facebook_page_plugin

Meghívó


Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2019. szeptember 8-án, vasárnap 14 órakor, a petőczpusztai kápolnánál, az egykori kis település emlékeit felidéző összejövetelre.

Petőczpuszta lakói mindig Mária nap közelében tartották a búcsút.

petoc


Az uránbányászat terjeszkedése miatt a kis közösség itteni élettere megszűnt. A lakók a közeli falvakba és Pécsre költöztek.
Ez az erdőkkel ölelt terület már a vaskortól lakott volt, amit a kutatások eredményei is bizonyítanak. A nagyobb népesség megjelenése az 1700-as években a német telepesek megjelenésével kezdődött.


A kis falu utolsó lakói 1964-ben hagyták el otthonaikat, majd az uránbányászat vette át a terepet föld felett és föld alatt. A bánya bezárása, és a környezet tájba illesztése 2000-ben kezdődött el.
Mára már csak néhány megmaradt jel utal a kis település egykori létére: a kápolna, a temetőben egy síremlék, és a régi gémes-kút a petőczpusztai kanyar alatt.
Tisztelettel meghívjuk a közös emlékezésre Petőczpuszta egykori lakóit, hozzátartozókat, barátokat, és mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek a hajdan volt településhez.


Üdvözlettel: Baumann József szervező


Az esemény támogatói: Mecsek Egyesület, Petőcpuszta közössége, Kövágótőttős önkormányzata, Kővágószőlős önkormányzata, Zsongorkő Baráti Kőr – Kővágószölös, Mecsekerdő Zrt.