûlése. Pécs, Szivárvány Gyermekház (dr. Veress Endre u. 6.), 8.30 óra.
• február 19:PITE 30 teljesítménytúra. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Abaliget, Mecsektours kh. (a kempingnél), 7.00-9.30 óra között. Cél ugyanitt. Nevezési díj: 250 Ft/fõ. Információ: Bota János, tel.: 30/993-8595.
• március 4: XI. Sopianae Városismereti Verseny. R.: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány; Pécsi Városvédõ és városszépítõ Egyesület. Információ: Mátrai Gábor, tel.: (72) 252-390.

TAVASZI KUPA TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a POEÜ Természetjáró Szakosztálya 2000. március 25-én rendezi meg a XI. Tavaszi Kupa túraversenyt, Fehérkút térségében. Rajt a Fehér-kúti kulcsosháznál lesz 7.30-10.00 óráig. Kategóriák: A (A/19, A/36), A/50, A/60, B, C1 (iskolák 1-8. évfolyam), C2 (iskolák 9. évfolyamától és felnõttek). Nevezés március 10-ig írásban, 2-4 fõs csapatokkala következõ címre: Baronek Jenõ, 7634 Pécs, Bajmi dûlõ 4. Nevezési díj 265 Ft/fõ, elõzetes nevezés hiányában 350 Ft/fõ. A 2000. évre érvényes természetbarát igazolvány felmutatásával, elõzetes nevezés esetén 200 Ft/fõ. A nevezési díjakat a helyszínen kell fizetni. A versenyrõl további információ kérhetõ a (72) 259-345-ös telefonszámon.