facebook_page_plugin

Négybarát-forrás

A Szuadó-tető alatt a P jelzés mellett, a délre lejtő völgy kezdetében található a PO jelzésen. Több egymáshoz közeli ponton jelentkező forráscsoport, amelyet 1964-ben foglalt Csokonay Sándor. A forrást a PTTE nyugdíjas szakosztálya 1984-ben felújjította. Az alsó triász homokkő mállott felső zónájában, valamint a fiatal fedő üledékekben mozgó vízből utánpótlódó források az év jelentős részében csak dagonyák. A vízkilépések összes hozama nem jelentős, de foglalást jelentő helyszínen csapadékos időszakban a vízkifolyás közepes. Vízhozama 1-8 liter/perc értékek között mozog. A forrás a nevét négy jó barátról kapta, akiknek monogramja a felirat (NÉGYBARÁT 1964) négy sarkába vésve olvasható: BA (Baranyai Aurél), CS (Csokonay Sándor), MJ (Millner Jenő), MP (Millner Pál). A merítős forrást Baumann József és felesége, a Kriston család és a Juhász család tagjai 2001-ben felújították, és kifolyós rendszerűvé alakították. Eltelt tizennégy év és a forrásmezőre épült falazat megrepedezett, elmozdult, balesetveszélyessé vált. A Mecsek Egyesület és a Mecsekerdő Zrt az engedélyek megszerzése után anyagilag támogatták a forrás újjáépítését. 2015-ben a forrás Baumann József tervei alapján épült újjá.

GPS 46° 5,9697' 18° 9,5270'
 
negybarat forras 2015