Részlet az Ordas tanya naplójából:
2013. május. 02. csütörtök.
A Kőlyuk előtt lévő Cserkész-forrás tábláját vandálok néhány éve megrongálták. Az alumínium csövét akarták kivenni és pénzé tenni. Mivel stabilan be volt építve kudarcot vallottak, ezért a forrás tábláján álltak bosszút összetörték.
Kedves Természetbarátok!
Sok szeretettel várlak Benneteket 2013. május 7-én kedden, délután 17-18 óra között az év madaráról szóló előadásra.
Az előadás a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Oktatóközpontjában
kerül megtartásra (Tettye, Pintér-kert).
Előadás címe: A 2013-as Év Madara – gyurgyalag
2013.április 27.
1984-ben a Baranya megyei Természetbarát Szövetség indította el a Mecsek50 teljesítménytúrát. Tagszervezetei adták egymásnak a stafétabotot, 10 éve a Mecseki Kóborlók Szakosztály viszi tovább a hagyományt .
507 ember részvételével szombaton megrendeztük a 30.Mecsek 50 teljesítménytúrát. 50 km-en 91-en, 30 km-en 93-an, 15 km-en 204-en, 10 km-en 54-en indultak, a rendezők száma 65 fő volt. 149-en részt vettek a 30. rendezés tiszteletére megrendezett minitávon, a Mecsek0 túrán.
Idén új útvonallal készültünk, a Keleti-Mecsek legszebb részei közül a túrázók a következő helyeken jártak: Püspökszentlászló, Óbánya, Máza, Pusztabánya, Zengő, Mária kápolna, Réka kunyhó, Vörösfenyő kulcsosház, Máré vár.
MÁRIAKÉMÉND
2013. 06. 01. – 06. 02.
Április 30-án a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség volt az egyik rendezője a Balokány-ligetben a Civil-napnak. A rendezvényt a "méhek napja" alkalmából szerveztük. A délután 14-18 óra közötti időtartamban kézműves játszóházak, vetélkedők, ügyességi játékok, ismeretterjesztő előadások és programok, totó,virágmagültetés ,termelői piac várta az érdeklődőket.