facebook_page_plugin

„Fekete István nyomában”

VIII. Természetismereti, életrajzi terepi akadályverseny

fekete istvan

 

A verseny helyszíne: az író kezdő gazdász éveinek vidéke, Bakóca és Alsókövesd környéke.


A verseny időpontja: 2014. október 1., az „Erdők hete" keretében.


A verseny rajtja: Bakócán, a falu déli végében lévő „orvoslakástól", 9:00 órakor. A csapatok 5-10 percenként, egymás után rajtolnak.
A verseny célja: Nagymátén, a Fekete István Fűvészkertben.


A verseny szervezői: Mecsekerdő Zrt. Sásdi Erdészete, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Fekete István Irodalmi Társaság (Ajka), Fekete István Kulturális Egyesület (Dombóvár).


Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 20. (Az első harminc csapat jelentkezését tudjuk elfogadni.)

A „Fekete István Emlékösvény" körülbelül 5 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti (növény- és állatfajok felismerése, természetjárással, természetvédelemmel, erdő- és vadgazdálkodással kapcsolatos kérdések, terepi feladatok) és az író életével, különösen a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, az általános iskolák 7.-8. osztályos tanulói közül.

A verseny helyszíne kétféleképpen közelíthető meg. A környéken lakók, vagy akik saját járművel meg tudják oldani a helyszínre- és hazajutást: önállóan, akik pedig nem, Sásdról Bakóca irányába közlekedő távolsági busszal, amelyről a bakócai buszfordulónál kell leszállni.

A busz reggel 7:45-kor indul Sásdról és 8:13-kor érkezik Bakócára. Visszafelé vagy a 15:05–ös indulásúval (Sásdra érkezik: 15:33), vagy a 15:45-össel (Mindszentgodisán átszállással, Sásdra érkezik: 16:21), vagy a 17:05-össel (Sásdra érkezik: 17:33) lehet utazni.

Jelentkezni lehet: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságon, Rózsa Anita, oktatási referensnél (30/377-3383, 72/517-223, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).