NÉPMONDÁK

MECSEKI NÉPMONDÁK

 

 

A Mecsek titokzatos barlangjai, furcsa sziklái, hol bővizű, hol elapadó forrásai, porrá omlott vagy megrongálódott várai, ritka, másutt meg nem található növényei már a legtávolabbi múltban is felkeltették az itt lakó emberek érdeklődését, szár­­­nyat adtak képzeletüknek, és szakadatlanul ösztönözték arra, hogy a tárgyakat és jelenségeket önmaguk számára megma­­gya­­ráz­zák, és a világról alkotott képébe illesszék. A természetet járó embert is szorosabban kapcsolja egy táj vagy természeti jelenség által keltett hangulati képhez az arról szóló monda. Segít az élmények kialakításában, elmélyítésében. Ha pedig erre képes, akkor érdemes elolvasni.

 

Antal-kép: Pécsvárad határának északi részén található az Antal-kép nevű erdő. Ebben az erdőrészben Szent Antal képe függött egy öreg cserfán. A képet egy Michler Antal nevű ember levágta a fáról. Később elesett a második világháborúban. A néphit összefüggést lát tette és halála között.

 

Abaligeti-barlang és a törökök: Az abaligetiek a törökök elől a falu határában levő bar­lang­ba menekültek. Egy falubeli azonban elárulta őket. A törökök nagy tüzet gyújtottak a barlang bejárata előtt, hogy kifüstöljék a ma­gyarokat. Azok azonban a füst vonulását figyelve titkos kijá­rat­ra akadtak, melyen át a hegy ellenkező oldalán kibújtak a sza­­badba. Csendben megkerülték a hegyet, s hirtelen rajta­ütöt­tek a törökökön, akik közül aki kinn maradt, az ott pusz­tult el, aki pedig idejében befutott a barlangba, azt meg a saját füstjük ölte meg. A magyarokat bátorságuk, leleményes­sé­gük meg­sza­ba­dította.

 

Aranypohár dűlő regéje: A Komló melletti Szöge-hegy ura egyetlen leányának Csornikának a 15. születésnapjára egy gyönyörűséges aranypoharat készítetett ajándékul. Egyik napon furcsa gondolata támadt a várkisasszonynak. Nyomban meg is kérdezte dajkáját, jószívű szolgálóját, hogy maradhatna ő mindig ilyen szép. Szeretné, ha sohasem öregedne meg. A dajka a következőt mondta: Májusban, amikor nyílik a gyöngyvirág, annak a harmatát gyűjtse össze az arany poharába, és mossa meg vele az arcát. Ettől aztán nagyon szép marad. Amikor kitavaszodott, már nagyon várta, hogy május legyen, és varázslatos harmatot gyűjthessen a közeli völgyben, ahol egy bőséges és tükörtiszta vizű forrás környékén minden évben kinyílik a gyöngyvirág. Még kis sem nyílhatott a várva-várt tavaszi virág, amikor Csornika két fiatal szolgálójával lesétált a forráshoz. Amikor odaértek örömmel látták, hogy kibújt már a gyöngyvirág levele, és hamarosan virágzik. Mivel elfáradtak és megszomjaztak, mindhárman a kútfölé hajoltak, hogy mielőbb oltsák szomjukat. Csornika elővette aranypoharát, hogy vizet merítsen magának. De ahogy a víz fölé hajolt, szemben a forrás túlsó oldalából egy kígyó dugta ki a fejét, és vészjóslóan remegtette fullánkos nyelvét. Csornika ennek láttán rémülten sikoltott fel, és ijedtében az aranypoharat a forrás vizébe ejtette. Az nyomban el is elmerült. A szolgálók hiába keresték az aranypoharat, mert a forrás vize igen mély hasadékból fakadt, és a drága ajándék a sziklák repedéseiben örökre elveszett. A történteknek hamarosan híre ment, és az emberek a völgyet Aranypohár néven kezdték el emlegetni.

 

Babás-szerkövek: Élt a Jakab-hegy aljában, a régi Cserkúton két gazdag család. Ezek mindig és mindenben versengtek egymással. Egy­szer egy ismeretlen koldus tért be hozzájuk. Mindkét helyen elzavarták, bántalmazták, aki ekkor megátkozta őket: "Akkor váljatok kővé, amikor a legboldogabbak akartok lenni". Mind­két családnak volt egy-egy lánya. A lányok egyszerre mentek férjhez. Az egyik ház násznépe azonban ezúttal megelőzte a másikat, mert előbb ért föl a pálosok Jakab-hegyi kolostorába. Ezek már jöttek visszafelé az esküvőről, amikor a másikak még csak fölfelé tartottak. Éppen ott találkoztak, ahol a szakadékok fölött a legkeskenyebb volt az út. Egyik sem akart kitérni a má­­­sik elől. A mérges gazdák egyszerre szólaltak meg: inkább vál­­­junk kővé, de ki nem térünk! Ebben a pillanatban be­tel­jesedett a koldus átka, s az egész násznép kocsikkal, lovakkal együtt kővé változott. Ma is ott láthatók Kővágószőlős felett, a Jakab-hegy oldalában egy sorban.

 

Babásszerkövek legendája: legmagasabb sziklájának tetején egy bemélyedés van. A szájhagyomány szerint a törökök az elrabolt magyar fiukat felállították erre a magas sziklára és több napig ott hagyták őket. Ha kibírták, jó janicsár lett belőlük. (Lepedy János történész szerint ez a kegyetlenség inkább a korábbi korokra jellemző, valamely őskori nép férfivá avatási próbája lehetett.) A Babásszerkövek szikláinak lyukaiban valamikor a pogányok az elhunyt családtagjaikról készült szobrokat helyezték.

 

Bárányles - Püspökszentlászlói néphagyomány: Európa egyetlen, így a maga nemében páratlan, csak férfiak számára szóló zarándoklatának története a falubeliek szerint az első világháborúig nyúlik vissza. Akkor fogadta meg néhány környékbeli katona, hogy amennyiben épségben hazatérnek, minden húsvét vasárnap hajnalban felmennek a Zengőre, és a csúcs közelében lévő kereszt mellett imádkozva várják a napkeltét, és egyben Jézus feltámadását, vagyis az Úr bárányának eljövetelét. Innen származik a zarándoklat elnevezése is. A fogadalomból hagyomány lett, melyet azóta számos legenda sző át. A zarándokok több helyről szoktak indulni, kisebb csoportokban, lényeg, hogy a napkelte már a keresztnél érje őket.

 

Barna-kő: A Sín-gödör bejáratával szemben, a Zobák - magyaregregyi műút nyugati felén hatalmas sziklatömb áll. Régi neve Sátor-kő. A monda szerint a XVIII. sz.-i rácdúlás idején a Sátor-kőnél a falusiak lesben állva kövekkel agyondobálták a fosztogatni akarókat. Azért nevezték Sátor-kőnek, mert egy szobának berendezett nagy üreg volt a belsejében, amelyben a Pécs környéki Hatos betyár tanyázott. Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében e szikla tetejéről figyelte Gábor pap és Bornemissza Gergely a török szultán seregének elvonulását.

Egy másik néphit szerint ez a szellemek tanyája volt, akik a barlang mélyén aranyat kalapáltak. Éjszaka dolgoztak és a faluba is belehallatszott a félelmetes csattogás. A szellemeket betyárok váltották fel, akik a közelben dolgozó vagy arra tévedt leányokat elrabolták, összeházasodtak velük. Ivadékaikból népesedett be Magyaregregy.

 

Bertalan barát és az embernyúzó törökök: A Pécs gyükési Bertalan-kápolnát remete barátok vették gond­jaikba. A törökök közeledésének hírére a barátok a Mecsek erdőségeibe menekültek. Csak egy maradt a helyén, Bertalan. Amikor megtudta, hogy a törökök aranyat, ezüstöt és más kincseket keresnek, a kápolna kincseit a hegy barlangjába rej­tette el. A törökök egy éjjel eljutottak a kápolnáig, de semmit sem találtak, csak a barátot, aki azonban még kínzások után sem árulta el, hova rejtette a kincseket. Lekísérték a hegyről a város felé. Egy présház mellett megnyúzták, bőrét karjára vetették, és a nyúzott ember elindult vissza a kápolna felé. Amikor odaért, összeesett és meghalt. A törökök ezt látva annyira megrémültek, hogy még tájára sem mertek menni többé a kápolnának.

 

Bodai várkapu: Boda határának északi peremén van a Várkapu nevű hely. Valaha itt földvár létezett. A hegyoldalban délről és keletről ma is megvannak a 2-6 m, magas földsáncok. Fakitermelő út építésekor a sáncot átvágták, így alakult ki a Várkapu. A helyi hagyomány szerint vár volt itt a török időkben, ahol több kád arany van elásva. Ezen a helyen álltak az ágyúk, amikor a török Kisbodát lőtte. Akik túlélték az ostromot, a közeli erdőkbe menekültek, majd később a mai Boda helyére települtek. A mai is élő néphagyomány szerint a Pusztaszentegyház dűlőben állott az egykori Kisboda temploma. Ásatáskor itt számos tárgyat találtak.

 

Bodó-bástya: Földsánc Kővágótöttös határában. A Bodó családnak volt itt pincéje. Állítólag kincsek vannak a halmok alatt. Sokan úgy vélik, hogy régi temetkezési hely, mert kővel kirakott sírokra bukkantak. Két halom még bontatlan, a többit megásták.

 

Bölcső-fő: A török elől ide menekült Kővágótöttös lakossága. Valaki bölcsőben eddig hozta gyermekét. Innen a név. A fő magasabb fekvésű helyet jelent, a völgy kezdete. A völgy forrása tavasszal bőven ad vizet, jó termés lesz. A Viaszpárna elnevezés pedig arra utal, hogy a Bölcső-fő forrását egyesek szerint viasszal próbálták eltömni, de ez nem sikerült. Mások szerint viaszhoz hasonló anyag van a forrás vizében.

 

Büdös-kút: A Mecsek egyik eldugott zugában tanyázott egy hétfejű sárkány. Az éjszakát mindig egy barlangban töltötte, amelyből forrás bugyogott elő. Egyszer egy fiatal vitéz vetődött arrafelé és szomjáta akrta oltani a forrásnál. A sárkány észrevette és rátámadt a vitézre. Ám a legény kirántotta kardját és rettenetes viaskodásban levágta a sárkánynak mind a hét fejét, sőt még a szívébe is beleszúrt. A sárkány vére elvegyült a forrás vizével és megmérgezte azt. Azóta hívja a nép ezt a forrást Büdös-kútnak.

 

Deindol (Daindol): A szőlővel és gyümölcsfával borított Daindol valamikor egyetlen német emberé volt. Amikor halálát érezte közeledni, fölvitette magát a hegynek arra a részére, ahonnan egész birto­kát láthatta. Három fia is vele ment. Az ember fölosztotta kö­zöttük vagyonát. Nyugatról kezdte, rámutatott az első völgyre, és így szólt legidősebb fiához: Das ist dein Thal (svábosan: Dein Thol). Magyarul: Ez a te völgyed! Majd a középső fiá­hoz szólva rámutatott a másik völgyre, s megint mondta: dein Thol. Végül a legkisebbnek szintén: dein Thol. Innen ered en­nek a területnek a hármas felosztása: Nagy-, Közép- és Kis-Deindol.

 

Döröm-cser: Kővágótöttös terméskőből épült templomának romjai ma is láthatók. A helyi lakosság szerint a szigetvári vár kincseit az ostrom előtt itt rejtették el. Félelmetes helynek tartják, mert a szellemek a pincében dörömbölnek.

 

Erzsébet-hegy (Somogy): Valamikor csodálatosan szép síkság volt a mai hegy helyén. A hatalmas fák között két tó: egyikben jéghideg, a másikban gőzölgő meleg víz. Meghalt a basa egyetlen fia. Itt temettette el, s a sír fölé hatalmas templomot építtetett. Egyszer azonban menekülni kellett a törököknek. A basa nem vihette magával szeretett fia holttestét, betemettette hát embereivel a templomot. Annyi földet hordtak össze, hogy a mai hegy keletkezett belőle. Még ma is lehet látni, hogy a hegy templom alakú. Amikor egyszer lefúrtak a hegy mélyébe, egymáshoz közel találtak hideg és meleg vizű forrást. Tovább nem mertek fúrni, mert ha a meleg víz feltör, elönti az egész falut. A mostani nevét azért kapta a hegy, mert ide temették Erzsébet királynét.

 

Fajankó-kút: Régen Árpádtetőtől keletre, a Szárazgödör-völgy kezdeténél volt egy forrás, melyet Fajankó-kútnak neveztek. Ezt a régi Mecsek térképek is jelölték. A betyártanyát Fajankó Sós-tála névvel illették. A néphagyomány szerint régen féltek erre járni a vasasi emberek, mert itt egykor betyártanya volt. Ez volt a Fajankó nevű betyár szállása. A betyár a sziklába vájt mélyedésekben tartotta a sóját. Az itt elhaladó ösvényen mindig futva s félve mentek a gyerekek, mert nem egyszer jelent meg ezen a helyen a szellem, amit többen látni véltek.

 

Farkas-forrás: Régen egy öreg tölgyfa állott a forrás mellett. Erre a fára volt akasztva egy fakéregből készült pohár, abból ittak a szom­jas vándorok és kirándulók. A forrás vize télen nem fagyott be, majdnem langyos volt, nyáron meg jéghideg. A környék lakói ide jártak nagy hordókkal vízért, amikor a kutak vize a nagy szá­­­razságban elapadt. Nemegyszer futottak vissza víz nélkül vagy ragadtak kaszát-kapát, mert a forrásra farkasok is jártak inni, mégpedig nem egyenként, hanem falkástól. S mivel a far­­ka­­­sok is sokszor fölkeresték a forrást, Farkas-forrás lett a neve.

 

Farkas-kereszt: A Hosszúhetény határában álló keresztről a monda azt tartja, hogy egyszer farkasok ellen menekülőknek nyújtott menedéket.

 

Fias-tölgyfa: Az 1848-as szabadságharc idején Zengővárkony lakossága ide menekült a betörő rácok elől. Az egyik asszony itt szült gyermeket.

 

Füstös-lik: Barlangszerű bejárata van. Kb. 600 méterre vezet a hegy gyomrába. Mellette rókalyukak is vannak. A gyerekek itt füstölték ki a rókákat. Közelében erdő van fekete agyagfölddel.

 

Hármaskereszt mondája: Az Abaliget-Orfű összekötő út mentén a Millennium évében felújított Hármaskeresztnél megállva csodálatos panoráma tárul a látogatók elé. Már régóta csak egy kereszt áll ezen a helyen mégis Hármaskeresztnek hívják. Valamikor valószínűleg kálvária volt ezen a helyen. A hagyomány szerint a kereszteket az a Mattenheim József állíttatta, aki 1768-ban a barlangban járt. Állítólag tizenöt gyermeke született a molnárnak, de születésük után egymás után meghaltak. Már a nyolcadikat temette el, amikor fogadalomból emeltette a kálváriát. A török időkben innen adtak tűzjeleket egymásnak a falu lakói.

 

Husztót elnevezésének mondája: A hajdani husztótiak között élt egy legenda, amely a névértelmezést bizonyítja. A legenda szerint itt járt Mátyás király és kocsija elsüllyedt a sárban. A segédkezők közül az egyik embernek azt mondta, hogy húzd, a másiknak, meg azt, hogy tódd. Ezért lett a falu neve Husztót.

 

Ihar-forrás: A szájhagyomány azt tartja, ha a zengővárkonyi Ihar-kút bőven adja vizét, akkor szűk esztendő lesz.

 

Istenáldás-völgy: Pécsbányától északnyugtra, az Aligvárom nevű erdős rész közelében fekszik az Istenáldás-völgy. A hely neve bizonyára azzal van kapcsolatban, hogy itt nyitották meg a 19. század közepén az első pécsi szénbányákat. A bányaterület tulajdonosai és a bányabérlők nagy haszonra tettek szert.

 

Isten-kút: Keletkezéséről a kö­vet­kező monda szól: a tatárok kö­­­ze­le­­dé­­sére Magyarürög férfiai hadba vonultak, az öregek, asszo­nyok, gyerekek el­búj­tak a Nagy-daindoli-völgybe. Egy Antal nevű re­­­mete élt itt, aki pártfogásba vette a hazát­la­no­kat. Két hétig éltek már itt, de nem volt vizük, sokan betegek lettek. Antal kö­­nyör­­­gését meghallgatva a völgy déli oldalát bezáró hegy tövében bő­­vizű forrás fakadt. Így megmenekült a nép. Ma is Isten-kútnak nevezik.

 

Jakab-hegyi kincsek: A Jakab-hegyi vár valamikor gazdag földesúré volt, aki ren­geteg aranyat, ezüstöt harácsolt össze. Egyszer váratlanul há­ború tört ki. A földesúr nem tudta, hova rejthetné el kincseit. Alatt­­valóival hatalmas pincét ásatott a kolostor temploma alá. Oda rejtett egy nagy kád aranyat és egy nagy kád ezüstöt. Az arannyal töltött kádon egy kakas ül, az ezüsttel töltött kádat pe­­dig sárkány őrzi. A kakas is, meg a sárkány is elátkozott király, akiknek az a büntetésük, hogy vigyázzanak a kincsekre. Élő em­­ber még nem is jutott hozzájuk, pedig már sokan meg­pró­­bál­­­ták.

 

Jakab-hegyi népmonda: A hegy tetején egy vár állott, amelyben egy gazdag király lakott. Amikor menekülnie kellett, a pincében hagyta kincseit, egy kakas és egy sárkány őrzi azokat.

 

Kakasvár: A Liget templomától délre, a Rózsafa utcában. A török idők alatt a falunak itt erődítménye, földvára volt. Ez a falu legmagasabb pontja. A hagyomány szerint itt kezdenek először kukorékolni a kakasok.

 

Kanta-vár: A mohácsi vész után a Mecsek északi oldalán álló elhagyott sziklavárban egy rablólovag, Kanta ütött tanyát. Innen járt ször­nyű kalandokra, s itt rejtegette a sok kincset és a messzi vidék leg­­gyö­nyörűbb leányát, akit szintén úgy rabolt el szülei­től. Vala­melyik gazdag töröknek készült eladni, de közben maga szerette meg. De hiába halmozta el a leányt a kincsek özönével, az nem viszonozta a rablóvezér szerelmét, mert volt már ked­vese, aki a törökök ellen harcolt. Kanta úgy lett rablóvezér, hogy kisgyerek korában öccsével együtt elrabolták anyjától. Egy aranylánc és rajta anyjának képe volt minden, ami szárma­zására emlékeztette. Egy nap ismeretlen ifjú harcos kért éjsza­kai szállást a várban. Elmondta, hogy egy magyar várból jön, és menyasszonyát akarja meglátogatni. Kanta így tudta meg, hogy ez az a férfi, akihez az ő foglya nem akar hűtlen lenni. Fölbé­relte egy bizalmas emberét, aki másnap a Mecsek rengetegében továbbsiető ifjút meggyilkolta. A szerencsétlen ifjú gyűrűjét és nyak­­lán­cát az orvgyilkos magával vitte bizonyítékul. A nyak­lánc­­ról és a rajta levő képről tudta meg Kanta, hogy tulajdon testvérét gyilkoltatta meg. Holttestét a vár tövében temettette el. Az ifjút nemsokára menyasszonya is követte a halálba. Kanta is megváltozott. Nem rabolt, nem hatalmaskodott többé, kincseit szétosztotta a szegények közt, ő maga pedig magányos remete­ként gondozta a két szerelmes sírját, amíg nem követte őket az örök nyugalom honába. Nevét azonban mind a mai napig meg­őrizte a romjaiban meglévő Kanta-vár.

 

Karácsony-tó: Petőczpusztától dél-nyugatra a völgy kezdeténél az erdőben van egy kis tó. A néphagyomány azt tartotta, hogy a tó vize télen sem fagy be, és annak a lánynak, aki férjhez akar menni, karácsony éjjelén meg kell fürödnie benne.

 

Kékesd nevének eredete: Az első írásos emlék 1290-ből származik, eredeti jelentése kék patakot jelent. Tótkékesd és Kékősdként is említik. A pécsváradi apátság, majd a pécsi püspökség birtoka volt. Első templomát a hagyomány szerint a Mohács felé menő törökök rombolták porig. A település a hódoltság kora után ismét visszatért pécsváradi birtoknak. A faluban végzett régészeti kutatások alkalmával egyrészt római leletekre bukkantak. Találtak avar kori emlékeket, továbbá a középkorból származó tárgyakat is.

 

Kincses diófa: A zengővárkonyiak dolgoztak a földjükön. Egyszer egy törököt láttak térképpel a kezében. A két gesztenyefa körül nézelődött, keresgélt valamit. Másnap, mikor ismét kimentek, egy gödröt találtak ott, melyből valami bogrács félét vihetett el a török. Bizonyára kincs volt benne. A gödörbe diófát ültettek, de az hatvan év alatt sem tudott megnőni, csak senyved azóta is.

 

Kőlyuk: A törökök kirabolták Mátyás budavári palotáját. Ibrahim basa a rablott kincsekkel és Mátyás könyveivel a Mecsek egyik rejtett barlangjában, talán éppen a Kőlyukban húzódott meg. Itt lakott egy aggastyán a lányával. Ibrahimnak megtetszett a lány, s hogy az apa ne legyen útjában, mindjárt megölte. A haldokló öreg halála percében megátkozta a gyilkos törököt: Ha lányo­mat bántani mered, semmisülj meg vele együtt! Ibrahim kine­vette az átkozódó aggastyánt, a leányt pedig megragadta, s egyre beljebb vonszolta a barlangba. Ebben a pillanatban ször­nyű vihar támadt, hatalmas kövek gördültek a kijárat elé. Öm­lött az eső. A barlang fölött volt egy tomba, ami pillanatok alatt megtelt vízzel. A víz áttörte a barlang falát és rázúdult a benne levőkre. Megsemmisült Ibrahim basa a lánnyal együtt, s velük a sok kincs és Mátyás drága könyvei is.

 

Kővágószőlősi Török-kút: Amikor Mohács után a török egész Baranyába befészkelte magát, rátalált egy csapat erre a hegy aljában meglapuló, erdők koszorújában büszkélkedő régi-régi falura is. A csapat vezetője egy gazdag basa volt. Kiválasztotta hát magának a legszebb házat, a legjobb telket. Nem múlt el egy esztendő, olyan portával dicsekedhetett a basa, hogy annak mindenki csodájára járt és a kútja körül a legszebb piros rózsáknak nem is kertje, egész erdeje állt. A basa katonát állított a virágok őrzésére. Egyszer jelenti az őr, hogy éjjel egy szép leány járt a kertbe és ellopta a legszebb bimbókat, de megfogni nem tudta. Másnap két őr vigyázta a kertet, de hiába. Harmadik éjjel már három őrt küldött, elfogták a leányt. Vitték a basához. Nagyon megtetszett neki a gyönyörű magyar leány és mindjárt feleségül vette. De a leány sehogy sem tudott ebbe az asszonysorba belenyugodni. Egy este elhatározta, hogy megszabadul a basától. Kiment a kertbe és csak szedte, szedte a rózsákat. Telehordta velük a basa szobáját. A basa lefeküdt és a virágillattól elkábult. Akkor a leány egy késsel agyonszúrta. Elmenekült és az erdőn át a hegyre futott, ahol magyar katonák gyülekeztek. Másnap a magyar csapat rárontott a törökre. Az őrség elmenekült, csak a halott basa maradt. A katonák úgy döntöttek, hogy nem volt ugyan olyan rossz ember a basa, de hát mégse pihenjen magyar földbe. Jó lesz neki örök nyugalomhelynek a magyar víz is. Beledobták a rózsakert kútjába.

Évek múlva egy bevándorolt falusi ívott a kútból, mindjárt ki is köpte, olyan rossz volt az íze. Ma is így szólnak az öregek, ha egy kút vize rossz ízű, büdös, vagy zavaros: "Na ennek is török íze van!".

 

Lámpás-völgy: Egy szegény ember favágó fia megunta a sok nyomorúsá­got, nélkülözést, és elhatározta, hogy annak az erdőnek a völ­gyében, ahol dolgozni szokott, megpróbál kincs után kutatni. Az öregektől többször hallotta, hogy a völgyben kincsnek kell lennie, mert sokszor láttak éjjel kékes lángokat fölcsapni a földből. Alig ásott a fiú, fényes fekete köveken koppant az ásója. Esteledvén, tüzet rakott. Az égő gallyakat ezekkel a fe­kete kövekkel rakta körül. Egyszer csak észrevette, hogy azok éppen úgy izzanak, mint a parázs. Aranyat nem talált, így hát a fekete kövekből vitt haza. Otthon is kipróbálták, s kiderült, hogy a fekete kő jobban melegít, mint a fa. A legény utána szor­galmasan járt a fekete kőért. Mind többen és többen csatla­koztak hozzá, már egészen mélyre ástak és éjjel is dolgoztak. Mind­egyik embernek volt lámpása, s a hegy tetejéről jól lehe­tett látni a lámpások fényének imbolygását. A völgy innen kapta a nevét.

 

Leány-kő: Magyaregregytől nyugatra található a Vágyom-völgy, mely csodás sziklaalakzatokkal tarkított metsződésében áll a Leány-kő nevű hely. A hozzáfűződő monda szerint itt kővé vált egy leány és egy legény, mert a szülők tiltó szava ellenére szerették egymást. Velük együtt kővé dermedtek a vadregényes völgyben (a patak mentén) delelő jószágok is.

 

Magyaregregyi nevezetes kutak: A szentkúton kívül, a falunak még két híres kútja volt: Szokás volt, hogy a lakodalom után éjfélkor a fiatal pár 30 tagú zenekar kíséretével a Községi-kúthoz ment, és itt a mennyasszony megmosdatta a férjét. A másik a Pöszér-kút. A gyerekeknek azt mondták, hogy innen jönnek ki a csecsemők, a bábaasszony innen húzza ki őket. Aki belenéz, gyermeke fog születni.

 

Mánfai templom I.: Koppány, amikor Szent István megverte sere­geit, fekete lován menekült. István fehér táltos lován vette üldözőbe. Kercseligeten, Oroszlón és Mánfán dob­bant­va szökkent a ló, így érte utol az árulót. A király ezen a három helyen emeltetett egy-egy templomot a sorsdöntő küzdelem emlékére.

 

Mánfai templom II.: A török kiűzése után a mánfaiak új helyen kezdték építeni falujukat. Teheneiket a Meleg-mányi védett völgybe hajtották legelni. A tisztásokat elvadult őserdő zárta körül, ami az elfelejtett régi templomot is benőtte. Ami­kor egyszer a pásztor fel­ébredt ebéd utáni szunyó­kálá­sából, a tehenek között hiába kereste a bikát. Hirtelen harang kondult, elindult a hang irá­­nyá­­ban. A sűrű bozótban megtalálta az állatot: szarva be­akadt a fo­­­lyon­dárba, amely körülfonta a kis templom harangját is, és ahogy szabadulni akarva rázta a fejét, megszólalt a harang. A pásztor elmondta a faluban, hogy meg­ta­lál­ta a régi templomot. Aki csak tehette, másnap azon dolgozott, hogy megtisztítsa a templomot és környékét.

 

Máré-vár I.: Magyaregregytől délre, a Máré-várban lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével. A közeli Miklós-várban, Szentlászlón innen pedig testvére, a nőtlen Miklós vitéz. Márét a király hadba szólította. Elbúcsúzott feleségétől, akit arra kért, hogy várjon rá hűségesen. Múltak az évek, s Máré nem jött haza. Felesége már elsiratta, halottnak hitte, és szívesen látta a szomszéd vár urát, aki egyre gyakrabban járt át a bánatos asszonyhoz. Máré-vár asszonya már nem törődött urának tett ígéretével. Addig-addig, míg az asszonynak és Miklósnak szép lányuk született. A kis­lányból már majdnem nagylány lett, mikor Máré mégis haza­térhetett. Megtudta, hogy felesége hűtlen lett hozzá. Mindkét várat megostromolta, ágyúval halomra lövette. Ott pusztult el az asszony Miklós vitézzel együtt. Lányuk életben maradt, de az anyja megátkozta. Az átokkal sújtott leány a hegy megköze­líthetetlen barlangjában rejtőzik és várja szabadulását. Minden 77. évben piros pünkösd hajnalán kiszabadul, a Máré-völgyi pa­takban fürdik és fésüli hosszú haját. Az a vadász válthatja meg az átoktól, aki ilyenkor arra jár és megcsókol egy medvét, egy kígyót meg egy varangyos békát. Eddig még nem akadt ilyen vadász. Az elvarázsolt leányt tovább őrzi az ott álló há­rom kőkatona.

 

Máré-vár II.: Egregy és Szentlászló között réges-régen két vár állott, az egyik Márévár volt a másikat pedig Miklósvárnak nevezték a vár urainak neve után. Mindketten igen gazdagok voltak, s a király kedvelt vitézei. Egy napon a király háborúba hívta katonáit. Máré vitéz azonnal indult is, elbúcsúzva szép, fiatal feleségétől. Miklós nem sietett annyira, elkezdte a várát újjáépíteni. Közben meg-meglátogatta a másik várban egyedül maradt asszonyt, aki eleinte be sem engedte, de később egyre szívesebben fogadta.Telt, múlt az idő és a harmadik esztendőben Márévár asszonyának kislánya született. Miklós vitéz úgy megrémült tettétől, hogy azonnal a király táborába lovagolt. Ott aztán derekasan harcolt, és a tizenhét esztendei háborúskodás győzelemmel fejeződött be. A két várúr együtt indult haza. Máré már alig várta, hogy hazaérjen szeretett asszonyához, Miklós viszont egyre szótlanabb lett ahogy közeledtek otthonukhoz. A várak alatti völgyben elváltak egymástól. A vár előtt Máré leghűségesebb cselédje lépett elő az erdőből és elmesélte mi történt amíg ő a háborúban volt. Máré erre haragjában a várkapunak rontott de az zárva volt, és nem tudta betörni. Hetek múlva nagy sereggel visszajött és ágyúval lerombolta a várát és utána a Miklósvárat is. Ezután ismét háborúba ment és ott lelte halálát. Márévár asszonya és gyönyörűszép leánya túlélte az ostromot. A pincébe menekültek, de a sok kő eltorlaszolta a kijáratot. Az asszony a sok kincs között étlen-szomjan halt meg. De előtte még elátkozta a lányát. Az válthatja meg az átok alól, aki megcsókolja a bika, kígyó és varangyos béka képében megjelenő lányt. El is érkezett az idő, hogy a terület új vadásza feloldhatta az átkot. Azonban az undok varangyos békát nem bírta megcsókolni, nem sikerült megváltania a lányt, hogy feleségül vehesse és megkaphassa rengeteg kincsét. Az elátkozott leány évszázadok óta várja, hogy kiszabadítsák, ám kincsei addig ott maradnak mélyen betemetve a föld alatt.

 

Máré-vár III.: A Magyaregregytől délre húzódó völgyből keletre egy mellék völgy nyúlik be. E völgy egyik ormán a magasban most is meredeznek Máré vár romjai, mely alatt a völgyben falu terült el, igazolják a pápai adóívek 1333-34-ből mely Máré alatt katolikus plébánia van feltűntetve. A hely nevét tulajdonképpen az oda Mária tiszteletére épült monostortól nyerhette, a nép e helyet ma Mári várnak hívja. Bertalan pécsi püspök II. András királytól nyerte adományként 1235-ben Márát. Valószínű, hogy e monostort egyik pécsi püspök alapította, melyhez hamar erősség is épült és egy templom. Károly király 1316-ban Máré várát Bogár Istvánnak adományozta, hadi segítségéért. Bogár István a király oldala mellett maradt, 1320-ből van egy okirat, mely szerint Bogár István Ludegerus fiát Istvánt Máré vár gazdasági felügyelőjévé teszi. Bogárnak egy testvére volt, ki Gunyának hívta magát, halála után Gunya fiai léptek Márévár birtokába. 1347-ben olvassuk, hogy Gunya fia Dominik Berkey Imre fiainak Vesszősnek és Töttösnek 300 arany márkáért elzálogosította Márévárának őt illető részét. Olykép, hogyha a kitűzött időre vissza nem fizetné, a váltságösszeg kétannyi legyen. Ugyanezen évben Gunyának másik fia István saját részét zálogba adta Vesszősnek 500 márkáért. Mindkét zálogügylet adás-vétellé változott. A viszonyok megváltoztak, mert Vesszős nőül vette Annát, Gunya István nővérét. Ennek következtében 1353-ban Töttös és Vesszős Gunya Istvánnak egy részét visszaadják Márévárból. Dominik (Domonkos) részét pedig továbbra is megtartják maguknak. Ezen okmányban a földek, rétek és malmokon kívül a monostor feletti kegyúri jog és a két templom is név szerint van megemlítve. Vesszős ugyan nem lakott Máré várában, mert zólyomi főispán lévén Annust bizonyára magával vitte, azonban a fényes lakodalom Máré vára büszke falai között ületett meg. 1358-ban osztozkodás, mely szerint az északi oldalon fekvő vár, a monostor fele, mely Szűz Mária tiszteletére épült, a harangtorony, a déli részen lévő épületek és Szent Margit tiszteletére épült templom Vesszősé lett. A másik félrész a vár déli részén, a monostor felével, a Szent Kereszt egyházzal pedig Gunya Istvánné. 1372-ben Gunya István halála után özvegye Margit és gyermekei Miklós és Dorottya (akit elvett Dömötör fia Pál de Szántó) és még két lány, kik név szerint nincsenek megemlítve.

 

Mária-forrása: Mecsekjánosiban a mindenható földesurak uralmáról tanúskodik a Fellegvár azon a Vajda-hegyen, amelynek árnyékában szelidülő erdőszegéllyel védett hímes rét zöldellt a Mária-forrása tükrével. Ide indult sétára szolgálóleányaival az egykori földesúr leánya, Mária. Azonban váratlanul meglepte őket a török, és lóhátra kapta a lányokat. Csak Máriát nem érhették el, mivel ő a gyalázat elől a forrás vizébe vetette magát. Erről a forrásról még a mai napig is azt mondják, mélyét senki el nem érheti, hiszen a tenger fenekéhez tartozik. A forráskút mellett ma is látható egy kőtömb, melybe az 1896-os évszámot és a "Mária Qelle" (helyesen Quelle) feliratot vésték. Amikor a földesúr hírét vette a leányrablásnak, huszárjai a török után vetették magukat, és a ma is létező Huszár-gödör (Huszár-vágás) árkánál elfogták és levágták a portyázókat, a leányokat pedig kiszabadították. Mária kisasszonyt azonban már nem tudták megmenteni. Ő azóta is ott sírdogál a forrás táján szép nyári estéken.

 

Mézes-rét mondája: Régen az erdő mögött, az egregyi patak két oldalán húzódott a híres Mézes falu. Nevét onnan kapta, hogy sok volt itt a méh, és a méz is bőven csorgott. Az egész Völgységben, meg a Hegyháton itt sütötték a legjobb ízű mézeskalácsot. A falu elpusztult, de a helyet azóta is Mézes-rétnek nevezik.

 

Múr útja: A török időkben út vezetett a bakonyai határban. Ezt a Víganvárban lakó Múr nevű vitézről nevezték el. Vár is volt ezen a helyen. A legenda szerint, ha itt elhajították a dárdát, Csúcsán ért földet. A régi Múr útja Csúcsát is érinthette.

 

Pécs-Somogyi szájhagyomány a betyárokról: Patya és Pacsmag - két somogyi betyár - a szomszédos Romonya egyik elhagyott pincéjében vert tanyát. Innen jártak be mulatni a közeli Kulcsos csárdába a Porkoláb réten át. A söntés pultja, a kecskelábú asztalok és főleg a kármentő tudott volna csak jókat mesélni ezekről a kiruccanásokról. Évek múlva egyik alkalommal váratlanul rajtaütöttek a pandúrok a két gyanútlan betyáron és rájuk gyújtották a pincét. Ők se vették tréfára a dolgot, áttörtek a támadók gyűrűjét és a Kulcsos csárdán keresztül a somogyi erdő felé menekültek. De az üldözők egyre közelebb kerültek hozzájuk. Valamit tenniük kellett. Egy kis dombhát egy pillanatra eltakarta őket, ezt kihasználva gyorsan felkapaszkodtak egy éppen előttük terebélyesedő hársfára. Kisvártatva már onnan, a fa tetejéről szemlélhették elégedetten hogyan csörtet el alattuk a rászedett pandúr csapat. A Kulcsos csárda mestergerendájába vésett két betyár neve már rég az enyészeté. De Patya Imre egy betyárnóta hőseként máig él a somogyi emberek emlékezetében.

 

Meggyulladt a romonyai pince,

Benne égett Patya Imre pénze,

Benne égett kétcsövű puskája,
Patya Imre nyolc szeles gatyája.

 

Pécsváradi titkos alagút: A pécsváradi vár alatt van egy kápolna, altemplom. Utolsó ma­radványa ez az ezer évvel ezelőtt épült bencés apátsági templomnak. Ehhez az altemplomhoz vezető folyosó végén volt egy vasajtó. Innen indult az az alagút, amely a Zengő tete­jén levő Bagoly-várban ért véget. Az alagút sok embernek nyújtott menedéket ezer esztendő alatt. Legutoljára 1849-ben rejtőztek benne emberek: a szabadságharc öt honvédtisztje itt keresett menedéket a császár kopói elől. A falu lakói is tudtak róluk, de annyira egy szívvel utálták a zsarnokokat, hogy nem akadt ember, aki elárulta volna a rejtőzködőket.

 

Pénzvájó-hajlás: Magyaregregy közelében a Vár-völgy Rikájó nevű részén egy erdős hegyoldalnak Pénzvájó-hajlás a neve. A helyi hagyomány szerint Máré-várának kincseit itt rejtették el, és a pénz után kutató egregyiek (vagy környékbeliek) vájták ki a hegyoldalt.

 

Püspökszentlászló legendája: Úgy tartja a régi hagyomány, hogy Szent László király egykor Baranya megye vidékén időzve a mai Szent László falu helyére is elvetődött, és itt heves zivatar érvén el, hogy ez ellen magát megvédhesse a sziklák közt lévő barlangba húzódott, s az esemény emlékére később ott egy kápolnát építtetett, amelyet aztán Szent László kápolnának neveztek el. 1721-ben a vizita megemlíti, hogy a hegyek között Szent László templomának romjai nagy kőhalmazban fekszenek, mely mellett egy fakunyhóban egy remete él. Évenként Szent László napján az összegyűlő nép részére misét tartanak. A remete által összegyűjtött adományokból 1725-ben Nesselvel pécsi püspök óhajára, templom épült. Szentlászló 1767 körül népesült be, németajkúakkal. Esterházy László püspök 1797-ben a kápolna mellett templomot és hozzá püspöki nyaralót építtetett, "mely e vad bérceket még ékesíti".

 

Réka-patak: Ez a patak választja el egymástól a nádasdi és a várkonyi határt. Nevét állítólag "Átilának" ott meghalt és a patak mellé temetett Réka nevű kedvesétől vette.

 

Réka-vár (Rák-vár): Egykori monda szerint a ma már alig látható, de valamikor erős, büszke várat Attila király építtette feleségének, Rékának. Innen kapta nevét. István király a várat a hozzá tartozó területtel együtt az Angliából száműzött két királyfinak adta, akiket befogadott országába. Az egyik királyfi - Edward - István király Ágota nevű leányát vette feleségül. Itt született Margit nevű leányuk, aki atyja halála után anyjával együtt visszatért Angliába és Malcolm skót király felesége lett. Ő a későbbi skóciai Szent Margit. Egykori írások Terra Brittannorumnak, a brittek földjének feltételezték a területet, amelynek Réka-vár volt a központja. A másik név minden bizonnyal népi névma­gyarázat eredménye. A sokak számára szokatlanul hangzó és ismeretlen Réka szót a hozzá hasonló hangzású rákkal cserélték föl. A névcserét valószínűleg az a tény is alátámasztotta, hogy a völgyi patakban sok rák élt.

 

Rikájó: A Máré-patak vadregényes völgyének egy részét nevezik Rikájónak. A hagyomány szerint boszorkányok tanyája. Sötét és mély árnyék borul rá még napsütésben is. Hát még éjszaka! Ilyenkor a boszorkányok előjönnek rejtekükből, és hátborzon­gatóan visítoznak, rikoltoznak. Talán ettől a vészjósló riogástól kapta a nevét. Egy-egy fuvaros már kocsistól lezuhant itt a mélybe. A nép ezt is a boszorkányok művének tartotta. Ismerik hírét a kisgyerekek is, mert ha rosszalkodnak, az öreganyjuk vagy anyjuk a Rikájóba küldi őket. Ettől aztán még a legrakon­cátlanabbak is megszelídülnek.

 

Salamon-kút: A zengővárkonyi forrásról azt tartják, hogy száraz esztendőben kellemes, tiszta, jóízű hideg vízzel bővelkedik, de nedves esztendőben egészen kiapad.

 

Sárkány-gödör: Liget település belterületétől délnyugatra van a Sárkány-gödör. A néphagyomány szerint itt sárkány tanyázott. Amikor kirepült innen, nagy vihar támadt, és a víz elöntötte a vidéket.

 

Sárkány-kút: Az orfűi Balázs-hegy oldalában van egy sziklaszakadás tövében eredő forrás, amely hol el­apad, hol meg bőven ontja a friss forrásvizet. A monda szerint valamikor egy hétfejű sárkány élt ezen a tájon, és a környékbeli pásztorokat rémítgette. A föld mélyében lakott, de ki-kijött a napvilágra is. Egyszer, amikor visszabújt a bar­langjába, nagy vihar tört ki. Még a Mecsek szikláit is meg­moz­­gatta. Egy hatalmas sziklatömb éppen a sárkány barlangjának a bejáratát zárta el. A szörnyeteg nem bírta elta­szí­tani a szilát, amikor ki akart jönni. A nagy erőfeszítéstől azonban a föld kérge körös-körül megrepedt és a víz több helyen hangos zuhogással tört ki a földből. A víz zubogása, morgása messze elhallatszik. A sárkány a nagy munkában elfáradt és nyugovóra tért. A forrás vize is elapadt. Amikor újra fölébred és el akarja hengergetni a követ, újból megindul a forrás vize. Így váltako­zik egymással kiszáradás és bővizűség aszerint, hogy a sárkány alszik, vagy feszíti a sziklát.

 

Sós-tó-gödör: A Pölöskei-tó déli oldalának közelében lévő gödör. Kis tó van benne, amit bekerítettek. Régebben sót találtak a vízben, ezért 1940-ben szerették volna a helyet feltárni, de a munkálatokat abbahagyták.

 

Szabolcsfalu eredet mondája: Valamikor régen a csertetői erdő közepén volt egy békés falucska, Masa, A szakadékbeli barlangban óriás szörnyeteg élt, elrabolta a falu legényeit, de Szabolcs vezér és katonái kiszabadították őket. Nem is engedték el többet Szabolcs vezért a faluból. Feleségül vette a falu legszebb leányát, katonái pedig a többit. A Csertető lábánál ütötték fel a sátrakat, az erdőben, s ott éltek halálukig. Az erdei falucska lakói később levándoroltak a hegy aljára és ezt a falut nevezik ma Szabolcsnak.

 

Szamár-kút: A török uralom idején a törökök kirabolták a várost, de a sok aranyat nem tudták hova eldugni. Megöltek egy szamarat, lefejtették a bőrét, és abba varrták bele a kincseket. A kitömött szamárbőrt elásták a földbe. Később kerestek egy embert, aki elszállítja Törökországba; fáradozásáért egy zacskó aranyat ígértek neki. Amikor a szamarat kiásták a földből, forrás tört elő a helyén, ezért nevezték el Szamár-kútnak.

 

Szent Antal-kápolna: Bakonya belterületétől keletre ma is áll a Szent Antal-kápolna. 1807-ben épült. Az akkor dúló dögvész idején állította a falu fogadalomból a jószágpatrónusként is páratlanul népszerű Remete Szent Antal tiszteletére. A Hegyháton és a mecsekvidéki településeken Antal névünnepén (június 13.-án) Magyarürög (ma Pécs része) Hosszúhetény és Oroszló falvakban nem szokták a jószágot befogni. A férfiak, kaszáltak, szénát gyűjtöttek ezen a napon. Marháikat ilyenkor szentelésre a templom elé hajtották. Vittek sót is magukkal. A szentelt sóból a marháknak minden héten adtak.

 

Szöge-hegy legendája: Komlón, ott ahol egy kimagasló hegy büszkélkedik a völgyek felett, ott ahol a felkelő nap először sugározza be a fákat, bokrokat, virágokat, élt egyszer réges-régen egy Szöge nevű várúr, aki nagyon gazdag volt. A vár belső fala kőből épült, aminek szegletében állt a lakótorony. A várat kívül földsánc védte hegyes cölöpökkel magasítva a rablók és az ellenség ellen. A várhegy északnyugati oldalán, az erdő alatti völgyben feküdt Gadány, ahol a réteken szarvasmarhák legeltek, a dombokon meg juhnyáj volt. Ez a sok állat is mind Szögi úré volt. A völgy felett büszkélkedő hegyet pedig egykori uráról Szöge-hegynek nevezték el. Szöge úr vára azóta nyomtalanul eltűnt.

 

Tőke-kút (Tőke-forrás): A barátúri határban régebben itt szőlő volt. Régen egy nagy átmérőjű nyárfa állott a helyén. Ez lehetett a Weidebaumm. Ennek levágott törzsét kivájták, és ezzel óvták a forrásmedencét. A fának már nyomai sincsenek, a forrás ma már csak egy gyér vízkifolyású dagonya.

 

Török temető: Bakonya határában lévő hely neve (Basa vagy Pasa sírja elnevezéssel). Sírdombszerű földhányás látható. Török kori temető volt.

 

Tót-vár: 1967-ben 49 lakosa volt. Valamikor Múr vezér vára volt. Hatos Gusztáv 1873-as gyűjtése szerint: Tóth nevű kenyérúr vára volt, ember alkotta halmokkal körülvéve. A halmokra vonattak az ágyúk, amelyekkel a vár ostromoltatott. A várúr a közeli erdőben keresett menedéket.

 

Vak Béla fája és kútja: A Kálmán király bosszúja elől Bizánc felé menekülő Álmos herceg a pécsváradi kolostorban rejtette el a szintén megvakí­tott fiát, Bélát. A kolostor falánál állott egy szép gesztenyefa. Ez alatt órák hosszat is elüldögélt a vak herceg, mert nem ve­he­tett részt a többi nemes ifjúval a lovagi tornákban. Jó időben ki­vezet­tette magát a várból a mintegy három mérföldre levő forrás­hoz, amelyet azóta is Béla kútjának nevez a nép. A király gesz­tenyefája is kiállotta a történelem viharait. Hatalmas vastag fa lett belőle, de aztán kikezdte az idő, és egy szélvihar ki­dön­tötte.

 

Vár-hegy: 275 m magas domb Kisvaszartól északra. Régebben szőlővel volt beültetve. Ez egy gömbölyű csúcs (dombkaréj), melynek teteje teljesen egyenes. A szomszéd hegytől néhány méteres sánccal van elkülönítve, mely most út gyanánt szolgál. A domboldalon régen 16 pince volt kiásva. Ezekből ma már csak egy beszakadt pince látszik. A terület fokozatosan beerdősül. A hegy a nép állítása szerint eredetét vette a valamikor ott tartózkodó szerzetesek általi kastélyról. A hagyomány szerint a törökök innen lőtték a dombóvári templomot.

 

Vas Mihály hősiessége: Tékes belterületétől kissé délkeletre egy domb a Vas Mihály nevet viseli. A helyi néphagyomány szerint dűlői jelentéktelenek, kivéve a Vas Mihály hegy nevezetű nyolcadik szám alatti szőlő dűlő, ahonnét ez a rege szól: egy Vas Mihály nevű hős egykoron ott vetette vissza kevés magyar hőssel a pécsi basától küldött igen nagy számú portyázó törököt és annak emlékére a hegy megkapta a vitéz nevét örök emlékül.

 

Vöröspart: Püspökszentlászló és Kisújbánya között, a Zengőtől északra emelkedik a Vöröspart nevű magaslat. Itt díszlik egy növény, a lónyelvű csodabogyó, amelynek zöld levelei közt piros bogyók rejtőznek. A hagyomány szerint ezen a helyen nagy csata volt, a halottak és a sebesültek kihulló vére festette pirosra a bogyókat, amelyek mind a mai napig ilyenek maradtak.

 

Zengői aranykehely: A Zengő vidékének dúsgazdag földesura nem tudott mit kezdeni rengeteg kincsével, egy budai ötvössel drága aranykelyhet készítetett. Gyönyörű munka volt, messze földről csodájára jártak. Jött a tartárjárás. A gazdag földesurat vitézeivel együtt harcba szólította a király. A gazdag úr elmenetele előtt elrejtette az aranykelyhet a Zengő lejtőjén egy szelídgesztenyefa villám égette üregében. A fa beforrta a lyukat. Az úr vitézeivel együtt ott veszett a háborúban. A kelyhet pedig favágók lelték meg, amikor a gesztenyefát kivágták, és a törzsét elhasogatták. A szép aranykehely a Nemzeti Múzeumba került.

 

Zengő kincse: A Zengő lábánál, a völgyben élt egy pásztor a feleségével és kisfiával. Az asszony szeretett volna emberek közé kerülni, de a szegénység ide kötötte őket. Egyszer a hegy szelleme elárulta neki, hogy a Zengő minden virágvasárnapon megnyílik, és a szótlan asszonyoknak megmutatja rengeteg kincsét. Az as­szony virágvasárnap fölment a Zengő tetejére, karján vitte a kisfiát. Amint megszólalt a völgyben a remete hangja, a hegy megnyílt. A szellem becsalogatta a csodálkozó asszonyt, aki nem is tudta, mihez kapjon a sok kincs láttán. Gyermekét letette és megrakodott a drágaságokkal. Kivitte a kincseket, de mire a gyermekéért visszatért volna, a hegy bezárult. Az asszony pe­dig tébolyultan járta a rengeteget, s kereste elveszett kisfiát. Néha morgás hallik a hegy belsejéből. Ez a bennszorult szeren­csétlennek a jajkiáltása. Utána rendszerint óriási vihar jön, dühöng, tombol, üvölt az orkán a hegy körül. Ilyenkor a pász­torasszony jajgat és siratja elveszett gyermekét.

 

Zsiványok kincse: A Hidasi-völgyben egykoron szép vadászház állt, melynek neve Hidasi-vadászház volt. Az épület környéke régóta foglalkoztatta az emberek képzeletét. Sokan úgy tudják, hogy bizonyos zsiványok sok pénzt rejtettek el itt egy fánál, amely torz növésű: az egyik ága behajlított emberi könyökre hasonlít. Aki ott ás, ahová ez a kéz (könyök) mutat, az megtalálja az elrejtett pénzt. Sokan keresték már a kincseket, eredménytelenül.

 

Zsongorkő: A Jakab-hegy alján élt egy Zsongor nevű legény. Ennek a legénynek volt egy gyönyörű menyasszonya. A Jakab-hegyi várban lakó török basa szemet vetett a leányra, és fondorlattal elrabolta, várába vitte. Zsongor csak a kedvező alkalmat várta, és egy viharos éjjel elindult a leány kiszabadítására. Sikerült is megszökniük, de az utolsó pillanatban az őrök felfedezték a szöktetést, és lóra kapva üldözőbe vették Zsongort, aki a leányt maga mögé ültette a nyeregbe. Nem sikerült egérutat nyerniük, az üldözők bekerítették őket. Zsongor egy nagyon lapos kőhöz ért a lovával, a kő alatt félelmetes mélység. Amikor üldözői közel értek hozzá, megsarkantyúzta a lovát, s a szikláról a mélységbe ugratott. Kedvesével együtt halálra zúzták magukat, de nem kerültek a törökök fogságába. A közeli falu lakói illendően eltemették őket a szikla alatti tisztáson, s azóta a sziklának Zsongor-kő a neve.

 

MECSEKI RIGMUSOK

 

"Ez a Darázs soh' se csíp,

Senki tőle be nem csíp!"

 

"Léleknek üdülés,

Mecseken a pihenés"

 

"Tűzzel, füsttel sok a maszat,

Jobban ízlik így a falat."

 

"Turista szórakozás

Erdőben a tűzrakás?!"

 

"Vadvirágos Mecsek tája,

A turistát hívja, várja."

 

"Elszórja a szemetet,

Turista az nem lehet!"

 

"Autón fel a Mecskre,

Zobákra és Egregyre"

 

"Fenyő susog, patak csobog,

Madár dalol ... szíved dobog."

 

"Természetnek minden bája:

Vadregényes Mecsek tája!"

 

"Krajcármalomnak tövében,

Hegyipatak hűs vizében!"

 

"Fáradságot ne kímélj,

Hegytetőről nézdegélj!"

 

"Turistának jóbarátja,

Rakoncátlant ki nem állja!

 

"Légsúlymérőt jó megrázni,

Ha nem akarsz ázni-fázni."

 

"Ősi magyar népviselet,

Szemet-szívet gyönyörködtet."

 

"Kutya, kutya tarka ...

Jobb, ha otthon tartja!"

 

"Minek ide zenemalom,

Erdőben nincs táncalkalom!"

 

 

 

DÉL-ZSELICI NÉPMONDÁK

 

 

A Dél-Zselic gazdag mondavilága tükrözi a múltat, melyben felelevenednek a betyárvilág hiedelmei, földvárak históriái, várak és üregek török kori legendái. A mondák e tájegységben általában a falvak világához tartoznak.

 

Almamelléki Szent-gödör: Almamellék külterületén, a horváthertelendi határ mentén fekszik a Szent-gödör nevű hely. A néphagyomány szerint a falutól távol eső bokros gödörben egyszer egy vízhozó gyermek a kiskútban meglátta Szűz Mária képét. Mivel később itt többen is látni vélték Szűz Máriát, a gödör és a benne lévő forrás zarándokhely lett, és elnevezték Szent-kútnak. Még búcsút is tartottak itt az 1930-as években, de a csendőrök szétverték. A Szent-kutat Biedermann báró téglával kirakatta és mindennap innen kellett egy korsó vizet vinni neki.

 

Aligvártól Terecsenyig: A Zselic dimbes-dombos vidékén, egy erdőkoszorúzta völgy végében fekszik a kis Terecseny-puszta. Híre sem volt itt valamikor falunak, de még erdészlaknak sem. Csak egy ütött-kopott csárda állt itt valahol a mai gödör helyén. Ebben is ritkán fordult meg valami vendég, mert a rengeteg erdőnek nem volt erre jártas útja. Favágók, talán Séta Pista bandája vagy más járó-legények néztek be néha egy kis italra, beszédre. A legbátrabb kocsmáros is alig húzott ki itt egy-két esztendőt a nagy erdő közepén. Egy-kettőre elment mindegyik valami jobb helyre, mert itt meggazdagodni nem lehetett, meg talán lassan beszélni is elfelejtett volna, ha nincs felesége, családja. Éjjel féltek, nappal meg mérgelődtek itt a csárdásnék, mert a szemük előtt vitte el a legszebb baromfit a róka, vagy a bárányt a farkas. Ha néha mégis jött valami vendégféle, annak nem győztek panaszkodni. Minden sóhajtásuknak ez volt a vége: "Alig vár az ember arra, hogy teljék az esztendő, és máshova mehessünk!" - Volt aztán olyan év is, amikor az uraság hiába kínálta árendába a csárdát, nem vette azt bérbe senki. Hanem jöttek olyan idők, hogy itt is nyüzsögtek az emberek. Éppen csak ittak a kútnál, aztán már mentek is. Kaposvár felől ment a nép, ki puskával, ki kardosan. Be sem néztek a csárdába, úgy siettek. Igaz, hogy hiába is néztek volna be. Az bizony üresen állt. Itt hagyta a gazdája. Neki is mehetnékje volt, de nem olyan ám, mint a sok népnek. A nép a hazát féltette, a kocsmáros meg a házát, a vagyonát. Akik itt elmentek, mind azt mondták, hogy Kossuth Lajos hívta a magyarokat a Drávához., mert ott betört Jellasics serege. Nem sokáig állt a harc a Drávánál.. Csak összesereglett a nép, de az összetanulásra nem maradt idő. Még aki megállt volna, annak is azt mondták, hogy csak vissza, ez a parancs: beengedni, majd ha sokan bejöttek, a Balatonnál lesz a nagy csata! Jött vissza a nép mind. Leverten, porosan értek ide, és amikor meglátták a z öreg tölgyfa alatt a csárdát, fölsóhajtottak. "Alig vártuk, hogy ideérjünk." Itt már biztonságban érezték magukat, pihentek egyet és mentek tovább Kaposvár felé. 1848 után, néhány évre rá megkezdték itt a nagy erdőirtást. Erdőirtásért helyet kaptak itt azok a szegény németek, akik munka nélkül maradtak, amikor föloszlott a lukafai üveggyár. Az idevalósi németeknek mondta el egyszer egy öreg katona, aki ide bujdosott favágónak, hogy mi volt itt régen. Nem akartak hinni neki, de amikor megmutatta a kardvágást, a angy forradást a testén, akkor már tudták, hogy minden úgy van, ahogy az öreg mondja. Hamarosan továbbállt az öreg, mert keresték a pandúrok. Lehet, hogy valaki besúgta. Lassan az egész környék tudta, hogy mit mesélt az öreg honvédhuszár. Mindenki tudta, hogy a csárdásnék így sóhajtottak itt: "alig vár az ember arra, hogy máshova mehessen!" A fáradt honvédek meg így szóltak lihegve: "Alig vártuk, hogy ideérjünk!" Ezért Aligvár lett lassan a csárda neve. Aligvárnak mondták a németek a pár házas kis pusztát. Ma már mindenki tudja, hogy nem Aligvár, hanem Terecseny-puszta annak az igazi legrégibb neve. Vigyázzon, aki nem tudja, hogy a két név - Aligvár és Terecseny - nem két helyet jelöl! Volt akit már megtréfáltak a pusztabeliek, amikor azt kérdezte, hogy merre és mennyire esik Aligvár. Nem volt buta ember, aki ezt felelte neki: "Visszafelé kell magának menni! Hogy mennyit? Hát ide Terecsenytől Aligvárig... testvérek közt is megvan az út vagy száz esztendő!"

 

Anna-kápolna Kaposszekcsőn: A Kaposzekcsőhöz tartozó szőlőhegy déli határa mentén ma is áll az Anna-kápolna. A helyiek szerint régen egy úr, akinek a feleségét Annának hívták, ezen a helyen Szűz Máriához fohászkodott. Az meghallgatta imáját, és megjelent a forrásnál, a buzgó ember előtt. Az úr hálából ide kápolnát építtetett, és a forrást kúttá alakította. Azóta minden évben (július 26.-án) búcsút tartanak itt Anna napján. A forrás vizének gyógyító erőt tulajdonítottak a helybeliek.

Más változat szerint az 1860-70-es évek fordulóján egy férfi, akinek a felesége gyermektelen volt, a szőlőhegyi forrás mellett buzgón imádkozott Szűz Máriához. A hagyomány szerint Mária megjelent a forrásnál, és meghallgatta a gyermekáldásért könyörgő férfi imáját. A férfi hálából - mivel feleségét Annának hívták - Szent Anna tiszteletére kápolnát emeltetett. Az 1950-es évek elejéig Szent Anna ünnepén minden évben jöttek a kápolnához a környékről. Főleg asszonyok és gyermekek. A forrás gyógyító erejű vizéből a zarándokok rendszeresen vittek az otthon maradtaknak. A forráskútnál az utóbbi időben elsősorban Szent Annához imádkoztak.

 

Bükkösdi Török-kút: Bükkösd belterületén a gyógyszertár közelében van a Török-kút. A helyi hagyomány szerint a török időkből való, s a törökök építették. Az írásos dokumentumok viszont azt tanúsítják, hogy 1787-ben Petrovszky Zsigmond volt az építtetője. Innen vascsővel vezették el a vizet a Templom-téren felállított díszkúthoz. Régen zarándokok is jártak a Török-kút forrásához, mert hittek a víz gyógyító erejében.

 

Dinnyberki múltja: A Boldogasszonyfa nevű dűlőben a törökdúlás idejében egy középkori város terült el erődítéssel. Pusztulása után a helység megmaradt lakossága a mai Dinnyeberki erdőktől védett völgyébe menekült. A hagyomány szerint a faluelőd egyik verme kincset rejt.

 

Goricai visszhang legendája: 1830 körül Arany János nagy költőnk gyermekként rendszeresen nyaralt káni rokonainál. Halála után ezért róla nevezték el Kán egyetlen utcáját! Abban az időben élt Kánban egy hazudós szabó. Egész életében egyetlen, a valóságnak megfelelő mondat nem hagyta el a száját. Még a mestersége gyakorlásához  használt mérőeszközök, cetlik beosztása is eltért a többitől.  Akkoriban minden felnőtt és gyerek tudta, hogy a fülemüle a fűben lévő fészkéhez közelgő embert hangos rikácsolással és sérültséget tettetve vezet félre, vagyis hazudik neki.  Ezért, és amiatt is, hogy a szabó füllentései már bántották a fülüket, fülemülének nevezték el az öreget. Ebből alakult ki később az a szólás, ha hazugságon kaptak valakit, hogy "Na, megszólalt a fülemile!" Néhány évvel később, egy búcsújárás közben csoda történt.  Szokás volt akkoriban, hogy a Káni és Goricai búcsújárás közben a menet megállt a két falu közt lévő ismert visszhangnál és ott néhány üzenetet küldtek elhunyt hozzátartozóiknak.  Amikor a hazudós szabó került sorra, az egybegyűltek legnagyobb ámulatára az öreg kiáltásait nem visszhangozták a dombok, hanem hangosan megszólalt egy fülemüle. Hiába próbálkozott ismét és ismét a szabó, kiáltására mindig hangos fülemüle ének volt a válasz. Ettől a naptól kezdve híres zarándokhely lett a goricai visszhang, ugyanis ha hazudós ember próbálkozott, kiáltására mindig a fülemüle válaszolt. A megnövekedett idegenforgalom miatt egyszer csak összeveszett Kán és Gorica népe. Mindketten maguknak szerették volna kisajátítani a visszhangot.  Hogy-hogy nem, perre mentek.  A beadványok elolvasása után az üggyel megbízott bíró a helyszínen a visszhangnál hallgatta meg a két falu elöljáróját. Hiába bizonygatta az egyik, és mondta erősködve a másik, hogy a visszhang eredetileg az övék volt, a visszhang mindkettejük vallomására fülemüle énekkel válaszolt. A bíró erre alaposan megbüntette mindkét elöljárót, és a visszhangos zarándokhelyet nem ítélte egyik falunak sem. Később Arany János "A fülemüle" című versében  állított emléket a történetnek. A bíró, miután zsebre tette a bírságokat, így szólt:

"(Jobb felől üt) nekem fütyöl,

(Bal felől üt) s nekem fütyöl:

Elmehetnek."

Szégyellte is magát a két falu ezek után és soha többé nem veszekedtek a visszhangon! Aki nem hiszi, járjon utána!

 

Helesfai Vár-hegy és Török-pince titkai: Helesfa belterületétől keletre esik a Vár-hegy, amelyet Várhely és Törökvár néven is említenek. Az 1974-ben lejegyzett néphagyomány szerint egy vár állott itt, amit a törökök leromboltak. alagútja is volt, amelyen Bükkösdig eljuthattak a menekülők. egyik bejárata a Török-pincénél lehetett. A Várhely  kb. 80 x 80 m-es terület, közvetlenül az új temető mellett. Közepén mély lyuk van. Ez a Török-pince. Földmunkák során itt emberi csontok, cserepek, téglák kerülnek elő. A néphagyomány szerint a hajdani téglaégető és a temető között állt egy földvár, ami egyébként a Török pince nevet viseli. Török pince alagútja és menekülő járata Ibafáig is elnyúlik, mert az utolsó kapitánya lóháton arra menekült el, ebben az óriási méretű alagutas járaton. Csalafinta módon, hisz lovára fordítva verte fel a patkót, így üldözői nem követték. Az ibafai, a helesfai és a nagyvátyi vár egy statégiai erősséget alkotott az úgynevezett Kaposi, még korábbi nevén, a Hadi út mentén, amely a pécsi Tortyogónál kanyarodott ki a pécs - szigetvári útból és áthaladt Bakonyán, Boda alatt Koplalón és Csedin át ért Helesfára. Ezen az úton a marhahajcsárok közlekedtek és az ő védelmükre szolgált a helesfai földvár. Még nyomokban felismerhető a bejárat és a várfal nyomvonala a csonka kúp alakú dombon. A felső éle lehet vagy nyolcvan méter hosszú. Sehol semmi kő és tégla. Két tömegsíron is átvágtak, amikor lövészárkokat ástak a második világháborúban a vár tövében. Nagyon törékenyek és barnák voltak a csontok. Behorpadtak ezek a tömegsírok, s egy ugyanilyen fedezhető fel a vár udvaron is. Ma sehol egy csont. Az elmondás szerint középkorinak tűnik a tömegsír, ahol semmi mellékletet sem találtak. De a pince, vagyis a várbejáratánál két teljesen ép csontvázra bukkantak alig egy méter mélyen. Apró termetűek lehettek a halottak és térdüket a mellükre húzták fel elföldelésük előtt. S ez már középkor előtti időkre utal.

 

Hollófészek legendája: Évszázadokkal korábban Bakócát hatalmas bükk-, tölgy- és cseres erdők vették körül. Hajdanában a községet körülvevő erdőterület birtokosa egy gróf volt. E területen a legmagasabb hegyen hollócsaládok fészkeltek. A sziklás hegy tetejére feljutni szinte lehetetlen, a hollók így biztonságban voltak. Támadt egy ötlete a gróf fiának. A gróf erdeiben a favágó munkát Bakóca környékbeli emberek látták el. Természetesen nyomorúságos bérért dolgoztak. Egyszer az ifjú gróf kiment a favágókhoz és jó kedvében a következőket mondotta: aki a favágók közül felmegy a hegyre a fészekhez és lehoz néki hollófiókákat, annak két arany üti a markát. Harmadik felszólításra a favágók közül az egyik, a legfiatalabbik, akinek édesanyján kívül más hozzátartozója nem volt, vállalta az életveszélyes cselekedetet. El is kezdett felmászni a fészekhez, a többiek fel sem mertek nézni. Azonban, amint a fészekből a hollófiókákat kiemelte, a meredek kőfal kezdett dűlni és a hollókkal a kezében alázuhanva ott lelte halálát a hegy tövében a vállalkozás kedvű favágó. A gróf elvágtatott a hat favágó és édesanyja gyásza kísérte utolsó útjára a fiatal favágót. Azóta az ősi baranyai Hegyhát tengerszint feletti legmagasabb pontját Hollófészeknek nevezik. Így került be a korabeli okmányokba, így került a név rá a térképre.

 

Ibafai vár legendája: A helyi néphagyomány szerint a Pinceháton egykor vár állt. Függőhídját tán a rómaiak építették. Szurdokok, partszakadások, áthatolhatatlan erdőrészek álcázzák a hajdani, csaknem fél kilométer hosszan erődített csúcsot. Valaha cserjétlen birkalegelő fedte a várhegyet, amelynek a magassága és a szélessége is majdnem szász méter. A hajdanvolt belső- és külsővár megviselt sáncgyűrűi mellett a tölcsérszerű mélyedésekbe billent fák sejtetik, hogy merre is nyílnak a feneketlen kútra emlékeztető szellőzők. A déli bejáratot hírhedt kincsrablók próbálták megbolygatni. De beomlott a futóhomokfal, gáz tört ki a mélyből. Mintha az évszázados monda igazságot nyerne. A sárkány, amely aranykulcsot tart a szájában, legyőzhetetlen. A repülő varázsvessző hiába jelzi a kincses vermek helyét. A pécsi Lapis és az ibafai Lapsi között összefüggést feltételeznek, a két pontot római országút kötötte össze. Nem véletlen a névazonosság. Nincs kizárva, hogy az ibafai várrom egyenlő egy komoly római hellyel, Limusával, amelyről mások azt állítják, hogy ma Szigetvár.

Az alábbi történet egy iskolás gyerekektől származó 1959-es gyűjtésből származnak.

Az ibafai Pincehátról százfélét mesélt a nép. Talán még ma sincs olyan ibafai aki ne tudna valamit a rejtélyes pincékről. A Lapsi legelő feletti pincenyílásokról a legkisebb gyerek is tudott. Olyan ember azonban állítólag nem akadt, aki valamennyi szellőzőlyukat megtalálta volna. Réges-régen állítólag a törökök ásták a pincét és az Bükkösdig elért (Helesfa - Patakújvár?). Állítólag olyan tágas volt, hogy kocsikkal hordták belőle a földet. A nyílásokat malomkövekkel fedték le, mert beleestek a birkák, de nem mindegyik nyílás szellőző, volt olyan is amelyik mély kutat rejtett. Ezek mélységét próbálták megmérni, összekötözött póznákkal, vagy bedobott kövekkel, de ez nem sikerült. A közelben lakók éjjel néha hallották a szellemek dübörgését, amit a kocsikkal ki-be hordták a kincseket a pincéből. Egyszer az uradalom egyik juhásza ráakadt a bejáratra és bement a pincébe. Odabenn hordókat talált megkövesedett borral. A kulacsába tört a borból, majd sokára tért meg a birkákkal. Az uraság kifigyelte miért késik a juhász, embereivel kiásatta a pincét és kihordatta a hordókat. Amikor az utolsót is kihordták, nagy dübörgéssel beomlott a pince és eltűnt a bejárata. De maradtak a szellőzők. Egyszer erre járt egy kútásó. Hosszú kötélen ereszttette le magát, gyertyát vitt magával, és egy csengőt szerelt fel, amit ha meghúzna, azonnal húzzák fel a társai. Ahogy leeresztették, nemsokára megszólalt a csengő. Felhúzták, a gyertyája elaludt, és holtsápadt volt. Amikor megszólalt, azt mondta, hogy soha többé meg nem próbálja, mert kénköves lángot fúj ott egy sárkány, és két kard vagdalkozik a levegőben. Híre ment a kútásónak, de ez még csak idevonzotta a sok kincskeresőt. Sokan ástak itt, de a kincsnek nem találták a nyomát. Némelyekkel a sárkánnyal való találkozás végzett. Az uraság látót hívatott, az is megmondta a kincs helyét, de az ásás elmaradt betegség és a háború miatt. Aztán telt múlt az idő, hideg őszi napon a gyerekek csikókat őriztek a Pinceháton. Egyszer csak egy tüzet láttak, oda akartak menni, hogy megmelegedjenek. Ahogy közeledtek a tűz egyre távolodott tőlük. Elkezdtek rohanni felé, ekkor kicsapott a tűzből a sárkány. Úgy megrémültek, hogy a faluig futottak, de senki nem hitt nekik. Néhány nappal később egy ember őrizte a csikókat a Pinceháton. Elfáradt, leült egy fa alá. Egyszer csak egy szép leány áll előtte, aki azt mondja neki, hogy nemsokára jönni fog ide egy nagy kígyó, lesz nála egy aranykulcs. Vegye ki a szájából a fogával a kulcsot, mert ez megszabadítja örökös föld alatti rabságából. Eltűnt a leány. Az ember fölkelt, azt hitte, csak álmodta az egészet. De ekkor jött a kígyó, hozta szájában a kulcsot. Az ember úgy megijedt, hogy a faluig szaladt. Akik akkoriban estefelé a pincehát felé jártak egy leányt hallottak sírni vigasztalhatatlanul. Meghallotta ezt egy jóravaló pásztorlegény, gondolta majd ő megszabadítja a leányt és a kincsből is részesedhetne. Elszegődött az urasághoz juhásznak. Amint egyszer őrzi a nyájat a domboldalon, nagy suhogva jött egy felhő, leszállt a földre, villámlott, dörgött. A nyáj szétfutott, és a juhászlegény előtt néhány lépésre ott csattogott a rettenetes sárkány. A legény nagyon megijedt, lassan hátrálni kezdett, a sárkány meg jött feléje és közben emberi hangon beszélt hozzá. Azt mondta, hogy a legény, vegye ki a szájából a föld alatti vár pincéjének a kulcsát. Azé lesz a leány és a sok kincs! A juhászlegény egyre csak hátrált, tudta, ha eléri a keresztutat, ott megtörik a sárkány hatalma. A sárkány meg egyre csak közeledett és közben elismételte többször is a mondandóját. Amikor elérte a kereszteződést a sárkány megrázkódott és rettenetes mennydörgés közepette nyomtalanul eltűnt. A legényre a falubeliek találtak rá, törött karral, eszméletlenül, azt mondta a sárkány csapott rá. Azóta nem nagyon próbálkoztak a kincskereséssel, fáradságos és veszélyes dolog. A sárkány őrzi a titok aranykulcsát"

 

Jágónaki boszorkányok és ördögök: Jágónak falu határának délkeleti szegletében van a Vizetava nevű mélyen fekvő hely. A helyi hagyomány szerint valamikor mocsaras hely volt itt, boszorkányok és ördögök lakták.

 

Jágónaki sapkahalmok: Jágónak határának délnyugati szegletében, a Pupos-Bikos nevű helyen halmokat lehet látni. A hagyomány szerint Szent István katonái itt sapkával három halmot hordtak össze.

 

Jaj-domb vagy Hálaisten-domb: Az almamelléki határ délnyugati részén található a Jaj-domb vagy Hálaisten-domb (korábbi nevén Korcsevina). Nagyon meredek domb van itt. Ha felértek a tetejére a trágyáskocsival, akkor mondták: "Hálaisten!" Innen ez a név. A Jaj-domb nevet azért kapta, mert a meredek domboldalt nehéz volt megművelni.

 

Kincsek a gödrei Aranyágban: Gödre határának délkeleti peremén egy forrásfő közelében van az Aranyág nevű hely. A hagyomány szerint az ügyeseknek láng mutatja, hogy itt kincset rejt a föld.

 

Kumilla-forrás legendája: Nagyméretű barokk téglákból épült  forrás Szigetvár határában, a vártól északra. Basa-kútnak is nevezik. Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem c. munkájában írta meg Kumilla történetét. A Nagy Szulejmán szultán leánya volt és Rusztán bég, nagyvezér felesége. Megszerette a fiatal tatár fejedelmet a daliás Delimánt. Rusztán és Delimán egy hadi tanácskozáson összeszólalkozott és Delimán megölte Rusztánt. Elmenekült, félve a szultán haragjától. Kumilla követte őt. A tatár katonák nem akartak harcolni a hős vezetőjük nélkül, ezért a szultán megbocsátást ígérve visszahívta. A szerelmesek jöttek Szigetvár felé, a katonák eléjük siettek, a forrásnál megálltak piheni. Kumilla szomjas volt, Delimán egy bőrpohárban vizet hozott neki. De a pohár sárkányvérrel volt bekenve, Kumilla ívott belőle és azonnal meghalt. Delimán megőrült a fájdalomtól. A néphit azt tartja, hogy aki iszik a forrás vizéből, persze nem sárkányvérrel fertőzött pohárból, hamarosan találkozni fog az első igazi szerelmével.

 

Lukafai Feneketlen-kút: Magyarlukafa határának legdélebbi pontján található a Feneketlen-kút nevű hely. A helyi hagyomány szerint szokatlan mélységéről kapta nevét. Úgy tudják, hogy régen egy pár bivaly szekerestül eltűnt bennük.

 

Mátyás-kút: Gödre nyugati határrészében van a Mátyás-kút nevű forrás. A hagyomány szerint a nagyon jóvizű forráskútból Mátyás király is ivott. Innen a neve.

 

Mozsgói Szent-kút: Mozsgó belterületének déli peremén található a Szent-kút vagy Pringli-forrás. A Szent-kút vizének gyógyító erőt tulajdonított a helyi lakosság. A forrás fölé a múlt század közepén kis boltozatot emeltek. Előtte van a forrás kifolyója, a falban egy kis Mária-szobor áll. A turbéki búcsúra igyekvők itt szoktak megpihenni.

 

Mozsgói török pince: Mozsgó déli határrészében van a Török-pince nevű hely. Itt a déli domboldalban egy mesterséges alkotású terasz búvik meg a fák között. A kis plató közepén egy kútszerű üreg található. A helyi hagyomány szerint ez a Szigetvárt Mozsgóval összekötő alagút bejárata.

 

Oroszló legendája: Oroszló déli határrészében van az Őr-hegy nevű dombos szántó és részben beépített terület. A helyi hagyomány szerint egyik fejedelmünk katonájának a lova ezen a helyen megbotlott. A vitéz mérgesen azt mondta: "Ó, (te) rossz ló!"; és ebből alakult ki a falu mai neve. Sokan úgy tudják, hogy az esemény időpontja Szent István vagy Szent László király uralkodása idejére tehető, de Mátyás királyt is emlegetik a lóbotlással kapcsolatban.

 

Ördöglyuk mondája: Almamellék északi erdőségében van az Ördöglik nevű völgy. A nehezen megközelíthető szakadékos helyen régebben tinószállás meg egy fedett fészer állt. Nevezetessége volt a völgynek egy hatalmas fatörzs, amelyen tizenkét gráner (favágó) tudott táncolni. A félelmetes hely közelében van a Dreispiz nevű háromszögletű erdőirtás. A néphagyomány szerint egyszer egy kocsi ide ment fáért. A lovak elkezdtek prüszkölni, mert egyszer csak előmászott egy akkora kígyó, mint a nyomórúd. Többet nem jártak arra a falubeliek.

 

Ősz Peterdi házának mondája: A mai Botykapeterd neve Botyka és Kispeterd egyesítésével keletkezett 1931-ben. A falu nevéhez a következő monda fűződik: Mátyás király idejében itt egy vadászház volt, s a Peterd nevű erdész lakott benne. Mátyás álruhában, királyi vadászként járt erre. Peterdék megvendégelték. A vadász beleszeretett Peterd lányába, gyereke is született tőle, de a lány meghalt. Az öreg Peterd bepanaszolta Mátyás királynál a "királyi vadászt". Mátyás nagyon szomorú lett. Megparancsolta, hogy ahol Peterd háza van, építsenek egy templomot a lány emlékének. E templom körül keletkezett a mai falu. A mai református templom Kispeterd központjában áll. Jellegzetes karcsú tornya messzire látszik. Rigmus is van róla: "Ahol állt az ősz Peterdi háza, ott van ma az Úrnak imaháza."

 

Pali betyár sírja: A zselici dombok között - Vásrosbéc közelében - magányos sírhalom  domborul az erdőszélen, öreg tölgyfa vet rá árnyékot. A fejfán a következő szöveg olvasható:

"A vármegye katonája, lába nyomát sokat járta. Nagy Pál, akit megölt a pipaszár."

Egy betyár nyugszik ezen a helyen. A hagyomány szerint a közelben terítette le az üldöző pandúrok puskagolyója. Nagy Pál a valódi neve, betyárként - rablóvezérként - mészáros Pali néven vált hírhedtté. A hatóságok egyszer megkeresést küldtek állítólagos szülőfalujába, Vörösberénybe, de a település nem fogadta el odavaló illetőségűnek.

Ami fennmaradt róla, azt hatósági iratok őrizték meg. Az 1848-49-es szabadságharcban lovászként szolgált egy huszártiszt mellett. A komáromi vár kapitulációja után a Zselicségbe tért haza. Kétszer is besorozták a császári seregbe, de mind a kétszer megszökött. Kalandor természetű ember lévén, betyárbandát szervezett, s tettei nyomán hamarosan megismerték a felvett nevét a dél-dunántúli vármegyékben. Fő tartózkodási helye a szigetvári járás volt, onnan járt társaival rabolni Baranyába, Somogyba és Zalába, sőt időnként átcsaptak a Dráván túli Szlavóniában is.

Egy 1858-ban készült körözőlevél szerint: "Negyven és körüli, magas, kerek képű, barna hajú és kis szakállú férfi. Rendszerint prémes, sötétkék dolmányt visel fekete kalappal. Hét társa van: 25 és 45 év közötti betyárok."

Egy szlavóniai rablókalandból hazajövet az üldöző pandúrok és katonák beszorították Mészáros Palit a zselicszéplaki erdőbe, s tűzpárbajban lelőtték. Ez valószínűleg 1860-ban történt, mert később már nem találkozni a nevével a hivatalos iratokban.

A nép babonás hite szerint Mészáros Palit nem fogta a puskagolyó. Szemtanúk állították, hogy lövés érte a testét és mégsem sérült meg. Tudni vélték azt is, hogy valami jótett fejében varázskenőcsöt kapott egy öregasszonytól, bekente vele a testét és attól kezdve sérthetetlen volt. Dr. Vargha Károly főiskolai tanár, ismert Zselic kutató szerint valós alapja az lehetett a mendemondának, hogy a ravasz betyár régi sodronyinget viselhetett a ruhája alatt. Erről talán még társai sem tudtak. A sodronyingen valóban nem hatolt át a távolabbi lövésből fáradtan becsapódó golyó.

A nép képzelete azonban még tovább bonyolítja a mesét. A hiedelmek szerint titokzatos erő által oltalmazott emberek mindegyike sebezhető valahol vagy valamivel. Mészáros Palit csak a sörgyepuskából kilőtt golyó sebezte halálra, mégpedig olyan fából való, amelyet hétéves bokorról metszettek és hét évig használtak pipaszár gyanánt. Innen ered a sírfelirat rejtélyes utolsó sora: "Akit megölt a pipaszár."

A történet egyik változata szerint a titkot egy halálra ítélt cigány árulta el a szigetvári szolgabírónak és cserébe kegyelmet kapott. A másik változat úgy hangzik, hogy Mészáros egyik komája beállt pandúrnak és - ismerve a sörgyepuska titkát - maga lőtte le a betyárt, s ennek fejében nagy jutalmat kapott a vármegyétől.

Amikor a halálos lövéstől porba hullott a rablóvezér, állítólag ezek voltak az utolsó szavai: "Meg fognak bosszulni. Meg fognak gyászolni".

Ami a monda első részét illeti, lehetséges, hogy így történt. Mészáros pali halála után több felderítetlen gyilkosság esett meg a zselici tájon, és ezeket kapcsolatba hozzák a betyár halálával. Ami a monda második felét illeti, abból egy máig élő legenda lett.

Mint a legtöbb betyárnak, Mészáros Palinak is volt kedvese. Mégpedig kettőről szól a fáma. Az egyik a tótszentgyörgyi csárdás felesége, a másik egy somogyi grófnő. Akárhogyan is volt, tény, hogy a vitorági erdőszélen árválkodó sírt valaki vagy valakik titokban gondozták. Valaki mindig tett friss virágot a fejfához, valaki mindig készített új sírkeresztet, ha a régi elkorhadt.

Még napjainkban is, minden évben, halottak napján egy titokzatos kéz felújítja, feldíszíti a sírt és olykor gyertyát is gyújt a régen holt betyár emlékére. Talán valamelyik kedvesének ma is élő leszármazottai tarják kötelességüknek a megemlékezést? Mindenesetre tény, hogy most is virágok díszlenek Mészáros Pali sírján...

 

Patkó Bandi legendája: A mai Bakóca belterületétől kissé északkeletre esik a Karádi-kert nevű hely. A néphagyomány szerint a domboldal erdős részén egykor betyártanya volt, ahol Patkó Bandi is járt. A régi betyárvilágban a bakócai határban nem volt szabad se látni se hallani. Ezt ajánlották a betyárok. Ma is nagy összefüggő erdőségek vannak a falu déli határrészében.

 

Patkó Bandi Basalon: A híres betyár emléke elevenen él a Basali emberekben. A monda szerint egyszer elfogták Basalon és csak akkor engedték szabadon, amikor bemutatta a pandúroknak azt a híres ősi utat (feltehetően római), amely Szigetvár és Kaposvár között húzódott hajdan.

 

Pusztaszentegyház: A mai Kisbeszterce belterületétől délre van a Pusztaszentegyház nevű hely. A néphagyomány szerint itt állt a falu régi temploma, melynek harangját a közeli kútba dobták. A földből edénydarabok, épületkövek kerültek elő. A falu temploma a török időkben pusztult el, köveit a Szigetvári erőd kijavításához hordták el.

 

Pusztahajmás: A mai Kishajmás belterületétől délnyugatra találjuk a Pusztahajmás nevű határrészt. A helyi hagyomány szerint az egykor itt létező Hajmás nevű falut a törökök lerombolták. E helytől kissé keletebbre állt a hajmásiak temploma. Sok tégla és csont kerül itt elő szántáskor. Az idősebbek emlékezete szerint éppen mise volt, amikor a törökök elpusztították a templomot.

 

Sapka-domb: Baranyajneő határának észak-nyugat szélén van a Sapka-töttös nevű domb. A helyi hagyomány szerint a török világban sapkával hordták össze ezt a dombot.

 

Somogyviszlói vár és alagút: Somogyviszló belterületétől észak-nyugatra esik a Vár-domb nevű hely. A néphagyomány szerint a dombon vár állott, amelyet alagút kötött össze Sziget várával. Köveit, tégláit szétszedték, és láncban adogatták Szigetvárig. Ott a várfal javításához használták fel a bontásból származó anyagot. A Vár-dombon még ma is sok tégla és cserép kerül elő a földből szántáskor. 1865-ben hiteles szemtanúk még azt állították, hogy valamikor török vár állt itt. Omladékai ma is láthatók. Közelében templom állt, ezt ahelyett pedig Török-templomnak nevezik. Itt is sok kő- és téglatörmelék került elő.

 

Szent István-kút: Szágy község déli határrészében, a Szent István-völgyben van a Szent István-kút. A helyi hagyomány szerint itt járt Szent István király. A kúthoz minden évben (augusztus 20.-án) processziót vezetnek, és feldíszítik virágokkal a forrást.

 

Szulimán mondája: A mai szulimán falunak régen Szőlőmály volt a neve. A helységnév eredeti értelme: szőlővel beültetett hegyoldal. A monda másik változata szerint a falu nevét a Szulejmán szultánról kapta, aki Szigetvár ostromának idején a falu közelében táborozott a seregével.

 

Táborhely: Nagypeterd falutól keletre, a nagyvátyi határ mentén lévő helynek ma is Táborhely a neve. A hagyomány szerint hajdan itt volt a törököknek táborhelyük, amikor Szigetvárat ostromolták. Szántáskor köveket, fegyvermaradványokat szoktak találni ezen a helyen. Itt egy régi (római kori?) kövezett út maradványai is felismerhetők. Egy földvár maradványa is látható erre felé, aminek nagyrészét elhordták. A helybeliek úgy tudják, hogy a dombon valaha vár állott, és korábban ezen a helyen létezett a falu előzménye Nagyváty (Nagyvár?) néven. 

 

Templom-föld története: Boldogasszonyfa határának észak-nyugati részén még ma is létezik a Török-kút nevű forrás. A forráskúttól keletre van a Templom-föld, amely ma dombos szántó. 1865-ben e helyről még élt az a monda, hogy itt állt a falu régi temploma. 1974-ben az idősebbek még emlékeztek arra, hogy itt valamikor templom és temető volt. A földből itt tégladarabok és csontok kerültek elő.

 

Török-pince kincsei: Dinnyeberki határának déli részén, az egykori Boldogasszonyfa és Ágod helyéhez közel, kökénybokrok között van egy nagy bemélyedés, amelynek Lik-pince vagy Török-pince a neve. A néphagyomány szerint régebben igen mély volt (kb. 10-12 m). Két-három póznát is elnyelt, amikor a mélységét akarták megtudni. Állítólag pince van ezen a helyen. Ide ásták el a törökök a kincseket. Úgy tudják, tele van arannyal, de senki sem talált rá. Átok van a kincseken, mert akik megpróbálták kiásni, azokat mind kilelte a hideg.

 

Vásárosbéc török kori emlékei: A falu belterületének déli szomszédságában három olyan hely van, amelyhez török kori emlékek fűződnek. A helyi néphagyomány szerint a Tibamuka nevű dombos részen a török szultánnak volt egy hatalmas rózsakertje. Ennek közelében van a Vár-árkai-dűlő. Az egykor itt állt török vár körül húzódott egy árok. Mellette a domboldalban barlangszerű üreg található. A hagyomány szerint a törökök ásták, és ebben rejtették el kincseiket. Az üreg neve: Török-pince.

 

 

 

A VILLÁNYI-HEGYSÉG ÉS AZ ORMÁNSÁG MONDÁI

 

 

A Villányi-hegység mondavilága szorosan összefügg a természeti környezettel, a hegy különlegességeivel. A meredek hegyen lévő kopár sziklák ihlették a nép fantáziavilágát, hogy magyarázatot adjanak a körülöttük lévő világról.

 

Az Ormánság mondavilága inkább a néprajzi elemekre irányul, és jól tükrözi a paraszti életforma sajátosságait. A mondák olvasása során életre kelnek a régi korok betyárvilágának mitikus történetei. A mondák közül elsősorban azokat ismertetjük, melyek a turistaútvonalak által érintett települések környékéről szólnak.

 

Adrainta rejtélye: Tésenfa déli határrászében, a Drávához közel fekszik az adrainta nevű nádas, bokros rét. Az érdekes hangzású név már az 1863-ben készült térképeken is szerepel. A helybeliek így magyarázzák a név eredetét: A név a "hadra hítta " elnevezésből ered, ugyanis a tatárjáráskor IV. Béla hadra hívta az ide menekült népet. Mások szerint a törökök elől menekültek ide a tésenfaiak. A harmadik változat szerint: kinn a határban hintázó lányokra hirtelen török lovasok csaptak. Nevetve álltak közéjük, és adrainta kiáltással magasra löködték a lányokat. Innen a dűlő neve.

 

A harkányi gyógyvíz legendája

Dél felől, ha szemre veszed
a harsányi csúcsos hegyet,
láthatod, hogy több barázda
van a sziklás hegybe szántva
és kakas, bak, macska
lábnyom látszik a hegygerinc háton.

Lakott itt egy öreg néne,
volt egy Harka nevű lánya
hét határba nem volt párja.
Szemet vetett rá az ördög,
éjszakánként ott lődörgött.
Nem fogyott ki a beszédbül.

Ha fogad a lányra vásik,
kakaskukorékolásig
szántsd föl a harsányi hegyet!
Szólt az ördög: máris megyek!
Aranyekéjébe fogott egy macskát,
egy kecskebakát, meg egy kakast.

Az asszony a padláslikon
les-várja ugyanbizony
a lópatás mire végzi.
Szeme kidülledve nézi,
hogy az ördög lóhalálba
már a hegyderekát járja.
Ha így nyargal, fölér jóval előbb.

Nosza az asszony futóra!
Tüstént szalad a tyúkólba,
kukorékol kicifrázva,
s ahány kakas recitálja,
még az eke elé fogott kakas is
megszólamlodott!
Az ördög a haját tépte. 

A három állat heggyé vált,
s az ördög, látva, hogy vesztett,
mérgébe toppantott nagyot,
lyuk támadt és elnyelte legott.
Hol pokolra ment a földből
kénszagú melegvíz tört föl.

 

Becsali csárda: A Sellyére vezető út mentén, Drávafok és Bogdása határán Somogy és Baranya megye találkozóvonalán állt a Becsali-csárda. Egyik szobája Baranyára, a másik Somogyba esett. A hagyomány szerint a mulatozó betyárok baranyai pandúrok érkezésekor a somogyi szobába léptek át. A pandúrok más vármegye területére nem léphettek.

 

Diósviszló és a Bőköz: Diósviszló a Bőköz egyik jellegzetes települése. Az 1865-ben készült feljegyzés szerint a siklósi járás három elnevezéssel bír: Hegyköz, Bőköz, Ormány. Ormányt régen a Bőköztől elszakította a Fekete-vízen lévő híd Hídvégnél. Bőközt a Hegyföldtől megkülönbözteti a viselet, mert Ormányban és Bőközben a nők régen fehér ruhát viseltek, a Hegyföldön tarka ruhát. Viszlónak ez a neve ember emlékezet óta, de van egy mellékneve is, hogy Diós (Diás), hogy az országban lévő többi Viszlótól megkülönböztessék.

 

Gyűdi templomtolók: A helyi monda szerint a máriagyűdi templom, valamikor dombon volt. A pap nem szeretett oda feljárni, ezért a templomot felemelték, borsót hintettek alá, és eltolták egy laposabb helyre.

 

Harsányi templom története: Árpád-kori templom áll Harsányban, de csak az egyik fele régi, mert a másik felét a XVI. században építették hozzá. A mohácsi csatavesztés után ugyanis az egyik török bég kiadta a parancsot, hogy bontsák le a harsányi templomot, mert annak köveiből fogják újjáépíteni a siklósi várat. Ezt a templomot Géza király építtette nekünk, nem engedjük lebontani, az életünk árán is megvédelmezzük, mondták a falubeliek. Amikor a bég látta, hogy nem megy semmire, kivezényelte a janicsárokat, odaparancsolta a szomszédos falvak népét, és még a harsányiakat is arra kényszerítette, hogy kezdjék bontani a templomot. Nem tehettek mást a harsányiak, elkezdték bontani a templomot. Kézről-kézre adták a követ, s közben folyt a könnye mindenkinek. A bíró végre észbekapott. Megállapodott a béggel, hogy száz forintot fizet a község, ha a megmaradt részt tovább nem bontatja. Akkor még állott tíz méter hosszan a templom, azt sikerült megőrizni. Később ehhez építették az új részt, ezért nem egyforma a templom két fele.

 

Kémesi betyárok: Kémes külterületének észak-nyugati részén, az adorjási határ közelében van egy mély fekvésű hely. Amikor elárasztja a víz, egyes részei szigetszerűen látszanak ki. Ezért kapta a Szigetek nevét. A helyi hagyomány szerint régen ebben a berkes határrészben betyárok tanyáztak. Közülük itt a legismertebbek voltak: Györegy Pista, Fekete Pista.

 

Kémesi kincskeresők: Kémes határának északkeleti szegletében van a Pénzvájó nevű hely. A néphagyomány szerint egykor valaki itt szőlőt akart telepíteni. Azt híresztelte, hogy itt kincseket talált. Egyik éjjel aztán más kincskeresők is feltúrták itt a földet. A helynek már 1857-ben ez volt a neve: Pénzvájó.

 

Kincs meg a cúni templom: Cún településen a Templom-dombon áll a falu temploma. A helyi hagyomány szerint egy Csécsi nevű ember építette az unokája által talált arany értékéből. A templom előtt az eső többször mosott ki koponyát, sarkantyút. A domb egyszer beszakadt. Az üregben csontokat találtak. Úgy tartják, hogy a török időkben itt temető lehetett.

 

Márfai Vártó: Márfa északnyugati határában, a Tüskés-árok közelében van a Vártó nevű hely. A sík terület korábban berek volt, ma szántó. A helyi hagyomány szerint a Vártó közelében egykor vár állott, és ezen a tavon (mocsáron) át lehetett megközelíteni Márfa felől a diósviszlói várat, amely a Bő-tó északi partján állott. A települést régen kelet felől is berek vette körül. A Víz útja nevű völgy alja ma is nádas hely. 1865-ben még létezett a Váralja nevű hely. Ettől északra a mocsárból kiemelkedő helyen állhatott a vár.

 

Máriagyűdi kápolna: Mária kápolnáját a hagyomány szerint 1148-ban II. Géza alapította egy csodatevő Mária-szobor számára. A kegyhelyet már a régen is sokan látogatták, a pécsi püspöksége idején Janus Pannonius is felkereste. A középkori szobornak azonban idővel nyoma veszett. Úgy tudni, 1698-ban Kaproncáról szereztek be egy újat. Ezt pedig a Rákóczi-szabadságharc idején kellett a hadi események elől biztonságba helyezni. Először Siklós várába, majd a Dráván túlra, Eszékre menekítették. Ma is ott áll a ferences templomban, mert a gyűdiek nem kapták vissza, hiába jártak még Romába is pereskedni. A Gyűdön ma látható kegyszobor a 18, század elejéről származik. 1737-ben a balkáni török háborúból behurcolt pestis pusztított a környékben. Megbetegedett Batthyány Károly gróf is. Édesanyja Strattmann Eleonóra fogadalmat tett Szűz Máriának, hogy ha fia meggyógyul, hozzájárul az új kegytemplom építéséhez. A gróf felépült, a család teljesítette fogadalmát, felújíttatta a Tenkes-hegy oldalában a ferences templomot és a kolostort. A zarándokok egyre sokasodó csoportjai számára 1835-ben gyóntatóudvart építtetek. Máriagyűd szentkútjánál megjelent Szűz Mária, a forrás ennek köszönheti gyógyító erejét. A kútba a búcsújárók pénzérméket dobálnak, vizét a siklósi fazekasok által készített gyűdi korsóban viszik haza. Ha a csodatevő vízzel meghintik a földeket, elhárítja a természeti csapásokat.

 

Ördögszántotta-hegy mondája: Élt egyszer a harsányi hegy tövében egy özvegyasszony , és annak egy világszép Harka nevű lánya. Az ördögnek aki a nagyhegyben lakott szemet szúrt a lány. Gyötörte, ijesztgette az asszonyt, hogy adja neki a lányát. Az a sok üldöztetéstől ráállott, de kemény feltételhez kötötte. Ha éjjel, kakasszóig felszántja az ördög a kőhegyet, övé a lány. Az ördög befogott az ekébe hat pár fekete macskát, és esti harangszókor a nyugati hegyrésztől neki fogott a szántásnak. Éjfélkor kiment az öregasszony, és látja, hogy az ördög már majdnem az egész hegyet felszántotta. Nagyon megijedt. Hanem eszébe jutott az egyezség. Bement hát a tyúkólba és maga kezdett el kukorékolni, mire felébredt a falu összes kakasa, és azok is kukorékolni kezdtek. Az ördög aki a vége felé járt a nagy és kegyetlen munkának hatalmas haragra gerjedt. Elhajította az ekéjét, abból lett a beremendi hegy. Ahol kirázta a földet a bocskorjaiból, ott lett a Göntér és a siklósi hegy. Majd hatalmasat ugrott és bebujt a földbe. Ahol eltűnt ma is kénes forrás fakad, amelyet a lány után úgy hívnak: Harkány. A felszántott hegy meg ott maradt, még a macskák körme nyoma is ott van a sziklákon.

 

Patkó Bandi: Nagycsány belterületén ma is áll a Csókai-csárda. Ma ez a település vegyes- és italboltja. A helyi hagyomány szerint gyakran itt tanyázott Patkó Bandi. A csárdának volt egy titkos bejárata is. A híres betyárvezértől rettegett az ormánsági falvak lakossága. Nem alaptalanul, mert sok rablásnak, goromba tréfának ő volt a kigondolója. Patkó Bandi egyszer a lúzsoki erdőszélen megpatkolt egy piskói embert, mert az nem tudta, kivel van dolga. A patkót a lúzsoki kovács szedte le róla.

 

Siklós névmagyarázata: A város régi neve Soklós, amely alapján a helyi néphagyomány még 1865-ben is őrizte az elnevezés magyarázatát, miszerint lovakkal, lovassággal függ össze. Siklós város több középkori települést olvasztott magába. Ezek közül a Csukma a török hódoltság után még lakott hely volt. Göntér pedig a török időkben lett pusztává. Aranyos és Poroszló falvak már a török idők előtt elnéptelenedtek.

 

Szársomlyó vára: Nagyharsány felett magasodó Harsányi-hegyet vagy szársomlyót az ördögbarázdák mellett egykori vára is híressé tette, ezért Vár-hegy néven is említik. A hegy tetején, annak kelet felőli csúcsán van egy várrom, ahol valaha épület volt. Az emberi kezek által rakott fal közelében egy kerek kút is található, de ez kövekkel telt meg. A hagyomány szerint alagút is létezett a vár alatt. Az alagút Siklós várához vezetett.

 

Szent-kút: Siklós északnyugati határrészében, a máriagyűdi határ közelében van a Szent-kút nevű forráskút. Már az 1855-ös térképen szerepel ez a név. Az 1865-ben készített feljegyzés szerint ez egy bő vízhozamú forráskút, melynek neve Szent-kút. A sziklába vájt ciszternakút környéke korábban búcsújáró hely volt. Hittek abban az odalátogatók, hogy meggyógyul az, aki a kút vizéből iszik.

 

Vár-sziget: A mai Csányoszró belterületétől északra fekszik a Vár-sziget nevű hely. A dombos terület ma erdő. Régen még épületromok is felfedezhetőek voltak. Itt egy 40 x 60 m-es földvár maradványai vehetők ki. A sziget egy részének Vár-domb a neve.

 

Vívó-domb története: Sellye külterületének keleti határvonalán van a Vívó-domb nevű hely. A helyi hagyomány szerint a sellyeiek és a csányoszróiak itt vitáztak a határszemlék, határkiigazítások során. Mások úgy tudják, hogy középkori vívóhely.

 

Zalátai-vár: Zaláta határának északi részén, a Sellyei út mentén van a vár-domb nevű hely. A dombot vízfolyások vették körül, a szigetre hidakon lehetett bejutni. Kút is volt a dombon. A helyi hagyomány szerint a törököknek itt volt váruk. A dombon vélhetőleg a hódoltság idején kis erősség állhatott.

 

 

A BARANYAI-DOMBSÁG NÉPMONDÁI

 

 

Aranyhintó mondája: Szellő község határának délkeleti részén, a falu közelében van a Bartus-legelő nevű hely. A hagyomány szerint itt egy aranyhintó van elásva. Régen sok bort találtak ezen a helyen bőrtömlőkben.

 

Arany-oldal: Szilágy település északi határrészében egy domboldalnak Arany-oldal a neve. 1945 előtt itt ásatások folytak. Emberi csontok, koponyák kerültek elő a római kori sírokból. A helyi hagyomány szerint a törökök itt aranyat rejtettek el, de eddig még senki sem akadt rá.

 

Berkesdi kápolna: A falu határában, Pereked felé található az ún. Kápolna. Érdekessége, hogy négy oldalán Berkesd és a szomszédos falvak (Szilágy, Ellend, Pereked) templomainak oltárképe van ráfestve. Állításának eredete ismeretlen. Gondozója a közelben lakó Hegedűs Jánosné, Kati néni volt, akit róla "Kápolnás Kati néninek" nevezett a falu. A kápolna mellett található egy fogadalmi kereszt, amelyet szülők állítattak az I. világ- háborúban elhunyt gyermekükért.

 

Berkesdi kardos lányok és menyecskék: Berkesd belterületéhez közel, az északnyugati határrészen van a Banyák-dombja vagy Boszorkányok-dombja nevű hely. Valamikor itt egy kápolna állt. Az egykori építmény mondája így szólt: A török elől menekülő berkesdi lányok és menyecskék öregasszonynak öltöztek. Ám így is rájöttek a cselre az üldözők, és ezen a helyen a hölgyek kénytelenek voltak kardot rántani. Mindannyian elestek az összecsapásban. Ennek emlékére állítottak itt egy kápolnát a Berkesdiek.

 

Budányi-kereszt: Bogád településen Budányi György és Tököli Katalin állítatta beteg gyermekük felgyógyulását remélve. Ugyanitt áll a Nagypálék keresztje. Ezt Nagypál Erzsébet és Fekete János állítatta, hogy fiúk hazatérjen a háborúból.

 

Császárhintó: Görcsönydobokán máig is él az a szóhagyomány, hogy ezen a vidéken, pontosabban a Török-sánc nevű helyen ásták el a török császár aranyhintaját.

 

Csoda-forrás (Kápolnai-forrás): Az Erdősmároki-halastó gátjától dél-keletre kb. 300 m-re az út mentén áll a Szent János-kápolna. Az 1820-as években Kisnyárád lakói építették. Korábban is kápolna állt ezen a helyen. Régi leírások szerint a kápolna mellett fakadt egykor a kiépített Csoda-forrás, melynek vize szembetegségből gyógyította ki az embereket. A forrás az 1970-es években kiapadt, ma már nyomait sem találjuk. Régebben a falubúcsú napján (június 24-én) zenés körmenettel zarándokoltak ide a helybeliek. Egyszer egy gróf itt vadászott a környező erdőkben, s valahogy eltévedt. Kocsijával a Malomárok rétjeinek ingoványos árterébe jutott. Megfogadta: ha szerencsésen megmenekül, kápolnát emeltet a forrás mellé. Igéretét beváltotta, s itt fakápolnát építtetett Keresztelő Szent János tiszteletére. A hagyomány szerint az itteni szentkút, a Csoda-forrás vize egykor egy darazsaktól összecsípett embert gyógyított meg. Állítólag egy vak ember megmosta benne a szemét, és visszanyerte látását. Az egyik helyi lakos szerint gyermekkorában testvérének szeme is meggyógyult a forrás vizétől. Egy villámsújtotta ember pedig itt nyerte vissza beszédképességét.

 

Fehéregyház mondája: Szebény határának délnyugati csücskében 1786-ban még állott a Szent László-templom. Ma már csak romjai láthatók, helyét kereszt jelöli. A hagyomány szerint ez a templom a középkori Fehéregyház falué volt, körülötte temető is létezett. A 18. század második felében még több falu tartozott ehhez az egyházhoz. A környék búcsújárói gyakran felkeresték a Szent László-templomot.

 

Kéméndi-kereszt: Kéméndi (Kerner) János állítatta Máriakéménd északi felénél a keresztet 1947-ben, hogy szerencsésen átvészelték a háborút.

 

Kincses kőkecske: Mohács belterületén van a Kercsevina nevű üdülőtelep, ahol a helyi néphagyomány szerint szántás közben régen egy kőkecskét találtak. Boronanehezéknek használták és mezsgyéről, mezsgyére dobálták. Egyszer jött egy török és kereste. Egy kanászgyerek megmutatta neki. A török kinyitotta, arannyal volt tele. Egy marékkal adott a kanásznak is.

 

Kölkedi Vár-domb: Kölked határának észak-nyugati részén fekszik a Vár-domb. A domb ma részben szántó és szőlő. Nevét az egykori várról, illetve annak romjairól kapta. Az 1865-ből származó hagyomány szerint "az itt található faragott tégla, kő, cserépről ítélve ott a török háborúkban vár lehetett - találtatik még régi római réz és ezüstpénz". 1975 nyarán ezen a dombon Fülep Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója egy nagyjából 80x60 m-es területen ásatás során a római kori Altinum fő falának és sarokbástyájának fő falára bukkant. A szájhagyomány szerint e helytől kissé nyugatra vezetett a baranyavári postaút, amelynek az Árpád-korban Hadút volt a neve.

 

Mária-kápolna legendája: Maráza délkeleti határrészében az erdő nyiladékában áll egy gyönyörű kis kápolna. Egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a kápolna melletti forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. Attól kezdve búcsújáró kis zarándokhellyé vált a környék és felépült a kápolna. Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket.

 

Máriakéméndi kegytemplom legendája: A 15. században épült kegytemplomot Mária-templomként is ismerik. A későbbi időkben átépítették. A Miklós-plébániatemplom és a körülötte elterülő középkori Kéménd a kuruc időkben teljesen elpusztult. A bevándorlók megérkezésekor a templom romjait már ellepte a bozót, csak a szentély állott ép mennyezettel, de tető nélkül. 1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Az egyik mélyedésből előbukkant Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. A kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta venni a képet, de az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta, amint Szűz Mária karján kisdedével, dicsfénytől övezve belépett a templomba. A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi hatóságok több ízben kihallgatták a fiatalokat. A jelentések hallatára megindult a búcsújárás, ezért Franz Blumenthaler bíró szalmával befedette a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1744-46 között hercegprímási engedéllyel a régi szentélyt (ma is a templom szentélye) átalakították Mária-kápolnává. Mivel már akkor szándékukban állt nagyobb templommá bővíteni, nagy sekrestyét, föléje pedig oratóriumot építettek. A pécsi Mária Pichler asszony Mária képet festetett az oltár részére, amiért lánya hosszas szembetegségből meggyógyult.

Pécsi diákok a mohácsi csatában: Nagynyárád délkeleti határrészében van a Fekete-kapu (német nevén Schwarzes Thor), amely korábban puszta volt gazdasági épületekkel. Ma szántó terület. A szájhagyomány szerint itt háromszáz pécsi diák hősként, önfeláldozóan vett részt a mohácsi csatában. Más változat szerint a Vaskapu nevű helyen egy hegyszoros és egy erdő között történt az eset.

 

Poklos-kút: Szilágy település határának északnyugati csücskében van a Poklos-kút nevű hely. A helyi hagyomány szerint pestisjárvány idején a betegek csak ennek a kútnak a vizéből ihattak, és nem hagyhatták el a környéket. Valószínű, hogy a falutól távol eső határrészben e kút környéke volt a poklos (bélpoklos, leprás) betegek elkülönítő helye a középkorban.

 

Öreg-templom legendája: Somberek határának nyugati része, közel a faluhoz az Öreg-templom vagy Török-templom nevű helyen romok láthatók. A szerb lakosság szerint itt török templom  (dzsámi) vagy erődítmény állhatott. Egy német ember bontani kezdte a romos falakat, de amint nekifogott, mindannyiszor elhullott egy-egy állata. Végre azt javasolták, hagyja abba, mire az állathullás megszűnt.

Más nevezetessége is van ennek a helynek. A romok közelében egy kőből faragott kecskét találtak. Ezt a parasztok sokáig boronanehezéknek használták. Egyszer megjelent egy török vagy egy szerb ember; felnyitotta a kecskét, és kivette belőle az oda elrejtett ékszereket.

 

Remete-lyuk: Máriakéméndtől északra a Vár-hegyen török kori vár romjait találjuk. A német szájhagyomány szerint valamikor egy-egy remete lakott itt, ezért Remete-lyuk az elnevezése. Az I. világháború éveiben is volt lakója a barlangnak. A faluba járt kéregetni. A régmúltban rablóbanda is tanyázott itt. Az üregeket a helybeliek rókalyukaknak tartották, de azt is említették, hogy a vár belsejébe vezetnek. Mindmáig titokzatosság lengi körül a nyílásokat.

 

Sváb-kereszt: A szederkényi keresztet a Swab család állítatta 1900-ban fogadalomból. Két éves kislányuk eltévedt a malom körüli kukoricaföldeken, s szerencsére megkerült.

 

Szent-kút: Somberek és Palotabozsok dél-keleti határában, a Véméndi-patak völgyében a halastótól 150 m-re található. A forrás vize a Mária-kápolna falából folyik ki. A Mária-kápolnát vagy Szentkúti-kápolnát 1892-ben emelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A helyi hagyomány szerint a török előtti időkben itt állott a régi Bozsok falu temploma. Lerombolása után itt a forrás közelében kőoszlopot állítottak Mária-képpel. Ekkoriban a határrész egyik tulajdonosa ugyanis mérgében amiatt, hogy bevetett földjét az odajáró zarándoklók letaposták, a kőoszlopot szekérre rakta és hazavitte. Az ökrök útközben elpusztultak. Más változat szerint a gazda a korábban ott állt templom köveit vitte haza lovaival, majd családtagjai hirtelen meghaltak. Miután lovaival szerencsétlenül járt, a visszavitt kövekből kápolnát emeltetett.

 

Szent-kút (már nem létezik): Máriakéménd déli felén volt található az egykori forrás. Alajos-forrásnak is nevezték régen. Az Alajos elnevezés onnan származik, hogy egyszer Alajos napján nagy jégverés volt, mely elpusztította a határrészt, melynek emlékezetére a Monyoródiak keresztet állítottak. Ez a Szent-kút téglából épített forrás volt Máriakéménd déli részén. Az 1960-as évek közepén elapadt, az építmény beomlott, tégláit elhordták. Vizéhez csodahiedelem fűződött. Főként az 1900-as években, de még az 1930-as években is hittek abban, hogy a gyakori epilepsziát és a szembetegségeket gyógyítja. Távoli vidékekről zarándokoltak ide. Egy szalántai vak kislányt két éven át vittek a forráshoz, s a harmadik évben (1904-ben) két órával azután, hogy megmosta a szemét, visszanyerte látását. Korábban gyógyforrásnak vélték, ezért vizét betegeknek vitték, sebeket mostak vele. A "szent forrás" tövében képoszlop volt. Szűz Máriát ábrázolta, karján Jézussal. A gyógyforrás látogatói (különösen a monyoródi horvátok) fogadalmi vagy hálaadomány jelképéül házilag szőtt kendőt, törülközőt agaattak a képoszlopon kifeszített zsinórokra, gyakran beteg gyermek ingét, hajtűit, hajszalagjait. Kultusza már az 1930-as években megszűnőben volt. Az 1950-es években lebontották.

 

Török-domb Nagynyárádon: Nagynyárád határának délkeleti részén van a Török-domb és a Török-dűlő nevű hely. Evlia Cselebi török utazó és krónikás Császár-dombja néven említi. Szerinte itt állt Szulejmán sátra. A néphagyomány szerint annyi török volt, hogy minden török egy sapka földet vitt oda, és ebből alakult ki egy hatalmas domb.

 

Török-lik: Dunaszekcsőn, a Vár-hegy közelében van a Török-lik nevű barlangbejárat. A néphagyomány szerint az alagút a várból indult és Báta felé vezetett. A nyílás beomlott, ma már csak a bejárata van meg. Úgy tudják, hogy innen a törökök a Duna felé fúrtak, és itt kincseket rejtettek el.

 

Töröksánc: Görcsönydobokán él az a szájhagyomány, hogy ezen a vidéken, pontosabban a Töröksánc nevű helyen ásták el a török császár aranyhintaját.

 

A népmondákat összeállította Baronek Jenő, Biki Endre Gábor és Lakatosné Novotny Sarolta