facebook_page_plugin

Beszámoló 1998

Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség  1998. évi tevékenységéről

 

 

Szervezeti felépítés, a szövetség működése

Szövetségünk életében 1998-ban két alapvető változás történt. Az első: február 9-én a szövetség önálló jogi személlyé vált. A másik pedig: június 29-iki hatállyal a Baranya Megyei Bíróság - a beadott kérvény alapján - közhasznú szervezetté nyilvánította a szövetséget. Ez a besorolás többféle előnyt jelenthet a szövetség működésében a társadalmi szervezetek között.

További lényeges esemény volt az újbóli "költözés": a nyár folyamán a Rákóczi u. 34. sz. alatti, a Baranya Megyei Közgyűlés épületéből a János u. 22. sz. épületbe kellett áttenni a szövetség székhelyét. Ez ugyan kisebb helyiségekből álló irodaépület, de késő őszre elkészült a pinceklub-helyiség is, ami sokat segít a teremgondokon (Túravezetők Klubja, túravezetői tanfolyamok, egyéb összejövetelek).

Az év során szövetségünk egy rendes és egy rendkívüli közgyűlést tartott, ez utóbbit a közhasznú szervezet kérvényezésével kapcsolatos - és szükséges - alapszabály-módosítás témájában. Az elnökség az alapszabálynak megfelelően tartotta meg üléseit.

Szövetségünk taglétszáma 1998-ban az előző évekhez hasonló módon alakult, de kismértékű növekedés volt tapasztalható. Év végéig 1561 igazolt természetbarát tartozott a szövetséghez, 50 tagszervezetben. (1997-ban ez a szám 1526 fő, 50 tagszervezetben). 1998-ban is szűnt meg néhány tagszervezetünk (legalábbis természetbarát tagságot nem érvényesítettek), ugyanakkor újak is alakultak, illetve léptek be szövetségünkbe: Gyalog Galopp; Mecseki Kóborlók; PTTE Hétpróbások (pécsi szakosztályok), Nagyatádi Úszó SE; REZÉT SE, Baja; Kenderföldi Ált. Iskola, Komló; Bicsérdi Általános Iskola (vidéki szakosztályok). Említést érdemel, hogy Baranyán kívüli tagszervezeteink is működnek, s növekvő számmal (1998-ban Baján, Borotán, Budapesten és Nagyatádon voltak tagegyesületeink).

A létszámban 61%-ot képviselnek az ifjúsági természetjárók, továbbra is kb. fele arányban a felnőtt szakosztályokhoz kapcsolódva, és fele arányban iskolai csoportokban.

Az év során a szövetség folyamatos működéséhez a személyi és tárgyi feltételek adottak voltak. Néhány sporttársunk ez évben is kitüntetésben részesült, melyet a Természetjárók Napján adtak át részükre: dr. Téry Ödön emlékérmet kapott Kovács Szabó János (a tubesi kilátó építésének szervezéséért), dr. Thirring Gusztáv emlékérmet pedig Baronek Jenő (természetjáró irodalmi munkásságért). Az Országos Meteor Találkozón Hattayer Béla Emlékplakettet adtak át dr. Gundrum Károlynak.

A szövetség 1998-ban is több szervezettel alakított ki, ill. folytatott jó együttműködést. Ezek között most is elsőként kell említenünk a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségét, amely az adminisztratív tevékenységet, valamint a Baranya Megyei Közgyűlés Sport Csoportját, amely a pénzügyi, gazdasági munkát végezte. Továbbra is kiváló kapcsolatot tartunk fenn a Mecseki Erdészeti Rt.-vel és személy szerint Káldy József vezérigazgató úrral, valamint elsősorban az árpád tetői, a kárászi, a hetvehelyi és a szigetvári erdészetekkel, illetve Pap Kálmán, Szőnyi János, Fekete Miklós és Könyves Kálmán erdészeti igazgatókkal. Ugyancsak sokrétű és folyamatos a kapcsolatunk a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal, különösen dr. Iványi Ildikó igazgatóval, Nagy Gábor mecseki tájegységvezetővel és Tóth István Zsolttal, a Keleti-Mecsek természetvédelmi őrével. Az együttműködés kiterjedt a természetvédelemre, a turistautak felújítására, a védett területeket érintő és egyéb rendezvényekre, a térkép-korrekciókra, és folytathatnánk a sort. Úgy érezzük, ezek példa értékű kapcsolatok.

Szövetségünk a közhasznú szervezetté válással egyidejűleg megállapodásban is rögzítette az együttműködést a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal, a Mecseki Erdészeti Rt.-vel, a Baranya Megyei Közgyűlés Pedagógiai Intézetével és a Baranya Megyei Polgári Védelmi Parancsnoksággal.

Szövetségünket az év folyamán anyagilag támogatta a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége, a Pécsi Erőmű Rt., Szigetvári Takarékszövetkezet, a Pécsi Gabona Rt., a Mecseki Erdészeti Rt., illetve pályázat útján a Wesselényi Miklós Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány (NISZKA) és a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (GYIA).

Működésünk, rendezvényeink propagálása érdekében sokat tettünk,de nem mindig eredményesen. Az Új Dunántúli Napló, illetve a Pécsi Extra többnyire rendszeresen közreadta a rendezvények kiírását, de néhány esetben nem jelentek meg a hírek. Az Új Dunántúli Naplóban viszont többször is olvashattunk tudósításokat természetbarát eseményekről vagy munkákról (pl. a Hidasi-völgy rendbetétele, a komlói Hétdomb Egyesület működése, a tubesi kilátó helyzete stb.). Ezek a cikkek is hozzájárultak tevékenységünk ismertebbé tételéhez. A szövetség rendezvénynaptára alapján a Pécs Városi Televízió képújságában rendszeresen olvashatók voltak a túrák kiírásai Rozvány György szerkesztő jóvoltából, és többször hallhattunk Kis Tünde szerkesztő-riporter által készített riportokat a Pécsi Rádióban is természetbarát rendezvényekről. A Magyar Televízió Zöld Pont műsorában is jelentek meg ismertetők baranyai túrákról, és év végén az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója is érdeklődött a rendezvényekről; kérte a rendszeres tájékoztatást. Reméljük, ezzel is bővül a lehetőségek köre programjaink ismertetésére.

Természetbarát Híradó, az MTSZ kiadványa rendszeresen "tallózott" a Mecsek Híradó híranyagából. A Mecsek Híradót 1998-ban is az eddigi formában jelentettük meg, 160 példányban, és tagszervezeteink továbbra is térítésmentesen kaphatták meg. Ezt a gyakorlatot folytatni kívánjuk 1999-ben is. A Mecsek Híradó - úgy érezzük - tartalmában sokszínű volt, köszönhető rendszeres és alkalmi íróinknak. A versenyek eredményeiről igyekeztünk gyors és pontos tájékoztatást adni, ha egyes eredmények nem jelentek meg, az nem a szerkesztőn múlott, hanem a rendezőkön, akik nem juttatták el az eredményeket hozzá. Kimeríthetetlen rajzolónk, Plaszauer István továbbra is ellátta a szerkesztőséget a baranyai természetjárók arcképeivel; jelenleg is több kép vár kinyomtatásra, és a sor még igen hosszú.... Ez is igazolja a baranyai természetjárás szép hagyományait és "gazdag" jelenét. Köszönjük a tudósításokat, beszámolókat valamennyi sporttársunknak, akik írásaikkal megtisztelték az év során a Mecsek Híradót.

A Mecsek Híradót a pécsi egyesületek, szakosztályok képviselői kérésünk ellenére sem mindig vették át a hónapok első keddjein személyesen a szövetségben, így azokat a következő héten postáztuk (sajnos, ez a postaköltségeinket jelentősen növelte). Jó lenne ezen jövőre változtatni.

Kapcsolatainkról: a baranyai természetjárók mind a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségében (Baronek Jenõ révén), mind a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében (Strasser Péter révén) közvetlenül képviseltetik magukat, így szövetségünk "hírközelben" van az országos szervezetekben. A szomszéd megyékkel továbbra is jó kapcsolatokat tartunk fenn, bár 1998-ban elsősorban a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséget - és annak vezetőjét, Dománszky Zoltánt - lehet e téren kiemelni: igen sokrétű az együttműködésünk (rendezvények egyeztetése, turistautak, források felújítása, térképkorrekciós munkák, közös találkozók stb.). A Somogy megyei természetjárókkal ez év során kevésbé volt hatékony az együttműködés. Külföldi kapcsolataink közül a fellbachi természetjárókkal 1998-ban nem találkoztunk, a következő meghívás 1999-re szól, amikor ők tesznek látogatást Baranyában. Felmerült az év során, de nem realizálódott az újvidéki kapcsolat felújítása, talán jövőre sor kerül rá. Ugyancsak felmerült, és egy elsődleges levélváltás formájában el is kezdődött egy erdélyi kapcsolat kialakítása, marosvásárhelyi célponttal, ennek konkretizálása szintén 1999-re tervezett.

A szövetség 1998. évi tevékenységéről részletesen

Az 1998-as évre szóló eseménynaptárt - az előző évihez hasonlóan - az elnökség úgy állította össze, hogy abban helyet kaptak a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és tagszervezeteinek rendezvényei mellett más, nem a szövetség keretében működő szervezetek (egyesületek, szakosztályok, iskolák stb.) rendezvényei is, amennyiben azok helyszíne megyénk, ill. közelebbről a Mecsek volt. Tettük ezt olyan megfontolásból, hogy ezek a rendezvények is népszerűek a szövetség tagsága körében, és kötelességünknek éreztük tagságunkat minél szélesebb körben informálni, minél színesebb kínálatot nyújtani számunkra. Ezen rendezvényeknek a továbbiakban is szívesen helyt adunk a Mecsek Híradóban.

  • Versenyek

Úgy gondoljuk, túlzás nélkül állíthatjuk: a Baranya megyében megrendezett természetjáró tájékozódási túraversenyek országosan ismertek és népszerűek, és jó színvonalon rendezettek. Bizonyítja ezt a résztvevők nagy száma mellett az is, hogy három mecseki verseny szerepelt az 1998-ban először kiírt Országos Természetjáró Túrabajnokság fordulójaként az országos versenynaptárban is. A legtöbben ismét a Tavaszi Kupán indultak(166 csapat 488 versenyzője), ami több mint egyharmaddal több az 1997. évi indulók számánál. A tájékozódási túraversenyek rendezésében a legtöbb feladatot vállalták: Benczes Gábor, Csuport András, Jillek Rita, Kovács István, Márton Zoltán és a PITE több tagja, valamint Geisz Ferenc és társai.

Tavaszi Csellengő versenyen - a kezdeteknek megfelelően - kevesen vettek részt (25 fő). Reméljük, azzal, hogy ez a verseny az 1999. évi országos bajnokság egyik fordulója lesz, a résztvevők száma is növekedni fog. A Zsolnay-Tubes Kupán - a Tavaszi Kupához hasonlóan - 1/3-dal több versenyző indult (106 csapat, 297 fő), mint az előző évben. Az "eLSant Őszi Kupa" verseny mutatta a legnagyobb fejlődést: az előző évhez képest kétszer annyi csapat indult (51 csapat, 128 fő). A túraversenyek résztvevőinek létszáma tehát jelentős növekedést mutatott, köszönhető ez az 1998-ban először elindított országos bajnokságnak is. A résztvevők összetételében is változás mutatkozott: egyre többen jönnek hozzánk az ország távolabbi vidékeiről versenyezni.

Színesítették a versenyeket a természetjáró akadályversenyek, a Papp Csaba és a Lõrinci Barangolók által rendezett Zselic-Triász Kupa, valamint a Schóber József és a Mindszentgodisai Ált. Iskola DSK által rendezett "A Zselic csücskében" nevű természetjáró tájékozódási akadályverseny. Ezeken főleg általános iskolások vettek részt.

Általános iskolások számára rendeztük meg májusban - Strasser Péter vezetésével - az immár hagyományosnak nevezhető "Madarak és Fák Napja - túra és vetélkedő" nevű versenyt a pécsi parkerdőben.

A hagyományos Pécs Városismereti Versenyen ismét emelkedett a résztvevők száma, s három év alatt - amióta az új útvonalakon, a belvárosból kivezető versenyeket rendezzük - kétszeresére nőtt (94 csapat, szemben az 1996-os 47 csapattal). A versenyről a résztvevők elismerően nyilatkoztak.

Összességében elmondhatjuk: a baranyai eseménynaptár 1998-ban is bőven kínált lehetőséget a versenyezni vágyóknak és szeretőknek, és versenyeinken az ország minden részéből megjelent résztevők jól érezhették magukat. Egyetlen "komolyabb" kifogás merült fel, az is a Mecsek Híradó szerkesztőjének a részéről: több versenyről kaptunk olyan eredménylistát, melyben a csapatok neve (és esetleg a csapat tagjainak nevei) mellett nem derül ki, hogy a csapat honnan érkezett, kit (milyen egyesületet, iskolát stb.) képvisel. Az eredményértesítőt olvasónak viszont nem sokat mond önmagában a csapatok "fantázianeve". Így ezúton is kérjük a rendezőket a részletesebb eredménylista elkészítésére.

  • Találkozók, táborozások

A hagyományos ifjúsági találkozók mellett 1998-ban "régi újdonságként" szerepelt a rendezvénynaptárban a Baranya-Tolna Megyei Természetbarátok Találkozója, melyet több éves szünet után rendezett meg ismét szövetségünk. Június 24-26 között Pusztabányán a közel 100 résztvevő között Tolna megyei természetbarátok is voltak. Reméljük, e szép hagyomány - a több éves szünet után - az 1998-as "újjáélesztéssel" tovább folytatódik. A találkozó fő rendezői voltak: Király László, Kiss Lajos, Márton Zoltán.

Baranya megyét az országos találkozók közül a TEDOT-on két csapat képviselte, az AKELA TSE és a PITE. Kettőjük közül a PITE szerepelt jobban a versenyeken. Örülünk, hogy a nem túl nagyszámú résztvevő között két baranyai csapat is ott volt.

Szövetségünk "társrendezőként" részt vett a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom IX., Pécsett rendezett országos találkozóján: a háromnapos program második, "szakmai" napján túravezetőink (név szerint: Baranyai Rudolf, Gida Tibor, Jillek Rita, dr. Koncz Eszter, Lengyel Zoltánné, Rónaki Gizella, Rónaki László) vezetésével tettek a résztvevő gyerekek igen szép kirándulásokat a Mecsek különböző részeiben. A túravezetők felkészültségét és a túrák vezetését a rendezők nagyra értékelték.

  • Teljesítménytúrák

A szövetségünk, illetve tagszervezeteink által megrendezett hagyományos baranyai teljesítménytúrák (Tenkes 40; Mecsek 50-30-15; 2x100 km Baranyában (kerékpáros); Papi pipa 30) mindegyikét megrendeztük 1998-ban is, sőt, a "kínálat" tovább bővült a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület PITE 30 túrájával. A teljesítménytúrák továbbra is népszerűek, rendezésük színvonalas volt. A Mecsek 50 túrán kellett csak a kiíráshoz képest útvonalat módosítani, az ónos eső okozta fabedőlések miatt. S még egy előnye a teljesítménytúráknak: a túrák során érintett útvonalszakaszokat a rendezők évente folyamatosan felülvizsgálják és javítják (útjelzések, járhatóság), így a teljesítménytúrák közvetve a turistautak folyamatos karbantartásához is "hozzájárulnak".

  • Nyílt túrák

1998-ban 43 nyílt túrát terveztünk, s ezek közül egy sem maradt el. A résztvevők száma változó volt, 4-82 között mozgott. Legsikeresebb nyílt túránk volt - ahogy évek óta mindig - a Kiss Lajos vezette Csokonai Sándor emléktúra (82 résztvevő), majd Arató Csongor téli, a Villányi-hegységben tartott túrája (51 fő), Baumann József nyílt túrája (40 fő), illetve a Skóciai Szent Margit emléktúra, melyet dr. Novotny Iván vezetett (38 fő). Egy-egy túrán átlagosan 18 résztvevő volt.

Problémánk volt a sajtóban való megjelenéssel, gyakran előfordult, hogy sem az Új Dunántúli Naplóban, sem a Pécsi Extrában nem jelentek meg a túrakiírások, annak ellenére, hogy a túraterveket mindig időben leadtuk. Szerencsére a Mecsek Híradóban a havi túrák indulási helyei és időpontjai mindig megtalálhatók.

Mint mindig, így ez évben is voltak a túráknak új és rendszeres résztvevői. Mindig öröm, ha új embereket nyerünk meg a természetjárás örömeinek, bár változatlanul a nyílt túrákon résztvevők nagy része ismerős. Az éves nyílt túra programot dr. Lakatosné Novotny Sarolta állította össze; ezúton is köszönjük az õ, valamint minden túravezető munkáját, akik nyílt túrákat vezettek.

  • Túravezetők klubja

A Túravezetők Klubja minden hónap első keddjén tartotta rendszeresen összejöveteleit. Problémát jelentett, hogy a szövetség nyár óta új székhelyén, a János u. 22. sz. alatti épületben hónapokon keresztül nem készült el a pinceklub, így nem volt megfelelő helyünk az előadások, diavetítések megtartására. A klubösszejöveteleknek az év során a következő témái voltak: erdészeti törvény, kőzetek és ásványok, a Mecsek madarai, orvosi tanácsok, városunk múltja, nemzeti parkok, Olaszország. Május 16-án nagyon szép autóbuszos túrát szervezett a klub a Tolnai-hegyháton, Dománszky Zoltán túravezetésével. A klub tagjai túráztak a gyulaji vadrezervátumban, jártak a tamási kilátónál, a csicsói kegytemplomnál és a lengyeli kastélyparkban. Augusztusban pedig egy hetes túrát szervezett a klub Erdélyben, a Hargita-hegységben.

1999-tõl dr. Lakatosné Novotny Sarolta - aki tíz éve vezette a klubot és szervezte a programjait - átadja a Túravezetők Klubjának vezetését Börcsök Györgynek. Reméljük, az új vezető új ötletekkel, színes programokkal fogja gazdagítani a Túravezetők Klubjának programjait, sok érdekes és a túravezetés szempontjából hasznos téma kerül terítékre, és a résztvevők száma is emelkedni fog.

  • Tanfolyamok, túravezetőképzés

A túravezetőképzést Börcsök György szervezte az év során. Az év elején szövetségünk ezüstjelvényes túravezetői tanfolyamot szervezett, melynek vizsgája április 24-én volt a Gubacsos kulcsosházban. A résztvevők egy szakdolgozatot adtak le, ami több elméleti kérdést dolgozott fel. A vizsgáztatást a Magyar Természetbarát Szövetség központjából érkezett budapesti vizsgabizottság végezte, melynek tagjai Gáspár László és Pálmai Vencel voltak. A tanfolyamon 15 résztvevő szerzett ezüst jelvényes túravezetői minősítést.

Tavasszal, februártól április elejéig egy bronz jelvényes túravezetői tanfolyamot is indítottunk, melyen 11 hallgató vizsgázott eredményesen. Áprilisban és májusban folytatódott az egyetemi hallgatók képzése is. A tanfolyamon, melyen 50 hallgató vett részt, turista történelem, turista egészségtan és túraterv készítés volt a tananyag. Minden résztvevőnek egy túratervet kellett készítenie, ahhoz a tájhoz kapcsolódva, ahonnan érkezett. A foglalkozásokat Benczes Gábor, Börcsök György, dr. Lakatosné Novotny Sarolta és Tóth Éva tartotta.

Július végén-augusztus elején került sor a szokásos túravezetőképzõ táborra, Koszonyatetőn, a kulcsosházban. Ezúton is köszönjük Kiss Lajosnak, a ház kezelőjének a helyszín biztosítását. A tábor létszáma sajnos évek óta csökkenő tendenciát mutat.

  • Jelvényszerző túramozgalmak

A baranyai jelvényszerző túramozgalmak "gondozója" Rónaki Gizella, aki igen sok munkával igyekezett karbantartani a bélyegzőhelyeket, gondoskodni arról, hogy valamennyi helyen folyamatosan megtalálhatók legyenek a matricák. Sajnos, az eddigi évekhez hasonlóan most is rengeteg rongálással találkoztunk (ellopott, letört vagy éppenséggel szemetessé vagy hamutartóvá "átalakított" dobozok, kiszórt matricák stb.).

Az év során hét jelvényszerző túramozgalomban összesen 77 teljesítőnek adhattuk át a túramozgalmak jelvényét.

  • Természetbarát minősítések

1998-ban örvendetesen nőtt a természetjáró minősítések száma a baranyai természetbarátok körében. 54 bronz, 29 ezüst, 11 arany és 2 érdemes minősítést adhattunk át (e két utóbbit Eperjesi Balázsnak és Keményfi Balázsnak, a Pécsi Túrakerékpáros Klub tagjainak). A minősítések adminisztrálását Plaszauer István végezte.

  • Ifjúsági szakági tevékenység

A szövetség ifjúsági korosztályi taglétszáma évek óta nagyjából azonos szinten mozog. Bár a rendezvényeken viszonylag magas az iskolások részvételi aránya, mégis az iskolákban működő, vagy az azokhoz vagy valamilyen ifjúsági szervezethez kötődő természetbarát szakosztályok száma kevés. Ezen az arányon évek óta nem tudunk változtatni.

1998-ban új túramozgalmat hirdettünk "Bakancsra fel" névvel általános- és középiskolások számára - sajnos nem túl nagy érdeklődés követte. Megyénkből hat település (Komló, Mindszentgodisa, Mohács, Pécs, Pécsvárad, Sellye) iskoláiból kacsolódtak be a Természetjáró Fiatalok Szövetsége (TFSZ) országos vetélkedőjébe.

Az ifjúsági természetjárás fejlesztésének kérdésével az elnökség folyamatosan foglalkozik. Célunk, hogy - elsősorban rendezvényeinken keresztül - minél több fiatalt megnyerjünk a szervezett természetbarát mozgalomnak is. Ezúton mondunk köszönetet azoknak a tanároknak, akik az iskolákban fontosnak érzik a természetjárás ügyét, és rendszeresen foglalkoztak a gyerekekkel, az év során iskolai természetjáró csoportot működtettek: Adorján Rita, Börcsök György, Csonka Miklósné, Herger Edéné, Iván Attila, Jelenszkyné Fábián Ildikó, Kabai Józsefné, Kevy Albert, Lipcsik László, Nagy Lajosné, Schóber József, Soós József, Strasser Péter, Szabó Mihályné, Takácsné Hartmann Piroska, Tóth Klára, Uzsoki Csaba, Varga Ferenc, Zeiler Simon.

  • Technikai munkák

A technikai munkákat érintve három fő területről beszélhetünk: turista útjelzések felújítása, turistautak és erdei létesítmények karbantartása, kulcsosházak üzemeltetése.

Turista útjelzések felújítása

Két nagy eredményről számolhatunk be ezen a területen: 1998-ban megtörtént a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra Baranyán átvezető útszakasza turistajelzéseinek a felújítása (Mecseknádasd fölött a 6-os útig, az azon túli szakaszt - megállapodás alapján - a Tolna megyei természetbarátok festik) , illetve a Villányi-hegység turistaút-hálózatának nagy részén a jelzések felújítása (ez utóbbi több éve váratott magára).

Mindezek mellett természetesen tovább folytatódott a Mecsek és a Dél-Zselic útjelzéseinek a felújítása is. 1998-ban összesen 140 km hosszúságú turistaút-jelzés került felújításra Baranyában.

kéktúra útvonal mellett az alábbi útszakaszok jelzései készültek el újonnan:

Mecsek:

  •  Cseresznyeág-Vörösfenyõ kulcsosház (12 km)
  •  Magyarhertelend-Végföldek (3 km)
  •  Végföldek-Vágotpuszta (5 km)
  •  Vágotpuszta-Sikonda (3 km)
  •  Komló, Kökönyös-Varga-hegy (2,5 km)
  •  Kövestetõ-Bányató közötti új nyomvonal (2 km)
  •  Lámpásvölgy-Zsuppon parlag (1 km)
  •  Petõc akna-Jakabhegy (2 km)
  •  Abaligeti barlang-kék sáv elágazás (1 km)

Villányi-hegység

  •  Túrony-Bisse (2 km)
  •  Bisse, sárga sáv elágazás-Csicsó-hegy, piros sáv becsatlakozás (7 km)
  •  Tenkes-hegy-Kistótfalu, zöld sáv elágazás (6 km)
  •  Gyűdi nyereg-Vokány vasútállomás (5 km)
  •  Gyűdi nyereg-Templom fölött /zöld sáv becsatlakozás/(2 km)
  •  Kistótfalu vasúti megálló- Hosszú rét, kék sáv becsatlakozás (2 km)

Dél-Zselic

  •  Dinnyeberki-Korpád/új nyomvonal/-Ibafa (11 km)
  •  Ibafa-Zsibóti szőlőhegy, szilvási csárda (12 km)

Az útjelzések felújítását a Nyugati-Mecsekben és a Dél-Zselicben Strasser Péter vezetésével a Dél-Zselic TK tagjai, a Keleti-Mecsekben Király László vezetésével a Komlói Hétdomb TE tagjai, míg a Villányi-hegységben szintén a Dél-Zselic TK, valamint kis részben a siklósi Tenkes Természetbarát Egyesület tagjai végezték (az õ munkájukra a Villányi-hegységben nagyobb mértékben számítunk!).

Turistautak, erdei létesítmények karbantartása

Kiemelten kell említeni Király Lászlóék nagy munkáját: a Keleti-Mecsekben elkezdték a téli ónos eső okozta fabedőlések miatt járhatatlanná vált turistautak megtisztítását, és a nyár folyamán - hatalmas munkával - járhatóvá tették a Hidasi-völgyet.

Baumann József és felesége igen nagy munkával rendbe hozta az Ordas-tanyát, illetve a közelében található forrást; ezekről a Mecsek Híradóban is rendszeresen olvashattunk.

Kiss Lajos vezetésével a Csengõ-hegyen lévő kilátóponthoz vezető gyalogösvény, illetve a hegytetőn pihenőpad készült.

Baranyai Rudolf több útszakaszt tisztított meg a bozótbenövésektől a Dömörkapu és Orfű környékén.

Dr. Koncz Eszter és barátai a Darázs-forrást hozták rendbe.

Bár szövetségünknek anyagi lehetőségei az ilyen fajta munkákra nemigen vannak, úgy véljük, sikerül - ha kis lépésekben is - előre lépni ezen a téren, köszönhetően a előzőekben felsorolt sporttársaknak. Továbbra sem megoldott viszont - Balogh István tavalyi elköltözése óta - a technikai vezető kérdése, aki koordinálná e munkákat.

Kulcsosházak működtetése, fejlesztése

A baranyai kulcsosházak működésével kapcsolatban 1998-ban a következő lényeges változásokról kaptunk híreket:

  • a kisújbányai kulcsosház szeptember 1-tõl beszüntette működését, a hosszúhetényi önkormányzat a házat visszakérte a PTTE-tõl (a ház további üzemeltetésére vonatkozó terveket nem ismerjük, amennyiben természetbarát szálláshelyként fog működni, ezt természetesen közzétesszük a Híradóban);
  • befejezte működését - úgy tűnik, véglegesen - a szászvári kulcsosház, amelynél a bánya bezárásával megszűnt a víz- és áramszolgáltatás;
  • a pécsi Kardos-úti kulcsosház működtetését a PTTE keretében átvette az újonnan alakult PTTE Hétpróbás Természetjáró Szakosztály, Kevy Albert vezetésével;
  • a tettyei Vándor kulcsosháznál (kezelője a PTTE Vándorsport Szakosztály, Vámos Mihály vezetésével) udvari padok, asztalok készültek el;
  • a Büdös-kúti kulcsosház a Spartacus természetjáróitól - kérésükre - a szövetség kezelésébe került át. A ház kezelője személy szerint Baronek Jenő. Az elnökség felajánlotta iskolai természetjáró csoportoknak a ház igénybevételét a ház körül végzendő munkák fejében, így is számítunk segítségre. Természetesen továbbra is lehetőség van a szálláshelyek igénybe vételére is.
  • Koszonyatetőn a Kiss Lajos által üzemeltetett kulcsosháznál elkészült egy 6x8 méter alapterületű társalgó, továbbá az udvaron két db fedett nyári pavilon; egyúttal a régi romos melléképületeket lebontották;
  • az Óbányai-völgyben lévő dr. Pataki József kulcsosház kezelését átvette a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság;
  • a terecsenyi Zrínyi kulcsosházban, melyet a Dél-Zselic TE üzemeltet Strasser Péter vezetésével, az év során kicserélték az egyik szoba padlózatát, új udvari WC-k és tűzrakó épült, elkészült a tető javítása és a nyílászárók mázolása, a régi fatárolót lebontották, parkosítást végeztek, valamint bevezették - egyelőre csak a ház udvarára a kerti csapig - a vezetékes ivóvizet;
  • az Ormánságban, Majláthpusztán a Dráva TSE - Gida Tibor vezetésével -megkezdte egy új kulcsosház kialakítását

Novemberben szövetségünk Nagymányokon rendezte meg a kulcsosházkezelők tanácskozását, melyen többek között ismét elhangzott, hogy a házak működtetésével kapcsolatos legnagyobb problémát a sorozatos rongálások és a betörések jelentik. Sajnos a házakat igénybevevőknek csak kis hányada szervezett természetjáró. Gondot jelent továbbá, hogy a házak felújítására a pályázati lehetőségek gyakorlatilag nullára csökkentek, a bevételek pedig sok esetben jó, ha a folyamatos karbantartásra elegendőek, a fejlesztésekre már nemigen jut pénz.

A Baranyában működő turista szálláshelyekről szövetségünk 1998 januárjában kiadott egy tájékoztató füzetet, melynek újbóli megjelentetését 1999 elejére is tervezzük.

  • Kerékpáros szakág

Az 1998. év a szakág munkájában a korábban kialakított rend szerint folyt. Nagyobb rendezvényeink az alábbiak voltak:

Évadnyitó összejövetelt ("Szezonkezdő Szeánsz") tartottunk márciusban a Baranya Megyei Közgyűlés nagytermében. Itt hirdettük meg az éves programtervünket, melyben minden rendezvényünk, túránk pontos dátummal és kezdési időponttal szerepelt.

Az összejövetelen ismertetésre került Pécs város kerékpárút-hálózatának (a szakág közreműködésével készült) koncepciója, amit azóta a város önkormányzata elfogadott és törvényerőre emelt. Ugyanitt volt a láncnélküli bicikli (egy új magyar szabadalom) pécsi ősbemutatója is.

Egy bringás nem csinál nyarat jeligével földnapi kerékpártúrára invitáltuk a nem autóval közlekedőket április 18 -án.

Péntek esti teker(g)ést április 24 s-től szeptember 18 -ig minden héten megtartottuk.

Pünkösdi kerékpáros találkozó Pécsváradon (június 1., pünkösdhétfő) egyre népszerűbb. Ez évben a pécsieken kívül szekszárdiak is szép számban vettek részt.

Itt adtuk át az érdemes természetjáró kitüntetéseket két kerékpárosnak és a "Suliba? Bringával!" akció vándorserlegét a győztes Bártfa utcai ált. isk. ide is kerékpáron érkező delegációjának.

2×100 km Baranyában 100 ill. 200 km-es távú országúti kerékpáros teljesítménytúra ez évi útvonala az Ormánságba vezetett. A részvevők száma évről évre emelkedik.

A kiadott műsorunknak megfelelően a szakág az év során 16 túrát szervezett kb. 2100 km hosszban. A jelentősebbek: háromnapos túra keretében folytattuk a Rockenbauer Dél-dunántúli Kéktúra tavaly elkezdett bejárását. Ugyancsak többnapos túrán jártunk a Balaton déli partján a nyár elején átadott kerékpárúton, megtoldva azt Gorsium, Székesfehérvár meglátogatásával és a Velencei-tó megkerülésével. A szokásos nyári nagytúra célpontja Bajorország, a Königsee környéke és a svájci Obergoms (Felsõ-Vallis) volt.

Túráink mindig nyitottak, azokon bárki részt vehet, aki elég erősnek érzi magát hozzá.

Változatlanul kéthavonta jelenik meg a Kerékváros című kiadványunk, a kerékpáros társadalom fóruma.

A szakágon belül az idei "termés" 2 érdemes természetjáró minősítés.

A Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Kht. novemberben egynapos konferenciát szervezett "a kerékpáros turizmus fejlesztési lehetőségei" témában, melyen dr. Novotny Iván meghívott előadóként a kerékpárosok álláspontját ismertette.

Sok vitát váltott ki az erdei utakon való kerékpározás kérdése. Úgy a természetvédelem, mint a gyalogos természetjárók részéről ellenállás mutatkozik a kerékpárosokkal szemben. Meggyőződésünk, hogy itt néhány fegyelmezetlen fiatal rémtetteit általánosítják. Célunk, hogy az erdőtörvényben rögzített feltételeknek megfelelően a Mecsekben is meghatározzuk és a helyszínen jelöljük a "kerékpárosok számára kijelölt utak" -at.

Az év végén dr. Novotny Iván, a szakág vezetője a város önkormányzatának "Pécs sportjáért végzett áldozatos munkájáért" plakettjét vehette át.

  • Természetjáró kiadványok

1998-ban három kiadvány jelent meg: Baronek Jenő két könyve a Villányi-hegységet és Püspökszentlászlót mutatja be, illetve Fekete László "Kab-hegytõl a Kékesig" c. összeállítása Magyarország összes 600 méternél magasabb hegycsúcsát sorolja fel, tájegységenként, térkép koordinátákkal.

Befejezésül a szövetség elnöksége köszönetet mond valamennyi sporttársnak, akik bármilyen módon segítették az év során a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség munkáját, és hozzájárultak ahhoz, hogy - a természetesen mindig adódó problémák mellett - ismét sok szép eredményről számolhassunk be.

Összeállította: 
a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége.