TÚRAAJÁNLÓINK, ÉLMÉNYBESZÁMOLÓINK
Vágyom-völgyi túra
54-en a Leány-kőnél – egy elkésett túrabeszámolóEgy kicsit megkésve, de szeretném a túratársaknak és az érdeklődőknek közreadni a január 28-i túránk rövid történetét, színesítve, kiegészítve a Leánykő mondájával , a magyaregregyi Szentkút történetével és néhány „akciófotóval” . A Mecsek ezen részét – Vágyom-völgy, Leány-kő – még a bakancsos turisták is csak kevésbé ismerik, ritkán járják. Én magam, amikor csak erre járok, próbálok új lejárót keresni a völgybe, és általában találok is. Most egy újonnan felfedezett útvonalra kalauzoltam a lelkes túracsapatot.
Pécsről a társaság – a nagy létszám miatt – külön busszal érkezett, de jöttek túrázók Komlóról és Magyaregregyről is. A Szentkútnál egy rövid ismertetőt tartottunk, majd nekivágtunk az egregyi szőlőhegyre vezető meredek, de hangulatos ösvénynek. A tetőre érve még a párás, napos időben is pompás panoráma tárulkozott elénk.
Sajnos ezután egy rövid sárdagasztás következett, majd a környék legmagasabb pontjáról még egy utolsó pillantást vetve a csodás mecseki panorámára, bevetettük magunkat az erdőbe. Néhány kilométer után - a kocsiutat elhagyva - vadcsapásokon folytattuk utunkat, több nehezen járható szakaszt legyűrve egy mellékvölgyön át, igen kalandos körülmények között érkeztünk a Vágyom-völgybe.
Az igazi kaland maga a völgy. Az S-alakban kígyózó vadregényes szurdokvölgyben már csak a vadcsapásokat követtük. A meredek patakvölgybe le és felkapaszkodva, hatalmas, kidőlt fákon átmászva, sziklákon ugrálva érkeztünk a Leány-kő monumentális szikláihoz, ahol megismertük a sziklaképződmény rövidített mondáját, elmajszoltuk elemózsiánkat, és megkóstoltuk egymás finom pálinkáját.
A mély völgyből egy hosszú, enyhén emelkedő úton kapaszkodtunk fel a gerincre, ahonnan ismét szép kilátás adódott, majd a fagy szorításából felengedett szántóföldeken dagonyázva érkeztünk vissza Egregyre.
Gratulálok – és köszönöm - minden kalandvágyó túratársamnak, hogy a „kalandfaktort” bevállalva jelöletlen utakon, vadcsapásokon, meredek, szinte járhatatlan mellékvölgyekben velem tartottak…
Folytatás tavasszal a Zselicben.
Müller Nándor
A Szent kútról és a Magyaregregyi templomról itt olvashattok:

A cikk a Baranyai Élmény Magazin 2010 szeptemberi számában jelent meg.




