facebook_page_plugin

In memoriam

Csanádi Imre (1939-2009)


csanadiimre1Ismét eltávozott közülünk egy jó barát, kedves túratárs. Csanádi Imre szeptember 14-én, 69 éves korában hagyott el bennünket.
Imre 1971-ben csatlakozott a Pécsi Vörös Meteor turistáihoz. Hamar beilleszkedett szak­osztályunkba, hiszen 1972-ben már részt vett a kék túra vándorláson a Vértesben, és a városismertető versenyen Egerben. A püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosházunk létesítésében, a ház tatarozásában, szépítésében mindig számíthattunk segítségére, szak­tudására. Sok kellemes napot töltöttünk ott vele túrázással, pihenéssel, munkával.
Imre mindig magasabbra vágyott, ezért csatlakozott a magashegyi túrázókhoz és a szik­lamászókhoz. Ennek köszönhette, hogy társaival feljutott a Mont Blanc-ra, a Grossglocknerre, a Matternhornra és még ki tudja, hány csúcsra. A magashegyi túrázás­sal sok barátot szerzett országszerte.
De nemcsak a természetjárásban jeleskedett. Sokszor vett részt duatlon és triatlon verse­nyeken, a Balaton átúszáson, ezeken szép eredményeket ért el. Idegenvezetőként mások­nak is bemutatta a városok és a természet szépségeit.
Imre állandóan tele volt tervekkel, új és új célokat tűzött ki maga elé. Vidámsága, hu­mora, fáradhatatlansága mindig segített bennünket. Hirtelen halála mindannyiunkat meg­döbbentett, hiszen néhány hete még a Tátrában túrázott.
Kedves Imre! Váratlanul hagytál el minket, hiányozni fogsz, de emléked megmarad bennünk. Nyugodj békében!

Turistatársaid nevében:  Gundrum Károly