facebook_page_plugin

Természetbarátok klubja (zárótúra)

2018. dec. 14.
Az idei évben is az első havas túra a Természetbarátok Klubja év végi záró túrája volt, ahogyan ez már lassan hagyománnyá válik – a legnagyobb örömünkre. Többen meg is kérdezték Tőlem, hogy hogyan rendelem meg ezt az égiektől, de ez továbbra is maradjon az én titkom.
2018 12 15 csoportkep
 
Reggel a buszpályaudvaron kiderült, hogy nemcsak mi vágunk neki a Kelet-Mecseknek, hanem a Múzeumi túracsoport is (igaz, ők a Zengőt, míg mi a Csengő-hegyet vettük be). Hosszúhetényben már látszott, hogy hóhiányban nem fogunk szenvedni, mert ott már 10-15 cm-es havat takarítottak el a házak elől. Püspökszentlászló felé vettük utunkat, majd a kék négyzet jelzésen elkanyarodtunk Pap-rét felé. A jelzőtábla igen kecsegtető túra célokra buzdított bennünket pl. Máriagyűd 2 nap, Pécsi Bazilika 27 óra. Mi maradtunk a tervnél Csengő-hegy – Pusztabánya – Gyopár kulcsoház és úgy haza, de nevetve javasoltuk, hogy ki-ki kedve, lelkesedése és kitartása szerint azért bátran válasszon a felsoroltak közül. Útközben lett kutyánk is, egy nagyon szép agár, akiről azt hittünk, hogy csak sétáltatják és a gazdája a közelben van, de úgy tűnt Ő egy önálló jószág, mert velünk együtt sétáltatta magát a túrán egészen a Kövestetői buszmegállóig. Reméljük rendben hazatalált!
A Csengő-hegyre szűzhóban tapostunk magunknak utat, majd onnan leereszkedtünk Pusztabányára, ahol felkerestük az üveghuta melletti régészeti feltárást. A tervben az szerepelt, hogy meg is nézzük, ám a hó, mely paplanként borította az erdőt - így a feltárt üvegcsűrt is – ezt megakadályozta.
Ezért megnéztük a feltárást bemutató kinyomtatott képeket és mindenki elképzelte hogyan is néz ez ki a hó alatt. Pusztabányáról visszaindultunk Zobákpuszta felé és két csapatban folytattuk a túrát.
A kíváncsi és jobb fizikai kondícióban lévők Nagy Balázs vezetésével a Takanyó-völgyön keresztül, míg a kényelmesebbek a Pap-rét, Cigány-forrás útvonal felöl közelítették meg a Gyopár kulcsos házat. Az időzítés fantasztikusra sikerült, mert pont egyszerre ért mindkét csapat a házhoz, ahol Varga Jenő (a kulcsosház gondnoka) meleggel és terülj, terülj asztalkámmal várt már ránk.
A hagymás, paprikák zsíros kenyér és a forró tea mellé előkerültek a hátizsákokból a finomabbnál finomabb sütemények és belső meleget adó forralt boros termoszok, pálinkás laposüvegek. A finom falatok mellé bőven jutott a jóízű beszélgetésből is. Volt, akiknek még kilométerhiányos volt a lábuk és elindultak gyalog Pécsre.
Egy maroknyi csapat még maradt kicsit beszélgetni, majd Zobákpusztán felszálltunk a Pécsre tartó buszra. Kövestetőn páran még csatlakoztak a buszos csapathoz és Hosszúhetényben a Múzeumi túracsoport tagjai is felszálltak. Kellemes, túraélményeket mesélő duruzsolás töltötte meg a buszt. Nagyon örülök, hogy lelkes 26 fős csapatunk ilyen szép adventi túraélménnyel lett gazdagabb.
 
Köszönöm, hogy velem tartottatok és ne felejtsétek, hogy jövőre is lesz Természetbarátok Klubja minden hónap első keddjén, ahova az előadókkal együtt sok szeretettel várlak Benneteket.
Januárban (jan. 8., kedd; 17-18 óra között; Tímár u. 21.) Szutor András Kaliforniai séták című előadását hallhatjuk majd. Szerintem nagyon érdekes lesz, gyertek minél többen!
 
Mindenkinek áldott, békés karácsonyt, örömökben, egészségben és jó élményű túrákban gazdag boldog új esztendőt kívánok!
 
Scheitler Adrienn túravezető