
2015. január 17-én a vár-völgyi útelágazástól Mecseknádasdig 15 km-t gyalogolva, befejezzük az 1-es , azaz a piros sáv jelzésű út bejárását.
Útvonal: Vár-völgy - Pásztor-forrás - Miske-tető - Dögkút tető - Harács mező - Mecseknádasd
Táv: 15 km
Találkozó: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron a 11-es kocsiállásnál.
Túravezető: Pásztor Andrea és Rónaky Gizella
A szombati munkanap ellenére is megtelt kirándulókkal az orfűi busz. Zsíros kenyérrel és forró teával vártak bennünket a helyi vállalkozók a Mecsek Házánál, innen indultunk 62 fővel.
A Vízfő-forrásnál álltunk meg először.Valamikor innen pumpálták át a vizet a szomszédos völgybe, hogy aztán a Komló és Mánfa vízellátását szolgáló vízmű területén bújjon elő a föld alól. A Malom-múzeum volt a következő állomás, Baumann József ismertette a nemrég megkezdett építkezés célját. Papírmalom épül a területen, impozáns fogadóépülettel várják majd a látogatókat. A tervek szerint pisztrángos tavat is létesítenek itt.Az egykor honos Mecseki pisztráng génállományát a Papuk- hegység kirándulóközpontjából, a Jankováci tavakból pótolják.