facebook_page_plugin

Beszámoló 2001

Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2001. évi tevékenységéről

  1. Szövetségünk mûködése

Szövetségünk közhasznú társadalmi szervezetként végezte munkáját.

A szervezett (igazolt) természetjárók taglétszáma az elõzõ évekhez képest továbbra is alacsonyabb számot mutat (szövetségünknek 2001-ben 36 tagszervezetben – egyesületekben és szakosztályokban – 860 igazolt tagja volt, melybõl 416 ifjúsági, 222 felnõtt dolgozó és szintén 222 nyugdíjas). Ez országos tendencia, mely alól megyénk sem kivétel. Az alacsonyabb taglétszám azonban nem jelentett kevesebb számú programot, és a rendezvényeken résztvevõk száma sem mutatott csökkenést.

Szövetségünk címe: 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. Immár második éve mûködünk itt, a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége helyiségeiben, ahol keddenként zavartalanul tarthattuk meg az ügyeleti napokat és programjainkat.

E-mail címünk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internetes honlapunk: www.extra.hu/bmtsz

A mûködésünkhöz és rendezvényeinkhez elsõsorban pályázatok útján nyert pénzösszegeket használhattunk fel, így a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól, az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól. Mûködésünket támogatta a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége.

Évi rendes közgyûlésünket 2001. február 10-én Pécsett a Szivárvány Gyermekházban tartottuk. A közgyûlés elfogadta a 2000. évrõl szóló beszámolót és közhasznúsági jelentést, az ellenõrzõ bizottsági jelentést, valamint a 2001. évi program- és költségtervet. A közgyûlésen a hivatalos képviselõkön kívül részt vett Túróczy Lajos, a Magyar Természetbarát Szövetség tiszteletbeli elnöke, Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Nagy Gábor és Wágner László tájegységvezetõk a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, dr. Tóth Aladár a Mecseki Erdészeti Rt., Somogyi Zsoltkerületvezetõ erdész az Orfûi Lovasklub, és Sándor Tibora Zsongorkõ Baráti Társaság képviseletében, valamint számos érdeklõdõ tagtársunk és vendég (összesen 117 fõ). A résztvevõket egy-egy könyvvel ajándékoztuk meg. A közgyûlést a szokásos, jó hangulatú állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta.

A szövetség elnöksége az év során többször ülésezett, mely alkalmakkor az aktuális feladatok voltak napirenden. Az év kiemelt feladata volt az új Mecsek természetjáró kalauz megjelenésének elõkészítése, valamint ezzel összhangban a turistaútjelzések felújítása és változása, illetve az új Mecsek turistatérkép megjelenéséhez szükséges korrekciók elvégzése. Ezekrõl a késõbbiekben részletesebben szólunk.

2001-ben a Természetjárók Napján, Dobogókõn kitüntetést kapott Strasser Péter, aki a "Természetjárás fejlesztéséért" érem bronz fokozatát vehette át. Szövetségünk közgyûlésén az Arany Bakancs díjat ez évben Kovács Szabó János, a Tubes Kilátó Alapítvány titkára és Wágner László, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetõje vehette át, valamint dísztányért és oklevelet kapott Gida Tibor a Gyalogtúrázók Országos Találkozója táborvezetéséért, ill. "életmûdíjat" Kiss Lajos és Vámos Mihály, eddigi természetjáró tevékenységéért. Szövetségünk elnöksége a jó együttmûködésért – köszönete jeléül – elismerésben részesítette a Mecseki Erdészeti Rt.-t és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságot.

2001-ben – hagyományosan – szövetségünket több szervezet támogatta, és több szervezettel tartottunk kapcsolatot, mûködtünk együtt munkánk során.

Természetbarát kapcsolataink

Napi rendszeres kapcsolatban álltunk a Magyar Természetbarát Szövetséggel – elsõsorban Szabó Imre fõtitkárral, Kalmár László és Pálmai Vencel titkárokkal és Bognár Mária gazdasági vezetõvel.

A Magyar Természetbarát Szövetség elnökségében Baronek Jenõ(az MTSZ Gyalogtúra Bizottság verseny albizottságának vezetõjeként), a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében pedig Strasser Péter vett részt a baranyai természetbarátok közül.

Erõsödött a regionális együttmûködés a három dél-dunántúli megye természetjárói között, a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretében. Ennek megfelelõen hangoltuk össze a programokat, szerveztünk közös rendezvényeket a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel (Kis Gali János elnökkel) és a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséggel (Dománszky Zoltán elnökkel), utóbbival a Mecsek turistatérkép korrekciójában, a mecseki útjelzések festésében, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra és a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalának egyeztetésében is együttmûködve.

Egyéb kapcsolataink

A Baranya Megyei Önkormányzat elnökével, dr. Kékes Ferenccelés alelnökével, Bokor Bélával hagyományosan jó kapcsolatot ápoltunk, csakúgy, mint a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetével, személy szerint Stráhl Ferenccel.

A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége 2001-ben is nagy mértékben segítette tevékenységünket. Köszönjük Tátrai Bea és Fenyvesiné Fehér Mónika ez irányú munkáját.

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal – szerénység nélkül állíthatjuk – példaértékû kapcsolatot ápolunk. Ebben elsõsorban dr. Iványi Ildikó igazgatót, Nagy Gábor és Wágner László tájegységvezetõket és Tóth István Zsolt természetvédelmi õrt illeti köszönet.

A Mecseki Erdészeti Rt. 2001-ben is kiemelkedõ partnerünk volt. A természetbarátokat és a természetjárást segítõ munkájukat ezúton is köszönjük, személy szerint is Káldy József vezérigazgatónak, dr. Tóth Aladárnak, Könyves Kálmán szigetvári, Papp Kálmán Árpád-tetõi és Szõnyi János kárászi erdészeti igazgatóknak, Sajgó Ferencnek, a Szigetvári Erdészet Mûszaki Vezetõjének, Ambrus Sándor és Somogyi Zsolt kerületvezetõ erdészeknek.

A Baranya Megyei Diáksport Tanács, személy szerint Foki Józsefa "Baranya–természetjáró szemmel" vetélkedõ lebonyolításában és díjazásában mûködött közre, csakúgy, mint a Környezetünkért Alapítvány ill. annak elnöke, Gerentsér Gábor, aki szintén a vetélkedõ díjazásához járult hozzá, ill. a helyszínt biztosította a záróversenyhez, valamint közös pályázatot írtunk.

A Baranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, s annak igazgatója, Kucsanda Ibolya 2001-ben is lehetõséget biztosított a versenykiírások eljuttatására az általános- és középiskolákhoz a Palatábla c. kiadványukban.

Új kapcsolatról is beszámolhatunk, melyet a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Marketing Igazgatóságával, személy szerint Hegyi Zsuzsannaigazgatóval alakítottunk ki.

Valamennyi partnerünknek, akik szövetségünkkel az év során együttmûködtek, munkánkat bármilyen módon támogatták, ezúton is köszönetet mondunk.

Sajtó és propaganda

2001-ben szövetségünk – a megyei természetbarát szövetségek közül az országban elsõként – önálló honlappal jelentkezett az Interneten. Ezen megyei információkat láthat az érdeklõdõ: olvashatja a Mecsek Híradót, a természetbarát rendezvénynaptárt, a jelvényszerzõ túramozgalmak kiírásait, fényképes tájékoztatókat a baranyai kulcsosházakról; rejtvényeket talál stb. A honlapot Rácz Róbert és Geisz Ferencszerkesztették.

Rendezvényeinkrõl ez évben is rendszeresen jelentek meg ismertetések, tudósítások a következõ médiákban: Új Dunántúli Napló (Pauska Zsolt fõszerkesztõ, Dunai Imre és Horváth László újságírók), Pécsi Rádió (Kovács Zoltán, Kis Tünde), Pécs TV (Keresnyei János, Dér Ágnes, Nyikos László), Magyar Televízió Körzeti Stúdiója, Déli Extra (Csefkó Judit), Pécsi Hét (dr. Bálint József, Bebessy Károly), Fordan-Zengõ Rádió (Komor István, Szebeni János, Páli Márta), Remény Rádió (Kollár Gabriella), Természetbarát Híradó (Kalmár László).

A Mecsek Híradó 2001-ben is – azeddigieknek megfelelõen – havonta megjelent, és tudósított a természetbarát eseményekrõl, rendezvényekrõl. A Híradót Strasser Péter szerkesztette. Örvendetesen nõtt az "élménybeszámolók" száma, ezek az írások tovább színesítették az újságot. Köszönjük mindazoknak, akik írásaikkal hozzájárultak a Mecsek Híradó anyagának gazdagításához.

2001-ben az alábbi "szerzõk" írásait, tudósításait adtuk közre: Alföldi Zoltán, Arany Horda Természetjáró Egyesület, Baronek Jenõ, Baumann József, Bencze János, Bota János, Börcsök György, Dezsõ József, Dománszky Zoltán, Gernert Józsefné, dr. Gundrum Károly, Hevesi Zoltán, Hörnyéki Judit, Husvéth Ilona, dr. Iványi Ildikó, Kiss Gabriella, dr. Koncz Eszter, Kondi Gyula, Kovács Szabó János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Lévai Gábor, Mihovics Gaby, Montskó Péter, Németh Imre, dr. Novotny Iván, Orbán Jutka, Õri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub, Plaszauer István, Raub Bálintné, Strasser Péter.

  1. Részletesen az egyes tevékenységekrõl

 Találkozók

Május 1-jén – az elõzõ év sikerén felbuzdulva – ismét megrendezte szövetségünk a Turista Majálist, ezúttal Zobákpusztán, a Természetjáró Napok Baranyában rendezvénysorozat keretében. A rendezést a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület vállalta és oldotta meg sikeresen: a majálison változatos, hangulatos programot biztosítottak a résztvevõknek.

A júniusban Szegeden megrendezett Gyalogtúrázók Országos Találkozóján megyénket néhány természetjáró képviselte.

Bár nem szövetségünk rendezte, de itt kell megemlíteni a Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóját (TEGYOT) és a Természetjáró Diákok Országos Találkozóját (TEDOT), melyeket a Természetjáró Fiatalok Szövetsége megbízásából tagszervezetünk, a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) és Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány rendezett meg június végén és július elején Abaligeten, a kempingben. Mindkét találkozó jól sikerült, öregbítve a baranyai természetjárás jó hírnevét. Sajnálatos viszont, hogy a rendezvényen megyénket mindössze egy iskola, a komlói Kenderföldi Általános Iskola képviselte.

Regionális rendezvények

A baranyai természetbarátok is részt vettek augusztusban – bár nem túl nagy számban – a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozón a Somogy megyei Zselickisfaludon, melyet ezúttal a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség rendezett.

"Zöld válaszok az új évezred kihívásaira" címmel regionális konferenciát rendeztünk Sasréten, ahol a Mecseki Erdészeti Rt. vendégei voltak a résztvevõk. A három dél-dunántúli megyét 5-5 fõ képviselte. A rendezvény lebonyolítását segítette a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. A konferencián elõadást tartott Káldy József, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatója, dr. Iványi Ildikó, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Németh Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének tagja, és Hegyi Zsuzsanna, a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Marketing Igazgatóság igazgatója, aki a rendezéshez is segítséget nyújtott.

Szövetségünk közremûködött egy dél-dunántúli regionális idegenforgalmi térkép készítésében, mely térkép ábrázolja a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra és a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalát, valamint a kulcsosházakat. A térkép 2002 tavaszán jelenik meg.

Szövetségünk meghívást kapott a Magyar Turizmus Rt. Közép-dunántúli Marketing Igazgatóságával kötött együttmûködési megállapodás aláírására. Megyénket 3 fõ képviselte.

Versenyek

2001-ben is megrendezésre került mind a négy hagyományos tájékozódási túraverseny, melyek egyúttal a Magyar Természetbarát Szövetség által meghirdetett Országos Tájékozódási Túrabajnokság egy-egy fordulóját is jelentették: márciusban a Tavaszi kupa (122 csapat, 370 versenyzõ), októberben az elSant Õszi Kupa (73 csapat, 230 versenyzõ). A Tubes Kupa éjszakai (42 csapat) és a Csellengõ Kupa (45 csapat) versenyek a Természetjáró Napok Baranyában rendezvénysorozat keretében kerültek lebonyolításra Zobákpusztán április 28-án és 30-án, köztük a Mecsek 50 teljesítménytúrával. Talán ez a "zsúfoltság" indokolja a viszonylag kisebb számú részvételt. Ettõl függetlenül mind a négy verseny sikeres volt; a nappali versenyeken nagy érdeklõdés mutatkozik a "C" kategória iránt, melyen elsõsorban gyerekek versenyeznek, és amelyeken a teljes mezõny több mint 50 %-a indul. Indokolt volt ezt a kategóriát két részre (alap és emelt szint) bontani. Mind a négy versenyre az ország különbözõ részeirõl érkeztek csapatok, melyek nagy része rendszeresen visszatérõ résztvevõ a baranyai tájékozódási túraversenyeken.

A versenyek megrendezésében közremûködtek: dr. Angyal Tibor, Baronek Jenõ, Benczes Gábor, Csuport András, Dalecker Ibolya, Geisz Ferenc, Jillek Rita, dr. Koncz Eszter és csapata, Pál Krisztina, Rácz Róbert, Rónaky Gizella, Sipos Imréné, dr. Tihanyi László.

Áprilisban fejezõdött be a "Baranya – természetjáró szemmel" címû hat fordulós vetélkedõ, melyet általános- és középiskolás tanulóknak rendezett szövetségünk, közösen a Baranya Megyei Diáksport Tanáccsal. Öt forduló "levelezõs" rendszerû volt, melyek során megyénk más-más tájegységéhez kapcsolódó feladatlapokat kellett megoldani. A hatodik forduló egy Égertetõn, túra keretében megrendezett vetélkedõ volt. Ennek helyszínét, az égertetõi táborhelyet a Környezetünkért Alapítvány biztosította, ami a díjazáshoz is hozzájárult: mindkét kategória elsõ helyezettjeinek táborozási lehetõséget biztosított. A nagy sikerû vetélkedõre 45 csapat nevezett.

Májusban a hagyományos Madarak és Fák Napja túrán és vetélkedõn általános iskolások versenyeztek Égervölgy és Égertetõ körzetében. A program megrendezésében ez évben is részt vett a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

Novemberben a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendezésében lebonyolított Pécs Városismereti Versenyen 60 csapat vett részt, ami azért is szép szám, mert a verseny egy egy hetes õszi tanítási szünet végén volt. A verseny témája ezúttal Pécs belvárosa volt. A rendezésben a Dél-Zselic TK tagjai mûködtek közre.

Nyílt túrák

Szövetségünk egyik fontos közhasznú feladata a nyílt túrák szervezése, melyeken bárki részt vehet. A 2001. évre szövetségünk 45 nyílt túrát tervezett, melybõl csupán kettõ maradt el a rossz idõjárás miatt. A nyílt túrák tervezetét dr. Lakatosné Novotny Sarolta állította össze a túravezetõk ajánlatai, vállalásai alapján, s õ tájékoztatta a sajtót és más médiákat a túrákról, tartotta a kapcsolatot a túravezetõkkel. Mindez nagy feladatot jelentett az év során.

A legsikeresebb túra ez évben is a Skóciai Szent Margit emléktúra volt, melyet dr. Novotny Iván vezetett, és amelyen 127-en vettek részt. Tovább folytatódtak Gõbölös István kissé távolabbi vidékeket (Zselic, Hegyhát) ismertetõ túrái. Kedveltek voltak Baumann József jelzetlen utakon vezetett gyaloglásai. Volt néhány túra a Villányi-hegységben is. Minden évben többen vesznek részt a magyar kikericset és a fekete kökörcsint bemutató túrákon. Érdekes színfolt volt a nyílt túrák sorában az almamelléki kisvasút 100 éves jubileuma alkalmából szervezett túra Strasser Péter vezetésével, melyen a résztvevõk ezúttal ingyen vonatozhattak, és – Baumann József értékes és érdekes ismertetésével – megismerhették a Sasrét közelében foglalt Almás- és Kis-Almás-forrásokat, valamint a Mecseki Erdészeti Rt. tanösvényét, és a sasréti erdei iskolát is megtekinthették.

A túrákon a résztvevõk száma igen változó volt, átlagosan 25 fõ. Ez évben is voltak új résztvevõk, akik a nyílt túrákon szerették meg a természetjárást, és vált az kedvelt idõtöltésükké.

Köszönjük a túrák vezetését, a felkészülést és a felelõsség vállalását a következõ túravezetõknek: Baranyai Rudolf, Baronek Jenõ, Baumann József, Becze László, Börcsök György, Budai Jánosné, Eperjesi József, Gõbölös István, dr. Gundrum Károly, Herisztné Kincses Magdolna, Jakab Ferencné, Járányi Lászlóné, Kaszás Károlyné, Kazal György, Keményfi Balázs, Kondi Gyula, dr. Koncz Eszter, Korb György, Korb Györgyné, Kovács János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Marton József, Márton Zoltán, Mezei Anikó, dr. Novotny Iván, Õri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Petrovics Márta, Rónoki Eszter, Sánta Lászlóné, Strasser Péter, Szabóné Kõnig Éva, Szecsõdi Imre, Varga István.

Teljesítménytúrák

A hagyományos túrákon ez évben is sokan vettek részt: a PITE 30 (február, rendezõ: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület); Tenkes 30, 15 (április, rendezõ: Dráva TSE); Mecsek 50, 30, 15 (április, rendezõ: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Mecseki Kóborlók); 2x100 km Baranyában – kerékpáros teljesítménytúra (június, rendezõ: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub); Papi pipa 30 (szeptember, rendezõ: Dél-Zselic TK) teljesítménytúrák több száz résztvevõt vonzottak. Ugyanakkor bõvült is a baranyai teljesítménytúra-kínálat a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) és a siklósi Szent Imre Általános Iskola és Gimnázium DSK természetjáró jóvoltából: a PITE májusban Mecsek Turista Maraton és Félmaraton, míg a siklósi természetjárók októberben Szent Imre 20 néven rendeztek teljesítménytúrát – sikerrel. Ezeket a túrákat a következõ években is meg kívánják rendezni.

Szövetségünk túraajánlataiban ez évben is szerepeltek más szervezeteknek (Fekete Bárány TE, Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola) a Mecsekben rendezett teljesítménytúrái is, melyek további helybeli túrázási lehetõséget jelentettek a teljesítménytúrák kedvelõinek.

A teljesítménytúrák egyre népszerûbbek, és mind nagyobb tömegeket vonzanak. Ez egyrészt örömmel tölti el a rendezõket, másrészt viszont sokszor nem várt többletfeladatokat ró rájuk: nemegyszer kellett menetlapokból csoportosan kiadni az indulóknak, ill. jelvényekbõl utánrendelést készíteni, mivel a vártnál több résztvevõ jelent meg. A rendezõk nevében ezúton is köszönjük azoknak a természetjáróknak a türelmét, akik ez esetekben várni kényszerültek a jelvényekre.

Jelvényszerzõ túramozgalmak

A túramozgalmakat 2001-ben is Rónaky Gizella gondozta, akinek munkájához több segítségre és segítõre lenne szüksége, elsõsorban a bélyegzõhelyek karbantartásában.

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra – melynek útvonalában és a bélyegzõhelyekben 2000-ben változások történtek – új igazolófüzete 2001 januárjában készült el, amibõl 22-t vásároltak az év során, de ebbõl még nem teljesítette senki.

A Dél-dunántúli Piros Túrát 2001-ben ketten teljesítették, és hat igazolófüzetet adtunk ki. A túrázók beszámoltak arról, hogy a somogyi útvonalszakaszon nem mindenhol megfelelõek a jelzések, nincsenek kialakítva a bélyegzõhelyek, sok gondot jelentett a bélyegzés. Fennakadás volt az igazolással is: a Somogy megyei szövetséghez elküldött füzetek az év végére – többszöri telefonálás után – kerültek elõ.

A baranyai jelvényszerzõ mozgalmak teljesítése továbbra is csökkenõ tendenciát mutat. Az év során a túrákat igen kevesen teljesítették: a Mecsek turistáját 4-en, a Baranyai várakat szintén 4-en, a Mecseki barangolásokat ketten, a Kincses Baranyát pedig mindössze 1 fõ. A Kerékpáros körtúrát egy salgótarjáni egyesület teljesítette 15 fõvel. 2001-ben egy jelvényt sem adtunk ki a Dél-Zselic turistája és a Baranya legszebb templomai túramozgalmakból.

Nem történt elõrelépés a bélyegzõhelyek felújításában, a dobozok biztonságos kihelyezésében. Új dobozt csak Zobákpusztán, a Patacsi-mezõn és Felsõkövesden helyeztünk ki, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonalán. Akadozott a bélyegzõlenyomatok pótlása: sajnos sokkal több bélyegzõ, ill. lenyomat fogy, mint amennyire valóban szükség lenne. Továbbra is szétdobálják, vagy zacskóstól viszik el a kihelyezett lenyomatokat az arra illetéktelenek. Tudjuk azt is, hogy nem csak a túramozgalmakat teljesítõk használják fel a lenyomatokat, de az arra túrázók is szívesen ragasztják a túrajelentésekre. Ez nem baj, de nem lehet elõre tervezni, hogy melyik útvonalon hány lenyomat fog elfogyni. Az elõzõ évben már kértük a kulcsosházkezelõk segítségét, most ismét megtesszük ezt: pótolják folyamatosan a hiányzó dobozokat, bélyegzõlenyomatokat, s ahol nincs még a kulcsosházat ábrázoló bélyegzõ, ott készíttessék el azt is. Fel kellene mérni, hogy az alacsony számú teljesítésnek mi az oka: a bélyegzõk hiánya, a túramozgalmak "elavulása", vagy esetleg a nem megfelelõ propaganda.

Minõsítések

2001-ben összesen 62 baranyai természetjáró ért el természetjáró minõsítést, közülük 32-en bronz, 21-en ezüst és 9-en arany fokozatot a következõ egyesületekbõl, szakosztályokból: Dráva TSE; PTTE Nyugdíjas Szakosztály; PTTE Vándorsport Szakosztály; Kenderföldi Természetjárók (Kenderföldi Általános Iskola), Komló; Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, Mecseki Kóborlók; Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Sportköre, Siklós.

Arany fokozatot értek el: Gõbölös István, Papp Lászlóné, Nagy Ferenc (Mecseki Kóborlók), Kaszás Károlyné, Polhammer Magdolna (PTTE Nyugdíjas Szakosztály), Hammer Emil, Kondi Gyula, Kriszt Gábor, Zsoldos Gyula (PTTE Vándorsport Szakosztály).

Valamennyi, minõsítést elért sporttársunknak ezúton is gratulálunk!

Túravezetõképzés, Túravezetõk Klubja

A tevékenységet az év során Börcsök György szervezte, irányította.

A Túravezetõk Klubja havi rendszerességgel mûködött. A foglalkozások között szerepelt elõadás és filmvetítés Európa vulkánjairól, madarakról, a Mecsek növényeirõl, kedvelt kirándulóhelyekrõl, a zengõvárkonyi szelídgesztenyésrõl, Angliáról. Májusban a klub autóbuszos kirándulást szervezett az Ormánságba.

A túravezetõképzés folytatódott az egyetemisták körében. A szövetségben meghirdetett tanfolyam – kellõ számú jelentkezõ híján – elmaradt. Sikeres volt viszont a nyár folyamán a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel közösen rendezett bronz jelvényes túravezetõi tábor és tanfolyam. A képzésben résztvevõk jól felkészültek voltak. A vizsgáztatáson részt vett Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke is.

Novemberben regionális szintû levelezõs ifjúsági képzés kezdõdött, melynek 2002 áprilisában lesz vége.

 Ifjúsági természetjárás

2001-ben szövetségünknek 16 olyan tagszervezete volt, melyben elsõsorban ifjúsági természetjárással, fiatalokkal foglalkoztak: Pécsett a Babits Gimnázium, a Pollack Mihály Szakközépiskola, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, az Apáczai Nevelési Központ 2. sz. Általános Iskola, a Bánki Donát u. Általános Iskola, a Mecseki Erdészeti Rt. Erdei Iskola, a PTE Testnevelés Tanszék, a Najád Vízisport Egyesület, a Mecseki Remeték Szakosztály, a PTTE Hétpróbás Szakosztály, valamint a komlói Kenderföldi Általános Iskola és a Kazinczy F. Szakközépiskola, a Mindszentgodisai Általános Iskola, a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, a sellyei Kiss Géza Általános Iskola és a Görcsönyi Általános Iskola.

Ezúton is köszönjük azok munkáját, akik fontosnak érezték az ifjúsági természetjárás ügyét és szabadidejükbõl nem keveset erre áldoztak: Adorján Rita, Bélaváry Zsolt, Csonka Miklósné, Fogaras Csaba, Gyenis Ilona, Jéki Mária, Kabai Józsefné, Kevy Albert, Nagy Ákos, Pálinkás István, Schóber József, Strasser Péter, Szép Attila, Takácsné Hartmann Piroska, Uzsoki Csaba, Varga Ferenc, Zeiler Simon.

Ugyancsak köszönetet kell mondanunk azoknak a szakosztályoknak, egyesületeknek, amelyekben ifjúsági tagság is van, s így gondoskodnak a természetbarátok az "utánpótlásról".

Technikai munkák

A 2001. év legnagyobb feladata a mecseki turistaút-jelzések felújítása volt, a változásoknak megfelelõen. Szövetségünk az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázaton nyert erre pénzösszeget, azonban feltételként szabták, hogy a mecseki útjelzéseket "igazítsuk" a magyar szabványhoz. A Mecsekben a jelenlegi útjelzésrendszer a valamikori számjelzések "átszínezésével" alakult ki, és ez – természetszerûleg – nem felelt (nem felelhetett) meg a jóval késõbb, 1988-ban életbe lépett szabványnak. Ez a probléma más hegyvidékeken is felmerült, de többségükben már elvégezték a korrekciókat. Ennek megfelelõen – a minisztérium illetékes szakemberével, Bánhidi Attilával egyeztetve – határoztuk meg a szükséges változásokat; szövetségünk részérõl Baronek Jenõ, Király László és Strasser Péter vett részt a munkában. Az elfogadott terv alapján a Mecsek közel 700 km hosszú turistaút-hálózatából 217 km-nyi szakaszon változnak meg a jelzések. A változások legfontosabb jellemzõi: rövidebb útvonalak helyett több hosszú, egy jelzéssel rendelkezõ útvonal jön létre; megszûnnek a szabvánnyal alapvetõen ellentétes jelzések (pl. 3-4 km hosszú sávjelzések, vagy völgyben vezetõ háromszög jelzések), tehát a felfestett jelzések alakja igazodik a jelzés tartalmához.

Az új jelzések kialakítása egyúttal lehetõséget biztosít néhány útvonal-módosításra is: néhány – amúgy járhatatlan, vagy turistaút kialakítására alkalmatlan terepen vezetõ – útvonal megszûnik, néhány szakaszon viszont új jelzett utak jönnek létre. Ezek száma és hossza azonban nem jelentõs. A legfontosabb: a változás a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra mecseki szakaszát egyáltalán nem érinti, a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalát csupán a Dömör-kapu és Petõcpuszta közti szakaszon, ahol is a piros négyzetet felváltja a túraútvonal egészének piros sáv jelzése. Létrejön viszont – három, eddig különálló zöld sáv jelzésû út összekapcsolásával – egy közel száz km hosszú, zöld sáv jelzésû útvonal, a "Mecseki zöld túra", mely kanyarogva vezet végig a Mecsek különbözõ tájain. Ezután a Mecseket három, más-más útvonalon és különbözõ tájakon vezetõ túraútvonalon lehet "végigtúrázni".

Az új útjelzések felfestését a szerzõdés alapján 2002. június 30-ig kell elvégezni. A munka 2001 nyarán elkezdõdött, és az új jelzések közel 3/4 része elkészült az év végéig. Az új jelzések mellett a turistautak kiindulásánál és keresztezõdéseinél meghagyjuk a régi jelzéseket is, fekete X-szel áthúzva, így az eddig forgalomban lévõ térkép alapján is azonosíthatók az útvonalak. A változások nagy száma miatt itt nem soroljuk fel részletesen a megváltozott jelzésû útvonalszakaszokat, hiszen a 2002 tavaszán megjelenõ új Mecsek turistatérkép valamennyit tartalmazza.

A festési munkákat a Keleti-Mecsekben Király László, a Nyugati-Mecsekben Strasser Péter irányítja és végzi társaival. 2001-ben a festési munkákban közremûködtek: Both Ákos, Cigány Sándor, Gyenis Ilona, Iván Attila, Hörnyéki Judit, Király László, Király Lászlóné, Kormány Zsófia, Kuizs Sándor, Kuizs Sándorné, Kürtösi Péter, Martyin Erika, Miklovits György, Praks Xénia, Rácz János, Strasser András, Strasser Éva, Strasser Péter, Strasserné Csapó Ilona.

Folytatódott a kerékpáros útjelzések felfestése is, melyet a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub tagjai végeztek dr. Novotny Iván vezetésével.

A jelzésváltozások miatt a 2001-re tervezett új Mecsek természetjáró kalauz kiadása 2002-re tevõdött át, ebben már az új útjelzéseknek megfelelõ leírásokat találja az olvasó. A kalauz az elõzõ kiadásokhoz képest teljesen új fejezeteket is tartalmaz, részletesen ír a mecseki forrásokról, a természetvédelmi területekrõl, a mecseki tanösvényekrõl. A könyv 2002 tavaszán – várhatóan márciusban – jelenik meg. Szerzõi: Balogh István, Baronek Jenõ, Bódog József, dr. Kevey Balázs, Kraft János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Nagy Gábor, dr. Novotny Iván, Parragh Tibor, Rónaky Gizella, Strasser Péter, dr. Strasser Tibor, dr. Tóth Aladár. A könyvet Baronek Jenõ és Strasser Péter szerkesztette.

Ugyancsak 2002 tavaszán várható az új Mecsek turistatérkép megjelenése (szintén a tervezetthez képest egy éves "eltolással"), mely természetesen már az új jelzéseket tartalmazza. A térképkorrekció ettõl függetlenül is fontos volt, mivel az elmúlt évek során rengeteg változás történt a Mecsekben (pl. a bányabezárásokat követõ rekultivációs munkák során, valamint a Mecseki Erdészeti Rt.-nek és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak a természetjárást segítõ tevékenysége nyomán [tanösvények, erdei létesítmények]). Mindezek alapján 2002-ben egy "megújult" Mecsek várja a természetjárókat és az ide látogatókat.

A Mecseken kívül megkezdõdött az Ormánság turistaútjainak kialakítása, a jelzések felfestése, a Villányi-hegység úthálózatához kapcsolva. A Villányi-hegység kék sáv turistajelzésének meghosszabbításával egy új dél-baranyai túraútvonal, a "Dráva-menti Kék Túra" is létrejön. A munkákat a Dráva TSE tagjai végzik Gida Tibor vezetésével.

Források felújítása: Baumann József sporttársunk, felesége és barátaik 2001-ben folytatták a mecseki és a dél-zselici források felújítását. Ez évben a Nyugati-Mecsekben a Négy barát-forrás és a Pipás-forrás, a Közép-Mecsekben a Bikfa-forrás és a Rózsa-forrás került sorra. A Dél-Zselicben – a Mecseki Erdészet Rt. Szigetvári Erdészetének közremûködésével – három új forrást foglaltak: a Lukafai-kutat (Sasrét közelében), a mozsgói Szentkutat és Almáskeresztúron egy forrást.

Tasnádi János felújította a Büdös-kutat, valamint a Keleti-Mecsekben a Csurgót, a Török-kutat és a Mária-kutat.

A baranyai kulcsosházak mûködésében 2001-ben nem számolhatunk be számot tevõ eseményrõl. Változás csak a Gubacsos kulcsosháznál történt, ahol a ház kezelését a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub vette át, és megkezdték a ház (elsõ lépésben annak berendezései) felújítását. A házkezelõk a szokásos karbantartási munkák mellett komolyabb fejlesztéseket nem végeztek. Említést érdemel a tettyei Vándorsport kulcsosház, melyet az év során háromszor is felgyújtottak, harmadjára majdnem "teljes sikerrel", így ez a ház teljes felújításra szorul. Szövetségünk novemberben a Fehér-kúti kulcsosházban – ahol Nagy Balázs és dr. Tihanyi László voltak a házigazdák – rendezte meg a szokásos kulcsosházkezelõk tanácskozását, melyen hasznos és tartalmas eszmecsere folyt a házak mûködtetésével kapcsolatban (többek között szó esett az üzemeltetés jogi és egészségügyi szabályozásairól).

2001 elején megjelent a Szálláshelyek turistáknak a Mecsekben és Baranyában c. kiadvány javított változata, melyben a tagszervezeteink kezelésében lévõ kulcsosházak adatai mellett más olcsó szálláshelyek is szerepelnek. Örömmel mondhatjuk el, hogy ez a címlista évrõl-évre bõvül.

Bár közvetlenül nem szövetségünk tevékenységéhez kapcsolódik, de itt kell említést tennünk a 2001. év nagy természetjáró eseményérõl, a tubesi János kilátó elkészültérõl és szeptemberi 15-i avatásáról. A kilátó a Tubes Kilátó Alapítvány, és személy szerint Kovács Szabó János természetjáró társunk évekig tartó munkája során készült el, fõként támogatásokból, adományokból, a természetjárók és kirándulók nagy örömére. Élvezzük és használjuk sokáig, és vigyázzunk rá együtt!

Ugyancsak itt kell említést tennünk arról a munkáról, melyet a Mecseki Erdészeti Rt. és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság végzett és végez – a Pécsi Erõmû Rt., ill. jogutódja, a Pannonpower Rt. támogatásával – a természetjárás érdekében: tanösvények kialakítása, tájékoztató táblák kihelyezése, erdei pihenõk létesítése, források foglalása stb. Mindezekért ezúton is köszönetünket fejezzük ki a turista társadalom nevében.

Kerékpáros szakági tevékenység

A kerékpáros szakág bázisegyesülete, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub ez évben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Ez alkalomból a szokásos kerékpáros évadnyitó esten a szép számú hallgatóság diavetítéssel színesített visszaemlékezést hallhatott az eltelt tíz év legemlékezetesebb túráiról, élményeirõl.

2001-ben az egyesület 19 kerékpártúrát szervezett közelebbi és távolabbi tájakra. A Föld Napján a kisgyermekes családok részére szerveztek biciklis kirándulást. Folytatódott a "Vasárnapi túrák" és a "Péntek esti teker(g)ések" sorozata, valamint a "Suliba? Bringával!" akció is. Ismét megrendezték a "2x100 km Baranyában" kerékpáros teljesítménytúrát 126 résztvevõvel.

Június 30–július 8 között került megrendezésre a Mura–Dráva–Duna kerékpártúra, ami az ausztriai Bad Radkersgburgból indult, és Szlovénián keresztül Magyarországra vezetett. A résztvevõk (akik között Ausztriából és Szlovéniából is voltak) többnyire – ahol lehetett – a Mura és a Dráva árvízvédelmi gátjain haladtak, majd Keselyõsfapusztánál elhagyva a gátakat a Siklós–Villány–Bóly–Sátorhely útvonalon érkeztek Mohácsra. Ez a túra egyfajta próbája volt annak a tervnek, mely szerint az osztrákok Mura-menti kerékpártúra útvonalát meg lehetne hosszabbítani Szlovénián át Magyarországra, és a Mura torkolata után a Dráva mentén a Dunáig vezethetne az útvonal. Ez kapcsolódási pont lehetne az európai kerékpáros turizmus érrendszeréhez.

Az egyesület közremûködött a tavaszi budapesti vásárra készített "Kerékpártúrák a Dél-Dunántúlon" c. kiadvány elkészítésében. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal újabb, a kerékpározás számára felszabadítandó erdei utakban állapodtak meg, ezúttal az eddig teljesen elzárt Keleti-Mecsekben. S végül fontos hír a kerékpáros szakágban, hogy megalakult a Dél-Dunántúli Regionális Kerékpár-turisztikai Egyesület pécsi székhellyel. Az elnökségben helyet kapott dr. Novotny Iván is.

A kerékpáros szakági tevékenység segítéséért köszönetet mondunk Pécs M. J. Város Önkormányzatának, dr. Iványi Ildikónak, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójának, Káldy Józsefnek, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatójának és a Várkõi Ferenc Diák- és Szabadidõsport Központnak.

Végezetül megköszönjük mindazok munkáját, akik az év során bármilyen módon segítették szövetségünk tevékenységét.

Pécs, 2001. december 31.

Összeállította: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége