MECSEK HÍRADÓ

 

 

Pécs Városismereti Verseny

A Pécs Városi Természetbarát Szövetség november 3-án, szombaton rendezte meg hagyományos városismereti versenyét, melynek témája ezúttal Pécs történelmi belvárosa volt. Annak ellenére, hogy a versenyt egy hetes tanítási szünet elõzte meg az iskolákban, szép számmal neveztek, és összesen 60 csapat versenyzett, három kategóriában. A rajt és a cél a Széchenyi téren, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában volt; a helyiségek biztosítását ezúton is köszönjük Páva Péter igazgató úrnak.

Kategóriánként az elsõ helyezett csapat kupát, az elsõ három helyezett csapat tárgyjutalmat, az elsõ hat helyezett csapat pedig oklevelet, valamint az összes versenyzõ névre szóló emléklapot kapott.

Eredmények

„Általános iskolás” kategória (32 csapat): 1. Belvárosi VII., Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Gaál Katinka–Papp Dóra–Kósa Diána–Schrancz Tamás); 2. Belvárosi IX., Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Farkas Réka–Pozsonyi Kinga–Tóth Réka–Sála Dorina); 3. Flúgosok, Mindszentgodisai Általános Iskola (Farkas Andor–Nidermayer Gergõ);

„Középiskolás” kategória (20 csapat): 1. Gép-ész, Eötvös Loránd Mûszaki Középiskola, Kaposvár (Keil Ákos–Kozári Zoltán–Molnár Bence–Présel F. Tamás); 2. Forza Árpád!, Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, Pécs (Révész Gábor–Vörös András–Aradi Gergõ); 3. Anticarter, Leöwey Klára Gimnázium, Pécs (Apró Helga–Bendarzsevszkij Anton–Posta Eszter–Hoffecker Ákos);

„Felnõtt–családi” kategória (8 csapat): 1. Kaposvári Ászok, KTTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár (Kósa Eszter–Csima Zoltán); 2. Rüll József, Mecsek Egyesület, Pécs; 3. Bokréta, PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola, Pécs (Jeney Virág–Benedek Györgyné–Benedek György–dr. Benedek György).

Strasser Péter
rendezõ

Kulcsosházkezelõk tanácskozása

Csaknem teljes létszámban jelentek meg a kulcsosházak kezelõi november 4-én a szokásos tanácskozáson, mely ez évben a Fehér-kúti kulcsosházban kapott otthont Nagy Balázs és felesége, valamint barátaik jóvoltából. A házigazda szerepét dr. Tihanyi László sporttársunk vállalta, és határozottan irányította a sok témát érintõ eszmecserét.

Elsõként az elõzõ év tapasztalatait osztották meg egymással a jelenlévõk. A problémák között szerepeltek: szakhatósági engedélyek körüli gondok, a néha még mindig tisztázatlan tulajdonviszonyok, a turista szálláshelyek fejlõdésének lassú üteme, a fenntartásukhoz, felújításukhoz és fejlesztésükhöz szükséges pénzeszközök beszerzési nehézségei... Szorosan ide kapcsolódott a házakkal kapcsolatos adó- és pénzügyi kérdések megbeszélése, amelyben Csurka Szabolcs nyújtott értékes szakmai segítséget, adott hasznos tanácsokat.

Nem kis nehézséget jelent a kulcsosházak belsõ és külsõ értékeinek megóvása és védelme a – nehezen kiszûrhetõ – nemkívánatos csoportok rongálásaitól, valamint a betörõktõl és a vandáloktól. Az egymásnak adott ötleteken és javaslatokon kívül Nagy Lajos elektrotechnikus sporttársunk adott részletes tájékoztatást a védelem különbözõ lehetõségeirõl, a riasztók hatékonyságáról.

A délelõtt fontos témái között szerepelt a kulcsosházak ÁNTSZ elõírások szerinti megfelelésének kérdése is. A házak általában megfelelnek a közegészségügyi elõírásoknak, de a jogszabályok sokkal szigorúbbak, ha gyerekek táboroztatásáról van szó.

Végül egyéb témák is napirendre kerültek. Ezek között Baronek Jenõ, szövetségünk elnöke tájékoztatott az útjelzés-változásokkal kapcsolatos munkák állásáról, a készülõ új Mecsek turistatérképrõl és a várhatóan tavasszal megjelenõ új Mecsek turistakalauzról. A találkozót záró kötetlen beszélgetés során felvetõdött az igény, hogy – a problémák és változások gyakorisága miatt – félévente kellene hasonló tanácskozást szervezni, a kulcsosházakat kezelõk munkájának segítésére.

Õri Zsuzsanna

kkkkkkkkkkkk

DDNPI hírek

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség – Baronek Jenõ elnöknek címezve – 2001. november 16-án kelt levelet kapott a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:

Tisztelt Elnök Úr!

Bizonyára tudomása van arról, hogy a közelmúltban kiadott miniszteri rendeletben [13/2001 (V.9.) KÖM] újraszabályozták a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok védelmi státusát, eszmei értékét. Ennek során kiemelt oltalmat kapott a Mecsek egy reliktum endemizmusa: a Mecseki õszitegzes (Chaetopterix schmidi mecsekensis).

A fokozottan védett, 100.000 Ft eszmei értékû faj a jelenlegi kutatási eredmények szerint a hegység mészkõ alapkõzetû területeinek forrásaihoz, a patakok oxigénben dúsabb vizû – rendszerint vízesés alatti – szakaszaihoz kötõdik. A késõ õszig tartó lárvaállapot után az imágók a források és a patakok közvetlen közelében leveleken, majd a fagyok után az avaron tartózkodnak, párosodnak.

A fentiekrõl azért tartottuk fontosnak tájékoztatni, mert az Önök szövetségének keretei között jelentõs számban végeznek forrásfoglalási és felújítási tevékenységet. A természetvédelmi törvény értelmében minden forrás védett, tehát bárminemû tevékenység folytatásához az Igazgatóság engedélye szükséges. Ezen felül a fentiekben ismertetett fokozottan védett állatfaj szempontjából is rendkívül fontos az elõzetes egyeztetés, mivel az esetleges engedély nélküli beavatkozás súlyos természetkárosítást vonhat maga után.

A problémák megelõzése érdekében tisztelettel kérjük, hogy tájékoztassa a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagságát a fentiekrõl. Végezetül a pontosítás érdekében a következõ, a faj szempontjából fokozottan értékes élõhelyeket szeretnénk kiemelni: Melegmány-völgy, Petnyák, Nagy-mély-völgy, Kõlyuk, Vár-völgy, Óbányai-völgy, Hidasi-völgy, Takanyó-völgy, Réka-völgy.

Tisztelettel:

Dr. Iványi Ildikó
igazgató

Emléktúra szép élményekkel

„Indulj el egy úton,            
én is egy másikon...”

A Rockenbauer Pál és munkatársai által készített „Másfél millió lépés Magyarországon” címû film dalának kezdõ sorait pécsi túratársaink – néhányuk kivételével – talán túl komolyan vették, és ezért indultak el a komlói sporttársaik megérkezése, illetve a meghirdetett indulási idõ elõtt.

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség november 24-én – az elõzõ évekhez hasonlóan – emléktúrát szervezett Rockenbauer Pál sírjához. A Nap ugyan szórta sugarait, de meleg simogatásra már nemigen volt ereje. Pécsvárad felé haladva bal kéz felõl láthattuk a színekben pompázó erdõ vonulatát, amely még az õsz varázsát jelezte, de az egyre erõsödõ szél már a tél elõhírnökeként „harapott”. Kellemesebb volt, amikor az utunkat szegélyezõ piros csipkebogyó és a dércsípte kökénybokrok védelmében haladhattunk. A szelídgesztenyésbe érve falatoztunk egyet, és szomjunkat oltottuk különbözõ nedûvel. Ezután kis mûsorral színesítve emlékeztünk meg a természet szerelmesérõl, akit sajnos többen nem ismerhettünk személyesen, és akinek végakarata volt, hogy ezen a – számára nagyon kedves – vidéken helyezzék örök nyugalomra.

„Rockenbauer Pál 1933-ban született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult és földrajz–biológia szakos tanári oklevelet szerzett. A Magyar Televíziónál dolgozott, és természeti témájú dokumentumfilmeket rendezett. Filmezett a Földközi-tenger part menti országaiban, Indiában, Nepálban, az Antarktiszon, Észak- és Dél-Amerikában és Óceániában. A földközi-tengeri és antarktiszi útjáról könyvet is írt. A Másfél millió lépés Magyarországon és a Még egy millió lépés címû filmsorozataival a hazai föld tájait mutatta be.”

Fellobbant a mécses lángja és egy kis babérkoszorúval fejeztük ki õszinte tiszteletünket. A szél lobogtatta a fehér szalagot, rajta a felirattal: „Emléked megõrizzük. Baranya megyei természetbarátok”.

A szelídgesztenyésben töltött röpke egy óra alatt átjárt bennünket a metszõ hideg, ezért nem tudtuk a sírnál megvárni a Budapestrõl érkezõ honfitársainkat, akik Rockenbauer Pál munkatársai és személyes jóbarátai voltak. Zengõvárkonyban a tojásmúzeumnál, ill. a tájháznál azonban találkoztunk velük. Visszafelé menet az emlékkõnél még egy rövid idõre csatlakoztunk budapesti barátainkhoz. Kölcsönösen sajnáltuk, hogy nem tölthetünk több idõt együtt. Megbeszéltük, hogy jövõre Zengõvárkonyban találkozunk, onnan indulunk valamennyien és közösen emlékezünk Rockenbauer Pálra, akinek a természet szeretete mellett az önzetlen barátság legalább olyan fontos volt.

Õri Zsuzsanna

ËËËËËËËËËËË

Források a Keleti-Mecsekben

(2. rész)

A Boszorkány-forrást is lefényképezem, és nekivágunk az emelkedõnek a turistaúton. Szép bükkösön haladunk keresztül, ahol a napsugarak megvilágítják a ligetes erdõt. Meg kell állnom, mert ezt fényképezni kell. Ágit a tetõ elõtt érem utol, ahol õ még nem tudja, de útjaink biztos elválnak egy rövid idõre. A Dögkút-tetõnél megállunk egy szusszanásnyi idõre és elõhozakodok tervemmel: mivel a fényképezés és a tisztogatások sok idõt elvettek, együtt nem tudjuk a betervezett forrásokat bejárni, ezért én egyedül – a legszükségesebb dolgokkal a hátizsákomban – elindulok tovább, te pedig itt a környéken gombázol, vagy napozol. Még el sem mondtam mondókámat, máris elkezdem kipakolni az innivalót és egyéb felesleges dolgot, amire nem lesz szükségem.

– Másfél óra alatt végzek – szólok hátra, és sietek a Szószék irányába. Szaporázom lépteimet, majdnem szaladok felfele az úton, de így is észreveszek egy szép vargányát. Másodpercek telnek el, még a zsákba pakolom. Kissé lejt az út, ezért a hátizsák hevederét becsatolom, és lassú kényelmes futásba kezdek. A Dobogó alá érve felzavarok egy szarvascsapatot; az állatok a hegy felé igyekeznek kitérni elõlem. Egy bikát és teheneket látok, szépen vonulnak. Lefele indulok és egy nagy leszakadásnál vélem látni a megmaradt forrás maradványait. Lemászok a megcsúszott földtömegen és megnézem, de amit a forrásnak hittem, az csak egy füves földkupac. Fölötte a földbõl erõsen folyik a forrásvíz az elmosott talajon lefele.

Keresem tovább a forrásokat a szép erdõben. Átvágok néhány járható ösvényen és hamar odaérek egy másik forráshoz, mely a Lencse-kút nevet kapta. Leveszem zsákomat; a hátam gõzöl a hûs levegõben. Megtisztítom a környezetet a lehullott ágaktól és kövektõl és a forrásra lógó növények alatt megpillantom a forrás nevét a kõtáblán, melynek jobb alsó sarka le van törve. Megtörténik a fotózás és gyors pakolás után elindulok lefelé az erdészeti úton, ahol a forrás vize siet elõttem. Jól átáztatta a talajt, mert a nagy gépek is nagy sárfalakat dagasztottak és kínlódva járhattak rajta. Hatalmas iszapos keréknyomokat kerülgetek, és az idõ egyre fogy. Erdõmunkásokat hagyok el, akik a vékonyabb fákat szedik össze egy kis szamár vontatta szekérre. A Lapát-vár környékén úgy döntök, hogy a távolabbi forrásokat – a Kalán Miskát és a Vadvirág-forrást – majd egy más alkalommal keresem fel. A megbeszélt idõre illik visszaérni, nehogy Ági elkezdjen izgulni értem.

A Farkas-árkon átvágva megkeresem a kék kereszt turistajelzést. Gyönyörû az erdõ még így rohangálás közben is. Lefele haladva ismerõs a terep, és már figyelem az átfolyó eret a turistaúton. A térképen rosszul van a forrás helye berajzolva, de ez most nem zavar. Kíváncsian nézem a felújított forrást. A régi táblától egy méterre jobbra található az új tábla a kifolyóval. Fekete gránitba van a forrás neve kivésve, mûanyag kifolyócsövén kellemes ízû víz csordogál. Elkészítem a felvételt és a forrás vízfolyását követve haladok a völgyben lefele a patak partján. Egyre fogy az idõ, de még nem értem el az Amália-forrást. Felnézek a felettem magasodó Dögkút-tetõre és akármennyire nem tetszik, hogy a keresést fel kell hagynom, elindulok felfelé. Meredek a hegy, súlyosodnak lépteim. Szerpentinezve haladok egyre feljebb. Visszanézve már távoli a völgy, de felnézve még nagyon messze van a csúcs. Szederindás területen kell átgázolnom sok fiatal hárs- és bükkcsemete között. A sûrû, derékig érõ tüskés ágak tépdesik bõrömet és csak a szép pókhálók formái adnak vigaszt kínlódásomért. Még két szusszanásnyi távolságra van a csúcs, a völgy messze alattam húzódik kanyarogva. Végre itt van! – sóhajtok egy nagyot, és mintha repülnék olyan könnyûek lépteim.

Gyorsan haladok toronyiránt az erdészeti útra, ami kivezet a tisztásra. A tisztáson szikrázó napsütés, Ági sehol. Eszembe jut, hogy azt is mondtam: ha itt megunja, menjen fel a Cigány-hegyi kilátóhoz. Lassan futásnak eredek és a kilátóval szemben a csuszkák hangját utánozva hírt adok magamról. Ági ismeri ezt a hármas füttyjelzést és engem meglepve elõsétál az út melletti farakástól. Örülünk, hogy látjuk egymást, de látva szétizzadt testemet csak annyit mond: mi a fenének rohantál ennyire? Ránéz az órájára és közli, hogy volt még negyed órám. Leültem a farakásra és némi kényszer hatására megettem egy szendvicset, majd – kevésbé a kényszer hatására – rá két pohár bort ittam.

Indulunk tovább és a régi kék sáv jelzést elérve sietünk a Szürke-forráshoz. Szép ez a völgy, csak egyes részein nehezebb a haladás. A völgy jobb oldalában egy bükkfa gyökerei között felcsillan a forrás víztükre. Névtáblája lemezbõl készült és a fa kérge benõtte a sarkát, de a felirat jól látszik rajta. Rendezzük a forrás köveit és Ági a medrét szabályozza; munkája révén hamar megszépül ez a szép forrás. Kattan a fényképezõgép és a vaku fényét a víztükör széttükrözi. Otthagyva a forrást elérjük az erdészeti betonutat, majd jobbra letérünk róla a Hidasi-völgybe. A vidék tájvédelmi körzet, erre figyelmeztetnek a táblák. Haladunk a vadregényes ösvényen, ahol sok helyen keresgélni kell az utat, mert az erdõ visszakövetelte jussát. Kis vadföld után megállunk, mert innen felszaladok lefotózni a Betyár-forrást. Nagyon megváltozott a környék. A forrás feletti területet majdnem hogy tarra vágták; nyitott, világos lett a környék. A forrás komolyabb felújítást érdemelne szépsége, hasznossága és régi turistatársaink miatt is, akik a régi Betyártanyától idejártak vízért.

Visszatérve Ági a megmaradt szendvicseket eszi szorgalmasan. Lencsevégre kapok egy õszi kikerics csoportot, és folytatjuk utunkat tovább a völgyben. A megtett útból ítélve a Wein György-forrást már el kellett volna érni. Régebben készítettem róla képet, de kíváncsi lettem volna rá, hogyan változott környezete. Visszamenni nincs idõnk, mindjárt elérjük a Piusz-forrást. Meglátom bal oldalon a mészkõsziklákat és tudom, hogy alatta ott a forrás. A feliratok alig látszanak, benõtte a moha. Él a forrás, csak a medrét a patakmeder szintjéig ki kellene pucolni.

Sötétedik a völgy, a Nap a fák csúcsait világítja és csak a vaku villanása szór szét elegendõ fényt a kép elkészítéséhez. Tovább haladunk a „dzsungelban", itt a turisták már nem élvezik a Dél-dunántúli Kék Túra szépségeit, mert a hátizsákokkal nehéz átvergõdni az akadályokon. Néhány ligetesebb részhez érve kitárul a völgy régi szépsége a beágazó völgyekkel, a meredeken felfutó hegyoldalakkal és a szép köves vízesésekkel. Kompromisszumot kellene kötni az illetékesekkel, hogy ez a gyönyörû völgy ismét járható legyen, és a természet értékei se szenvedjenek csorbát.

A Lajos-forrás régi képét mutatja hangulatos mohával benõtt köveivel. Megtalálni és megközelíteni nem egyszerû feladat hátizsákkal. Visszamegyek Ágihoz és a Hidasi-forrás fele igyekszünk. A patak tekeregve halad a völgyben, mindig új utat keresve magának a vízmosások által. A piros kör jelzést elhagyva hamar odaérünk a most jól járható szakaszon a Hidasi-forráshoz. Kövei szét hevernek, a nevét viselõ nagyobb kõtömb mellette szomorkodik. A forrásból szépen folyik a víz. Ági nekiáll a medret tisztítani, én a forrás medencéjét és megmaradt köveit illesztem vissza. A nevet hordozó nagy kõtömb felemelését meg sem kísérlem. Két ember egynapi munkával, kis anyagi erõvel szépen megcsinálhatná. Amíg a patakot fényképezem, Ági a forrás tábláját mossa le a szennyezõdéstõl.

Folytatjuk utunkat az évszázados hatalmas bükkök között, amelyek sokat mesélhetnének a völgy életérõl. A mésztufából épült Csurgó tetejére érünk, ahol régen eldobált mûanyagzacskók hevernek szanaszét. Gyorsan összeszedem a nagyját, és készítek egy képet az öreg bükkrõl, melynek a törzse alul átkorhadt: olyan mint egy alagút. Szomorú és mégis érdekes fotótéma. Leereszkedünk a Csurgó mésztufalépcsõin és a forrás alatti részen kicsit összepakolunk. A táblát félig eltakarja a frissen rátelepedett mésztufa. Tõrömmel megtisztítom, és felvételeket készítek errõl az érdekes képzõdményrõl. Itt-ott csepereg a víz a mohás tufákon, odébb csordogál. Nagyon hangulatos ez a hely, csak a nem ideillõ anyagokat kellene elszállítani.

Tovább indulva csúszunk-mászunk a fák, bokrok között, keressük a járhatóbb vadcsapásokat. Kínlódunk a nagy hátizsákokkal, hol itt, hol ott akadunk el velük. Kedvetlenül megyünk tovább a ruhát szaggató akadályok között. Mi szeretjük a természet vad részeit, sokat megyünk vadcsapásokon, úttalan utakon, de akkor tudjuk, hogy mire számíthatunk. A jelzett turistaútnak jól járhatónak kell lennie az idelátogató turisták számára.

Mikor kiérünk a szászvári útra, megkönnyebbülünk mindketten. Az úton további meglepetés ér, mert hatalmas pótkocsis teherautók követik egymást oda-vissza, és hatalmas zajt keltve füstöt okádnak arcunkba. Szállítják a komlói andezitet a távolabbi felhasználóknak. Letértünk jobbra az õszi kikericsektõl virító rétre, majd az utolsó rövid erdõszakasz következik. Az erdõben rendbeszedjük magunkat, felvesszük melegebb ruháinkat és elindulunk a zobákpusztai buszmegállóba.

Baumann József

Egy elfelejtett forrás a Keleti-Mecsekben

 

A Halász-patak völgyében az új erdészeti út építésekor megszûnt két forrás, a Kedves-forrás és az Erzsike-forrás. A Kedves-forrást még Csokonay Sándor bácsi foglalta. A Disznós-kút is nehezen található meg, gyenge vízhozama miatt alig észrevehetõ. Az 1999. júliusi hatalmas esõzések nyomán keletkezett árvíz több helyen megváltoztatta a Halász-patak medrét. A Réka-völgy elején épült hétvégi telep közelében az árvíz következtében eltûnt több név nélküli foglalt forrás.

Ebben az évben magányos tavaszi és nyári túráim során gyakran jártam a Halász-patak csodálatos völgyében. E túrák célja az elfeledett, illetve elhagyott források megismerése volt. (Megjegyzem, hogy elég sok található ezekbõl a Keleti-Mecsekben.) A Róka-hegyi-patak és a Varasdi-patak medrének átvizsgálása után jutott több idõm a Halász-patak völgyére.

A régi turistatérképek és a „Baranya megye földrajzi nevei” címû kötet tanulmányozása után továbbra is gyanítottam, hogy több régi forrást nem találtam meg. Igazán a Hideg-kút (Kaltes Bründl), vagy másik nevén Hidegvizû-forrás érdekelt. Harmadik célirányos túrám során sem sikerült megtalálnom.

Az eredménytelen próbálkozások után már tudtam, hogy rossz helyen kerestem a forrást, az nem a Halász-patak völgyében van. A kutatást folytatva megkerestem öreg óbányai barátomat, Neubauer János bácsit, aki nagyon jól ismeri a környéket. Az õ útbaigazításával bebizonyosodott, hogy a feltételezésem helyes volt, a Hideg-kút nem a völgyben található, hanem az Óbánya fölött épült vadászlak közelében.

János bácsi információjának a nyomán 2001 augusztusában siker koronázta keresésem. A Döngölt-árok melletti turistaútról letérve a Háromkút földrajzi névvel jelölt helyen, a vadászlak és a Köves-tetõ (475 m) között egy kiépített forrást találtam. Sajnos táblája nem volt, így nem tudtam, melyik forrást találtam meg. A kíváncsiságtól hajtva újra felkerestem Neubauer János bácsit, akitõl a következõket tudtam meg: a forrást õ gyermekkora óta ismerte, az öregek helyi dialektusban „Kaltes Brünnlein” néven illették. Az 1960-as évek elején a pécsváradi Zengõ Vadásztársaság építette a vadászlakot. A vadászlak vízellátására foglalták (építették ki) a vadászok a Hideg-kutat. A vadásztársaság 1996-tól nem gazdálkodik e területen, a ház a pécsváradi erdészet kezelésébe került. A forrás lassan feledésbe merült.

A bõséges információ után már azt tervezgettem, hogyan lehet kitakarítani a forrást.

November 17-én, a Skóciai Szent Margit túra alkalmával turistatársaimtól az óbányai vadászlaknál elváltam – mert a többiek siettek elérni a menetrend szerinti autóbuszt – és már ismerõsként kerestem fel az újra felfedezett Hideg-kutat.

A túra végén, hazafelé igyekezetemben a térképet vizsgálva azon gondolkodtam, hogy a szintén Óbánya közelében eredõ elfelejtett Katica-forrás, más néven Turista-forrás meglelése mikor sikerül.

Dománszky Zoltán

SZÜLÕFÖLDEMEN ÚJRA SZÜLETETT EGY VÁROS

„Szívem csücskérõl”, a Magyarország legészakibb megyéjében található Gönc városáról szeretnék pár szót írni. Az utóbbi években többször, az idén nyáron két alkalommal is módomban állt hazautaznom szülõföldemre, Göncre és környékére. Minden alkalommal lenyûgöz e táj szépsége.

Mivel vonattal utazom, elég idõm van ahhoz, hogy fokozatosan éljem át a hazaérkezés örömét. Szívem szerint gyakrabban vágnék neki a hosszú útnak, de az 500 km távolság és a szabadság behatárolják utazásom gyakoriságát, az otthon töltött idõ hosszát. Megfigyeltem, hogy Budapest a választóvonal az utasok viselkedésében. Feltûnt, hogy Pécstõl Budapestig – ha nem helyjegyes vonaton utazom – már beszálláskor a távolságtartás a jellemzõ. Mindenki igyekszik minél messzebb letelepedni a másiktól és arra törekszik, hogy egyedül ülhessen egy négyes ülésen, ha teheti. Bezzeg másképp van ez a Budapest–Hidasnémeti szakaszon! Itt az emberek keresik a másik utas társaságát, helyet kérnek és természetes módon azonnal beszélgetésbe elegyednek a mellette ülõkkel. Õk már tudják, hogy így gyorsabban telik az idõ, nem beszélve arról, hogy rengeteg információ cserélhet így gazdát egy-egy ilyen utazás alkalmával.

Nekem ez a szakasz a szimpatikusabb. Kedvesebbé teszi ezt az ilyenkor hallott tájszólás, mely „zene füleimnek”. Emiatt már Miskolctól elnémulok és szinte iszom az utasok szavait. Ekkor kerülnek felszínre a nagyszüleim által is használt szavak, kifejezések, melyek a gyerekkori nyaralásaimat idézik fel bennem.

Sokan lenézik az e vidéken lakókat, mert az országnak ez a része a média segítségével „elmaradott térségként” vonult be a köztudatba, pedig az itt élõk egyszerû, becsületes, minden iránt fogékony emberek, akik naprakész információkkal és reális gondolkodással rendelkeznek. Arról nem õk tehetnek, hogy Magyarországon csak a nyugati térséget fejlesztik jobban, és nem egyformán a keletivel.

Ahogy a tájat figyelem – mely minden alkalommal más arculatát mutatja – várakozással telve szállok le a gönci állomáson. Igyekszem minél elõbb a szálláshelyemre érkezni, ahol már családtagként fogad Dombainé Ica, akivel a több évi találkozásunk folyamán barátság fon össze. Eddig még minden alkalommal otthonos légkört biztosított számomra. Sok hasznos tanáccsal lát el a programjaim szervezésekor és õ vár esténként haza barangolásaimból. Ekkorra általában a nap nagyobb részén túl vagyok, de még van annyi idõm, hogy kielégíthetem kíváncsiságomat, és végigmenjek az „alvégtõl a felvégig”, és leltárt készíthetek magamban a változásokról. Ilyenkor tölt el a HAZAÉRKEZÉS felemelõ érzése, boldog ember vagyok. Megszûnik minden más, a táj szerves részének érzem magam.

GÖNC nevét 1219-ben a Váradi Regestrum említi elõször. 1872-ben vesztette el, és idén július elsejével kapta vissza városi rangját. Életemben a 70-es években élte fénykorát. Több évtizedes hanyatlása után ismét fellendülést tapasztalok.

Az ide látogató turista a híres bibliafordító, Károli Gáspár emlékével találkozik elsõként, aki itt fordította le a teljes bibliát magyar nyelvre és küldte segédeivel – köztük Szenci Molnár Alberttel – nyomtatásra Boldogkõváraljára a nyomdába.

Református pap volt Károli Gáspár, mégis a katolikus templomban alussza örök álmát. A református templom kertjében a nagyságához méltó szobor áll, Mátrai Lajos (1850–1906) alkotása. A templom bejáratával szemben a Biblia Múzeum tekinthetõ meg ahol Fûzi Edina lelkes kalauzolásával ismerhetjük meg a Biblia történetét. A múzeum anyagát az odaadó hívek adományai gazdagítják, teszik teljessé. Sok a könyvritkaság is, melyre méltán lehetnének büszkék!

A Huszita-ház – mely e tájegységen is ritkaságnak számít – méltón hívja fel magára az idelátogatók figyelmét. Göncön a hatból már csak ez az egy áll eredeti formájában. Mennydörgõs Andrásné és Tóth Gézáné teljességre törekedve kalauzol végig a helyiségeken és mesél a régi idõkrõl. Itt vásárolható meg 350,- Ft-ért Dr. Iványi Béla: Göncz szabadalmas mezõváros története, plusz a mellékletül szolgáló II. Rákóczi Ferenc hajdúvárosi kiváltságlevele Gönc számára 1706. címû könyve.

Utazásom során élménynek számított, mikor Arkán, a református templomtól jobbra felfedeztem két Huszita-házat, sajnos nagyon rossz állapotban. Kár veszni hagyni e ritkaságokat!…

További nevezetessége Göncnek híres kajszibarackja, melyet a 70-es, 80-as években mélyhûtött vagonokban szállítottak külföldre. Mióta nincs megfelelõ piaca, a termelõk látják kárát. Az idén leírni is szégyellem: 50 Ft-ért (1 gombóc fagylaltért) vették át kilogrammját akkor, mikor a városokban 450–500 Ft volt az ára. Az itt élõknek ez nagy érvágás volt, mert sokuknak ez az egyetlen plusz jövedelem forrása. A belõle készült kajszilekvárnak egyedi íze van! Aki kóstolta már, igazat ad nekem. A gönci barack- ill. szilvapálinka is kuriózumnak számítanak. Újabban gusztusos, 0,5 l-es karcsú üvegekben forgalmazzák „Gönczi pálinka” elnevezéssel.

A gönci hordó egyedi ûrmértékével már régóta megszerezte Gönc város számára a hírnevet. 2,5 akó=136,5 l a mérce a világhírû 4–5 puttonyos Tokaji aszú készítésénél. Ezekbõl 8 hordó fért fel 1 szekérre, melyen Lengyelországba és Kijevbe vitték a tokaji borokat.

Göncön négy idõs ember végzett egy-egy ritka mesterséget az utóbbi évtizedekben a korábbi híres iparosok közül: Dévényi István – kádár (elhunyt), Fojtó Gyula – mézeskalácsos (elhunyt), Menyhért János – szíjjártó, Veress Lajos – fazekas. Lajos bácsi szívesen invitált mûhelyébe, hogy bepillanthassak a hajdani mesterség alkotásaiba. A mûhelye még mindig üzemképes állapotban áll, de idõs kora miatt már õ sem dolgozik. Néhány munkája ki van állítva szemléltetõeszközként. Büszkén vallja, hogy minden eddigi munkáját megismeri, ha látja. Inkább gyakorlati tárgyakat készített élete során. Fia is elsajátította a mesterséget, de nem tudna megélni belõle, ezért más területen dolgozik. A strandnál a Faipari Kft. nyaralójának kertjében impozáns környezetben van egy faragott szobor, mely a négy fentebb említett iparost ábrázolja munkájuk végzése közben, méltó emlékként megörökítve az utókor számára.

AMADÉ néven Na-szegény ásványvizet palackoznak a városban, mely a gyomorbetegek számára hat gyógyírként. A KONCSOL Pékség olcsó, felejthetetlen ízû péksüteményei hajnali szállítással jutnak el a környezõ falvakba. Délután 7 órától reggel 8-ig mindenki részesülhet e finomságokból, ha elsétál a pékségig és vásárol belõle.

Gönc a Borsó-hegy lábánál terül el, fekvése gyönyörû. Kedvenc látványom, mikor esõ után „pipál” a hegy. A hegy tetején egy fából készült kilátó volt a szlovák határ közelsége miatt, ahova 1970-ben sikerült egyszer feljutnom a gyerekkori játszótársak jóvoltából. A látvány azóta is bennem él. A környezõ falvakat olyan picinek láttam, mintha kagylóban ültek volna szétszórtan a hegyek között. Kíváncsi lennék, ma is ilyennek látnám-e (ha egyáltalán még megmaradt belõle valami). Félek attól is, hogy eltûnne e varázslat és szegényebb lennék egy látomással, ezért inkább nem kockáztatok!

A Gönci-patak a Rákóczi (fõ) utca két házsora között párhuzamosan folyik változó vízhozammal. Vizét Telkibányáról kapja a hegyeken, patakon keresztül. Impozáns táj ez is! A patakot nagyon sok hangulatos híd íveli át.

A volt megyeházával szemben a patak belsõ partjánál található a Tímár Céh 1831-ben készült Nepomuki szobra, melyet szégyellem, de csak az idén fedeztem fel. Valószínûleg egy fa lombja takarhatta el eddig. Nem messze tõle egy-egy „csurgó” folydogál csendesen. Ez tulajdonképpen vályú, melybõl az állatokat – teheneket, lovakat – itatták régen, szomját olthatta számos embernek is az idõk folyamán. Ez még szerencsére érintetlenül maradt és folyatja vizét változatlanul azóta is. A tér elég tágas itt, amit a régi idõkben ki is használtak vásárok rendezésére, melyre a környezõ falvakból is eljöttek az emberek. Nagy eseménynek számított ez abban az idõben!

Idén egy alkalommal lesétáltam Zsujtára, a Hernád partjára is. Gyerekkorunkban naponta lelógtunk biciklivel egy-egy mártózásra a folyóhoz. A mai nap is iszonyattal tölt el, ha arra gondolok, hogy úszástudás nélkül lubickoltunk az örvényes, gyors sodrású, sáros színû folyóban. Ilyen a gyerek, nincs veszélyérzete…

A Hernádhoz csak a STROBAL Kft dolgozóinak engedélyével mehettem le. Beszédbe elegyedtünk és megtudtam, hogy a szlovákiai építkezések miatt telepítette a cég ide a kavicsbányáját. Sajnos ez a piaci lehetõség is meghiúsult. Maradt a magyar, ami a nagy távolság miatt kiaknázatlan a mai napig. Gyermekkorom e szeretett helyén is óriási meglepetés ért. Elújságolták, hogy 2001 májusában egy alkalommal a kavics kitermelése közben egy 25–30 m hosszú, kb. 1,30 m átmérõjû megszenesedett fát sikerült több darabban a felszínre emelniük. Szerintük nyárfa lehet – itt topolyafának nevezik –, hiszen ennek a környéknek ez az uralkodó útszéli fája ma is. Szívesen látnék belõle egy darabot valamelyik geológiai múzeumban kiállítva! Megígértem, hogy e ritka lelet megtalálóit „halhatatlanná” teszem, hiszen kevés embert ér olyan szerencse, hogy munkája során „egyedülálló leletet” hozzon a felszínre. Itt az alkalom, ezért név szerint is megnevezem õket: Brunszlik István, Kiss Albert, Radácsi Csaba gönci, Fekete Bertalan abaújvári, Varga András vilyvitányi lakosok, akiké a dicsõség. Fényképet is készítettem a helyszínen, de meghiúsult a kép elõhívása.

E térség polgármesterei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy felhívják a tájegységre a figyelmet. A megyében évente fafaragó tábort szerveznek – idén gönci szálláshellyel –, fogathajtó versenyeket, Hejcén fényképész tábort tartottak, Kékeden vizitúrákat. Október 23-án Tállyán volt a tokaji aszús szüret, melyen a Danubius Rádió stábja is jelen volt és élõben közvetítette a mûsort. Közösen szerkesztik a havonta megjelenõ „Mi újság?…” kistérségi folyóiratot, melyben az érdemesnek tartott eseményekrõl számolnak be az itt élõknek, hiszen egy hajóban eveznek, közös a gondjuk és az örömük.

Gönc megfelelõ kiindulási pontja lehet akár egy 10 napos túrának. Egyszerû, olcsó szállást lehet kapni az iskola kollégiumában. Az alapkomfort biztosított. Számtalan turista programot lehet szervezni, mert az Országos Kék Túra és a Rákóczi Piros Túra útvonala is érinti a környéket (Nagy-Milic, Amadé-vár, Potács-háza, Fûzéri vár, Regéci vár). Abaújvár, Kéked, Hollóháza, Telkibánya, Fûzér, Fûzérradvány, Boldogkõváralja, Regéc, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Széphalom… mind-mind felejthetetlen látnivalót biztosít az odautazó érdeklõdõknek.

E táj nevezetességeirõl, a történelem viharaiban elszenvedett veszteségeirõl a szakkönyvekben, iskolai tanulmányaink során már olvashattunk. Én a jelenlegi, emberközeli életüket szerettem volna bemutatni, bízva abban, hogy a sok tenni akarás belátható idõn belül fellendülést és az életminõségük javulását eredményezi majd az itt élõknek.

Mi addig is látogassunk el e gyönyörû tájra és élvezzük a látottakat !

Husvéth Ilona

ÏÐÏÐÏÐÏÐÏÐ

 

Ködesõbõl szikrázó napsütésbe

Október végén – a szokásos szombati napon – sûrû ködben indultunk túránkra. A Kis-mély-völgyben a kerítések mögött ugató kutyákat elhagyva értünk az erdõbe.

Elõször azt hittük, hogy az esõ esik, holott csak a köd ereszkedett le, de olyan intenzitással, hogy esõköpennyel kellett ellene védekezni. A Széchenyi- és a Kismélyvölgyi-forrásokat érintve értünk a Remete-rétre. Itt egy nagyobb társaság várakozott, õk is a Vörös-hegy és Orfû útirányt vették célba. Mi a kék sáv jelzést követve kapaszkodtunk fel a Rózsa-hegyre. A vastorony közelében a fáradságunk jutalma egy nagyon szép nagy õzlábgomba volt, s rengeteg csipkebogyót is találtunk.

Jelzetlen úton, egy lénián haladva leltünk rá a valamikori Cinke-tanya maradványaira. Itt pihenõt tartottunk, a kicseréltük gondolatainkat a hajdani építõk fáradságos munkájáról. A nagy ködben utat tévesztve ismét a kék sáv jelzésen kötöttünk ki, holott a zöld háromszögön kellett volna észak felé haladnunk. Sebaj, kalandra fel! Máris a helyes úton jártunk, és sárosan ereszkedtünk le az abaliget–orfûi mûútra. Hihetetlennek tûnt, de szikrázó napfény fogadott bennünket.

Kis bámészkodás után máris a Sárkány-forráshoz ereszkedtünk lefelé. Korábban célul tûztük ki a Sárkány szakadék felkeresését is, de errõl most lemondtunk, mert sáros, vizes bejárattal találkoztunk. A turistajelzést követve elõbb a Pécsi barlangkutatók forrásához, majd a Vízfõ-forráshoz értünk. A Malommúzeumot nyitva találtuk, és a fafaragó mûhelyt is megtekinthettük. A malom nyáron mûködik is.

Az Orfûi-tó elszomorító látványt nyújtott, mert lecsapolták, a medrét tisztítják meg az iszaptól. Mecsekrákos szép házait elhagyva mûúton felkapaszkodva értünk Bánosra. Visszatekintve gyönyörû panoráma fogadott bennünket: a TV-torony, a Rózsa-hegy – ahol utunk elején jártunk – , az újonnan avatott Balázs-hegyi kilátó. A Pécsi-tó egész hosszában pompázott elõttünk. Továbbra is napsütésben, jelzetlen úton ereszkedtünk le Mecsekszakálra a buszmegállóhoz.

Ismét bevált a régi mondás: el kell indulni reggel, és a turista csak élménnyel térhet haza. Nem hittük volna, hogy a Mecsek déli oldalán a ködesõ hullik, az északi részen pedig szikrázik a Nap, aminek melege a turista jutalma.

dr. Koncz Eszter

 

A Dél-Dunántúli Piros Túra Kaposvár–Siófok közötti szakasza

 

Õsszel néhány napot rászántunk, hogy végigjárjuk a Dél-Dunántúli Piros Túra útvonalát Kaposvártól Siófokig.

Élvezetes tájon jártunk, dombokon-völgyekben, kedves kis faluk között. Útközben látható érdekességek: a Deseda-tó, Igalban szép hotelek és épületek, a József-hegyi kilátó, a törökkoppányi Árpád-kori templom, az andocsi kegytemplom, Zichy Mihály Múzeum Zalán, Tabon Nagy Ferenc fafaragó galériája, a Flóra-hegyi kilátó, amelyrõl a Balaton látható, az Ali-rét környéki szép erdõ, és végül Siófokon a víztorony falán a Dél-Dunántúli Piros Túra táblája.

Mindenkinek javaslom ezt a túrát, de nem a nyári nagy melegben. Sajnos a jelzések nehezen követhetõek, kopottak és hiányosak, az útvonalon csak térképpel lehet haladni. Remélem, hogy a Somogy megyei sporttársak újrafestik a jelzéseket, és akkor sokan kedvet kapnak, hogy végigjárják ezt az útvonalat.

dr. Lakatosné Novotny Sarolta

[[[[

 

n     Megváltozott telefonszám: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség új telefonszáma megváltozott. Az új szám: 72/525–376, fax: 72/525–377.

n     Természetbarát szövetségi tagsági díjak: a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének döntése alapján a szövetségi tagsági díjak 2002-re a következõk: dolgozóknak 600 Ft, nyugdíjasoknak 300 Ft, diákoknak és gyermekeknek 200 Ft.

n     GólyaHír – egy honlap Baranyáról, a természet barátainak. Az alábbiakban egy nemrég indult, és még fejlesztés alatt álló internetes honlapot mutatunk be. A neve GólyaHír, címe: www.golyahir.hu. Elsõsorban azzal a céllal készült, hogy internetes megjelenési lehetõséget adjon minden olyan baranyai civil szervezetnek, amelyiknek valamilyen köze van a természethez. Amennyiben a szakosztályok, egyesületek adataikat (név, cím, vezetõ vagy kapcsolattartó személyek, telefon/fax/e-mail/web elérhetõségek) eljuttatják az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, azokat felteszik a honlapra. Ha logót, emblémát küldenek elektronikus formában, azt is megjelenítik. Ezen kívül a GólyaHír oldalain más idegenforgalmi, kultúrális isnformációt is elhelyeznek. Szívesen veszik a javaslatokat a „Civil szervezetek” és a „Ki õ?” rovathoz is, küldhetnek fotókat a „Galériába", és bárki írhat az „Itt jártam” rovatba is. Várja jelentkezésüket, véleményüket: Alföldi Zoltán (levelezési cím: 7623 Pécs, Mártírok útja 42/5).

n     A Mecsek Híradó januári száma 2002. január 8-án jelenik meg.

Nyílt túra

·     december 8, szombat: Év végi beszélgetés a Büdös-kúti kulcsosházban. Útvonal: Dömörkapu – Stiglicfogdosó – Remete-rét – Büdös-kút – Szentkút (10 km). Találkozás 8.50-kor a pécsi fõpályaudvar elõtt a 34-es busz megállójában. Túravezetõ: dr. Lakatosné Novotny Sarolta.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrája, komlói kiindulással

·     december 8-9 : Mikulás-túra a Vörösfenyõ kulcsosházhoz (10 km). Indulás a 7.35 órai mágocsi buszjárattal. Túravezetõ: Pilinger Jenõ.

Rendezvények

·     december 8: Mikulás-túra Kisújbányára. A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a hagyományos Mikulás-túrát a kisújbányai kulcsosházhoz szervezi. A túra csillagtúra, szabadon választott útvonallal. A túrázókat 10 és 14 óra között várják a kulcsosháznál, ahol a gyerekeket a „Mikulás” meleg teával, zsíros kenyérrel várja (poharat vinni kell!). Csoportok elõzetes bejelentkezését Berengyán Károlynál várják a 72/490–584, vagy a 30/9653–426-os telefonszámon. A túrára a baranyai természetbarátokat is szeretettel

 

 

 

Békés karácsonyi ünnepeket

és szép túrákban gazdag boldog

új esztendõt kívánunk minden

természetbarát társunknak!

---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1. ( 72/525–376; fax: 72/525–377. Ügyeleti idõ: kedd 16-19 óra). Internet: www. extra.hu/bmtsz.hu E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

várják.