Igazi „vénasszonyok nyarát” ígértek az előrejelzések szeptember 20-ra. Pécsről a 8.30 órás autóbuszon 9 túratárssal indultunk el, majd Sásdon még négyen csatlakoztak a csapathoz. Így 14 túrázó vágott neki Szentbalázs-Telekhegyi megállótól Szágyig tervezett túrának (17,5 km-re hirdetett). A buszról történő leszállást követően – röviden tájékoztattam túratársaimat a túra útvonaláról, látnivalóiról. A jelzetlen erdei úton először délnyugati, majd déli irányban haladtunk. A településtől (Hajmás) északra található szőlős- és gyümölcsöskertek (Bársony-hegy) között gyalogoltunk, majd egy magas löszfalakkal szegélyezett mélyúton keresztül értük el a település északi felének szélső házait.

A falu nevezetessége az 1927-ben felszentelt római katolikus templom, amelyet Lamping József tervezett. A templom védõszentje Nagyboldogasszony, akinek tiszteletére augusztus 15-én, illetve az ahhoz közeli hétvégén tartják a búcsút. Régen két búcsú volt, a svábok lakta településrészen a novemberi Erzsébet napja volt az ünnep.

Hajmáson 2014-ben nyílt meg a Zselicvölgy Szabadidőfarm, amely 2018-ban elnyerte az év szállása címet. A farm 8 komfortos vendégházzal 29 szobával várja a pihenni vágyókat.

 A település történetének és nevezetességeinek ismertetését követően a hosszúra nyúlt, „egyutcás” településrészen továbbra is délnyugat irányban, majd a települést elhagyva északnyugat felé vettük az irányt az országúton. Jobbra Hajmás falu temetője, az út baloldalán magas kerítéssel elkerített legelő, felette a mésztufa hasadékot rejtő Márton- György-hegy. Az országúton keresztben vasúti sín maradványokat pillantottunk meg. Az 1976-ban megszüntetett Kaposvár-Szigetvár vasútvonal sínpárján álltunk. Jobbra nézve, a fák között a Kaposgyarmat-Hajmás megállóhely állomásépületét is megpillanthattuk.

A zöld kör turistajelzés itt vezetett át a réten a mésztufa hasadék irányában. De csak vezetett! Most 3 m magas kerítés állta az utunkat, s bár az útszéli fán ott a jelzés, az út zárva és a hatalmas tájékoztató tábla is eltűnt. A csapat kénytelen az országúton Kaposgyarmatig gyalogolni és kerülő úton megközelíteni az „első rejtett kincset”.

Kaposgyarmat - korábban Gyarmat-, nevét 1296-ban említették először, ekkor a Győr nemzetségbeli I. Ders fia, Ders, vásárolta meg. Az 1346. évi nemzetségbeli osztozkodás alkalmával a Szerdahelyi Dersfi család ősei nyerték, majd 1375-ben a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták a helység birtokába. 1715-ben gróf Esterházy József birtoka volt és csak 3 háztartást találtak itt. 1726-ban pedig már a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott.

A faluközpontban rövid pihenőt tartottunk és a mésztufa-hasadék megközelítésének új útvonalait kerestük. Sajnos mindenhol kerítés vette kerül a hegynek ezen oldalát, így maradt egyetlen megoldásként a zöld sáv jelzésen fel a dombra, onnan a zöld kör jelzésen le a hasadékba. A csapat minden tagja kíváncsi volt erre a vadregényes szurokvölgyre. Emelkedő, aztán enyhe lejtő és már le is értünk a mésztufa-hasadékhoz. A fa asztalokkal és padokkal kialakított pihenőhelyre pakoltunk, majd néhányunk - a meredek, csúszós oldalfalak miatt - fentről csodálta meg a természeti jelenséget, mások lejjebb merészkedtek az árokba.

A védett képződmény tulajdonképpen egy forrásmészkőfal és a nevezetes Bivalyfej nevű fekete mésztufa képződmény. A környező dombokról lezúduló víz több irányból mély árkokon jut el a hasadékhoz, amelynek felső szakaszán van az esős időben vízeséses mésztufafal. A nehezen megközelíthető kis szakadék falán több kisméretű vízszintes hasadék is húzódik, ezekből a csapadék függvényében folyik vagy csöpög a víz. A hasadékok peremén kialakuló formákat kis jóindulattal cseppkőnek is nevezhetjük...

Túratársaim az erdei pihenő mellett sok-sok gombát fedeztek fel és szedtek össze. Főként a vargányával rokon tinórú került a hálóba. A zöld kör jelzésen folytattuk utunkat az erdőszélig, aztán a szőlőhegyet érintve déli irányban Gálosfa felé haladtunk. A település hosszan nyúlik a völgyben egészen a volt vasútállomás elhagyott épületéig. Először két ágban indul, majd a település központjában (a templom és a faluház előtt) egy utcában egyesül a két ág.

Gálosfa nevét 1425-ben említette először oklevél Galusfalva alakban írva. Egy 1703 körüli és az 1715. évben készült összeírásban Festetics Pál szerepelt földesuraként és még az 1900-as évek elején is e családé, ekkor gróf Festetics Pál volt a nagyobb birtokosa és a községbeli régi kúriát is a Festetics család építtette.

A műemlék római katolikus templom 1808-ban épült barokk stílusban. A belső freskót Dorfmeister István készítette, az oltárkép Szent Lukács evangélistát ábrázolja. A templom előtt Nepomuki Szent János szobra látható, melyet Szentlukapusztáról (ahol a XVIII. században még üveghuták működtek, sőt síküveget is gyártottak) telepítettek át ide 1983-ban. A szép szobor egyes források szerint 1795-ben készült.

A település déli határához érve (itt már RPDDK jelzésen haladtunk), először a Hajmás felé vezető országútra tértünk, majd délnek fordulva a legelőn haladtunk. Jobbra tőlünk a vasútállomás elhagyott, emeletes épülete szomorkodott magában. Az erdő szélére érve a Szamár-dombra, annak meredek északi oldalán, a „siratófalon” kapaszkodtunk fel, hogy a Tótvárosi-hegyre érve a Kistótvárosi-völgyben gyönyörködhessünk. A magánterület be van kerítve és a fakilátó is a kerítés másik oldalán áll. A Kórus-dombon déli irányban haladtunk még mindig a kék sáv jelzést követve. Később a kék sávról a kék körrel jelzett útra tértünk át. Meredek út vitt le a völgytalpra, itt egy darabig a kistótvárosi birtok déli kerítése mellett délkeleti, majd déli irányba, és újra délkeletre haladva elértük túránk második rejtett kincsét, a Sárközi-erdőben található Csepegő-kő mésztufa képződményét. Egyes hírek szerint a meredek löszfal lecsúszott, eltemetve a Csepegő-követ, de hál’istennek a kis mészköves üregek még megtekinthetők.

A területet felépítő homokkövek kőzetalkotó szemcséit karbonátos anyag (kalcit) cementálja, amely a talajon átszivárgó és szénsavassá váló víz hatására oldódik. A homokkövön átszivárgó felszíni eredetű (meteorikus) csapadékvizek oldogatják a kőzet karbonátos ásványait, majd ezek az arra megfelelő helyeken (pl. réteglapok felszíne, hasadékok, törések) később kicsapódnak. A kimállott réteg helyén kialakult üreg tetején kicsiny cseppkövek kiválása tanulmányozható, csepegő vízcseppekkel. A vízcseppek jelenléte azt mutatja meg, hogy a cseppkövek növekedése ma is aktív.

Meredek, fa lépcsőfokokkal megerősített úton hagytuk el a pihenőpadokkal ellátott helyet, majd Szágy község felé vettük az irányt. A település északi részén érkeztünk le az észak-déli völgyben megbúvó faluba.

Írásos emlékben először 1554-ből szerepelt Aszágy formában, 1799-ből már a Szagy ismert. Az aszú és az ág szavak összetételéből alakult ki a falu megnevezés. Az előtag értelme száraz, míg az utótagé folyóág. A dűlőnevek közül a következők eltűnt faluhelyet sejtetnek: Kis- és Nagytótváros (ide a török után szlovén telepesek érkeztek). A helység a hódoltság idején puszta lett, de lakatlan a 18. század első felében is. A végtelen erdővel borított vidékre a 18. század végén települt német eredetű lakosság. Az első telepesek 1770-ben Lotharingiából érkeztek.

Túránkat - amely közel 22 km-re sikeredett - a falu déli végén található büfében fejeztük be, majd autóbuszra szálltuk.

                                                                                                                               Schóber József túravezető