facebook_page_plugin

Balokány-tó - Múlt, jelen, jövő

balokany to

Az Összefogás a Balokány-ligetért csoport tagjaként 2016. október 22-én szombaton , szövetségünk képviseletében Baumann Józsival együtt vettünk részt azon a programon,amelyen a Balokány-ligetért Egyesület által felkért szakértők érdekes és hasznos tudnivalókat osztottak meg a liget különleges taváról. Bemutatásra került a „Balokány-tó: múlt, jelen, jövő” című kiadvány is, amely Pécs MJV Önkormányzatának támogatásával készült el, a „Városi civil pályázat 2016” keretében.
Az előadók számos értékes adattal, hiteles történeti visszaemlékezéssel igazolták, hogy a terület mindig is értékes része volt Pécs városának, amellett, hogy történetében voltak harsányabb, eredményesebb, és halványabb, sikertelenebb időszakok is.
A résztvevőket dr Pánovics Attila, az egyesület elnöke köszöntötte.
Ezután Aranyosi Tímea, környezetvédelmi mérnök „A Balokány-tó története” címmel ismertette szakdolgozatának anyagát, Kraft János geológus „A Balokány és környezetének földtani és hidrogeológiai jellemzői” címmel mutatta be a terület jellemzőit , Dittrich Ernő, okl. építőmérnök „A Balokány-tó vízminősége és javításának lehetőségei” címmel adott tájékoztatást a jelen helyzetről és adott támpontokat is a további fejlődéshez.

(Az elhangzott tájékoztatás szerint az előadások anyaga elérhető lesz a www.balokany.hu web-oldalon)
A délután folyamán - kapcsolódva a TAKE Egyesület "Tudatos Nap" rendezvényéhez - mikroszkópos vízvizsgálat és "Mese-liget" címmel mesés előadás is volt gyerekeknek, valmint a környezettudatosság jegyében más érdekes programok is.
A történeti áttekintés, a tudományosan megalapozott ismeretek, a felvillantott távlati lehetőségek megerősítették bennünk, hogy továbbra is méltó és felemelő feladat természetbarátként munkálkodni városunk e zöld szigetéért, s annak „kék gyöngyszeméért”.

Tóth Klára

Baumann József képei a rendezvényről!