2024.01.31. Kisbattyán – Jánosi puszta – Cseresznyák-Magyaregregyi kövesút között – Zobáki víztározó
Cikai – Várvölgy – Németdöglés – Hodácsi völgy - Nyomákó
Természetesen figyelem felkeltő táblákat is kihelyeztünk.
Havas januári túra, szikrázó napsütésben
Az előző héten fokozódó aggodalommal figyeltem az időjárás jelentést és a hét közepén eleredő eső láttán „jó kis csúszós-mászós, dagonyázó” túra rémképe ötlött fel bennem. Az „égiek” azonban kegyeikbe fogadtak: gyönyörű „hószőnyeggel” fedték be a talajt és a növényzetet, a mínuszok is jót tettek a terepnek. A hangulatos „kalandtúra” minden feltétele adott volt: friss hótakaró, ragyogó napsütés, a tiszta, kék égbolt, jelzetlen, kevéssé járt útvonal.
A túra Oroszlóról indult. Az autóbuszmegállóban Rott Béláné, Vali oroszlói patrióta (régi túratárs) várt bennünket. Kértem, mondjon Oroszló történetéről, nevezetességeiről néhány gondolatot. Elsősorban a templom és a temetőkápolna történetéről, felújításáról mesélt nekünk. „A temetőkápolna egyenes záródású szentélye egy XIII. századi templom maradványa. A temetőkápolna középkori eredetű, barokk, majd romantikus átalakítással. Az első írásos emlék a 14. századból való. Az un. "pápai tizedjegyzékekből: 1335. Petrus de Capelle S. Mihaelis"/vagyis a Szt. Mihály kápolna Péter nevű papja. A Szt. Mihály kápolna Egerszeg plébániatemploma volt. Ennek a szentélye a mai oroszlói temetőben lévő emlékkápolna.”
Rott Vali elkísért bennünket a falu határában álló „szederfáig”. Innen indultunk tovább dél-délkeleti irányban, a Komló- Godisai vasútvonallal párhuzamosan, a szikrázó napsütésben Bodolyabér felé. Nyugatnak fordulva kereszteztük a vasúti pályát Bodolyabér (már régen) nem működő vasúti megállónál (tavalytól a vasúti közlekedést is megszűntették a komlói szárnyvonalon). Bodolyabér egyházbéri településrészéhez értünk. Megtekintettük a falu címerében is látható, 18. századi haranglábat, majd irány a „hegy”.
2024.01.24. | I. Puszta: Mecseknádasd puszta – Pusztaárok – Bánszállás – Csörgőrét |
II. Óbányai legelő: Óbányai legelő – 1-es út – Harácsmező – Óbányai völgy | |
III. Kecskehát: Rékavölgy – Fodorgyöpi kövesút – Legénysír – 7-es út | |
2024.01.25. | I. Szentlászló: Zobáki üzemi út – Paprét – Pusztabánya – Daragó – Bábakút – Kistóti rét |
II. Baglyas: Singödör – Hidasihát – Baglyas | |
III. Takanyó: Takanyó völgy – Zobáki üzemi út – Paprét | |
IV. 15.o.: Rékavölgy – Réka kunyhó – Rékai lejáró – Zengőkő - Fuchsberg |
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Mecseki Barangolók Társasága 2024. február 3-án, szombaton 18 órakor kezdettel turista farsangi bált rendez a Pécsbányai Közösségi Házban (Pécs, Gesztenyés u. 17.).
A rendezvényre 2024. január 21-ig lehet még jelentkezni az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.