facebook_page_plugin

Desztinációs túra Orfűn

tdm

Immár negyedik éve hagyomány, hogy az év második vasárnapján Orfűről Desztinációs túra indul a környék megismerésére. Idén sem volt ez másképp, január 10-én közel 60 fős kis csoport indult útnak, hogy megismerje Orfű településrészeit.
A túra találkozópontja a Mecsek Házánál volt, ahol az Orfűi Turisztikai Egyesület TDM Szervezete az elmúlt évekhez hasonlóan meleg teával, valamint zsíros és töpörtyűkrémes kenyérrel várta a túrára érkezőket. A túrázók jó hangulata előcsalogatta még a napot is, így miután Baumann József ismertette a szombati túra útvonalát és Füziné Kajdy Zita polgármester asszony köszöntötte a túrázókat, vidám hangulatban indultunk útnak a Vízfő Forrásházhoz.
A Mecsek Házától pár száz méterre található Vízfő Forrásnál Baumann József mutatta be a Forrásház történetét, majd tovább indultunk a Malommúzeum irányába, amely jelenleg építés alatt áll, hiszen a Malommúzeum 2015 júliusáig kiegészül egy fogadóépülettel, valamint egy papírmalommal és egy hozzá kapcsolódó grafikai műhellyel. A túra az Ady Endre utcában vezetett tovább, ahol egy kisebb csoport elvált tőlünk és Pécs felé folytatta a túrát. A többiekkel a településközpont felé indultuk, ahol Baumann József a desztinációról és a helyi szolgáltatókról tartott rövid bemutatót. A kiránduló csoport ezután a bánosi településrész felé indult. A Bános Lovastanya mellett elhaladva gyönyörű napsütésben haladt az utunk a Bánosi templom felé, ahol egy rövid pihenő során mindenki felfrissülhetett. Ezután Mecsekszakál felé indult a csoport. Csodálatos napsütésben, hihetetlenül szép kilátópontokon keresztül vezetett az utunk a Pécsi-tó partjára, ahol a parti sétányon vezetett az út egészen a Horgásztanyáig. Itt Füziné Kajdy Zita polgármester asszony Palkó Sándor szobránál röviden bemutatta a tavak és Orfű létrejöttét, amelyet az összegyűlt kis csoport nagy figyelemmel hallgatott. A túra végére mindenki kellemesen elfáradt, de a csodálatos idő, a fantasztikus táj kárpótolt bennünket.
Kurilla Annamária