facebook_page_plugin

Mária-kút

Magyaregregyi Vár-völgyben, annak felső szakaszán, a patak bal oldalán, található a P jelzés mellett. A forrás foglalatlan állapota ellenére jól észrevehető, mivel a földből erős intenzitással tör elő a víz. A sziklában látható MÁRIA-KÚT feliratot Csokonay Sándor véste. A repedés szelvényéből kilépő merítős forrásból bátran ihat az arra járó.  Egyértelműen karsztforrás, hiszen nemcsak a víztartó kőzet, de a hozamok nagysága is erre utalnak. Felszíni vízgyűjtőjén titon és berazzi mészkő található nyílt feltárásokkal a kréta vulkánosságot jelző kőzetek mellett. A forrás további különlegessége, hogy esetenként kisebb méretű koptatott köveket is kiszállít szűk repedésén keresztül. A forrás a nevét a közelében elhelyezett Mária-képről kapta a nevét, valamikor zarándokhely volt. A képtartó eredetileg azon a hatalmas bükkfán volt elhelyezve, ami kidőlve ma is ott fekszik a forrás eredésénél. Az egyik legbővizűbb forrás a Keleti-Mecsekben. Vízhozama 150-250 liter/perc érték körül mozog. Régen Iskola-forrásnak is nevezték. A forrás mellett 2005-ben egy Mária képoszlop lett elhelyezve, amit azonban kivágtak, így az átkerült Püspökszentlászlóra a Mária-kápolna mellé. A forrás felett az eredeti képtartóba 2007-ben egy új Mária-kép került elhelyezésre. Az új Mária képet Baumann József és Biki Endre Gábor helyezte el. 

GPS 46° 13,2372' 18° 20,7582'
 
maria kut2
 
 A kút régen:
 
maria-kutregen