facebook_page_plugin

Mediterrán forrásvédnök túra

2016. december 3-án szombaton a Mediterrán Gyaloglóklub 10 km-es túráján 8 db forrás tisztítását végeztük el, 29 fős csapatunkkal.


Védnökölt forrásaink mellett még 4 másikhoz is elmentünk. Mindegyik rendben volt viszonylag, csak a rengeteg avart kellett kipucolni a kifolyások útjából.
A Rigó-kútnál szemetet is szedtünk, mert ott mindig van elszórva hulladék. Ennél a kútnál a medencéből nem folyt át a víz, ezért az eltömődött lyukat is ki kellett tisztítani.
A Bokor-forrásnál az átkeléshez használt fatuskó alá két követ raktunk: így a víz is elfolyik alatta, és eredeti funkcióját is betölti a tuskó.
A Zsolnay-kútnál a kishíd utáni részt kellett jobban kitakarítani a jobb elfolyás végett.
Az Andor-forrás medencéjében megül a koszos víz, hiába pucoltuk ki és tettük lehetővé neki, de visszafolyik és megáll.
Az Anyák-kútja szép, bővízű, ennek ellenére a Melegmányi-vízesés mésztufagátjai teljesen szárazak, kopaszon áll.
A Melegmányi forrás vékonyan, de hoz vizet.
A Jószerencsét-forrás és a Kálmán forrás környezete tiszta, vízhozamuk kevés.

A munkában oroszlánrészt vállaltak: Keresztesné Évike, Krassói József, Sasné Nelly, Madácsi Veronika, Szentmiklósi Zsuzsa, Antalovics István, Bodnár Katalin, Hornyik M. Frida, Bakos Ibolya.

Néhány fotó a lelkes forrástisztító csapatról, s egyben köszönjük szépen minden résztvevő munkáját, segítségét!

Pál Krisztina túravezető