facebook_page_plugin

Forrástisztítás a Keleti-Mecsekben

A dombóvári Delta Turista Egyesület február közepén ismét forrástisztító túrát szervezett. A helyszín ezúttal is a Keleti-Mecsek, ezen belül a Farkas árok és környéke volt.

 

Az utunk első állomása az István - forrás volt. Itt a forrás vízét elvezető medret tisztítottuk ki, ugyanis megtelt az ősz folyamán lehullott falevelekkel. Sőt, a mederben még egy kisebb gödör is volt, ami miatt a víz nem tudott akadálytalanul elfolyni. Továbbhaladva a Jágerok - kútjához érkeztünk, ahol ismét a falevelek állták a víz útját. Érdemes karbantartani ezt a forrást is, ugyanis elég szép a vízhozama. Ezután a Kalán Miska - kútja következett, ahol még a kifolyó nyílás is el volt dugulva. A legnagyobb feladat az Amália - forrásnál várt ránk. Itt a levelek teljesen betakarták nemcsak a forrást, de még a tábláját is. A forrástól a visszajutás a turistaútra elég kalandosra sikeredett, ugyanis a meredek partoldal rendkívül csúszós volt. Így csak nagy nehézség árán jutottunk ki a Lendület - forráshoz, mivel nem a patakot követve érkeztünk az utolsó állomáshoz. A tábla részben itt is takarásban volt, de a forrás előtt még egy kidőlt fa is fogadott minket. Csináltunk utat az elfolyó víznek, de a kidőlt fától nem tudtuk megszabadítani a forrás előterét az idő rövidsége miatt, hiszen a vonatunk már nemsokára indult Váraljáról Dombóvárra.
 
Eredményes és szép téli napot töltöttünk a Mecsekben. Útközben sok szép csobogót és kisebb vízeséseket is láttunk.
 
Müller Norbert