2024. szeptember 321. szám

MECSEK HÍRADÓ 321. szám 2024. szeptember Nyáron történt… ● Baranyai várak Március elején 21 fővel vágtunk neki a Baranyai Várak túramozgalom teljesítésének. Célunk a megyénkben található 5 romvár és 5 látogatható, épen maradt vár felkeresése volt, egy-egy hozzá vezető túra bejárásával. A gyaloglások igazodtak a tavaszi szezon Mediterrános „felkészülő” túráihoz, azaz minden alkalommal hosszabb és szintesebb kihívások vártak ránk, közben készültek a váras hátterű csoportképek, a hosszabb túrák végén pedig cukrászdákban bandázhat-tunk a teljesítés örömére. 2024. március 2. és június 8. között összesen 130 km-t gyalogoltunk és 2600 m szint-emel¬¬kedést küzdöttünk le a várak meghódítása érdekében. A programsorozat végén a teljesítés elismeréseként 15 túratárs vehette át a Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetség vártúrás jelvényét. Szívből gratulálok mindenkinek, akik hétről-hétre velünk barangoltak a Mecseken, csúszkáltak esőben-sárban, bolyongtak ködben, hunyorogtak vakító napfényben, fü-rödtek a patakátkelések közben, botladoztak kidőlt fák között, kapaszkodtak sziklára, gurultak le domboldalon, kipróbálták az erdő mélyi források hűsítő vizét, és kilátókból bámulták a messzi tájakat, amerre újabb felfedezendő várak és bejárandó túraútvona-lak várják… Mert aki egyszer ráérzett a természetjárás ízére, az nem tud lemondani róla soha többé! Legyen nevezve akár „vártúra mozgalomnak”, netán „tavaszi felkészülő túráknak”, vagy csupán kóborlásnak erdőn-mezőn-hegyen-völgyön át: a lényeg, hogy MAGA AZ ÚT A CÉL, melynek bejárásával az ember sokkal többet megtud a termé-szetről és saját magáról, mint az összes természetfilmből, útikönyvből és személyiségfej-lesztő tréningből. Kívánok az elkövetkező természetjáró gyalogtúráitokhoz erőt, kitartást, jó egészséget, vidámságot és azt, hogy bármilyen körülmény adódik is, soha ne adjátok fel, mert ez olyan „függőség”, amely fizikailag és lelkileg is épít. Pál Krisztina túravezető Mediterrán Gyaloglóklub ● Kóstoló az Országos Kéktúrából Öt nap a Zempléni-hegységben, 2024. június 17-21. Hétfő: túravezetőnk, Hajni (Várnainé Meng Hajnalka) átgondolt tervezését követően, hajnali indulás után dél körül Pálházán már a heti főzéshez a bevásárlással vagyunk elfoglalva. Délután Füzérradványon a Károlyi-kastély festői, ősfás parkját fedezzük fel. Az óriásra nőtt platán, vadgesztenye, piramistölgy, tulipánfa, páfrányfenyő háttér a fotókhoz. A franciakertben gyönyörködve pihenünk a padokon, sétálunk a díszudvar-ban, megkerülve a halastavat a tó élővilágát figyelhetjük. Kedd: korai reggelink után 9 fős csapatunk busszal érkezik Hollóházára. A portán gyors pecsételés, majd begyűjtve a „Hajrá!” feliratú poharakat az Országos Kéktúra keleti emlékművéhez sietünk. Kicsit elmélázunk azon, hány túratársunk nyomdokaiba lé-pünk. Közülünk is vannak, akik másodszor vágnak bele a kalandba! A hollóházi szekérút kezdeti kaptatóján kis zavar támad, az előőrs hosszas várakozásra kényszerül, majd megérkezik a hír: semmi gond, csak gombászásba csapott át a túra. A csodás méretű rókagombákat kár veszendőbe hagyni! Néhány órányi emelkedés után a Bodó-réten pecsételünk, erőt gyűjtünk az esőbeállónál. A rétet elhagyva Kassa városa is feltűnik a távolban. Árnyat adó fák alatt haladunk tovább, megállva néhány szemet gyönyörködtető növény – réti kardvirág, kétlevelű sarkvirág, farkasszőlő, turbánliliom, sárga gyűszűvirág – láttán. Véget nem érőnek tűnő kapaszkodást követően a határnyi-ladékban haladunk, mely kettévágja az Eperjes-Tokaji-hegyláncot, majd a Nagy-Milic 895 m csúcsán vagyunk. A romvulkánon ebéd, kis pihenő, és folytatjuk utunkat a Kis-Milic közeli csúcsára, ahol a 2016-ban épült Károlyi-kilátó áll. Lélegzetelállító kilátás nyílna a Hegyközre és Füzér várára, ha nem lenne lezárva. A csúcsról (892 m) sóhajok-kal kísért 600 m-es ereszkedés következik. Gyors haladást követően már Füzér várának 250 lépcsőjét koptatja kis csapatunk. A vár interaktív tárlatai, története, a hétköznapi élet bemutatása, a palotaszárny, a gótikus várkápolna felüdülés, és feledteti az egész napos fáradalmakat. Bózsván pecsételés, és már csak a vacsorára, pihenésre vágyunk! Szerda: Még korábbi indulás! Sok hűs országút után Nagyhután, Vágáshután pecséte-lünk. A csendes falvakban a kerítésen fenyőrigók üldögélnek. A népi építészet gyönyö-rűen helyrehozott remekei megállásra késztetnek, lassítják a haladást. A környék sok-nemzetiségű falvai irtásfalvak, az erdő a hegyoldalakba húzódott vissza az üveggyártás nagy nyersanyagigénye miatt. Az állattartás visszaszorult, már csak az őszi gombászás jelent bevételt az elnéptelenedő falvaknak, meg a turizmus – mint megtudjuk az egyik pihenőnk alkalmával. Utunk során fekete epret, málnát szemezgetünk, nézegetjük a most még jónak tűnő diótermést. (Ősszel visszajöjjünk?) A vargányák, galambgombák papírzacskóba kerülnek. Rudabányácska felé kanyarodunk, majd kitikkadva Szépha-lomra érkezünk, ahol kávé, fagyi, sör, fröccs a jutalom. Kazinczy Ferenc nyughelyét gyönyörű természeti környezetben, a Magyar Nyelv Múze-uma és az 1873-ban épült Emlékcsarnok mellett, a 4,4 hektáros parkban keressük fel. Megkopott emlékeinket felelevenítjük a nyelvújító életéről, munkásságáról. Pálházára érkezés után gombaszárítás, vacsora. Ez a nap is emlékezetes marad számunkra! Györgyi Erzsébet, Zsóka Csütörtök: Gönc – Pálos kolostorrom – Potácsház – Telkibánya – Rostalló – Kőkapu. A túra távja 22,3 km, szintemelkedése: 585 m. Ezen a napon nem a kéktúra útvonalát jártuk, hanem folytattuk a környék felfedezését. Szintén autóbusszal közleked-tünk. Göncre érkezvén először a Huszita házat vettük célba, de csak körbejárni tudtuk az épületeket, az udvart, mivel korán ott voltunk, és csak 10 órakor nyit a tájház. Az idő kegyes volt hozzánk, az előző naphoz képest mintegy 10 fokkal hűvösebb volt. A piros kereszt jelzésen haladtunk tovább, előbb gerincen – ahonnan nagyon szép kilá-tás volt a szlovák tájakra –, majd nagyon szép erdőben kanyargott az utunk egészen a pálos ko¬lostor romjáig. A kolostor, illetve ami megmaradt belőle, egyhajós, sokszög záródású szentéllyel rendelkezik. Egyetlen jelentősebb faragványos emléke egy gótikus ablakkeret, amelyet a gönci Huszita házban őriznek. Rövid pihenő után letértünk a piros keresztről, és a piros sávon folytattuk utunkat az erdőben egészen a Potácsházig, majd onnan Telkibányáig.. A korábbi időkben az üveghuták számára a Potácsházban állították elő bükkfahamuból a hamuzsírt. Most állítólag kulcsosház víz, villany, min-den nélkül, nagy rendetlenséggel. Telkibányán megpihentünk, majd megtekintettük a kopjafás temetőt. A sárga sáv jel-zésen folytattuk utunkat a faluban. Szintén takaros, rendben tartott házak fogadtak bennünket. A házak között található egy gejzírkút, amely 7-8 méter magas szikla tövé-ben áll, és langyos vízzel rendelkezik. Ottjártunkkor inkább hideg volt. A szikla anyaga kemény, kovásodott riolit. Pár házzal odébb egy kőzetképződmény, perlitfolyás ékes-kedik, ami utóvulkáni tevékenység következményeként jött létre. Korábban felmerült a bányászat lehetősége is, de a környező házak, valamint a környezetvédelem miatt nem jöhetett számításba. Jelenleg cölöpkerítés védi. A falut elhagyva a sárga sávon, az Ósva-patak mellett erdőben folytattuk utunkat. Balról perlit sziklák, úgynevezett perlit tornyok meredeztek. Magasságuk 3 métertől 15-20 méterig terjed. Hamarosan egy középkori, kőből épült vízduzzasztógát maradványa-ihoz értünk. Az eredeti mérete 50 méter hosszú, kb. 4-7 méter magas és 2 méter vastag. Az 1920-as évek elején az Ósva-völgy vízgyűjtő területén olyan nagy felhőszakadás volt, ami a gátat ledöntötte, a lezúduló víz Telkibánya házait is megrongálta, és a gát-szakasznak csupán a bal oldala maradt meg. Az utunk az erdőben szépen emelkedve folytatódott. Egy alkalmas helyen megebédel-tünk, majd tovább mentünk. A gombatermésre itt sem volt panasz. Még egy utolsót pihentünk a Dérföldi-forrásnál, majd hamarosan megérkeztünk utunk végéhez, Rostal-lóra. Rostalló és a szállásunk, Pálháza között kisvasút is jár, eredetileg innét vasutaz-tunk volna haza. Mivel jócskán volt még időnk az indulásig, ezért a síneken elgyalogol-tunk a következő megállóig, a Nagyhutához tartozó, attól mintegy 4,5 km-re lévő Kő-kapuig. Itt gyönyörű vadászkastély és hotel, valamint étterem és park is található. Eb-ben a kellemes környezetben vártuk kisvasutunk megérkezését. Önfeledten, mint a gyerekek, élveztük az utazást. Ismét szép nap volt mögöttünk. Péntek: Kovácsvágás – hazautazás. Ismét korán keltünk, buszra szálltunk, hogy hazau-tazás előtt még megtekintsük a szomszéd település, Kovácsvágás nevezetességét, a falu fölé emelkedő János vára hegyen lévő János-kilátót. A falu Fő utcáját jobbra elhagyva elindultunk az 1050 db lépcsőfokon felfelé a kilátótoronyba. Ezen a rövid, 470 méteres hosszú szakaszon a kilátóig 72 méter szintemelkedést tettünk meg. Fáradozásunk meg-érte, nagyon szép körpanorámában volt részünk. Rövid pihenő után gyalog folytattuk utunkat szállásunkra, Pálházára, ahol elköszöntünk szállásadóinktól, majd elindultunk haza. Szintén tömegközlekedést vettünk igénybe. Pálházáról autóbusszal Sátoraljaújhe-lyig, onnan személyvonattal Szerencsig, ott a Tokaj IC-re átszállva megérkeztünk a Keleti pályaudvarra, majd onnan a Mecsek IC-vel az esti órákban Pécsre. Nagyon szép, tartalmas, élményekkel teli 5 napot töltöttünk a zempléni hegyekben. Reméljük, hama-rosan folytatjuk. Bajzáth Ilike ● Szent Iván éjszakai túra Június 22. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Máré-vár – Vár-völgy – Cigány-hegy – Püspökszentlászló – Hosszúhetény. Az idei éjszakai túránkat 39 fő túratársunk részvételével teljesítettük. Az ösvényeket járva mosolygós, hangulatos, locsifecsis hangulat jellemezte a néha igen emelkedős vagy épp meredek lejtős útvonalunkat. Csurgóhoz érve megpihentünk, frissítettünk, majd folytattuk utunkat. Máré várát „bevéve” zsíros kenyeres, fröccsös vendéglátás-ban részesültünk. Köszönjük Varga Szabolcsnak a vár és környékéről szóló történelem-órát. Az időjárás kegyes volt hozzánk, pár csepp kivételével a felhőszakadás elkerült minket. Máré-vártól elindulva a Gergely-Éva-forrásnál lámpáinkat lekapcsoltuk, és gyönyör-ködtünk a szentjánosbogarak „lámpás felvonulásában”. Nem ez volt az egyetlen állat-látványosság. Láttunk előttünk átcsörtető vaddisznókat, kíváncsi, lámpafénybe bámu-ló őzeket. Az „aljnövényzet királyfia” is megmutatta báját erdei varangy képében. Közvetlen közelről borz uraság is ránk csodálkozott, majd kihívóan lassú tempóban becammogott a bozótosba. Túránk végéhez közeledve a telihold is előbújt a felhők közül. Ki így, ki úgy, de én bizto-san fáradtan érkeztem háromnegyed egy körül a végcélhoz, Hosszúheténybe. Banga Sándor HOTE ● „Telihold” túra Június 22-én, szombaton este öten indultunk neki az éjszakai túrának. Világosban fel-mentünk a Zengőre, és napnyugta után elindultunk a Komlós-völgy felé. Alig értünk a Viki-pihenőhöz, amikor eleredt az eső, a radarképen látszott, hogy kb. egy órán át vár-ható csapadék. Kihasználtuk a szünetet, és alaposan át tudtuk beszélni lehetőségeinket. Mivel mindenki komoly túratapasztalatokkal bírt, így csak az idő rövidsége miatt kellett más útvonalat választanunk, hogy napfelkeltekor ismét a kilátón tudjunk lenni. A túra jó hangulatban telt, köszönhetően annak is, hogy haladásunk során sok korábbi túra-élmény felelevenítésével vált az színesebbé. Egy számomra jelentős meglepetés történetet is megosztanék. Óbányán, a kéktúra pe-csételő helyéről könnyen beazonosítható étteremnél történt, hogy hajnali egykor, bőven a záróra után odaérve, a padok, asztalok csábításának engedve pár perces nem oda tervezett pihenőt tartottunk. Bármennyire is csendesek voltunk, az étterem bérlője feléb-redt a hátul lévő szállásán, és kijött hozzánk. Nem azzal kezdte, hogy mit keresünk ott, hanem amikor megtudta, hogy estétől hajnalig tartó túrán vagyunk, azt mondta, hogy szívesen süt vacsorát számunkra, ha kérünk. Köszöntük az ajánlást, most nem fér bele az időnkbe, de egy későbbi túrán, már nappali időszakban visszatérünk. Terveink sze-rint kulacsainkat a 200 méterrel arrébb lévő vízcsapnál töltöttük volna fel, amikor az egyik túratársunk rákérdezett a vízre. Elkérte üres kulacsainkat és feltöltötte. Nagyon szépen köszönjük még egyszer! Igazi vendéglátós viselkedést tapasztaltunk meg. Még pár percig beszélgettünk, majd indultunk Kisújbánya irányába... Az Óbányai-völgy is nagyon tetszett, rendkívüli volt éjszaka, főleg, mert rajtunk kívül nem járta a völgyet senki. A Szürke-rétnél egy órával korábban csatlakoztunk a terve-zett útvonalunkra. Időnyereség ellenére az elöl haladók nem váltottak sétáló módba, úgyhogy majdnem egy órával korábban értünk a kilátó aljába. Ott a szél elleni védeke-zésképpen az esőkabátok váltak be a legjobban. Sajnos napfelkelte idején tőlünk kelet-re esett az eső, így a felkelő nap sugarai sem voltak láthatóak, ez is a következő túrára vár. Hosszúhetény felé haladtunkban a nap már magasabban járt, és visszatekintve egy csodás biztató sugarat küldött felénk. Az indulási helyre érve baráti hangulatban búcsúztunk pécsi túratársainktól, kik megle-petésünkre egy saját készítésű pezsgővel ajándékoztak meg. Egészségükre fogok koc-cintani, az biztos, és alig várom, hogy a megbeszélt ismétlő túrára minél hamarább le-gyen jó idő, és persze szabad idejük is. Müller János ● PITÉSNEK lenni jó! Június 23-án tartalmas és emlékezetes kiránduláson voltunk túraegyesületünkkel, a PITE-vel. Minden program „betalált”, a csapat kiskorú tagjai is nagyon élvezték a ka-landokkal teli napot. Gyönyörű helyeken jártunk. Rövid múzeumlátogatás után megtet-tünk egy egész hosszú utat az almamelléki kisvasúton. Útközben megcsodálhattuk a nagy kócsagokat, a szürke gémeket, és még rétisast is láttunk. A táj szépsége is lenyűgö-ző volt, de azért az mindent vitt, amikor a Bőszénfai Szarvasfarmon testközelből talál-koztunk a szarvasokkal. Igen, meg is lehetett őket simogatni! Megszokták az emberek közelségét. Láttunk vaddisznókat, kecskéket, emukat és még sok más állatot. Erdei túra közben is az egyik legizgalmasabb élmény a vadak megfigyelése. Hát ez most – divato-san fogalmazva – fullos volt. A finom ebédet is itt, a vadaspark éttermében fogyasztottuk el. Innen Zselickisfaludra vitt az utunk, a Zselici Csillagparkba. A szupermodern létesítményben megtekinthettünk egy vetítést, melybe állítólag jó néhányan belealudtak. Én nem tudom, nem emlékszem ilyesmire. A vetítést követően a planetárium távcsövénél, majd a meteoritgyűjteményt bemutató térben egy fantasztikusan érdekes, interaktív (közbe lehetett kérdezni bármi-kor) csillagászati előadást hallgattunk meg. Levezetésképpen még felmentünk a kilátó-ba, ami a csillagparkkal együtt 2015-ben épült, közel 700 milliós támogatásból. Jó volt eltölteni a napot azokkal, akikkel a PITE teljesítménytúráinak szervezésében és lebonyolításában együtt dolgozunk. Munka közben kevésbé van idő és lehetőség tar-talmasan beszélgetni, jobban megismerni egymást. Orsival, a feleségemmel – többek között – ezért is vettünk részt örömmel a csapatépítő eseményen. Kellemesen elfárad-tunk, de megérte, mert nagyon nagy kaland volt. Évente két ilyen alkalom adódik az egyesületnél, már nagyon várjuk a következőt! Köszönjük a lehetőséget és a szervezést Bota János elnöknek! Pitésnek lenni jó! Palancsa Gábor PITE ● Forrástábla-avatás az Ól-völgyben Részlet a Szászvári Mocorgók nyári gyermek-túratáborának naplójából 2024. július 7., „FORRÁSNAP”. 8 órakor gyülekező a Rizni-park alsó bejáratánál. Berki László és Vidák Krisztina felkísérik a gyermekeket az Ól-völgyben lévő pihenőházhoz. A bányaépület és az ól-völgyi ház között bújik egy öreg forrás, mely nem ad vizet évek óta, és nagyon elhagyatott is. De évekkel ezelőtt forrásvédő barátunk, Baumann József megkeresett, hogy nézzek rá erre a forrásra, és tájékoztassam állapotáról. Megbeszéltük, hogy közösen kitisztítjuk a környezetét, és forrástáblát helyezünk el. Teltek az évek, és egyéb elfoglaltságaink miatt nem tudtuk összehangolni a munkát. Hat év telt el azóta. Sajnos, Józsi barátunk idén tavasszal hosszú útra indult az örök erdők felé. Nem tudjuk már együtt elvégezni a munkát. De a természetjárók nem feledik szorgalmas élete munkáját! Gyermektáboraink programja évről évre változik, és én mindig szerettem volna egy forrásnapot, amikor a srácokkal rendbe tesszük környezetünk elhanyagolt forrásait. Így is lett! Felbaktattunk a forráshoz, és nekiláttunk a munkának. Mindenkinek megvolt a feladata, és lelkesedést is láttam. Először a vastag falevél takarót gereblyéztük le, majd a ráomlott földet talicskáztuk és a csurgát kapáltuk ki, hogy a víznek legyen útja, ha újra cseppen. Megtaláltuk a kis szobrocskát, mely évek óta védi a forráskát. Végül jöhe-tett a névtábla. A gyerekekkel kifúrtuk a lyukakat, és rögzítettük. Letakartuk szép zöld lepedővel, és magyar színekkel díszítettük. Eközben megérkeztek kedves vendégeink. Úgy éreztük, hogy megérdemel ez a cseleke-det egy szép csendes ünnepséget, és Baumann József előtt is fejet szeretnénk hajtani. Körbeálltuk hát a kis forrást, és emlékeket idéztünk Józsi életéből, munkáiból. Strasser Péter mesélt a szép életútról, melyet érdeklődve, csodálkozva hallgattunk. Majd a gyer-mekek lerántották a leplet és egy borostyánkoszorú alatt fehérlett a tábla: Szt. BORBÁLA-FORRÁS Baumann József forrásvédnök tiszteletére 2024 A név Józsi ötlete volt a bányász múltra tekintettel. Megcsodáltuk, megkönnyeztük, és csendben elsétáltunk az ól-völgyi házhoz, ahol várt a finom ebéd. Jóízű fogyasztás és beszélgetés az asztalnál. Szívből örülök, hogy eljöttek hozzánk Baranya fő természet-őrei, Baumann József kedves, aranyos párja, Ági, Tóth Klára, Strasser Péter és Jancsi Attila (atiKA). Természetesen szemünk időnként a forráson, és ha szükséges, karban-tartjuk. Ha pedig újra cseppen, jót kortyolunk! Köszönjük, Baumann József! Hang Csaba Szászvári Mocorgók SzE ● „Bikádi-völgyi nagy kör” Július 13-án Ujfalusi Máté túrája lett volna... Sajnos Máté lesérült, így megkért, hogy vezessem én a túrát. Szombat reggel 9 óra előtt a megbeszélt helyen várakoztam, amikoris Máté is megérke-zett sántikálva. 9 órakor kettőnkön kívül nem volt más túrázó, így átbeszéltük az útvo-nalat, majd rajtfotó készítése után elindultam a Gadányi-tavak érintésével a Bikádi-völgy felé. Kánikula idején a túrázóknak fontos a vizet adó források ismerete, így, mivel nem nagy kitérő a Vadász-kút, azt is megnéztem. Sajnos az elhanyagolt környezet előre jelezte, hogy itt kulacsot nem töltök. A következő forráshoz, a Tibi-Gábor-kúthoz dél-ben érkeztem, ahol a forróság miatt megnövekedett vízfogyasztásomat pótoltam. Uta-mat a Lapos-mező felé a Gáj-kút érintésével folytattam. Sajnos évek óta nem láttam vizet a kifolyócsőben, így nem is terveztem vízvételezést. Lapos-mezőhöz már úgy érkeztem negyed kettőkor, hogy a nap teljes erejével perzselt. Szerencsémre több fél literes flakon víz volt jég formájában nálam, ami a szomjoltáson kívül többször is tar-kó- és arcmosásra elegendő volt az egész túra alatt. A Köszvényesi vadászház közelében egy pihenéssel egybekötött ebédszünetet tartot-tam. Korábban úgy terveztem, hogy a hídnál a patakmederben haladok „vízfolyással” szembe, de ezt el kellett vetnem a bedőlt fák és a kiszámíthatatlan sáros patakmeder miatt. Déli irányban haladtam erdészeti úton a Vágyom-völgy és a Leány-kő felé. A sokszor látott völgy nem engedett gyorsan haladni, újra és újra meg kellett állnom meg-csodálni szépségét. A Leány-kő után déli irányban egy enyhe emelkedésű erdészeti úton érkeztem Magyar-egregy felett a mezőgazdasági területre, ahol elérte a csúcsot a hőmérséklet. A majd 42 °C az eredetileg tervezett Szöge-hegynek vezető több kilométeres napsütötte mező-gazdasági úttól eltérített Kisbattyán irányába. Végül a Cseresznyés-völgyön keresztül közelítettem meg Komlót. Túrám alatt a szilvási városrész elhagyása után senkivel nem találkoztam, így igazi csendes természetben vendégeskedhettem. A rövidített túrát 7 óra 50 perc alatt tettem meg, amely 24 km hosszú és 600 méter szintemelkedésű volt. A túra alatt 1 óra 45 percet pihentem. Innen is kívánok Máténak mielőbbi gyógyulást és túrá-zást. Müller János ● Tenkes éjszakai teljesítménytúra A Tenkes éjszakai teljesítménytúra ebben az évben augusztus 3-án este került megren-dezésre. A rendező gárda szokásos módon délután öt óra előtt gyülekezett Máriagyűdön a Közösségi Házban, ahol először kötetlen beszélgetéssel hangoltak a feladatokra. Öt órakor kezdődött a „munkaebéd”, amit idén Hargitai Laci készített el a tavalyi mailáthi disznóvágás „maradékával”. A menü babos pörkölt volt egy kis csülökkel és füstölt sonkával. Szegény ember vízzel főz, csak egy sonka maradt a tavalyi összetartós hét-végéről… Ettünk és kortyolgattunk a Balog-pincéből származó és a hozott italokból, majd a pontőrök figyelmeztetés nélkül kezdtek szálingózni az állomáshelyükre. Hétkor kezdődött a rajtoltatás, ami rendben, nagyobb tömörülés nélkül lezajlott. A pontok időben nyitottak, eltévedés nem volt, köszönhetően az útvonalvázlat, szöveges leírás, turistajelzések és a fényvisszaverős szalagok összességének. A szalagok idén is a túra másnapján beszedésre kerültek. Idén 137 túrázó gondolta úgy, hogy megtiszteli kis hegyünket és a rendezőket jelenlétével. Megoszlásuk: 23 fő az 5+, 91 fő a 10, 23 fő a 20 km-es távon indult a kellemes túrázós időben. A környék szőlősgazdáinak és egyéb szervezeteinek köszönhetően most is sorsolás döntött az ajándékokról. A 40 fölötti ajándéktárgy alapján kijelenthető, hogy kevés túra van, ahol szinte minden harmadik ember nyert valamit! Köszönjük a húsz fő fölötti rendezőgárdának a munkáját! A Tenkes TE és a Dráva TSE tagjai, valamint barátaink jó munkát végeztek… atiKA Dráva TSE ● Erdélyben túráztunk… 17 fős csapatunk augusztus 11-e és 19-e között járta Erdély hegyeit, völgyeit. Fogadjá-tok szeretettel a beszámolókat, és ha tehetitek, egyszer ti is látogassatok el ezekre a csodás helyekre… Első nap Autók: Pécs, Domus parkoló – kertvárosi kis Tesco – Baja – M43 – Világosi vár – Solymos vára – Torockó. A két vár gyalogtúrája 3,2 km, 73 m szintemelkedéssel. Vasárnap indultunk újra Erdélybe. Ezúttal bérelt járművekkel vágtunk neki a kaland-nak, atiKA minden részletében rendkívül jól le-/megszervezte az eseményt. A már jól összeszokott társaságunk – menekülvén a hazai nagy melegtől, annak reményében, hogy magasabban kellemesebb idő lesz – vágott neki az útnak. Zökkenőmentesen ju-tottunk el a magyar-román határig. Ott kisebb torlódás volt, de hamar átjutottunk. Ro-mániában dicséretes az úthálózat fejlesztése, így haladásunk is gyors volt. Első megál-lónk Világos várának romjainál volt. Történelmi kötődés: a vár alatti területen tette le Görgei Artúr 1849. augusztus 13-án a fegyvert I. Miklós cár előtt. Könnyű megközelíthe-tőség és pazar kilátás várt ott ránk. Frissítőpont ugyan volt a vár mellett, de mi kerestük az első helyi „medvét”, sajnos itt még nem leltük. Utunkat folytatva jutottunk el Lippa közelében, a Maros jobb partján a középkor jelentős erődítményeként álló Solymos vára romjaihoz. A tikkasztó melegben másztunk fel, majd le, ahol a parkolóban rátalál-tuk végre az első kis „medvére”. A medvétől „megsörösödve” indultunk tovább Toroc-kóra, ahol már finom vacsorával várt minket Enikő a panziójában. Vacsora után elfog-laltuk szobáinkat, és hamar irányt vettünk rég nem látott Jó Balogh urunkhoz, üdvözöl-ni őt. Persze itt már nagy örömünkre egész „medvekollekciót” találtunk. Hosszú út, megnyugtató megérkezés (jó helyen vagyunk újra) után tértünk nyugovóra. Második nap Autók: Torockó – Tordai-hasadék, parkoló – Túri-hasadék D-i vége. Gyalogtúrán a hasadékok megtekintése (12,5 km/327 m). Az első túranapunkat hasadékok felkeresésére szántuk. A belátó-kilátó pontnál megáll-tunk ránézni a legszebb szorosra, a Tordai-hasadékra. Lélegzetelállító látvány volt vé-gighaladni a Hesdát-patak munkája nyomán kialakult területen. Felmászni a gerincre már nem volt olyan kellemes, de a látvány annál gyönyörködtetőbb volt. Kis pihenő után utunkat Tordatúr felé vettük, mert a település határában húzódik a Túri-hasadék. Ez sokkal, de sokkal technikásabb terepen való áthaladás volt az előzőnél, de megérte átküzdeni magunkat, mert nagy élményt nyújtott. Kellemesen elfáradtunk, és hamar indultunk vissza Torockóra megpihenni. Harmadik nap Autók: Torockó – Torda felé – A3 Marosvásárhely irányába – Parajd – Szováta, fürdő – Parajd – Bucsin-tető – Sugó-barlang – Gyergyószentmiklós – Güdüc. Harmadik napunk reggelén elbúcsúztunk Torockótól, de csak néhány napra. Átutaz-tunk Güdücre, sokunk számára már ismerős helyre. Korábban már több alkalommal szálltunk meg ezen a nyugalommal és táji szépséggel körülölelt helyen. Megérkezésünk előtt megálltunk Szovátán, a nagy tömeg sem riasztott el többünket attól a tervünktől, hogy örömünkre és egészségünk szolgálatában megmártózzunk a Medve-tóban. Kelle-mes élményt nyújtott. Akik nem tartottak velünk, tettek egy rövid túrát a tó körül. To-vább utazva Bucsin-tetőn megálltunk kávézni egyet. Még tovább haladva Güdüc irá-nyába a Gyergyói-medence legjelentősebb barlangját kerestük fel Tekerőpatak mellett, a Súgó-barlangot. Csodálatos élmény volt, rendkívül élvezhető vezetéssel. A szállásunk-ra való megérkezéskor nem a megszokott személyek vártak, viszont olyan fogadtatás-ban és vendéglátásban részesültünk székely testvéreink által, hogy elállt a szavunk is. A sok élményre aludtunk egy nagyot. Both Viki Negyedik nap Autók: Güdüc – Marosfő – Balánbánya. Gyalogtúra: „Mi a világ tetején…”. Balánbá-nya – Egyes-kő – Ecsém-tető –Egyes-kő – Balánbánya (13,2 km/881 m, ill. az Egyes-kő nélkül 9,5 km/704 m). A Güdücön töltött első éjszakát követően túránk kezdetén, Balánbányán, a Kovács-patak mentén kezdtük a ,,felemelkedést” a kék sáv jelzések mentén a Hagymás-hegység ikonikus csúcsához, az Egyes-kőhöz, atiKA vezetésével. A települést elhagyva meredek emelkedővel birkóztunk, majd a csapat kettévált az utat torlaszoló kidőlt, hatalmas fák láttán. A kerülőt választók jó negyedóra múltán csatlakoztak. Mint akit pehelybe forgattak, az erdei deréce termései úgy borították be ruháikat. Az elmúlt évek-ben (2021-ben) a szél által letarolt fákat gombás támadás érte, hatalmas területen pusztultak ki a lucfenyők. A Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park munkatársai újra telepítettek, a 30-40 cm-es csemeték ott sorakoznak az ember méretűre nőtt mál-natövek és derécék árnyékában. A tűző napon kaptattunk a megszelídülő emelkedőn, jobbra mellettünk a völgyben juhnyájat terelnek a kutyák. Rövid pihenő után az árnyékos erdei úton, a gyökerekkel átszőtt, meredek hegyoldal ellenére könnyebb a haladás. Az előbukkanó málna, vörös áfonya csipegetésre csábítanak. Gombák, fecsketárnics, virágzó és egyidejűleg termő szamóca. Gyönyörködünk… A forrásnál a sziklafal árnyékában van a következő pihe-nő. Szapora pulzusunk kicsit csillapodik. A keresztút stációival kísért utolsó szakasz az egykori sípálya meredek emelkedőjén vezet az Egyes-kő tisztására. Itt értem meg Sík Sándor: Az Egyeskő című versét (részlet) A Hagymás üzen az Öcsémnek, Az Öcsém felel a Hagymásnak. Mit üzenhetnek egymásnak? Közepettük a négyágú Kőkoronával ékes fő: Egyedül áll az Egyeskő. A csapat egy része a kőfolyosón átkelve, (most már) az acélsodronyokkal biztosított falon a sziklapillérre mászik. (Ki először, a tapasztaltak útmutatása alapján, lépteiket követve, ki megszámlálhatatlanul sokadszor.) A csúcsról (1608 m) lenyűgöző kilátás nyílik a Keleti-Kárpátok csaknem teljes vonulatára. Karnyújtásnyira az Öcsém-tető és az Ördögmalom, mely legendával is rendelkezik. E szerint egy itt élő pásztor azzal ijeszt-gette az ördögöt, hogy ha nem őrli le a kalibája mögötti követ, kifüstöli őt a pokolból! Szegény ördög azóta is csak őrli és őrli a sziklát, megállás nélkül, míg a pásztornak már se híre, se hamva… A Csíki-medence irányában a menedékház, az Irgalmasság kápol-nája és a fenyvesek látványa tárul elénk. Néhány fotó, majd helyet adunk másoknak is a kis kúpon. A tisztásra visszaérve kis pihenő, ebéd, a kápolna meglátogatása. A csapat újra útnak indul, ki az Ecsém-tető irányába Árpival a piros sávon, ki vissza Balánbányára. Az Ecsém-tetőhöz az Egyes-kő falai alatt, fenyőerdőben indulunk. A zsombékos tisztáson átkelve emelkedő kezdődik. Viszonylag rövid emelkedő után újabb tisztás következik, ahol 10-12 lovat látunk, felnyergelve legelnek. A lovasaik távolabb pihennek. Körtúrán vannak, a menedékházban fogják tölteni az éjszakát. Gyér, vegyes erdőben haladva medvenyomokkal találkozunk, majd az Ecsém platójára érkezünk. Az 1707 m-es csúcs elérése innen már séta, kicsi az emelkedés. A sétánkat, a tárnicsok fotózását juhászkutyák vad ugatása zavarja. A juhász a nyájjal van, a leg-vadabb ebet fogja, a többit csitítja, de ennek ellenére mindenki szaporázza a lépteit. A csúcson 2010-ben a gyergyói hegymászó, Tóth Károly állított 4 méteres keresztet a hegyimentők segítségével. Csodálatos panoráma tárul elénk: a Hargita tömbje, oldalt a Csíki-havasok, másik irányban a Nagy-Hagymás és a Fekete-hagymás csúcsai, hátunk mögött a Csalhó. Fotózás közben a nyáj elvonult, felszabadultan kezdjük a visszautat. A tisztáson búcsúpillantás a felejthetetlen, kőkoronával ékes Egyes-kőtől. A ,,világ tete-jéről” nehéz lejönni! Épségben érkezünk meg a parkolóba. Életre szóló élményekkel gazdagodva telt el ez a nap is! Ötödik nap ,,A Békás szoros felderítése”: Gyilkos-tó – Kis-Cohárd – Tündérkert – Gyilkos-tó parko-ló – Békás szoros, gyalogosan összesen 10,1 km/504 m. A Gyilkos-tó a Keleti-Kárpátok egyik legismertebb tájképe, igazi természeti ritkaság a rozsdás vörös víztükörből meredező fatörzsek csonkjaival és a tó mögötti Kis-Cohárd sziklatömbjével. A tó keletkezésére a legelfogadottabb magyarázat az, hogy 1837-ben a nagy esőzések következtében a Gyilkos-hegy egy része leszakadt, és belecsúszott a völgybe. Az agyagos törmelék eltorlaszolta a patak útját, és az így keletkezett természe-tes gát mögött felgyülemlő víz elárasztotta a völgyet és az erdőt, amiről napjainkban csak a tóból kiálló fatörzsek csonkjai tanúskodnak. A tó eredeti neve Vörös-tó, melyet a belefolyó patakok vöröses színű hordaléka miatt kapott. A Gyilkos-tó név pedig onnan jön, hogy a legenda szerint, mikor a hegy beleomlott a völgybe, az itt legeltető pásztoro-kat is maga alá temette, és az ő vérük festette vörösre a tó vizét. A tavat a piros kereszt jelzésen sétáltuk körbe, néztük a kiálló fatörzseket. Időnként a Kis-Cohárd (1345 m) sziklatömbjére is ráláttunk. Majd a sziklát vettük célba, a mészkőszirten egy köves és meredek erdei turistaút vezet fel a csúcsplatóhoz, ahol már feledjük az út fáradalmait, megpillantva a pompás kilátást. A szédítő magasságból jól megfigyelhető a Gyilkos-kő leszakadt sarka, mely kialakította a tavat. A tó fölé magasodó Hagymás-hegység gerin-ce pazar módon keretezi a tájat. Túránkat a Békás-szorosban folytattuk. A Békás-szoros Európa egyik természeti ritka-sága, és a hegymászók paradicsoma. Egy 5 kilométer hosszú szurdokvölgy, amely a Békás-patak és az Aranyos-Beszterce folyó találkozásánál található, Hargita megye nyugati részén. A Békás-szorost közrefogó hegycsúcsok: a Kis-Cohárd, az 1283 méter magas Csíki-bükk, az 1156 méter magas Oltár-kő, tetején a kereszttel és az 1125 méter magas Mária-kő. Az Oltár-kő a Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornya, amely jól elkülönül környezetétől, és az egész szurdokvölgy fölött uralkodik. Csaknem valameny-nyi szikla függőleges oldalával fordul a Békás-patak medre felé. A gyalogosra számta-lan felfedezés vár, hiszen az égre törő ormok alatt, a sziklák és fák rejtekén még jó né-hány patakot, szurdokot, vízesést és barlangot fedezhet fel. Bárki azt hihetné, hogy a szurdokot a patak vájta ki, ám a szakemberek inkább azt tartják elképzelhetőnek, hogy felgyűrődő kőzetrétegek között besüllyedéssel jött létre. Másik álláspont szerint egy korábbi barlangrendszer beszakadásának nyomait láthatjuk a sziklák között. A Békás-szorosnak három fő része van: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. A szoros bejárta után visszatérünk a szállásunkra, vacsora, és már a Csalhón, a korai induláson jár az eszünk. Györgyi Erzsébet, Zsóka Hatodik nap Autók: Güdüc – Maroshévíz – Borszék – Durau. Gyalogtúrák: Durau – Fantenele – Dörgő-vízesés – Durau (13,7 km/758 m), vagy Durau – Fantenele – Csalhó – Fantenele – Durau (12,6 km/1063 m). Ezen a napon igen korán keltünk, hosszú út várt ránk. Güdücről a Durau üdülőtelepre vettük az irányt, ahonnan a Csalhó Nemzeti Park kisebb-nagyobb meghódítására ké-szültünk. Szállásadóink jóvoltából előre elkészített úti csomagokkal indultunk neki a több mint 2 órás útnak. Indulást követően próbáltuk még az éjszakai alvásunkat meghosszabbítani, a hegyek is még álomba szenderülten kacsintgattak ki ködfátyluk homályából. Mire megérkeztünk, javában sütött a nap. Tagjainkat átmozgatva, felfrissülve, a belépőjegy birtokában nekivágtunk felfelé a piros sáv jelzések mentén. Mindenki az aznapi erőnléte alapján döntötte el, melyik utat választja. 780 méter szint-ről indulva mintegy 440 méter szintet kb. 2 km-en keresztül küzdöttünk le az első hosz-szabb pihenőig, a Fantanele menedékházig. Nagyon meredeken, fák gyökerén, sziklák között, morzsalékos úton, sokszor meg-megállva, megpihenve jutottunk el a cabanáig. Nagyon sok fiatal csapattal találkoztunk, jó volt látni, hogy ennyi ember szereti a nagy kihívásokat. Idáig egyirányban haladt mindannyiunk útja, itt kellett választani, merre tovább. A menedékház felújításon esett át, szállással, modern étteremmel, teraszos kiülős pihe-nőhellyel, kulturált mosdókkal rendelkezik. A teraszról gyönyörű körpanorámában volt részünk, nagyon jól látszott a Csalhó csúcsa is, ahová több túratársunk tervezte úti célját… Pihenésképp kávéztunk, felfrissítettük magunkat. Az öt csúcstámadó hama-rabb elindult, ők továbbra is a piros sáv jelzéseket figyelve folytatták útjukat. Következik Hajni beszámolója a Csalhó meghódításáról: Fantanele menedékházat elérve eldöntöttük páran, hogy nem a vízeséshez, hanem a Csalhó csúcsára megyünk. Árpi és Tibi elöl, Andi és Hajni utánuk, ahogyan bírtuk. Ünnep lévén óriási tömeg ment fel a hegyre, sok fiatal és gyermek indult neki ennek a hatalmas erőpróbának. Köves, sziklás volt az út, nagyon a lábunk elé kellett nézni, és csak fel, felfelé menni. Egyszer végre a gerinc oldalán tudtunk haladni. Na, itt belehúz-tunk, ahogy csak bírtunk. Thank you, thank you – mondtam serényen, – csak adjanak utat, és ekkor egy pillanatra láttuk a fiúk hátát egy kanyarban, de nem értük utol őket. A Katona sapka-sziklánál sokan pihentek a köveken, hely nem igazán akadt, így egy-egy fényképet készítettünk, és mentünk is tovább. Egy kilátóponthoz értünk, ahonnan szépen lehetett látni a Békás-víztározót és a fentebb lévő sziklaormokat. Majd következett a törpefenyős rész, amire nem igazán lehetett mondani, hogy törpe. Annyira felnőtt, hogy még árnyékot is adott a nagy melegben, igaz, nagyon keskeny volt az ösvény. Szerencsére kevés ember jött szembe. Csend, nyugalom. Egyszer csak egy kis fehér kutyus rohant felénk, de olyan robajjal, hogy majd besz.rt.nk Andival. Gazdi se-hol, ő meg csak futott tovább, hagytuk hadd menjen, aztán elértük a Csalhóra vezető kiépített lépcsősort. Nem akartam hinni a szememnek, olyan hosszú {160 m}, olyan ma-gas {519 lépcsőfok}, és annyi ember… Aztán nekiindultunk: az utolsó 15-20 m teljesen derékszögben, és magasabb lépcsőfokkal. Ez nagyon brutál volt, de feljutottunk. Tibi már fent volt, és ő előzőleg már a menedékháznál is járt. Szusszantunk egy nagyot, ebé-deltünk, Tibi jéghideg királyleánykájával hűtöttük magunkat belsőleg, és csodáltuk a magasból a panorámát. Aztán indultunk visszafelé. Árpi lent várt bennünket a lépcső alján. Pár métert haladtunk, mikor Zsolti jött velünk szembe, ő is tervbe vette a Csalhó csúcsát. Lefelé kicsit gyorsabban tudtunk haladni, mivel már tudtuk, mire számíthatunk az út folyamán. Elkezdett messziről dörögni, majd pár csepp esőt is kaptunk, de nem jelentőset. A pihenőpadok most szabadok voltak, nem úgy, mint felfelé jövet, most itt pihentünk és Zsoltit is bevártuk, aki ügyesen és elég gyorsan megtette az utat csúcsra fel-le. Gratula neki! A Fantanele menedékháznál sörözés, utolsó pihenés, majd indulás le a közel 3 km-re lévő üdülőfaluba, Durauba, ahol már vártak ránk a csapattagok. Szép volt, nehéz volt, de megcsináltuk! Hurrá! Hurrá! Hurrá! Várnainé, Hajni Heten választottuk a Dörgő-vízesést, mi a sárga háromszög, majd a piros kereszt jelzé-sek segítségével jutottunk el túravezetőnk irányításával a Dörgő-vízeséshez. Nagyon szép erdei ösvényeken, sűrű fenyők, páfrányok, tárnicsok, különböző virágok, növé-nyek között vezetett utunk hol fel, hol le, hol könnyebb, hol nehezebb útszakaszon át. 4,5-5 km-t és közel 300 m szintet megtéve érkeztünk a vízeséshez. A vízesés mintegy 30 méter magasságból 2 lépcsőben, dörgő morajlás között zúdul le a sziklákon. Impozáns látvány. A morajlást egyre jobban hallottuk az égiek felől is, így hát a vízesés előterében elfogyasztottuk ebédünket – csodálva a lezúduló víztömeget –, majd a kék kereszt jelzések mentén igyekeztünk le Durau településre. Bevártuk a Csalhó csúcsáról érkezőket, majd újból hosszú utat megtéve buszoztunk szállásunkra. Ismét nagyon szép helyeken jártunk. Vacsorára vendéglátóink előételként megleptek bennünket szalonnás-túrós és ordás puliszkával, főételként bográcsos rakott krumplival. Pazar befejezése volt a napnak. Hetedik nap Güdüc – Parajd – Torockó. Elérkezett a búcsú reggele. Mint mindig, most is bőséges reggelivel láttak el bennünket. Csodálatos 4 napot töltöttünk a Keleti-Kárpátokban: idefelé jövet fürödtünk Szovátán a Medve-tóban, túráztunk a tó körül, ellátogattunk a Sugó-barlangba, felmásztunk a világ tetejére, az Egyes-kőre, letekintettünk az Ecsém-tető zord szikláiról, körbejártuk a Gyilkos-tavat, felmentünk a Kis-Cohárdra, lecsurogtunk a Békás-szorosba, megmász-tuk a Csalhót, megnéztük a Dörgő-vízesést. Gyönyörű, izgalmas élmények. Köszönet a vendéglátóknak, hogy ehhez a hátteret biztosították, továbbá köszönet sofőrjeinknek is, akik a vezetést és a túrázást is vállalták, továbbá köszönet a túrák szervezőjének és vezetőjének is, hogy ilyen színvonalas programban lehetett részünk. Elköszönve vendéglátóinktól folytattuk utunkat visszafelé Torockóra, Parajd közbeik-tatásával. Parajdon először a Sóhát rezervátumban a Sószoros tanösvényt tekintettük meg a leg-nagyobb rekkenő hőségben. Nem panaszkodhattunk, mondhattuk: „hétágra süt a nap”. A sószurdok a rezervátum délnyugati részén található, és a Korond-folyó ténykedésé-nek köszönhetően alakult ki. A folyó a sóhegyet az állandó mozgásával szelte, mélyítet-te és meredek sófalakat, fehér sósziklákat hozott létre. A sósziklák felső része időjárás-előrejelzésként is működik. Jó idő esetén a sósziklák hófehérek, eső előtt kb. fél órával elszürkülnek, mivel a levegő nedvességét magukba szívják. Amint a nap újból kisüt, a sziklákból a nedvesség elpárolog, és újból fehérré változnak. Ottjártunkkor hófehérek voltak. A tanösvényt végigjárva a tájékoztatótábláknál információt kapunk a sós források, sókarfiolok keletkezéséről, a víznyelők kialakulásáról, a sókristályok pocsolyában nö-vekedéséről, az illegális sókitermelésről. A sós-agyagos iszapfürdőnél jó, ha óvatos az ember, medve talplenyomatait is észlelhettük. A Sószorost elhagyván a következő látnivalónk a Parajdi Trópusi Lepkeház volt. Na-gyon lenyűgöző, ahogy a sok kék szárnyú pillangó szerte röpdösött szabadon a lepke-házban. Mozgásukban nehéz őket fotózni, mivel csak repüléskor lehet látni a kék színt. Amint megállnak kedvenc csemegéjüknél, a narancskarikáknál falatozni, összecsukódó szárnyuk már a barna szín minden árnyalata és mintázata. Nagyon szépek. Itt-ott, amott piciny madarak csiripeltek és egy parányi tavacskában halak is úszkáltak. Oly-kor-olykor a pillangók a látogatókra is rászállnak, mint ahogy az elkészült fotók is il-lusztrálják. A lepkebábokat trópusi származási helyükről importálják és keltetőházban keltik ki őket, amit mindenki szemügyre vehet. Jó helyük van, újból érdekes dolgokat láthattunk, jó volt itt egy kicsit megpihenni, szemlélődni. Akinek még kedve volt, az tehetett egy látogatást a Parajdi Sóbánya hűs, tiszta levegőjű klímájában. A mélyben nemcsak azok, akik a só gyógyító erejét akarják élvezni, ha-nem azok is, akik kikapcsolódni vágynak, megtalálják számításaikat. Világítással és szellőztető rendszerrel ellátott tárnákban játszótér, kalandpark, kápolna és étterem is működik. A légúti betegek számára szanatóriumi központ, valamint kórház is kialakí-tásra került. A só jótékony klímája nemcsak a betegeknek tesz jót, de segít a relaxálás-ban és jó hatással van a bőrre is. Akik nem kívántak lemenni a sóbányába, pihenhettek, vagy ismerkedhettek Parajd turisták által közkedvelt Fő utcájával, kóstolgathattak helyi készítésű ételeket, olthatták szomjukat, vásárolhattak hazára parajdi sót és ajándékokat, csecse-becsét. Miután mindenki összegyűlt, folytattuk utunkat Torockóra, az Ági panzióba. Most a teljes csa-pat a panzióban volt elszállásolva. A szokásos vacsora előtti aperitif és a finom 3 fogá-sos vacsora várt ránk. Nyolcadik nap Gyalogtúra: Torockó – Vidalykő – Torockó (15,8 km/744 m). Elérkezett az utolsó túranapunk. Mivel helyből indultunk, sofőreink mentesültek a veze-tés alól. Aki úgy érezte, hogy az utolsó túranapra még maradt energiája, az útra kelt. A piros sávon 550 méter szintről, a Tilalmas útján hagytuk el a falu szélét, majd egy legelésző tehéncsorda között a piros sáv jelzéstől jobbra kanyarodva egy földúton letér-tünk, s hamarosan a sárga kereszt jelzéshez értünk. Jobbról mellettünk a Székelykő, az alvó óriás magasodott méltóságteljesen, balra felettünk az Ordaskő gerince hívogatott. A nap sem restelkedett, szórta ránk sugarait. A túra elején már kimelegedtünk, persze ehhez a jó kis kaptatónk is hozzájárult. Hamarosan beértünk az erdőbe, itt legalább a nap égető sugaraitól megmenekültünk, de az emelkedőktől nem. Nagyon szép erdőben haladtunk a nyereg felé. Útközben egy kilátóponton gyönyörködtünk az előttünk lévő Aranyos völgyében. Nem gondoltuk, hogy medvére utaló nyomokat is találunk, ezért olykor-olykor botok csattanásával és sípszóval hangoskodtunk. Felértünk a nyeregbe, majd rövid pihenő után nagyon meredek szerpentinen kapaszkodtunk fel. A botok segítsége nagyon jól jött. A szerpentinről felérve kicsit kifújtuk magunkat, majd jött az utolsó csúcstámadás a borókabokrok között. Végre! Felértünk az 1285 m magasan fekvő Vidalykőre! Több mint 10 éve jártam itt, ahhoz képest megnőttek a borókabok-rok, a fenyők. Akkor a legeltetésnek köszönhetően nem volt derékig érő fű a nyeregnél. A sziklák között kövirózsák találtak otthonra, vittem is belőle haza (sicc…), de nem maradt meg az erkélyemen… Most sehol az a szikla, se kövirózsa. Az idő vasfoga. Mindezek ellenére most is körpanorámában volt részünk. Láthattuk az Ordaskőt és Torockószentgyörgyöt, az Erdélyi-érchegység vonulatait, a Gyalui-havasokat. Miután kigyönyörködtük magunkat, elfogyasztottuk szendvicseinket, s a borókabokrok termé-séből némi emléket vittünk magunkkal. Lefelé is ugyanazon az úton mentünk, így sem volt könnyebb, térdeink egy kissé méltatlankodtak. A faluba érve vacsora előtt a Gond-űzőben a padokon lepihentünk, leöblítettük az út porát. A vacsora a szokásos színvo-nalú volt, éhesen senki nem távozott. Ismét nagyon szép túránk, nagyon szép napunk volt. Holnap már hazamegyünk. Ezzel hajtottuk álomra fejünket. Kilencedik nap Torockó – Kőköz – Déva-vára – Baja – Pécs. A hazautazás napja. Nosztalgiával pakoltuk be csomagjainkat az autókba. Reggeli után elköszöntünk szállásadóinktól, s már érlelődött a gondolat, jövőre újból el kell jönni! Most hazafelé végre volt időnk a Kőközben megállni, nézelődni, fotókat készíte-ni. A A Kőköz egy több mint 2 km hosszú szoros a Torockó-Nagyenyed közötti ország-úton. Én szeretem úgy jellemezni, mint Torockó kapuja. Az út itt 250 m magasságú sziklafalak között vezet. Itt folyik keresztül az Enyezd-patak is. Következő megállónk Déván volt. Miután nagy nehezen sikerült a parkolás a modern technikai kütyükkel, lifttel indultunk bevenni Déva várát. Természetesen gyalog is me-hettünk volna, de az utolsó napon úgy gondoltuk, ennyi luxust megérdemlünk. A vár a város fölé emelkedő hegyen, egy 250 m magas sziklán áll. Már az ókorban is állt a he-gyen erődítmény, de a korabeli oklevelek 1264-től említik csak, a tatárjárást követő újjáépítéstől kezdődően. Évszázadokon keresztül sok gazdája volt a várnak, a legjelen-tősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak. Kiemelkedő hadi szerepe csak a 17. században volt, napjainkra elég romos állapotba került. 2008-ban kezdődtek a külső falak nagyszabású helyreállítási munkái, s mintegy 8 év elteltével, 2016-ban fejezték be, ekkor csak ezt a részt nyitották meg a látogatók számára. Az idénre befejeződött a belső vár felújítása, a felvonókabint nagyobbra cserélték, a kötélpályát, megállókat felújították. Mi már ezt láthattuk. Nagyon szép a felújítás utáni állapot. A várból a Maros völgyére nyílik gyönyörű kilátás. A vár megtekintése után egy gyors bevásárlást eszközöltünk, majd a határ után csak Baján álltunk meg. Pécsre a kora esti órákban érkeztünk. Véget ért a 9 nap, hamar eltelt. Sok-sok élménnyel, programmal lettünk gazdagabbak. Köszönet még egyszer a sofőröknek, a túraszervezőnek, a túravezetőnek. Mottónk: jövőre újból! Bajzáth Ilike A szervező megjegyzése: Bár a leírásokban sehol sem említettük, voltak segítőink a buszok bérlésénél is. A túra előtt Szotyival és Rongyíval intéztük az adminisztrációs feladatokat. A túra után, 20-án este Vass Tibi vállalta, hogy elmegyünk Szekszárdra, és a sofőröket hazafuvarozzuk! Ahogy nekem, úgy a sofőröknek is 11 napos volt ez a kilenc nap… Köszönet mindenki-nek, aki segített ezekben a feladatokban. A kocsik elhozatalával együtt megtettünk közel 2500 km-t. Az út során a parkolási díjak 10 és 20 lej közözött mozogtak, de még voltak ingyenesek is. A vacsorák mindig egy kis ismertetővel zárultak az elkövetkező napról, várható kihívá-sokról, valamint a felmerült kérdések megválaszolásával. Egy félreértés miatt kétszer lett megtartva az Ilona nap. Nem csak ez okozott nagy meg-lepetést, hanem a „díszcsomagolás” is, mivel eredetileg csak kicsempészni szerettem volna a bonbont az utazáshoz, de a változás miatt spáros reklámújság lett a csomago-lás. atiKA ● Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek Találkozója (DMTVT) 2024.08.23-25., Györköny A 2024. évi Dunántúli Természetbarát Vezetők Találkozóját a Tolna Megyei Termé-szetbarát Szövetség rendezte meg a Dél-Mezőföldön, Györkönyben. Az augusztus 23-25. közötti találkozón szinte minden dunántúli megye és Budapest is képviseltette ma-gát. A Magyar Természetjáró Szövetség részéről Stramszky Judit, Makrai Kornél és Argelasz Péter vett részt az eseményen. Jakab Évi, Jakab Albi és segítőik igazán színes programot kínáltak a résztvevőknek. Többek között a Paksi Atomerőmű látogatóközpontja, a kalocsai érseki múzeum és könyvtár, az érseki főszékesegyház, a sárszentlőrinci Petőfi-emlékház és a Lázár Ervin-emlékház, a borjádi Petőfi-emlékméhes és a söréttorony, a felsőrácegresi iskolamúzeum is a program része volt. De részt vehettünk Vincze Bálint természetfotósnak a hódokról szóló képes előadásán, a györkönyi pincefalut bemutató és bórkóstolóval záruló sétán, láthattunk pusztulófélben lévő kastélyt Tengelicen. Nagyon népszerű volt a „Kémény nélküli falu” elnevezésű tájékozódási séta, amelyet reggel vagy a programokat követő-en, este is teljesíteni lehetett. A pincefalu területén 25 pontot kellett az egyénileg, vagy a csapatban indulóknak megtalálniuk, és a karton megfelelő négyzetében jelölni. Szinte mindenki részt vett a játékban. Az étkezések során ízelítőt kaphattunk a dél-mezőföldi konyha különleges étkeiből is. Az idei szakmai tanácskozás fő témája az országos szervezet, a megyék és az egyesüle-tek, csoportok szerepe, kapcsolata, valamint a természetjárás szervezésében betöltött ill. betöltendő szerepe volt. Pénteken Jakab Éviék egy „ráhangoló” tréninggel lepték meg a résztvevőket. Szombaton következett az érdemi munka. Csapatmunkával, tréning módszerekkel az MTSZ és a megyék jelenlegi feladatai, kapcsolata, a konfliktusok forrásai kerültek összegyűjtésre. Ezt követően hasonló módszerekkel a megoldási javas-latokat gyűjtötték össze a csoportok. A legfontosabb kérdéseket tartalmazó javaslatok-ból egy összefoglaló „Memorandum” készült. Ez a dokumentum továbbításra került az országos vezetés felé. Az idén nem került átadásra a következő rendező megyének a „vándorbot”, mert Vas megye nem képviseltette magát a találkozón. A Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetséget Both Viktória és Schóber József, a regionális szövetséget Szabó-Dalecker Ibo-lya képviselte a találkozón. Schóber József elnök, BMTSZ ****** Tagszervezeti találkozó – meghívó Tisztelt Egyesület Vezetők, Szakosztály Vezetők! Kedves Túratársak! A BMTSZ elnöksége nevében tisztelettel meghívlak Benneteket a 2024. szeptember 13-én (péntek) a 17.00 órakor, a zobákpusztai táborhelyen vacsorával egybekötött tag-szervezeti találkozóra. A vezetőkön kívül természetesen szívesen vesszük a túraveze-tők, aktív tagok részvételét is. A kialakult hagyományt követve tájékoztatjuk egymást a már megvalósult programokról, rendezvényekről, az év hátralévő eseményeit is lajst-romba vesszük. Mindezek mellett az aktuális információk megosztása is megtörténik. Kérem, hogy mérjétek fel, hányan szeretnének részt venni és 2024. szeptember 8-ig jelezzétek részvételi szándékotokat e-mailben vagy telefonon (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;  20/437-8314). Természetbarát üdvözlettel: Schóber József elnök MÚLTIDÉZŐ Az Ilonka-pihenő története Aki a nyári hőségben is túrázni indul, a Tettye környékén barangolva felfedezhet egy görög oszlopsort idéző emlékhelyet. Az Ilonka-pihenőt dr. Kenessey Aladár állíttatta szeretett felesége, Szántó Ilonka tiszteletére 1934-ben. Az Ilonka-pihenő megépítésének híre először 1935-ben jelent meg a sajtóban. A Dunán-túl folyóiratban, a Mecsek Egyesület beszámolójában még csak annyi olvasható, „egy magát megnevezni nem akaró tagtárs önzetlen áldozatkészségéből emelt díszes új pihe-nő” kapott helyet a Mecseken, amit a „hitves iránt érzett szeretet és megbecsülés” nyo-mán kereszteltek Ilonka-pihenőnek. 1969-ben a Dunántúli Naplóban Harcos Ottó dr. Kenessey Aladárral (1872-1971) foly-tatott beszélgetése alapján tette közzé az Ilonka-pihenő létrejöttének szomorú, mégis romantikus történetét. Az idős Kenessey visszaemlékezését az alábbi módon tolmácsolta a szerző: „Egyszer kettesben Versailles-ben jártak, s itt a trianoni palota mellett egy szép oszlop-sorral körülvett padon elmélkedtek az idők múlásán, a történelem fordulásain. Ekkor határozta el, hogy egy hasonló elmélkedő pihenőt építtet Pécsett is. Hazajövet kikereste a Mecseken a helyet, Nendtvich Andor elkészítette a tervrajzot. Az építményre aztán 1934-ben ezt vésték: „Ilonka pihenő”. Az enyhe karéjban elhelyezet korinthoszi oszlo-pok igen hangulatosan, szinte szervesen illeszkednek a mediterrán környezetbe, s a Tettye felé fordulva valami klasszikus patinát és lelket adnak a tájnak.” Dr. Kenessey Aladár feleségével, Szántó Ilonával (korabeli írásmód alapján Szánthó Ilona), Szántó Antal építész lányával 38 évig élt boldog házasságban, az asszony azon-ban néhány évvel az Ilonka pihenő megépítését követően, 1938-ban elhunyt hosszan tartó, súlyos betegségben – még hatvan esztendős sem volt. Haláláról a Pécsi Nap-ló 1938. december 15-én közölt gyászjelentést: „Meghalt dr. Kenessey Aladárné. Súlyos veszteség érte kenesei Kenessey Aladár dr. ny. közkórházi főorvost. Felesége, született Szánthó Ilonka áldásos életének 58., zavartala-nul boldog házassága 38. évében, megadással elviselt hosszú betegség után, a haldok-lók szentségével megerősítve, ma délelőtt 9 órakor nemes lelkét visszaadta Teremtőjé-nek. A rendkívül művelt és végtelenül jóságos lelkű úrasszony elhunyta elsősorban mé-lyen sújtott férjére és hozzátartozóira, dr. Siklósi Istvánné született Ptacsek Ettire, dr. Siklósi Istvánra és három keresztlányára hozott vigasztalan bánatot, de mélységes rész-vétet keltett a város úritársadalmában is, melynek őszintén szeretett és nagyon becsült tagja volt. Dr. Kenessey Aladár több évtizeddel túlélte szeretett feleségét, 1967-ben a Dunántúli Napló Pécs legidősebb orvosaként hivatkozott rá. Kenessey ekkor értékes személyi ok-mányait és műgyűjteményének több darabját ajándékozta a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának. A köztiszteletben álló pécsi orvos, az Ilonka-pihenő építtetője 1971-ben, 99 évesen hunyt el. (Forrás: bama.hu) IN MEMORIAM Jónás Rudolf (1955 – 2024) A természetszeretet ifjú korától meghatározó szerepet töltött be az életében. Huszonegynéhány éves korában lépett be a Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkörbe. Táj-futó szenvedélyével egész családját megfertőzte, de egyben új utakat is nyitott számára a sport. Főként a magashegyi szakosztály szippantotta be, így a hegymászás iránti ér-deklődése megerősödött, mely szerelem élete végéig elkísérte. Kifogyhatatlan lelkesedés kötötte legfőképpen a Magas-Tátrához. Alig akad olyan csúcs, amelyet ne mászott volna, olyan hágó vagy hegygerinc, amit nem ismert úgy, mint a tenyerét, a Rabló Ház-tól a Tarajkán vagy a Vöröstorony-hágón át a Gerlachfalvi-csúcsig, vagy a Szimbolikus temetőig. Húszas évei végére hegymászó oktatói vizsgát tett. Rendszeresen oktatott nyári, és ma-gashegyi téli tanfolyamokon úgy a Magas-, vagy a Bélai-Tátrában, mint a Fogarasi-havasokban. Indított nyári sziklamászó tanfolyamot Pécsett is Bouquet Kálmmánnal, Jónás Istvánnal, és más mászótársaival együtt. Szervezett túrákat az Alpok szinte min-den tájegységébe, nyári és téli időszakokban is. Járt a Großvenedigeren, a Großglockne-ren, a Matterhorn csúcsán, a Monte Rosán, a Mont Blanc-on, a Dolomitok vagy a Juli-ai-Alpok bércein is, többször a Triglavon. Négy gyermekes családapaként később ugyan kevesebb időt tudott már szentelni e szenvedélyeinek, de minden évben legalább egy magashegyi túra tervét igyekezett meg-valósítani, addigra kialakult túratársi körével, közülük is legfőképpen Gál Györggyel. A tájfutást sem fejezte be soha. Senior korosztályban minden évben elindult egy-egy ver-senyen, ha ideje és energiája engedte. A sport mellett gondos figyelemmel kísérte a Mecsekben működő kulcsosházakat. Épí-tésükben, karbantartásukban is közreműködött. Közöttük elsősorban a POEÜ fenntar-tásában működő Fehér-kúti kulcsosház kiemelendő. Korábban a Betyár-tanya (eredeti és II. generációs változata), a Csengő-lak, a Cinke-tanya voltak a kedvencei, ameddig működtek. Jónás Gergő Hegyi József (1932 – 2024) Józsi bácsi családi körben már gyerekkorától túrázott, de igazából nyugdíjba vonulása után kezdett intenzívebb, rendszeres túrázásba legkisebb unokájával, Örssel. A pécsi újságban látták először a nyílt túra felhívásokat. Minden hétvégén mentek a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséggel, így ismerték meg a baranyai kisebb településeket is. Az egyik kedvenc túravezetője Gőbölös István volt, aki minden faluról részletes in-formációt adott, illetve ritkán járt tájakra kalauzolta túratársait. Pál Kriszta szervezésé-ben voltak a Gemencben, Ópusztaszeren, Marton József szervezésében eljutottak két-szer Erdélybe is. Bejárták az országot, az összes megyeszékhelyen megfordultak, és ahol csak lehetett, ezt a túrázással kötötték össze. Beléptek a Maranya Megyei Természetbarát Szövetségbe, elkezdték a pontgyűjtést. Mindketten arany jelvényig jutottak, közben az Országos Kéktúrát is végigjárták. Az elején még sokat mentek teljesítménytúrára is, amikből sok jelvény összegyűlt. Minden hétvége fix programjává a túrázás vált, ami Józsi bácsinak közel húsz évig meg is ma-radt. Örs 2009-ben elkerült a városból, de Józsi bácsi – a Mecsek Egyesület tagjaként is – folytatta az immár megszokott tevékenységét, amihez nem sokkal később Szabolcs unokája csatlakozott. Többnyire ő lett rendszeres túratársa az elkövetkező években, időnként lánya is elkísérte. Eljutottak többször is a Papuk hegység szép tájaira, a Me-csek számtalan útvonalára, és a Villányi-hegység is rendszeresen látogatott volt. Lelke-sedését a szép lassan bekúszó öregkor se tudta visszavenni, hanem neki kellett az évek során egyre rövidíteni a vállalható távolságokat. Először a teljesítménytúrák estek ki, majd a 20 km feletti és nagy szintkülönbséges események. Végül főleg a „városiak” túráira ment csak el. Majd azok is elmaradoztak, és előnyben kezdte részesíteni a Me-csek-oldalra fel¬bu¬szo¬zást és lesétálást. Ez maradt élete végéig a napi megszokott prog-ram, amibe azért esetenként az időjárás beleszólt. Élete utolsó 4-5 évében ezeken a sétákon beszerzett könyvek olvasása lett másik napi fő programja, amivel sokáig pallérozva tudta tartani elméjét. Példaértékű turistává vált állhatatosságával és egy szép, kevés egészségügyi gonddal megélt öregkora lehetett. Sok száz túrán vett részt a pécsi, baranyai természetjárókkal. Nem túl beszédes, de meg-szokott színfoltja volt számos évig a közös kirándulásoknak. Hajdu Szabolcs, Hajdu Örs HÍREK  Megszűnt útjelzések: a nyár folyamán megszüntettük a Dél-Zselicben a Rockenbau-er Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonaláról Nagymáté és Alsókövesd között leágazó, és az Éger-forrás – Szágyi halastavak – Szent István-forrás útvonalon Szabásra vezető kék + turistajelzést, mivel az út egy nagy részen járhatatlanná vált. A kék sávról le-ágazva az Éger-forráshoz, illetve Szabásról a Szent István-forráshoz a régi kék + nyomvonalán egy-egy kék kör jelzés vezet be. Ugyancsak megszüntettük a Kelet-Mecsekben a Vörösfenyő kulcsosháztól a Nyomákói-kúthoz vezető zöld kör jelzést, mivel az fonódva vezetett zöld + jelzéssel, így fölösleges volt a két jelzés.  Zöld + útvonal Vékényből a Csepegő-árokba: a zöld + jelzésű turistaút Vékény felőli vége jelenlegi állapotán csak nagyon nehezen járható. A jelzésfestés befejezté-vel szembesültünk a következő problémákkal: mivel a kerítés tulajdonosa nem gon-dozza a kerítés patak felőli oldalát, a kétszeri tisztítás után is csak nehezen járható ez a szakasz. A patak lassan a kerítésig ér, mivel kimosott egy mintegy öt méteres sza-kaszt, itt le és fel kell lépni a sok növényzet között. A kerítés után a legelő tulajdono-sa bekerítette a kaszálót, de a villanypásztort a kerítés sarkánál nem tette átjárható-vá, így itt csak átbújni lehet. Kedves túratársak, javaslom, túráitokon kerüljétek ezt a szakaszt. A Csepegő-árokba javaslom Szászvár felől a zöld négyzet jelzésű utat, ami kb. háromnegyed órával megnöveli a túraidőt a vékényi induláshoz képest. (atiKA)  Megszépült a Kis-tubesi kilátó: a