
Mire végeztem ezzel az írással kiderült, hogy kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon március 28-tól április 11-ig!
A mostani helyzet, meg az ezután következő rész mindenkinek áthúzta, áthúzhatja a legtöbb tervét, számítását. Nekünk túrázóknak a túra és a barátok, ismerősökkel való találkozás volt és lesz is egyéb más mellett fontos ezután is. Az élet ezt most felülírta, mármint a csoportos részt! Az áprilisi és nagy valószínűséggel a májusi csoportos túrákról is le kell mondanunk.
Csak remélni tudjuk, hogy többről nem! Családi túrák, természetben tartózkodások továbbra is vannak a hozzám eljutott képek tanúsága szerint. Amikor már az együtt élőkön kívül mások is bekerülnek a képbe, az egy plusz rizikó faktort jelent, még akkor is, ha nagyon szerettünk eddig is velük együtt lenni, túrázni! Vegyétek ezt figyelembe, amikor már hárman négyen vagy még többen is elindultok valamerre!
Ez is a felelős gondolkodás egy formája lehet. Most biztos gondolják páran túl óvatos vagy Ati! Lehet, hogy Én a helyzetemnél és az ismerőseim felé irányuló empátiámnál fogva tényleg túl óvatos vagyok, de most is azt mondom, vigyázzatok magatokra, szeretteitek, ismerőseitekre! Mindenkiből csak egy van, és még sokszor szeretnék veletek együtt túrázni, sétálni, beszélgetni! Ezt már leírtam, de ide kívánkozik most is. A való világban nincs „copy” gomb, nem tudjuk magunkat sokszorosítani! Itt csak a „delete” gomb működik! Amikor sokszor nyúlkálunk felé egyszer akaratlanul is hozzá érhetünk és nem biztos, hogy mindent hibátlanul vissza tudunk állítani…
Igen, tényleg nagy akaraterő kell ahhoz, hogy lemondjunk bármilyen nekünk tetsző dologról! Főleg úgy, hogy más tiltja meg nekünk! Mindenkinek vannak „nagyon fontos” dolgai az életben, legyen az is közte, hogy vigyázunk egymásra! Ehhez kívánok most erőt, egészséget és kitartást Mindenkinek az elkövetkező szép túrák reményében!
atiKA
Szomorú, hogy karanténban kell várnunk a helyzet javulását. Hogy hasznosan teljen az idő, kerestem egy már-már eltűnő szórakozást, egy keresztrejtvényt.
A rejtvény az 1962. februári Turista című újságban jelent meg! (az Arcanum Digitális Tudománytár egy hónapig szabadon használható!)
A képre kattintva letöltheted a rejtvényt, (pdf-be) kinyomtathatod és megfejtheted!
A megfejtéseket kérem a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldeni.
A helyes megfejtőket meghívom (ha vége lesz a karanténnak) egy jó kis túrára!
A járvány elleni védekezés keretében, a Kormány által kihirdetett vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok 2020. március 17-től szüneteltetik az erdei vasutak személyszállítását, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működtetését, valamint átmenetileg bezárják a közjóléti turisztikai központokat, erdei múzeumokat és kiállításokat – adták hírül az állami erdőgazdaságok. Ugyanez a helyzet a nemzeti parki bemutatóhelyekkel, mától azok sem látogathatók.
Az erdő látogatása – amíg Magyarország Kormánya ettől eltérően nem rendelkezik – továbbra is lehetséges.
A parkerdők, nyitott arborétumok, tanösvények, turistautak továbbra is látogathatóak, azonban ebben az esetben is kerülni kell a csoportosulást, és fokozottan figyelni a járványügyi intézkedések betartására.
A tegnap – a koronavírus járvány miatt - kiadott rendelkezések, és a kialakult helyzet minket is arra kényszerít, hogy a közeljövőre tervezett túráinkat, összejöveteleinket (Természetbarátok Klubja) töröljük – a veszélyhelyzet fennállásáig.
Nem kínálunk lehetőséget a csoportos túrázásra, a fertőzés –köreinkben való – elterjedésére, s erre kérjük tagszervezeteinket, és azokat a szervezeteket is, akik programjaikat honlapunk eseménynaptárában is megjelentetik.
A Tímár utcai székhelyünkön felfüggesztjük a keddi ügyeletet, de ha valakinek szüksége van kiadványokra , igazoló füzetekre, egyéb segítségre, keressen bennünket az ismert telefonokon, e-mail-címeken, mert egyénileg szívesen segítünk!
Véleményem szerint az erdőjárás megfontoltan, körültekintően, egyéni, vagy családi keretben persze ajánlható ebben az időszakban is, mert az jót tesz az egészségnek, szívnek, léleknek, arról nem beszélve, hogy az erdő nem tudja, hogy veszélyhelyzet van, és sorra nyílnak a szebbnél szebb tavaszi virágok! Reméljük belátható időn belül túl leszünk ezen a veszélyes időszakon, s újra együtt járhatjuk az erdőt, mezőt!
Jó egészséget!
Tóth Klára (BMTSZ elnök)
Kedves Túratársaim és Érdeklődők!
Meg kellett hozni az alábbi felelősségteljes döntést 2020. 03. 16. hétfőtől valamennyiünk érdekében, hogy elkerüljük és netán továbbadjuk a fertőzést!
A Hétdomb Természetbarát Egyesület – a veszélyhelyzet elmúlásáig – minden tervezett túráját, egyéb rendezvényét elhalasztja!
Vigyázzatok magatokra! A lehető legkevesebb időt töltsétek azon helyeken, ahol többen tartózkodnak! Tartsátok be a javasolt óvintézkedéseket!
Ha szükségetek van segítségre – nélkülözhetetlen élelmiszer vagy gyógyszer beszerzés... – hívjatok, keressétek fiatalabb társaitokat!
Kérlek adjátok tovább telefonon azoknak, akik ezt nem olvashatják!
Köszönettel: Őri Zsuzsanna