facebook_page_plugin

2009. október 172. szám

 

MECSEK HÍRADÓ

 

172. szám                                                                                                                                                           2009. október

 

BARANYAI KITÜNTETTEK A TERMÉSZETJÁRÓK NAPJÁN

Ragyogó napsütés fogadta szeptember 19-én délben Dobogókőn a Természetjárók Napja ünnepi programjára érkezett több száz turistát.

A báró Eötvös Loránd menedékház előtti parkban megrendezett ünnep hagyományosan harangszóval kezdődött, majd közösen elénekeltük a Himnuszt. Duró Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Kling István államtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) mondta el személyes, a termé­szethez fűződő élményeit, gondolatait. Ezután a természet szépségét megéneklő népdalo­kat hallgattunk, majd Papp János színművész Radnóti Miklós Nem tudhatom című gyö­nyörű versét mondta el. Az ünnep hagyományos programjaként kitüntetések átadása következett. Az idei kitüntetettek sorában – nagy örömünkre – négy baranyai természet­járó is van.

A Magyar Természetbarát Szövetség Örökös Tagja kitüntető címet kapta Kiss Lajos és Baronek Jenő. Kiss Lajos a több évtizeden át végzett technikai munkájáért, a forrá­sok, kulcsosházak létrehozásában, fenntartásában, a turistautak karbantartásában végzett példás – személyes és irányító – munkájáért érdemelte ki e címet. Baronek Jenő, aki 16 éven át volt megyei szövetségünk elnöke, a Baranya megye természetjárásáért végzett munkája mellett a régióban és az országos elnökségben is úttörő feladatokat vállalt. A természetjárás ügyeit előmozdító, a változásokat elősegítő több évtizedes tevékenységé­ért részesült e kitüntetésben.

Dr. Téry Ödön Emlékérem kitüntetést vehetett át  Őry Zsuzsanna, a Hétdomb Termé­szetbarát Egyesület (Komló) vezetője, hosszú időn át végzett áldozatos szervezői mun­kájáért, vezetői tevékenységéért. 

Gábor Ignác Emlékérmet az ifjúság körében végzett nevelési tevékenységért, a termé­szetjárás megszerettetéséért Takácsné Hartmann Piroska, a Majtényi József Hagyo­mányőrző Csoport (Budai-Városkapu Iskola Csokonai Intézményegysége) vezetője ve­hetett át.

Rangos elismerések, címek birtokosai lettek ők, akik több évtizede szolgálták, szolgálják a természetjáró mozgalmat, szervezik a találkozókat, túrákat, táborokat, gondozzák léte­sítményeinket. Példát mutatnak áldozatkészségből, másokért végzett munkából, s tevé­kenységükkel a természetjárást, egyesületeink, szövetségünk életét gazdagítják. Kö­szönjük és gratulálunk!

                                                                                              Tóth Klára, elnök

Megújult szövetségünk internetes honlapja

Az elmúlt napokban számos változást vehettek észre honlapunk olvasói az oldal megje­lenítése kapcsán. A szövetség elérhetőségét új menüben jelenítettük meg. A „Bemutat­kozunk” menüből kivettük a „Támogatók” menüpontot és azt a menüsor végére he­lyeztük. A „Bemutatkozunk” rovat már nem csak a Mecsekről mutat képeket, hanem a megye többi tájegységéről, így a Dél-Zselicről, a Villányi-hegységről és a Baranyai-dombságról is. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapja koráb­ban csak kifejezetten a Mecsekre koncentrált. Ezt az egyoldalúságot sikerült most feloldanunk. Ma már valamennyi baranyai tájegység forrásai, kilátói, népmon­dái, túralehetőségei, stb. megtalálhatók weblapunkon.

A továbbiakban a „Hírek” menüben csak a rövidebb hír értékű tudósításokat, közleményeket, kiírásokat tesszük közzé. A túrabeszámolóknak külön menüpontot nyitottunk hasonló címmel. Lényeges változás, hogy a „Jelvényszerző túramozgalmak” valamennyi menüjéből letölthető az adott túramozgalom igazolófüzete pdf-es formátumban. Erre azért volt szükség, mert sokan vidékiek is teljesítik a túramozgalmakat, és a postai úton való kiküldés drága és lassú is. A pécsieknek és a környékbelieknek továbbra is rendelkezésre állnak a szövet­ségben megvásárolható papíralapú igazolófüzetek.

A korábbi „Programok/Eseménynaptár” menüpont „Nyílt túrák” és „Rendezvény­naptár” elnevezésű menüként került szétválasztásra.

Új menüpontot hoztunk létre „Várak–ásatások–templomok” címen. Ebben a menüben megtalálhatók megyénk régmúltból fennmaradt épített örökségei. Jól használható ez a "Baranyai várak" elnevezésű túramozgalmat teljesítőknek.

A „Mecsek térkép” menüben a régi térképet kicseréltük az új 2009-es Mecsek térképre, ami jóval pontosabb elődjénél. A „Túraajánlatok” menüt átalakítottuk a kerékpáros túrázók igényeihez, hogy őket is információhoz jutassuk kirándulásaikat illetően. A nem­rég kialakított sárga sáv jelzésű túraútvonalat is ismertetjük ebben a menüben. Továbbá új menüt hoztunk létre „Tanösvények” címmel. Ebben a Baranya megyében található tanösvényekről kaphatnak információt honlapunk olvasói. A magassági pontoknak új önálló menüpontot létesítettünk. Már csak néhány animációs újítás maradt hátra, amit hamarosan végrehajtunk.

A honlap megújítását Baranovics Kornél és Biki Endre Gábor végezte. Köszönjük az RG-Studió segítségét! Minden természetbarátnak jó böngészést kívánunk!

Biki Endre Gábor

IN MEMORIAM

Csanádi Imre
(1939-2009)

Ismét eltávozott közülünk egy jó barát, kedves túratárs. Csanádi Imre szeptember 14-én, 69 éves korában hagyott el bennünket.

Imre 1971-ben csatlakozott a Pécsi Vörös Meteor turistáihoz. Hamar beilleszkedett szak­osztályunkba, hiszen 1972-ben már részt vett a kék túra vándorláson a Vértesben, és a városismertető versenyen Egerben. A püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosházunk létesítésében, a ház tatarozásában, szépítésében mindig számíthattunk segítségére, szak­tudására. Sok kellemes napot töltöttünk ott vele túrázással, pihenéssel, munkával.

Imre mindig magasabbra vágyott, ezért csatlakozott a magashegyi túrázókhoz és a szik­lamászókhoz. Ennek köszönhette, hogy társaival feljutott a Mont Blanc-ra, a Grossglocknerre, a Matternhornra és még ki tudja, hány csúcsra. A magashegyi túrázás­sal sok barátot szerzett országszerte.

De nemcsak a természetjárásban jeleskedett. Sokszor vett részt duatlon és triatlon verse­nyeken, a Balaton átúszáson, ezeken szép eredményeket ért el. Idegenvezetőként mások­nak is bemutatta a városok és a természet szépségeit.

Imre állandóan tele volt tervekkel, új és új célokat tűzött ki maga elé. Vidámsága, hu­mora, fáradhatatlansága mindig segített bennünket. Hirtelen halála mindannyiunkat meg­döbbentett, hiszen néhány hete még a Tátrában túrázott.

Kedves Imre! Váratlanul hagytál el minket, hiányozni fogsz, de emléked megmarad bennünk. Nyugodj békében!

Turistatársaid nevében:

                                                                                                      Gundrum Károly

ÏÐÏÐÏÐÏÐÏÐ

„Kelet-Mecseki barangolások” teljesítménytúra

Az első „Kelet-Mecseki Barangolások” teljesítménytúra: az ötlet még valamikor tavaly télen jött, hogy legyen a Meteornak is valamilyen rendezvénye. Céljai: egy közös ren­dezvény összehozza a szakosztályt, ill. a kucsosházak népszerűsítése, megismertetése a Kelet-Mecsekben.

A megvalósításhoz vezető út tavaly ősz végén kezdődött el a Teljesítménytúrázók Tár­sasága, az MTSZ és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség éves esemény­naptá­rában való megjelentetéssel. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a megjelenésre. Nagy izgalommal vártuk, hogy szerepel-e a programok közt, de sehol sem volt ezzel prob­léma. A reklám következő része a szórólapozás volt: a „Tenkes” teljesítménytúrán a célban, a „Mecsek 15”-ön pedig a Bazsarózsa-kulcsosházban, ahol a későbbiekben is osztogattuk. Több túrára pedig időm és erőm hiányában nem került szórólap. E-mailben küldtem még a megyei természetbarát szervezetek vezetőinek két alkalommal. Május­ban jött egy rossz hír, miszerint augusztus 29-e munkanap. Ekkor már nem volt mit tenni, hát meg kellett rendezni.

A túra előtti egy-két hétben Gundrum Karcsi bácsi nagy szorgalommal verbuválta össze a csapatot. Három nappal a túra előtt egy reggeli megbeszélés után a 10.30-as busszal men­tem bejárni az útvonalat, melynek során a két táv elágazásába (Pusztabánya után a műúton a K és Z sáv elágazásába), és a Vár-völgy D-i gerincén a Z sáv és a S+ elágazá­sába helyeztem ki helyszínen gyártott papír útjelző táblát. Feljegyeztem a források hasz­nálhatóságát.
A túra előtti napon édesanyámmal kimentünk Zobákra. Az éjszakát a Gyopár-kulcsosházban töltöttük a másnapi rajt 6 órai nyitása miatt. Összesen 37 neve­zőből 17 a nagy kört, és 20 a kis kört teljesítette. Pécsről 9, Bajáról 7, Szekszárdról 4, Dombóvárról, Komlóról és Keszüből 3-3, Harkányból 2 és Villányból, Nagynyárádról, Mecsekpölöskéről, Sásdról, Kaposvárról és Debrecenből (!) 1-1 ember vett részt. A ren­dezőség: Rajt-cél: Papp Lászlóné Vali, Kazalné Angster Éva, Kazal Márton; Pusztabá­nya: Máté Ági (csoki osztás); Vár-völgyi-kulcsosház: Gál Gyuri; Vörösfenyő-kulcsosház.: Nagy Balázs (POEÜ), Kazal György (vízhordás és itatás); Kisújbánya: Gundrum Karcsi bácsi; Püspökszentlászló: Erdősi Margó néni, Csánk Jenőné Gabi néni, Gál Györgyné Ildikó (kenyérkenés, etetés, teafőzés). Seprű: Kazal Márton.

Köszönöm a rendezőknek a szorgos munkát, Gundrum Karcsi bácsinak a szervezést, Rónaki Gizi néninek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a házakat ábrázoló bélyegzőket, a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesületnek, hogy kisegítettek minket a Vörösfenyő-kulcsosházat ábrá­zoló bélyegzőjükkel, és nem utolsó sorban Muth Gyulának a Gyopár-kulcsosház ingye­nes rendelkezésünkre bocsátását.

Összességében én nagyon meg vagyok elégedve a résztvevők létszámával. A teljesítők tanácsait felírtuk és jövőre alkalmazzuk. Ezeket is nagyon köszönöm. A teljesítők véle­ménye egytől egyig pozitív volt, a Kelet-Mecsek szépségein kívül értékelték az újszerű rendezést is. Úgy látom, a kulcsosházak népszerűsítésében is értünk el eredményt: vol­tak csoportok, akik kifejezetten azért jöttek el, hogy későbbi túráikhoz felfedezzék ma­guknak a szálláslehetőségeket.

Jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit, a tervek szerint ugyanígy, augusztus utolsó szombatján, Zobákon a ,,Bőrös” házban. 

Kazal Márton

Gyalogtúra a Drávához

(Vajszló – Kisszentmárton – Mailáthi horgásztó)

Ez a Drávához közeli ormánsági terület nem tartozik a „közkedvelt” gyalogos túracél­pontok közé, pillanatnyilag turistatérkép sem kapható a területről. Jelölt utak vannak a Villányi-hegységig, sőt a Mecsekig is, a Dráva TSE lelkes csapatának jóvoltából.

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség szeptember 12-i nyílt túráján 16-an vág­tunk neki az útnak Gida Tibor, a Dráva TSE elnökének vezetésével. Vajszlón rövid tájé­koztató a területről: emelkedő nincs, távolság van, jó lenne a 4 km/óra tempót tartani. És ami a lényeg: kérünk-e a horgásztónál főtt ételt? Először szabadkozás: hoztunk sokat, nem akarjuk hazavinni, nem vagyunk éhesek stb…, aztán akik már nem először túrá­zunk erre: halászlé! Én már tudom, hogy nagyon finom, bográcsban készül friss halból, repeta is van, egyszóval, nem szabad kihagyni!

Indulás, végig a zöld sávon, tempó! A terület valóban sík, erdők, szántók váltják egy­mást. Ha biológus lennék, sok „csodát” megfigyelhetnék, de csuhafonó kézmű­ves­ke­dő­ként most a kukoricatáblákat lesem alapanyag beszerzés szándékával. Hogy „szint” is legyen, fölmászok minden útba eső magaslesre – van bőven. Azért a falusi „tudásköz­pontokat” (kocsmákat) sem hagyjuk ki.

Mailáthpusztán megnéztük a Dráva TSE kulcsosházát, van villany, folyóvíz, fürdőszoba, konyha, a tetőtérben hálószoba, hálóterem. Az épület fejlesztés alatt, de egy vérbeli tu­ristának most is több mint összkomfort.

Innen már csak egy rövid séta a Mailáthi horgásztóig, ami a folyószabályozások után, a Dráva folyó holtágából alakult ki (bővebb információ található a DDNP honlapján, és a Wikipedián, „Dráva-sík” címszó alatt). Igazi nyugis hely, horgászparadicsom. És hal is van benne. Volt olyan horgász, aki nem is ült le, szinte folyamatosan dolgozott: csali, dobás, tekerés, merítés, szákolás.

Kimentünk a folyóhoz is, elég erős sodrású, széles, bővizű.

Közben a halászlé is elkészült. Nem csalódtam, pont ilyenre számítottam, időnk is van bőven megenni. Lehet, hogy azért volt a tempó, nehogy a sietségtől a torkunkon akadjon a szálka? Aztán már csak ücsörgünk, nézzük a vizet, beszélgetünk, sörözgetünk a kelle­mes őszi időben. Idilli hangulat, de figyelmeztetésként a távolban gyülekeznek a felhők, dörgés, villámlás, mi indulunk az „előre leszervezett” autókkal a műútra a buszhoz.

Felhőszakadás volt előttünk, lehet, hogy utánunk is, de mi szárazon megúsztuk a busztól-buszig, Pécsig. Én jövőre is jövök.

Hoványi Zsuzsanna

A Mecseki Kóborlók Mohácson és környékén,
vízen, vízben, két keréken

(2009. augusztus 20-23.)

Mi, a Mecseki Kóborlók Szakosztály tagjai, évek óta igyekszünk az augusztus 20-i hét­végét együtt tölteni kirándulással, biciklizéssel. Idén választásunk Mohács és környékére esett. Bicikliztünk, fürödtünk, horgásztunk és a környék nevezetességeiből is megláto­gattunk néhányat.

Jártunk Sátorhelyen, a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, ahol Varga György vezetett körbe minket. Nagyon tetszett az idegenvezetése, bár a hátunk borsózott, mikor a fel­szabdalt katonákról, élve eltemetett csecsemőkről beszélt. Felkerestük Mohácson a Csele-pataknál II. Lajos király emlékművét is, majd az emlékműtől 1 km-re található Szent Miklós vízimalmot, ahol a lelkes malomgazdától hallottunk a malom újjáépítésé­nek eddigi és jövőbeni munkáiról. 20-án este Mohácson a Nemzetközi Néptánc Fesztivál gáláját tekintettük meg.

A következő napokon kenutúrát tettünk a Duna Külső-Bédai holtágán, majd egész napos biciklitúrával bebarangoltunk egy szeletet a Béda-Karapancsa Tájegységből. Ellátogat­tunk a kölkedi nagyrétre is, ahol a gyönyörűen felújított Harczi kiskastély mellett egy hangulatos estét töltöttünk, halászléfőzéssel.

Vasárnap két társunk családjának meghívására kakaspörkölt-ebédre Beremendre men­tünk. Ebéd előtt még bicikliztünk egyet, áttekertünk a horvát Baranjsko Petrovo Selo-ba egy fagylaltozás kedvéért, majd Beremenden tettünk egy kört, érintve a szőlőhegyet és a Megbékélés kápolnáját.

Mozgalmas, élményekben gazdag négy napot töltöttünk együtt, igyekszünk újra elláto­gatni ide, mivel oly sok mindent nem fedeztünk még fel ezen a vidéken.

Szabó-Dalecker Ibolya

š›š›š›

Forráselújítások, építések

Forráskígyó:a Pécsi barlangkutatók forrását Orfűn lassan hatalmába kerítette valami furcsa dolog. A szakszerűen kiépített forrás évekig jól működött, de az elmúlt hónapok­ban oldalt feltört a víz és a forrás vízhozama lecsökkent. Több turista barátunk jelezte a forrás furcsa "viselkedését".

Időt szakítva rá, az egyéb feladatok mellett, na meg a szakmai kíváncsiság odavezetett a forráshoz. A forrás kifolyócsövén folyt a víz, de a falazat fölött, ahol nem kellene, bő­vebben csobogott. A túlfolyó gégecső teljes keresztmetszetében gyökerek tekeregtek. Kitépni kézzel nem sikerült. A Mecsek Házába bekopogva kértem szerszámot munkám elvégzéséhez. Főző Péter SZKBE barlangász készséggel felajánlotta a ház szerszám­készletét, és ő maga is lejött a forráshoz segíteni. Kibontottuk a forrás falazata mögötti részt, és akkor elkaptuk a „kígyó” nyakát, felemeltük és körbemetéltük. Engedett a vas­tag szövet az éles vadásztőrnek és ketten megragadva a gyökérkígyó fejét elkezdtük kicibálni a csőből. Feladta a túlerővel szembeni küzdelmet, és bordás testéből egyre több került a felszínre. A fejétől a farkáig a gyökérkígyó meghaladta a két métert, és az átmé­rője tíz centinél is vastagabb volt. Csorgott belőle az életéhez nélkülözhetetlen forrásvíz. Kiterítettük a forrás kőfalára, és lefotóztuk a hatalmasra nőtt gyökérszörnyet. Kitisztítot­tuk az ülepítő medencét és lezártuk, majd visszatakartuk kövekkel és földdel. A forrás most ismét vidáman csobog a csövön keresztül és siet meghajtani a vízimalom kerekét a falu szélén.

 

Aligvár-forrás: elkezdődött a Zselicben az Aligvár-forrás építése. A forrás Terecsenyben a Zrínyi kulcsosháztól öt perc járásra található a kék kereszt és a piros négyzet útvonalá­ról leágazva. A Mecseki Erdészeti Zrt. Szigetvári Erdészete kérte meg az engedélyeket a forrás megépítésére és ők a kivitelezők. A forrás foglalásának szakmai irányítására engem kértek meg. Feleségem segítségével három nap alatt elkészült a forrás foglalása és a terepren­dezés. A forrás vízhozama 6 liter percenként, a víz hőmérséklete 12oC. Kellemes jó ízű forrással gyarapodott a zselici táj. Már elkészült az erdészeti utat keresztező beton át­eresz, ami a vizet elvezeti az út alatt. Még vissza van a forrás falazatának és előterének elkészítése, amit az erdészet készít el. A forrás vizéhez az áteresz felső végénél már hozzá lehet férni és fogyasztható.

Kitisztítottuk a Sas-réti forrásokat is, és elvé­geztük a kisebb javításokat. Köszönjük Strasser Péternek, hogy a Zrínyi kulcsosházban biztosította díjmentesen a szállásunkat.

Apacsok-kútja: 2009. szeptember 12-én a bizonytalan vízhozamú kifolyócsöves forrást a Pécsi Jógások kis csoportjával lebontottuk, és hasonló száraz falépítési technikával, me­rítős forrássá alakítottuk át. A környezetét megtisztítottuk a szederindáktól és csalánok­tól. Most az aszályos időben 0,3 liter/perc vízhozammal telik a forrás medencéje, hőmér­séklete 13,8 oC. A forrás egy forráscsoport tagja, mivel több helyről is van időszakosan vízkifolyás. Ezek közül a legstabilabb kifolyásút foglalták elődeink. A források eredése részben a triász homokkő rés- és hasadékvizéből, részben a Pálos kolostor környezetében kialakult talajvízből történik. Időszakos forrás, hozamai 0-60 liter/perc között változnak.

A munkában részt vettek: Baumann József, Baumann Józsefné, Kőnig Éva, Kozáné Molnár Ibolya, Meleghné Jenei Gyöngyi, Várhelyi Sándor.

Máré-forás: 2009. szeptember 23-án felújítottuk a Máré-forrás. Korán reggel indultam Magyaregregy felé, hogy a munka megkezdése előtt az útba eső forrásokat felkeressem. A Vasas-forrás éppen csak csepeg, itt nem mértem a vízhozamot és a hőmérsékletet, csak a forrás környezetét tisztítottam meg. Sajnos az erdő a műút nagy kanyarja alatt évek óta szeméttel van tele. Az Egregyi-völgybe érve találkoztam az erdészet egyik munkatár­sával, aki az út mentén szedte össze a szemetet. Van itt a hűtőgéptől a fotelig, a heverőig minden. Ez a csodálatosan szép környezet nem hatja meg a gondatlan és kárt okozó szeme­telőket. Tisztítottam és mértem az úthoz közeli forrásokat, melyek az aszállyal dacolva adják a friss forrásvizet. Most a Textiles-forrás is ontja a vizet, nincs elvezetve más célra, mint nyáron.

A Máré-vár parkolójában megálltam és kipakoltam a szerszámaimat a kocsiból. Néhány méterre a patakmeder szélén magasodik a forrás régi háza. Ezt kell szétbontanom, mert eljárt felette az idő és balesetveszélyessé vált. Arra kaptam engedélyt a Zöldhatóságtól, hogy a régi falazatból csak a boltozatot használhatom fel a forrás táblájával: szárazon rakott kis támfalas forrás lehet természetes vízfolyással. Lecseréltem a túrabakancsot gumicsizmára, és a két kilós kalapáccsal és vésőkkel elkezdtem a boltív alatti téglasoro­kat kibontani. Kétoldalt közel a feléig haladtam, de előtte az elejét egy husánggal kitá­masztottam, nehogy előrebukjon. Hátul a fugába ütöttem a vésőket, melynek hatására elválik a boltozat a tartó faltól.

Éppen kilenc óra van, és a megbeszélt időre megérkeznek a DDNPI munkatársai Kulcsár Péter vezetésével. Megígérték, hogy segítenek leemelni a boltozatot. A segítségünkre érkezik a Máré-vár „kapitánya” is, aki éppen szolgálatban van. Tanakodunk, miképpen lenne a legegyszerűbb és biztonságos megoldás a leemelésre. Úgy döntünk, hogy egy kis gerenda csúszdát építünk, és azon lecsúsztatjuk a patak medrébe a súlyos elemet. Így is történik és sikerül gond nélkül túljutni ezen a veszélyes munkafázison. Péterrel előké­szítjük a helyet a boltív számára a forrás fakadása fölött. A feszítővasnak és kapának engedelmeskedik a száraz és gyökeres talaj. A kitermelt földet egy kupacba gyűjtjük, mert később szükség lesz rá. Körbeálljuk a boltívet, öten nekifeszülve megemeljük, és a nehéz terepen lassan haladva, a helyére tesszük, beszintezzük, és ezzel a segítőim vé­geztek is a megállapodás szerinti munkával. Összeszedik a szerszámaikat és elindulnak a terepjárójuk felé.

Éppen akkor ér a sorompóhoz Ripszám István erdészeti igazgató, aki a munkásokat ellenőrizi a környéken. Néhány szót váltunk a folyamatban lévő forrás-felújítási munkákról, majd elbúcsúzva mindenki megy a dolgára. Péter kérésemre kocsival néhány nagyobb követ hoz a forrás alapjának építéséhez. Le kell bontanom a régi építmény maradék részét. Csattannak a vésőn a hatalmas ütések, és a betonba ágya­zott kőfal megadja magát. Külön rakom a téglákat és köveket, majd a vastag betongyűrűt is széttöröm, és a téglatörmelékekre pakolom. Ezeket kell majd elszállítani, mert nem illenek a környezetbe, még kátyúzásra sem lehet felhasználni őket. Tiszta a terep, elkez­dem a boltozat alatti forrásmezőnél a falazat építését. Forgatom a köveket, hogy a legide­álisabb helyet megtaláljam számukra. Lassan minden a helyére kerül, és az eróziót gátló kis kőfal is elkészül. Tisztul a víz, és már látszanak a mederben a szép fehér mészkőda­rabok. Lapos köveket teszek a forrás elé, hogy arra állva a vízhez jutást megkönnyítsem. A maradék bontott mészkövekből egy terelő gátat építek a patakmeder oldalában, a for­rás melletti szakaszon. A boltív „száját” kövekkel befalazom, mert így lehet elkerülni, hogy szeméttel szennyeződjön. Elvégzem kapával a tereprendezést, lemérem a forrás vizének hőmérsékletét, és megbecsülöm vízhozamát. Vízhozama 16 liter percenként, és 13,4 oC-os. A patak hőmérséklete 14,3 oC. Bízom benne, hogy az emberek, látva a ter­mészetes víz kifolyását, nem hátrálnak meg a fogyasztásától. A nagy vízhozam biztosítja az állandó jó minőségű forrásvizet.

Most, hogy ismét iható a forrás vize, talán érdemes lenne az erdészetnek megújítani a romos tűzrakót és az erdei bútorokat is.

Baumann József


HÍREK

  • Túravezetői tanfolyam: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség gyalogos bronz­jelvényes túravezetői tanfolyamot indít 2009 októberében.A tanfolyam kb. 10 hétig tart, minden héten csütörtökön 16.00–19.00 óráig. További információ: Börcsök György ( 30/267-6716; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
  • Baranyai sikerek Csongrádon: 2009-ben, július elejéna Tisza-parton, Csongrád városa adott otthont a XX. Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozójá­nak (TEGYOT-TEDOT). A találkozón Baranya megyét idén csak a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) képviselte. Az egy hetes találkozó alatt a közel 200 fős mezőnyben több turisztikai versenyszámban (nappali és éjszakai túraversenyek, városismereti és elméleti versenyek, teljesítménytúrák) indultak a PITE fiataljai, akik az éjszakai túraversenyen 2. helyezést (ezüst érem), a nappali túraversenyen 5. helyezést értek el. Gratulálunk!
  • Erdély gyöngyszemei a Túravezetők Klubjában: Székelyföld és Szászföld tájaira vezeti a hallgatóságot az a vetítés, amelyet 2009. október 6-án kedden 17 órakor kez­dünk a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának természetismereti előadójában. A képeket vetíti és az élménybeszámolót tartja Földes Béla. A vetítés nyitott, minden ér­deklődőt szeretettel várunk! Ez az előadás egyben az újjászerveződő TÚRAVEZE­TŐK KLUBJÁ-nak első programja is lesz, ezért túravezetőinket, szervezett turista társainkat feltétlenül elvárjuk!
  • Fodorgyöpi-kút: megújult az apátvarasdi elágazás autóspihenőjénél lévő forrás. A forráshoz a K+ jelzésről a KO leágazás vezet. Sajnos a forrás a nagy aszály miatt je­lenleg nem folyik. A munkát Biki Endre és Biki Endre Gábor végezte. A felújítás a Mecseki Erdészeti Zrt. és a Mecsek Egyesület támogatásával valósult meg.
  • A Mecseki Barangolások Háztól Házig túramozgalomban bélyegzőhelyként sze­replő Kárászi Erdészet táborhelye Zobákpusztán magánvállalkozásban Vargánya Ta­nya néven működik. Elkészült az új bélyegző, amelynek lenyomata Zobákpusztán a táborhelynek az élelmiszerbolttal szemközt lévő bejáratánál elhelyezett dobozban ta­lálható.
  • Felújított turistajelzés a Vörösfenyő kulcsosházhoz: a komlói Hétdomb TE tagjai felújították a sárga négyzet turistajelzést a Máré-csárdától a Vörösfenyő-kulcsosházig vezető 3,2 km hosszú útvonalon. A Gerda-forrás is biztonságosan elérhető lett így.
  • Fotókiállítás: „Bakancsos képek” címmel Újfalusi Máté természetfotóinak kiállítása tekinthető meg a komlói színházban 2009. október 31-ig.
  • Egyéni túranaplók kaphatók a szövetségben. Ára: 300 Ft.
  • Vásárlási kedvezmény: Pécsett az Alkotmány utcai térképboltban érvényes természet­barát szövetségi igazolvány felmutatásával 20%-os kedvezménnyel lehet vásárolni.

Rendezvények

¨   október 10, szombat: „A Zselic csücskében” természetjáró verseny általános iskolá­soknak. R.: Mindszentgodisai Általános Iskola DSK. Információ: Schóber Jó­zsef ( 72/478-093.

¨   október 15, csütörtök: „Örökségünk” – délutáni diskurzus a komlói múzeumban. R.: Hétdomb TE. Gruber László: Élmények és értékek.

¨   október 23, péntek: „Éger-völgy 40, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Magyar Vándo­rok Teljesítménytúrázó Egyesülete. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendég­lője, 6.00-8.00 (40 km), 8.00-10.00 (20 km), 8.00-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Neve­zési díjak: 1000 Ft/fő (40 km), 800 Ft/fő (20,10 km). Információ: Jávor Zoltán ( 30/241-8522, Kimmel Péter ( 30/256-1598.

¨   október 24, szombat: „Mecseki Láthatatlanok nyomában 56, 28, 14” teljesít­mény­tú­rák. R.: Vargánya Tanya és Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, 5.00-7.00 (56 km), 7.00-8.30 (28 km), 8.00-10.00 (14 km). Cél ugyanott. Nevezési díj min­den távon 800 Ft/fő (előzetes nevezéssel okt. 16-ig 700 Ft/fő). Információ, ill. előzetes nevezés ( 30/475-5862, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., ill. Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

¨   november 7, szombat: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Janus Pannonius Gimnázium (Pécs, Mária u. 2-4.), 8.00-9.00. Cél ugyanott. A verseny témája: Pécs belvárosának keleti és déli része. Kategóriák: általá­nos iskolás, középiskolás, felnőtt-családi. A verseny időtartama 4 óra. Részvétel max. 4 fős csapatokkal. Nevezési díj: előzetes nevezéssel 600 Ft/csapat (a csapat tagjainak érvényes MTSZ igazolványával 500 Ft), helyszíni nevezéskor 800 Ft/csapat. Előzetes nevezés a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen november 2-ig. Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953.

¨   november 7, szombat: „Mecsek 1000, 400” teljesítménytúrák. R.: Teljesítménytúrá­zók Társasága. Rajt: Hosszúhetény, Taverna söröző, 7.00-8.30. Cél ugyanott. Neve­zési díjak: 600, ill. 400 Ft/fő (TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Matécz Péter ( 70/238-4559.

NYÍLT TÚRÁK

  október 10, szombat: Éger-völgy – Jakab-hegy – Zsongor-kő – Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi uránvárosi autóbusz pályaud­varon, a 22-es busz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Marton József.

  október 17, szombat: Hősök tere – Tripammer-fa – Melegmány – Kantavár – Lám­pás-völgy (12 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 31/A autóbusz meg­állójában 8.15-kor. Túravezető: Baranyai Rudolf.

  október 23, péntek: „Takács Gyula emléktúra”. Útvonal: Hősök tere – Tripammer-fa – Rábay-fa – Lapis – Remete-rét – Éger-völgy (17 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 31/A autóbusz megállójában 8.00-kor. Túravezető: Becze László.

  október 24, szombat: Villány – Vokány (20 km). Találkozás a villányi vasútállomá­son 8.00-kor (Pécsről a vonat 6.50-kor indul). Túravezető: Andrasek Csaba.

  október 31, szombat: Gesztenyés – Nagy-Mély-völgy – Kőlyuk – Mánfai templom – Melegmány – Tripammer-fa – Gesztenyés (16 km). Találkozás a pécsi főpályaud­var előtt a 40-es autóbusz megállójában 6.45-kor. Túravezető: Végh Zoltán.

A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói kiindulással

  • október 11, vasárnap: „Gombaszedő” túra (5 km).Indu­lás 8 órakor a Városház térről. Túravezető: Rácz János
  • október 17, szombat: „Eperjesi Ernő” emléktúra. Útvonal: Máré-csárda – Pásztor-forrás – Cigány-hegy – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Máré-csárda (12 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György.
  • november 7, szombat: Emlékezés a már „Végtelenben túrázókra”. Útvonal: Máza – Koromszói apátság romjai – Vörösfenyő kulcsosház – Kárász (13 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.

A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája

  • október 25, vasárnap: Villány vasútállomás – Nemzetközi szoborpark – Csillag-völgy – Teleki-présház – Fekete-hegy – Siklósi-völgy – Palkonya – Vokány vasút­állomás (16 km). Találkozás a pécsi főpályaudvaron 6.20-kor. Túravezető: Braun Andrea.

 

DDNPI rendezvények

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571 tele­fon­­­szá­­mokon, illetve a kö­vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. To­vábbi információk a www.ddnp.hu hon­lapon talál­hatók.

  október 17, szombat: „Hogyan működik az erdő?” (jelvénygyűjtő túra). A túra hossza 4 km, időtartama 3 óra. A résztvevők a természetes erdőműködtető folya­matokkal ismerkedhetnek meg. Részvételi díj: 350 Ft/fő. Találkozás a Koszonya-tetői kulcsosház előtt 10 órakor.

  október 19, hétfő: Barlang ünnep a Tettyei Mésztufa-barlangban. A barlangban a nap folyamán különleges, művészi igényű rendezvénnyel várják a látogatókat. Előzetes bejelentkezés szükséges. Részvételi díj: a barlangi belépő ára.

  október 20, kedd: BarlangászKlub. Kéki Antal: Bemutatkozik a Magyar Barlangi Mentőszolgálat Dél-magyarországi Területi Egysége. Diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 17 óra. Ingyenes program.

  november 1, vasárnap: Gyertyagyújtás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, a nyitva tartási időben, folyamatosan.

  november 3, kedd: A Magyar Tudomány Ünnepe. Horváth Zoltán: A rétisas – diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. Ingyenes program.

  november 3, kedd: DDNP Klub. Buchert Eszter: Finnországi élményeim – diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 17 óra. Ingyenes program.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség in­formációs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö­vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.