facebook_page_plugin

Kedves Túrázók és Túrázni vágyók!

kilatok2

 

Szeretettel hívlak a közép-mecseki ”KILÁTÓS” túrára, amelyen nemcsak a természet szépségeit, a füstmentes levegőt a környezet esztétikáját élvezhetjük, hanem a testi, lelki, fizikális állapotunkat is megjavíthatjuk.

Mozduljál! – Húzd fel a legkényelmesebb ruhádat, cipődet, vedd fel a legszebb kalapodat vagy sapkádat, hozzál kis elemózsiát, vizet, fényképezőgépet- és gyere-gyere velünk!

Átszeljük a Közép-Mecsek gerincét, azon pihenőket és kilátókat érintve, fedezzük fel madártávlatból Pécset, gyönyörű városunkat, és azontúl csodálatos panorámás látványban lesz részed.

 

 

Ezeknek az építményeknek valami különleges varázsa van.

Talán azért mert olyan emberek építették, önzetlenül valakinek az emlékére, és egyben minden ember számára, akik nagyon tudtak szeretni és tisztelni.

Az építtető megálmodta, hol és milyen kilátót szeretne, majd megterveztette, keresett támogatókat, adakozókat és sok-sok munkával, kitartással jött létre.

Most a jelenben is van olyan ember Pécsen, Kovács Szabó János, aki talán megálmodta, és felépítette a Tubesen a

                                                                     „ János Kilátót”!

Gyertek el, most Öt személyesen is megismerhetitek, és szeretettel megossza velünk a kilátó létrehozásának történetét.

 

Túra hossza: 13 km, szintemelkedés: 500 m

 Túra útvonala:

  • Mandulásból indulunk a „piros sáv” útvonalon a parkerdő lankás útján, a fák lombkoszorú fonata alatt. Feljutunk a 486 m magasan lévő Sós-hegyi kilátóhoz.

A kilátóból gyönyörködtető panoráma tárul elénk, amely feledteti esetleges fáradalmainkat.

  • Lapis-t érintően, még mindig a 612 m magas csúcsra igyekszünk a „piros háromszöggel” jelölt, cikk-cakkos, a meredeket szinte lépcsőként visszafogó keringős, szépséges útvonalon a Tubes-kilátóhoz.

Itt találkozunk Kovács Szabó Jánossal a „János Kilátó” megálmodójával.

  • Innen a „sárga sáv” útvonalon továbbhaladva a csúcsról folyamatosan ereszkedünk le a Rotary-körsétányt átszelve a Kis - Tubes kilátóhoz, amelyről 581m magasságban városunk dél-nyugati része tárul elénk.
  • Továbbhaladva a „sárga sávon”, kavicsos lankás útvonalon az 534 m szintmagasságban lévő MISINA-tetőre érünk. Itt van a MECSEK legkiemelkedőbb TV- torony-kilátója. A kilátóba való feljutást nem tervezzük.
  • Innen a „sárga sáv” útvonalon most már csak lefelé haladunk a csúcsról, most egészen más izomcsoportot megmozgatva a Dömörkapuhoz, majd a ligetes sétányon haladva a Flóra - pihenő-kilátóponthoz érünk.

A Flóra- pihenőről Pécs keleti városrészének szépségét csodálhatjuk.

  • Továbbhaladva a „sárga sáv” útvonalon a „zöld négyzetre” térve a szépséges oszlopos építésű Ilonka –pihenőt érintjük és egy kicsit lefelé haladva a Balázs pihenő-kilátóponthoz érünk, a látnivaló csodálatos.
  • Az útvonal befejező szakaszára a Tettye-tér! Itt eldönthetjük, hogy a sokat vitatott „szépségű” új –vasból készült- kilátó megfelel-e ízlésünknek, illetve feladatának.

Eredetileg itt a túra vége.

Innen a 33-as helyi járatú autóbusszal e-várost átszelve kiinduló pontra - vasútállomásra érünk vissza.

Meglepetés túrának szánom, de mégis jelzem előre.

E túrát szeretném megtoldani szépen felújított hangulatos kis szeletke városi útvonallal kb: 2 km.  

Tettye – Vizimalom - Kálvári domb -Nyolc boldogság terasz-kilátó- és –Széchenyi tér.

Akinek kedve van, de miért ne lenne! Gyertek, menjünk tovább!

Találkozás időpontja: 2013. június 15-án szombaton 08:50 órakor a vasútállomáson 34-es      buszmegállójában.

                                     A busz indulási ideje: 09:05 óra

                                     Csatlakozási pont: Mandulás-játszótér

A túra tervezett befejező időpontja: 15:00 + 1 óra

A túrát vezeti: Sipos Imréné (Erzsike)

Elérhetősége: 06-20 /99-33-457/.