TÚRAAJÁNLÓINK, ÉLMÉNYBESZÁMOLÓINK
Túravezetők Klubja évzáró túrája
Beszámoló és képek:
Szombaton esős, szeles időre ébredtünk, mely elgondolkodtatta a pénteken még oly lelkes turistákat, hogy neki vágjanak-e a közös túrának.
Szerencsére akadt néhány kitartó és lelkes túratárs, akikkel - dacolva az elemekkel - nekivágtunk az útnak. Induláskor a Hősök terén még az eső esett, de mire felértünk a Tripammer-fához már hóban bandukoltunk. A túra résztvevői Baumann József túravezető társam jóvoltából megismerték a Rigó-kút, a Bokor-forrás és a Zsolnay-kút foglalásának történetét és betekintést kaptak a terület geológiájába, jó magam pedig a területen folyó erdőgazdálkodási tevékenységekről és a hó alól kikukucskáló virágokról meséltem.
A Tripammer-fánál megnéztük a Tripammer Károly emlékére ültetett kocsányos tölgyet, a munkásságát bemutató információs táblát és Baumann József által készített és felállított kopjafát. Az emlékhelyet idén újból felújította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Mecsek Egyesület és az Országos Erdészeti Egyesület Baranyai Csoportja, melynek ünnepélyes átadója októberben volt.
A Tripammer-fától a kék sáv jelzésen kapaszkodtunk fel a Fehérkúti kulcsosházhoz. Reggel még csak reméltük, hogy a hegyen eső helyett a hó esik majd, ám amilyen látványban ezen a szakaszon részünk volt, arról nem is álmodtunk. Az idei év első igazi téli, havas túrája a MIÉNK volt!
A fák ágain hópárnákat hintáztatott a szél és bakancsuk talpa alatt friss hó (15-20 cm) roppant. A látvány szemet gyönyörködtető, az élmény lélegzetelállító volt. A kulcsosházban Nagy Balázs, Tóth Klári, Baumann Ági és Siposné Erzsike már jó meleggel, forralt borral és teával várt Bennünket. Itt csatlakozott a csapathoz az elmaradt múzeumi túra néhány kitartó túrázója is. A konyhában a kályha duruzsolása, a jó ízű beszélgetések, a zsíros kenyér, a pogácsa, a finom borok és a karácsonyi meglepetés tette felejthetetlenné a közös együttlétet. Nagy öröm volt látni a többiek örömét, amikor elővarázsoltam a dobozom mélyéről a „rengeteg fenyőerdőt”, ami saját készítésű szalvétacsipeszekből állt. Szívmelengető érzés volt a többiek visszajelzése, hogy ezáltal kicsit mindenki karácsonyának részese leszek majd.
Hazafelé kis kitérővel - a Rábay-keresztet is érintve - indultunk le az Ezerévesbe. Induláskor megmosakodtunk a friss hóban, hogy jövőre is szépek legyünk. Pécsbányán Rónaky Gizike szakvezetésével bepillantást nyertünk a régi bányásztelepülés életébe.
Úgy érzem, hogy tartalmas és élményekben gazdag túrában volt részünk.
Ezúton szeretném megragadni a lehetőséget, hogy minden kedves túravezetőnek és túratársnak békés, áldott karácsonyt, jó egészséget és túrákban bővelkedő új esztendőt kívánjak.
Természetbarát üdvözlettel:Scheitler
Adrienn túravezető
A képeket Baumann József készítette:



