facebook_page_plugin

Elhunyt Gőbölös István

gobolos istvan

Az utóbbi években már kevesebbet járt közöttünk, családi, később egészségügyi problémák miatt, mégis gyakran emlegettük sokrétű, gazdag tevékenységét. Halálával a megye természetjáró történetének jeles alakja távozott közülünk.


1987-1990-ig a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság alelnöke, majd 1990-92 között elnöke volt. 1990-1996-ig a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének tagjaként is szolgálta a természetjárás ügyét. Tagja volt annak a munkabizottságnak, amely a Baranya Megye Természetjárásának 100 éve című centenáriumi kiadványt, alapvető munkát készítette 1991-ben.
Mérnöki precizitással, nagy természetismerettel, közigazgatási felkészültséggel tervezett és megvalósított túrái sajátosak, egyedülállók voltak a maguk idejében. Talán a mai „falujáró” túrák elődeinek is tekinthetők a szisztematikusan tervezett, egymásra épülő tájfeltáró túrái. E túrákra gyönyörűen kivitelezett, műszaki szabvány szerint írt felhívásokat készített, s mindent felderített, megmutatott, ami a tájban, egy-egy faluban értéket képviselt.
Természetjáró tevékenysége révén több megyei egyesülethez is erős kötődése volt, így a Pécsi Vörös Meteor Természetjáró Szakosztályának, a Mecsek Egyesületnek és a Mecseki Kóborlóknak is tagja volt, a püspökszentlászlói Bazsarózsa Kulcsosház is őrzi támogató tevékenysége nyomát.


A tájfutáshoz is erős szálakkal kapcsolódott. Túra- és tájékozódási futó versenyző, 1965-től utánpótlás válogatott kerettag, versenybíró is volt. Több mecseki tájfutó térkép helyesbítője és rajzolója. 1963-ban egyéni nappali ifi OB aranyérmes lett tájékozódási futásban!

 

A Magyar Természetjáró Szövetség 1993-ban a Természetjárás Fejlesztéséért Ezüst Fokozat kitüntetéssel, megyei szövetségünk 2007-ben elismerő plakettel, 2011-ben, a TTE Pécsi Csoportja megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékülésen díszoklevéllel köszönte meg a természetjárásért végzett értékes munkáját.

 

Tisztelettel gondolunk rá, emlékét megőrizzük!

 


                                                                                                                                                                             BMTSZ elnöksége