Rockenbauer Pál emléktúra

Rockenbauer Pálra emlékeztünk – halálának 30. évfordulóján

„...az időnek, a felejtésnek nincs hatalma rajta, minden, ami a nevéhez kötődik és köthető, él, létezik.”


Ezeket a gondolatokat egy olyan írásból választottam idei túránk, megemlékezésünk élére, amely Rockenbauer Pál halálának 20. évfordulója alkalmából jelent meg a Heti Válasz című lapban, V. Nagy Viktória tollából. Most, pár nappal november 26-a után a gondolat igazságát még hangsúlyosabban érzem. Akik ott voltunk az emléktúrán, s a zengővárkonyi gesztenyésben 12 órakor kezdődő megemlékezésen, mindannyian igazolva látjuk.

 


Az emléktúra november 26-án, vasárnap reggel a hosszúhetényi faluközpontból indult. A szemerkélő eső és az előző napon lehullott csapadék által feláztatott talaj miatt várható nehézségek ellenére is 36-an vágtunk neki a kb. 8 km-es útnak: komlóiak, pécsiek, kaposváriak, budapestiek, s velünk tartott Tassy Márk, az MTSZ igazgatója is. Keleti irányban indultunk, egy darabig a sárga háromszög, majd az Üvegesek útjának jelzésein, hogy délre Zengővárkonyba érjünk. Túránk során északon a Zengő kísérte utunkat, délen a Nádasdi-hegy zárta a látóhatárt, majd az Arany-hegy északi határán gyalogoltunk. A szántóföldi úton felszedett sarat itt a vizes fű kissé leáztatta lábbelinkről, de azért maradt még a pécsváradi aszfaltra is belőle. Mire a P+-tel jelzett útra, majd a Dombay-tavat Pécsváraddal összekötő útra értünk, már az esőkabátok is lekerültek rólunk, s ha nem is sütött ki a nap, éreztük, javul az idő.
A zengővárkonyi sírhoz érkezve örömmel láttuk, hogy az ország különböző részeiből, távoli tájakról is érkeztek természetbarátok, csoportok a megemlékezésre. Ismerősök Veszprémből, Zalából, Fejér megyéből, Bács-Kiskun megyéből, Budapestről, Tolnából, Somogyból, Baranyából és még ki tudja, honnan jött természetbarátok álltuk körül a sírt. S itt volt már a csapat is, Rockenbauer Pál filmsorozatainak lelkes forgatócsoportja, akiknek nagy része van abban, hogy „az időnek, a felejtésnek nincs hatalma rajta”. Rockenbauer Zoltán fia, s unokája is részese volt az itt töltött óráknak. A megemlékezés során versek, szép gondolatok hangzottak el, klarinéton is megszólaltak kedves dallamok. Elénekeltük azokat a dalokat is, amelyek a filmsorozatban is hallhatók voltak, és – szokás szerint – elénekeltük Rockenbauer Pál kedvenc népdalait is. A megjelent természetbarát csoportok, tisztelők elhelyezték koszorúikat a sírhelyen, és szalagot kötöttek a vándorbotra, amelyet erre az alkalomra faragott Beréti István, a Tolna megyei Nagyvejkén élő fafaragó, népi iparművész.
Gyenes Károly vezette a megemlékezés azon részét, amelyből ismét kiderült, hogy nem szomorkodni jövünk évről-évre a sírhoz, hanem azért, hogy emlékezzünk, felidézzük azokat az időket, napokat, perceket, amelyekben Rockenbauer Pál élt, alkotott s összekovácsolta a csapatát, akik egytől-egyig máig úgy érzik, hogy életük nagy ajándéka, hogy ismerhették, hogy együtt dolgozhattak vele. A sírnál töltött órákból, majd a pécsváradi várban folytatódó beszélgetésből, vetítésből az derült ki (újra), hogy Rockenbauer Pál kiváló rendező, jó munkatárs, a köz javára munkálkodó, egyéni látásmódú filmalkotó volt. Oly korban élt, ahol harcolni kellett magától értetődő dolgokért, oly korban, ahol az ilyen „reneszánsz” típusú ember belefáradhat a küzdelmekbe. A forgatás szép pillanatait, helyszíneit a Gyenes Károly által vetített képek idézték fel, s feladványként is izgalomba hozták a jelenlévőket. Élmény volt látni, s irigyelni lehetett a csapatot az átélt élményekért, a számtalan varázsos pillanatért, amit a két filmsorozat készítése során megélhettek. Már sötét volt, amikor a pécsváradi vár palotaszárnyának nagytermében (még itt is nyolcvannál többen voltunk) megnézhettük újra a ROKI – Rockenbauer Pálra emlékezünk (1997) című filmet, amelyet a barátok, munkatársak Rockenbauer Pál halálának 10. évfordulójára készítettek. Minden szava ma is aktuális, hiteles kép a XX. század második felének világáról, a televízióban történt döntések hátteréről. A filmben a nyilatkozatokat csodálatos képek szakították meg, amelyeken Rockenbauer Pál „tenger szélén, hegyek élén, havas sziklák meredélyén” látható, s közben a Tamkó Sirató Károly versét megze-nésítő Kaláka együttes dallamait hallhattuk. A dal végén a „Gyere haza, Pál!” szöveg persze újra visszahozott minket a mába, de megállapítottuk, hogy szép, élményekben, s főleg érzelmekben gazdag napot éltünk meg újra az emlékezés jegyében. Jó volt együtt lenni.
S ahogy ott is elhangzott többször, Rockenbauer Pál velünk marad útjainkon, Magyarország szép tájain, hisz filmsorozatai után az ő szemével, kíváncsiságával, igényességével látjuk, keressük, kutatjuk a szépséget, az értéket túráinkon, országjáró barangolásainkon. S ahogy Gyenes Károly – a szervezést köszönő – levelében írja: „Öröm volt Veletek együtt emlékeznünk Rockenbauer Pálra, aki az évek múltával egyre inkább a miénk lesz. Jó hangulatú, igazán ünnepi közös napunk volt.”
Magam is így érzem. Köszönet jár érte mindenkinek, aki hozzájárult, részese volt.
Tóth Klára