
Már négy év telt el azóta, hogy turisták nemzetközi összefogással újjáépítették a Tisza folyó legtávolabbi forrását. Az embert próbáló munkában Baranya megyéből öten vettünk részt a nagy feladat megvalósításában, oroszlánrészt vállaltunk a tervezésben és a kivitelezésben.
A Dráva TSE és a Tenkes TE kis csapata 7 fővel vágott neki kerékpárjával a Balatoni körtúrának. A nyaralásnak, pihenésnek szánt hat napon kényelmesen belefért még egy kiruccanás a Káli-medencébe és a Tihanyi-félszigetet sem hagytuk ki.
Igen!
39-en jártunk a Cserma alján. Takács Kata képes beszámolója a múlt hétvégi nyílt túráról:
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter 2013. július 22-től átmeneti időre.
Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre a 2013. július 22-én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.
A fenti időponttól kezdődően tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is. A miniszter felhívja az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy égő cigarettát ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható. Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes.
forrás: (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)