KALAUZ A TURISTAUTAKHOZ

A Dél-dunántúli Piros Túra útvonala régen Kaposvártól Szek­szár­dig veze­tett, de 1999-ben a Somogy Megyei Ter­mé­szet­­barát Szövetség Ka­posvártól meghosszabbította Siófokig. A tel­jes hossza így 318,5 km.

A túra mecseki szakasza a bükkösdi vasútállomáson kezdődik (bélyegzés).

Bükkösd először az 1333-34-beli pápai tizedjegyzékben sze­re­pel, mint plébániával rendelkező település. A fe­hér­vári káp­­talanhoz, majd az esztergomi érsekséghez tartozott. A falu a tö­rök időkben elnéptelenedett. 1746 körül kezdett újra be­­né­­pe­sülni németekkel és a környékről ide­köl­töző ma­gya­rok­kal. A XVIII. sz.-tól Horváth Dániel, a Petrovszky, majd a Je­szenszky család volt a földesura. 1835-ben mezővárosi ran­got kapott. A fa­lu­ban még láthatók helyenként a régi német és ma­­gyar pa­raszti építkezés jegyeit magukon viselő házak. A község római katolikus temploma 1792-ben épült. A temp­lom kö­zelében áll az 1786-ban épült egyemeletes, elegáns hom­lok­zatú, késő barokk stílusú kastély, melyet szép védett park vesz kö­rül. A kastély előtt a Bükkösdi-víz hídján két, 1800-ban ké­szült barokk szobor áll. A település lakóinak száma: 1300 fő.

A piros sáv jelzés az 1950-ben Bükkösdhöz csatolt Megye­fán halad át.

Megyefa a megyefalva szó rövidítése, az első tagja határ, szél, vég jelentésű. Középkori magyar falu. A török idők­ben elnéptelenedett, és lakatlan maradt a XVIII. sz. első harmadáig. 1740 után a környékbeli magyar fal­vak­ból jobbágyok költöztek be. Ekkor a Je­­szensz­­ky család tulajdona. A kastélyt Jeszenszky An­tal építtette 1788-ban; műemlék jellegű épület. A község mellett kőbánya működik.

Megyefától szelídgesztenyefákkal szegélyezett kocsiúton érünk fel egy nagy legelőre, majd keresztezzük a műutat. Innen a piros kör levezet a völgy kezdetén fakadó Húsvét-forráshoz. Az erdőben továbbhaladva felérünk a Farkas-tetőre, ahonnan a piros kör jelzés levezet a Miska-forráshoz (a forrásnál asztal, pad).

A térképen szerepel a Karácsony-tó elnevezés: itt a völgy­­ben, az erdőben egy kis tó volt. A néphagyomány azt tartotta, hogy a tó vize télen sem fagy be, és annak a lánynak, aki férjhez akar menni, karácsony éjjelén meg kell fürödnie benne.

Farkas-tetőről kb. 1 óra alatt Petőczpusztára jutunk. Továbbra is a piros sáv jelzést követjük, aszfaltúton hala­dunk az elbontott IV. szállítóakna helyéig, majd erdei kocsi­útra térünk. Az erdőben haladva a piros kör jelzésen megtalálhatjuk a páfrányokkal körbenőtt Pipás-forrást. Több kis forrás mellett megyünk még el (Jancsi-, Fenyves-, Négy barát-forrás). Az utolsónál, a Farkas-forrásnál esőházat és padokat találunk.

A Farkas-forrás az Éger-völgy nyugati, mély sza­ka­dé­kos mel­lék­ágában, a Szörnye-völgyben fakad. 1928-ban a Ter­­mé­­­szet­­barátok Turista Egyesülete fog­lal­ta és permi homokkőből fara­­­gott kövekkel ki­épí­tette. A hozzá fűződő mondát köny­­vünk­ben olvas­hat­ja.

A hegyoldalba vágott, kanyargó ösvényen érünk le az Éger-völgybe. A piros kör jelzés hangulatos erdei úton elvezet a Gégen-kúthoz. Innen egy meredek gyalogúton felkapaszkodva egy beton­táblás útra jutunk, amely levezet az abaligeti országútra. (Mielőtt az országútra leérnénk, jobbra, a volt szentkúti er­dész­ház előtt, egy fán találjuk meg a bélyegzőt.)

Az abaligeti országutat keresztezve, indulunk el. Utunk vonalvezetése követi a műút vonalat. Elmegyünk a Kancsal-, és Rózsa-forrás mellett, majd a szentképekkel és szobrocskákkal díszített harang­láb­hoz, a Szent-kút nevű forráshoz érünk.

 Szent-kutat a hagyomány szerint már a török idők előtt szent helynek tartották. Sokan zarándokoltak ide messze vidék­ről gyógyulást remélve. Egy legenda is fűződik a for­rás­hoz: amikor a pécsi török basa kételkedett a víz gyógyító ere­­jé­ben, elvesztette látását. Egy keresztény föld­műves vitt neki a for­­rásból, amitől újra látott és megtért. Radonay Mátyás pécsi püspök (1687-1703) sokat tett a kegyhely felvirágoztatása ér­­­de­­kében. A Fájdalmas Szűz tiszteletére kápolnát és kis rend­­há­­zat építte­­tett, és a pálos rendnek adta, hogy gondozzák a za­­­rán­­­­­dokhelyet. Állandóan két pálos szerzetes, egy admi­nisztrátor és egy szónok teljesített itt szolgálatot. A zarándoklatokról és gyó­­­­gyulásokról 1718-1785 között feljegyzéseket készítettek. A for­­rás vize főleg vakokat gyógyított. A pálos rend feloszlatása után a kápolna be­ren­dezését el­szál­lí­­tot­ták. A Szűzanya kegy­­szo­­bor a rác­vá­rosi templomba került. A ko­lostor alig látható rom­­jai a régi temetőben vannak. Az 1930-as évek végén a kút­­­épít­­mény­re harangtornyot emeltek, aljában falmé­­lye­désekbe festett szob­­rokat és gyertyatartókat tettek. Búcsúja szeptember 8-án van.

Szentkút település a XIX. sz. utolsó harmadában alakult ki, mint német kisházas falu. Egyetlen hosszú utcából állott. 1950 óta Pécshez tartozik. Ma sok hétvégi ház és kert van itt.

Innen a Remete-rétig felfelé megyünk. Tovább a piros sáv jelzés nagyjából szintben vezető úton a Mandulásba vezet, közben több jelzett utat keresztez. A Man­du­lást elhagyva rövidesen az Állatkerthez érünk (a pénztáránál kell bélyegeznünk). A bejárat előtt áll egy 1848-as emlékmű. Innen tovább az aszfaltút és az erdei kisvasút pályája közötti kavicsos úton megyünk a Dömör-kapuhoz. Itt van a 35-ös helyi autóbuszjárat megállója, büfé és a Vidámpark be­já­rata.

Szép erdei úton folytatjuk túránkat. Az út mellett a magas tölgy­er­dő­ben virít májusban a Mecsek egyik híressége, a magyar és a kaukázusi zer­ge­vi­rág. A sétaút mellé a Mecseki Erdő­gazdaság erdő­ismer­tető táb­lákat he­lye­zett el (tanösvény). A sílesiklópályát ke­resztezve hama­rosan a Kis-rétre érünk. A Kis-rét egy kicsiny gye­pes völgy­kat­lan, melyet szelíd­gesz­tenye­­fák vesznek körül; a pé­csiek ked­velt kirándulóhelye. Esőházat, padokat találunk itt. (A zöld ke­reszt jelzésű úton kb. 300 méterre vízhez juthatunk a Hideg-kútból.)

További utunk rövid szakaszon meredeken felfelé halad, majd enyhe lejtő következik. (A piros rom jelzésen tegyünk egy kis kitérőt a Kanta-vári romokhoz.)

A Lámpás-völgy végén, egy kúp alakú, homokkőből lévő szi­gethegyen található a Kanta-vár romja. A története nem tisz­tázott, okleveles adatok nem kerültek elő. Való­szí­­nű­leg a pécsi kántorkanonoknak szolgált meg­erősített lakh­e­lyül a XIII–XV. sz.-ban. A négyszögletes, 5x5 méteres öregtorony 1 méter vastag falaival az erődít­mény legjelentősebb épülete volt. Alap­­falai láthatóak. A sza­bály­talan alaprajzú vár falainak anyaga homokkő, kötő­anyaga mész. Hiedelem szerint az öregtorony pin­cé­jé­ből alagutak indultak a Tettye és Kaposvár felé. Ezekből ma csak egy üreg látszik. Felismerhető a vár­árok, amely körbefut a hegy oldalán. Érdekes mondája van.

A szépen kiépített Kantavári-forrásoknál megpihenhetünk (eső­­ház, padok). Tovább haladva utunkon bal kéz felől elha­­gyott kőbányát látunk.

A Kanta-vári kőbánya kőzete a középső triász korban ke­let­ke­zett sötétszürke-fekete színű bitumenes mészkő, amelyben gipsz és kalcitkristályok, illetve apró csigák és kagylók ma­rad­ványai találhatók. A környékbeliek Kan­ta-vári fekete márvány né­ven ismerik, de felhasznál­hatósága igen korlátozott, mert mál­lékony. Műkőzú­za­lék­nak alkalmazták, vagy erdei utakat kavicsoztak vele.

Fokozatosan emelkedünk a Mecsek-háti műútig, majd azt keresztezve a Nagymély-völgybe ereszkedünk. A völgyfőnél fakad az állandóan bővizű Kánya- és Mariska-forrás, mellette esőházat és pa­do­kat találunk.

A bal oldali sziklafalban egy kőfülke van. Ennek a már be­omlott részében az őskorban élt ember nyomait találták. A barlangot a múlt század elején kutatták.

A forrást elhagyva kis vízlépcsőkön, sziklákon zubogó patak mellett, vadregényes, szép völgyben megyünk tovább. Az út mentén a változó vízhozamú Sziklás-forrás mellett visz utunk. A völgy két meredek oldala egyre jobban a víz partjára szorítja az ös­vényt. Egy rövid szakaszon a nyirkos köveken kell lépked­nünk. Jobbról becsatlakozik a Petnyák-völgy, s hamarosan Kőlyukra érünk.

Kőlyuk: a bal oldalon hatalmas mészkőszikla hasadéka tá­tong, népiesen Királylika, denevérek tanyája. A bar­lang alsó, karsztforrást rejtő ágát lezárták, vizét régen a komlói vízműhálózatba vezették. A vízmű épülete mellett hídon megyünk tovább. A barlang előtt fakadó nagy vízhozamú Cserkész (Eta)-forrás vize jóízű. (Lásd még: Mondák.)

Kőlyuktól a völgy kiszélesedik. A Bikfa-forrással szembe induló piros kör jelzésen felkereshetjük a romantikus környezetben eredő Kőfejtő-kutat. Itt 2007-ben új tavakat létesítettek. Sajnos ez magánterület, így a kerítés zavaró a tájban. A Cifra-malom épülete mellett elhaladva a kaposvári országútra érünk. Felkapasz­ko­dunk a Palántáki-tetőre, és leereszkedünk a másik oldalon, máris Sikondán vagyunk. Strand, szanatórium, étterem, büfé található itt. A Vadásztanyánál felfelé indulunk a köves úton az ifjúsági táborok mellett. Innen a piros kör jelzésen kis kitérővel felkereshetjük a Sikondai-erdőben található Laura-forrást. Át­me­gyünk egy erdőn, majd mezőgazdasági területen folytatódik az utunk. A gerincről szép kilátás nyílik Komlóra. Jobbra for­dul­va Mecsekfaluba érünk le.

A falu régi neve Szopok volt, a lakosság kérésére 1928-ban vál­­­toztatták Mecsekfalura. Az 1954-ben Komlóhoz csatolt kis tele­pülésnek az okiratok szerint már 1332-ben önálló plé­­­bá­­­niája volt. A töröknek öt ház adózott. Az elmenekült la­kos­ság helyett németek telepedtek le. Az 1880-as években Batthyány János volt a földesura.

Tovább az Öreg-hegyre kapaszkodunk, majd Mecsek­jáno­siba érünk.

Jánosi, a középkori falu sokszor szerepel az okiratokban, mert birtokosai, a Máré-vár urai és a pécsi káptalan gyakran pe­­­reskedtek egymással. Miután a török időkben pusztává vált, né­metek telepedtek le. Ma Komlóhoz tartozik Mecsekjánosi néven.

Hosszú éveket töltött itt Dénes Gizella (1897-1975) írónő, regényeiben a baranyai embereket és tájakat szerepeltetve.

A Tacsi ételbárban kell bélyegeznünk. Innen hosszú országúti szakasz következik, a Kisbattyánba vezető úton. Egy kastély mellett megyünk el, amelyet a komlói szénbányászat elindítója, Engel Adolf (1820-1903) épített 1900-ban. Hama­rosan Jánosi­pusz­tára érünk.

Jánosipuszta a Batthyányi uradalomban alakult ki. Nagy birkahodály volt itt; 1800 körül néhány magyar és német kisházas telepedett le ide.

A házak mellett elhaladva - a zöld kereszt jelzéssel, majd a zöld sávval együtt - egy legelőn keresztül jutunk az erdőbe, majd a zöld sáv jelzéstől jobbra eltérve a Battyán-hegyen után a piros kör jelzésen felkereshetjük a Margit-forrást. Innen tovább indulva a Pap-erdőnél érünk a szászvári országútra. Ezen kb. 300 métert ha­lad­unk észak felé, míg a Vár-völgy torkolatához érünk. Ennek az ele­jén találjuk a Máré csárdát (csak idényben van nyitva, előtte kis, hideg vizes strand van). Jelzésünk a műútról rö­videsen jobbra tér, és a Textiles-forrás után keskeny ösvényen foly­ta­tó­dik a Máré-várig.

A Máré-várat először 1316-ban említik az okiratok, amikor Róbert Károly király Bogár Istvánnak ado­má­nyozta hadi érdemeiért. Későbbi tulajdonosai Gunyafi Domonkos és István, Becsei Töttös és Vesszős, majd a Várday család. Valószínűleg Várday Ferenc, a hu­ma­nista műveltségű, sokat építkező, buzgó fő­­pap volt az, aki a szabálytalan ötszög alapú erődítményt cso­­dá­­latos re­neszánsz palotává varázsolta. Az ásatások során szé­pen faragott kő ajtó- és ablakkeretek, egy oszlopos loggia, hattyú­nyakú lépcsőfeljáró és díszes sarok­kandalló maradványai kerültek elő. 1526-ban Bakics Pál horvát származású köznemes erőszakkal szerezte meg a várat.  A törökök 72 főből álló őr­­sé­get tartottak itt. A XVII. sz. végén már mint romot említik. A vár­ban egy emléktábla látható, az 1956-os forradalom két ka­­tonája halt meg a romok között.

1960-ban kezdték a vár feltárását és helyreállítását. Április 15-étől október 15-ig látogatható. A vártörténeti kiállítás meg­te­kintése mellett a Keleti-Mecsek növény- és állatvilágát be­­mu­tató tárlókkal is megismer­ked­he­tünk. A várhoz érdekes monda fű­­­ződik.

A további, szintben haladó gyalogösvény mellett találjuk a Gergely Éva-forrást. (A név Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének első fejezetére utal.) Egy juharfa tövében fa­­ka­­dó forrásnál, az Iharos-kútnál térünk vissza az aszfaltútra. Ez az erdőgazdasági műút végighalad a szép Vár-völgyön, mel­lette a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is­me­ret­ter­­jesz­­tő táblái áll­nak (geo­ló­giai tanösvény). Az úttól kicsit távolabb találjuk a piros kör jelzésen a lökésszerűen feltörő Lobogós-kutat. Kicsit feljebb a műút déli oldalán megpillantjuk a Mária-kutat.

Ez egy nagyon bővizű karsztforrás, feliratos kőtömbbel jelölve. A felette lévő fán kovácsoltvas tartóban Mária-kép lett elhelyezve.

A völgy felső, szűk részének ősi neve Rikájó. Az éles jobbkanyarban a műútról letérve, kis tisztáson találjuk az állandóan vizet adó, Boszorkány- és Pásztor-forrást (bélyegzés). A forrástól a Dögkút-tetőre kapaszkodunk fel, majd a Kisújbánya feletti oldalban, és tovább az Óbányai-völgy feletti gerincen (Baranya és Tolna megye határán) megyünk.

Ahogy a Csalán-hegy alatt haladunk, a jelzett úttól balra érdekes romokat fedezhetünk fel. Ez a török korból származó mészégető kemence.

A Harács-mezőről szép kilátás nyílik a környező hegyekre, völgyekre. Itt még látható egy nagyon régi vadászháznak a romja. Hamarosan Mecseknádasdra érünk (német tájház, műemlékek, étterem, vendéglő, bolt), itt ér véget a Dél-dunántúli Piros Túra mecseki szakasza.

Innen autóbusszal térhetünk vissza Pécsre, vagy folytathat­juk a piros túrát Szekszárd felé.

Ha tovább indulunk a piros sáv jelzésen, először a Vár-hegyre (más néven Schlossbergre) érünk fel, ahol  romokat találunk.

A Kórógyi nemzetségből származó Clebus comes utódai épít­tették a Nádasdi-várat 1296-ban. 1473-ban monosz­lai Csupor Miklós kapta meg a királytól. Pécs elfogla­lása után török kézbe került. Evlija Cselebi török utazó 1664-ben szép leírást közöl a török várról. Egy temp­lom­ból átalakított Szulejmán dzsámi, egy iskola, egy kis fogadó, egy kis fürdő és negy­ven deszkatetejű ház volt a palánkkal és sánccal körül­határolt, mandula alakú dombon, száz török várkatona állo­­­má­­­sozott itt. A ré­gé­szeti feltárással a XIV. sz.-ban épült, nagy alap­te­rü­letű, háromhajós templom maradványai kerültek fel­színre, valamint a török várfalak. A falubeliek Tö­rök­-vár­nak nevezik. 1729-ben Domsics Mátyás rom­nak írta le.