
A POEÜ Mikulása (mint minden évben) idén is megérkezett Fehér-kútra. A Mikulás érkezését a gyerekek nagyon várták, míg a felnőttek készítették a finom vacsorát. (Közben még a 3-as forrás kitakarítására is maradt egy kis idő.)
Mint mindig most is ezen az estén is kötetlen formában megbeszéltük az elmúlt év eseményeit. És a végén egy közös vacsora. Másnap a szinte tavasziasra fordult időben még egy ( ez évben tényleg az utolsó) tájfutó versenyt is rendeztünk.
Többet szeretne megtudni a régió kultúrájáról, hagyományairól, természeti értékeiről, településeiről és épített örökségeiről!?
FIZESSEN ELŐ 2014-ben is AZ ÉLMÉNYMGAZINRA,
és minden megjelenés alkalmával postai úton juttatjuk el Önnek az Élménymagazint!
A 2010-es, 2011-es és 2012-es
ÉLMÉNYMAGAZINBAN megjelent írások teljes terjedelmükben olvashatóak az alábbi oldalon:
Elkészült a 2014. évi eseménynaptár. Az események megtalálhatóak lesznek a honlap naptárjában is.
Az eseménynaptár letőlthető ( kinyomtatható) innen.
100 éve alakult meg a Magyar Turista Szövetség
1913. november 30-án alakult meg a Magyar Turista Szövetség, az első szervezet, mely összefogta a magyarországi természetjáró, turista egyesületeket. A Magyar Turista Szövetségre mint a mai szervezetünk, a Magyar Természetjáró Szövetség jogelődjére emlékeztünk. Az évforduló kapcsán a budapesti országos ünnepséggel egy időben Pécsett is megemlékezésre került sor, melyet a Mecsek Egyesület – mint a Magyar Turista Szövetség alapító egyesületeinek egyike – rendezett.
A százéves jubileumi (központi) ünnepségen vetített összefoglaló, amely a hazai turistaság elmúlt évszázadának jelentős pillanatait villantja fel. Több pécsi vonatkozású résszel.
A videót a Turista Magazin honlapjáról vettük át.