Mecsek 50 teljesitménytúra ellenőrzőpontja a Bazsarózsa kulcsosházban.
Lelkesen és szeretettel vártuk a teljesitménytúra indulóit 2013 április 27-én.
A 30-as táv első versenyzője gyorsan befutott.
A 15-ösök napközben kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek.
Sok olyan túrázóval találkoztunk, akik minden évben végigjárják valamelyik távot.
Az 50-esek késő délután érkeztek. 45 km a hátuk mögött. Menetlapjukon az összes pecsét, ami begyűjthető volt a mai napon. Volt aki fáradt, megviselt, kimerült, - Teljes joggal !
Balatonfüredi turisták hétvégéje a Keleti Mecsekben.
Néhány hónapja keresett meg egy barátom, hogy több napos szakosztály túrát szerveznek a Keleti Mecsekbe. Kért harmincöt fő részére szálláslehetőséget Pécsvárad környékén. Sikerült ezt megoldani az internet segítségével. Hosszúhetényben két közeli szállást találtak, mely minden kívánalomnak megfelelt. A szállás végül a szép és hosszan elnyúló vulkanikus eredetű Csóka-kő lábánál volt.
További kérés érkezett, hogy a Keleti Mecsek legszebb természeti értékeit, bemutató túratervet készítsem el, mivel én itthon vagyok, jól ismerem a vidéket, és az érdekességeket. Továbbá két rövidebb túrát az érkezés napjára valamint a hazautazás napjára is.
CIVIL NAP ÉS LAKOSSÁGI NAP A BALOKÁNY-LIGETBEN
2013.04.30-ÁN, 14 ÉS 18 ÓRA KÖZÖTT
Négyen, mindenre elszánt turisták elindultunk, hogy meghódítsuk a Bakonyt!
Önként vállalt feladatunk volt 6 barlang, „lik”, 3 forrás, 3 hatalmas sziklaképződmény és 4 nevezetes hely megkeresése.
A feladat végrehajtását a „tetthelyen” lévő, cselesen elhelyezett, fákra írt számok leolvasásával, az igazolófüzetbe való beírásával , a nevezetes helyeken pedig helyi bélyegzéssel kell igazolni.
A Lyme-kór az állatról emberre leggyakrabban terjedő fertőzés. A tünetei megtévesztők, szövődményei súlyos következményekkel járhatnak. Tévhitek és tudnivalók a kullancs terjesztette kórról.
A tavalyihoz képest jóval nagyobb és veszélyesebb kullancs- és szúnyogaktivitás várható, nem árt rá előre felkészülni.