facebook_page_plugin

2013. március 207. szám

BMTSZ logokicsiMECSEK HÍRADÓ

207. szám                                                                         2013. március


 

Közgyűlés

 

A szokásos jó hangulat jellemezte a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség köz­gyűlését. A beszámoló szerteágazó, sokrétű, mennyiségben is igen gazdag köz­hasznú tevékenységről szólt, de ezt erősítették a szóbeli kiegészítések, hozzászólá­sok is.

 

Az eredményességet igazolja a közel kétszáz kilométer felújított, vagy újonnan felfes­tett turistaút, a népszerű, sikeres túravezető-képző tanfolyam, a sokszínű programot kínáló Túravezetők Klubja, a havonta – gazdag tartalommal – megjelenő Mecsek Hír­adó, az évi 58 nyílt túra (folyamatosan emelkedő részvétellel), a többfordulós vetélkedő általános iskolásoknak. Nem kell szégyenkeznünk a miatt sem, hogy milyen mértékben, milyen minőségben támogattuk az év kiemelt programjának során a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra baranyai szakaszának vándorlóit. S mindezt úgy, hogy anyagi szempontból az utóbbi évek legrosszabb éve volt a 2012-es.

 

A közgyűlésen szó került megoldásra váró problémákról is. Így a kulcsosházak helyze­téről, arról, hogy a jelzésfestéshez nem elég a lelkesedés, a szabadidő, de kell buszjegy, vagy benzin is a cél eléréséhez és hazautazáshoz, de arról is, hogy az MTSZ átalakulá­sával együtt járó változások érintik a tagszervezetek életét is. Arról is szó esett, hogy azon természetbarátok, akik nem jogi személyiségű szervezetekben tevékenykedtek együtt, most komoly döntés előtt állnak. Jogi személyiségűvé válni, vagy beilleszkedni egy egyesülethez, vagy esetleg pártoló tagként támogatni a szövetséget, vagy egy egye­sületet – néhány a lehetőségek közül.

 

Az alapszabály módosítását ellenvetés nélkül elfogadta a közgyűlés. Igaz, a módosítá­sok a törvényi változásokból és az MTSZ alapszabályának változásaiból következnek, így vitának nem sok helye volt. Az alapszabály módosítása során a civil törvény és a közhasznúság új feltételei is szóba kerültek.

 

Hagyományosan gazdag része volt a közgyűlésnek, amikor az év során kiemelkedő munkát végzett sporttársak közgyűlés előtti elismerése történt.

 

A tagság örömmel üdvözölte a közgyűlésen megjelent Matolcsi Györgyöt, aki a nyári nagy program, a "Rockenbauer Vándorlás" MTSZ által megbízott vezetője volt, s így ismerősként üdvözölhettük. Segítségével értékeltük, köszöntük meg a munkáját a nyári program sikerét nagymértékben segítő sporttársaknak: Baumann József, Baumann Józsefné, Benczes Gábor, Börcsök György, Feketéné Móró Erzsébet, Gida Tibor, Jancsi Attila, Nagy Balázs, Őri Zsuzsanna, Rónaky Gizella, Schóber József, Strasser Péter, Szűcs Istvánné, Tóth Klára.

 

Köszöntötte a közgyűlés a Dobogókőn kitüntetetteket: Baumann József, dr. Gundrum Károly, Szabó-Dalecker Ibolya.

 

Ezután az egyesületek és az elnökség javaslata alapján elismerést vehetett át több éven át végzett önzetlen, gazdagító, elkötelezett munkájáért Andrasekné Dávid Erika, Jónás István, Magyarity Júlia, Németh Katalin, Szente Jánosné, Varga Kálmán.

 

A Baranya Megye Természetbarát Szövetség legmagasabb kitüntetésével, az ARANY­BAKANCS-DÍJ-jal Keszi Lászlónak, a Mecsekerdő ZRT vezérigazgatójának és Gida Tibornak, a Dráva TSE elnökének köszönte meg az elnökség a támogató tevékenységet, ill. a szövetség céljainak megvalósítását segítő munkát.

 

A Baranya Megyei természetbarát Szövetség TISZTELETBELI TAGJA címet adományozta az elnökség dr. Novotny Ivánnak, aki kiváló egyesületével a kerékpáros szakágat képviseli a megyei szövetségben.

 

A közgyűlés – hagyományosan – jó hangulatú baráti beszélgetéssel zárult.

 

Tóth Klára
elnök

 

 

 

A Baranya Megyei természetbarát Szövetség

 

2012. évi egyéni túrapontversenyének végeredménye

 

 

 

 

NÉV

EGYESÜLET

TÚRAPONT

50 év alatti férfiak

1.

Feik Tamás

Dráva TSE

1780

1.

Ujságh Zsolt

Tenkes TE

1780

3.

Soós Zoltán

Dráva TSE

1625

4.

Balog Árpád

Tenkes TE

1598

50 év alatti nők

1.

Kühár Zsuzsanna

Hétdomb TE

2127

2.

Stiksz Zsuzsanna

PTTE Vámos Mihály Szakosztály

1025

50 év feletti férfiak

1.

Jancsi Attila

Dráva TSE

2579

2.

Jónás István

POEÜ

2135

3.

Sisák Tibor

Hétdomb TE

1708

4.

Nagy Balázs

POEÜ

1114

5.

Romvári Tibor

Dráva TSE

1013

50 év feletti nők

1.

Takácsné Jakabos Laura

Hétdomb TE

1917

2.

Sisák Tiborné

Hétdomb TE

1811

3.

Braun Andrea

PTTE Vámos Mihály Szakosztály

1668

4.

Feketéné Móró Erzsébet

Hétdomb TE

1634

5.

Őri Zsuzsanna

Hétdomb TE

1355

6.

Jancsi Ibolya

Dráva TSE

1306

7.

Csoknyay Istvánné

Hétdomb TE

1015

Diákok

1.

Zsula Ákos

Hétdomb TE

614

2.

Ujságh Rudolf

Tenkes TE

555

 

 

 

A kategóriák első három helyezettjei a helyezésnek megfelelő oklevelet, a diákok di­csérő oklevelet kaptak.

 

 

 

atiKA

 

ÑÒÑÒÑÒÑÒÑÒÑÒÑÒ

 

"Forrásvédnökök"

 

Amint arról a 2012. évről szóló beszámolóban már írtunk, Baumann József felhívására több mint 100 mecseki forrás fölött vállaltak már védnökséget a természetbarátok. Az alábbiakban egy "forrásvédnök" leírást adunk közre.

 

Megkezdtük az általunk elvállalt források idei első "tanulmányozását", állapot-felméré­sét. Feleségemmel február 9-én "követtük el" az első látogatást a védnökségünk alatt álló három forráshoz.

 

A kissé hideg időt kellemes hóesés tarkította, amikor elhagytuk a meleg autóbuszt a túra megkezdésekor a Várvölgy kihalt megállóhelyénél. Le (azaz fel és le) sétáltunk a Barna-kőhöz, majd a túra "lényegét", a piros kör jelzést elérve elkezdtük a patakot keresztezni jó néhányszor a céljaink eléréséig. 

 

A Sín-gödörben – ahogy már említettük – a patakot folyamatosan átszelve érkeztünk el végre a túra első célpontjához, a Szederindás-kúthoz. Kellemes meglepetésünkre a forrás kielégítő, sőt igen jó állapotban volt. Az egyetlen észrevétel a fotóinkon is látható, sok mecseki forrást utolérő probléma volt: a víz (tudjuk, hogy régóta) új utat talált magának, a fáradságos munkával kiépített kifolyót és a jó állapotban lévő víz-felfogót kikerülve.

 

Tovább mászva felfelé megtaláltuk a jobbról az út mentén folyó patakocska eredetét, a Gödör-forrást. Maga a forrás a leírásoknak és emlékeinknek megfelelően egy kövekkel körberakott elfolyás, a táblája néhány méterrel arrébb található. Ahhoz, hogy "használható" forrássá váljék, egy merítésre alkalmas mélyedés kialakítása lesz majd indokolt.

 

A Csurgóhoz leereszkedve nem túl szép látvány fogadott bennünket. Azzal tisztában voltunk, hogy a 2-3 éve még megtalálható esőbeálló-nyomok sem lesznek már ott, de a viharok hathatós munkáját nem vettük figyelembe. Rengeteg kidőlt fa és az általuk okozott "tereprendezés" fogadott  minket.

 

A volt pihenő helye mellett az erdészet egy táblát helyezett el, miszerint a "fák közé menni életveszélyes". Kissé érdekes volt értelmezni, mivel egész utunk során fák között haladtunk, de valószínű, hogy az ott ripityára törött fák darabjai között történő esetleges balesetekre akartak célozni.

 

Felkerestük magát a forrást is, melyet természetesen a térkép sem jelöl pontosan. A Csurgó felett elhelyezkedő, a Gödör-forráshoz hasonló kialakítású kifolyás érdemes a további "vizsgálatra".

 

Túránkat befejezve Zobákpusztán élvezhettük a hóesést a buszmegállóból. Amint kiértünk az erdőből, láttunk egy, a pécsi irányba haladó buszt, de persze nem sejtettük, hogy ez számunkra egy másfél órás várakozást, és egy komlói látogatást is rejt majd magában.

 

Már a túra közben megtárgyaltuk, hogy a védnökségünk alatt álló forrásokat a lehetőségeinkhez képest minden évszakban legalább egyszer meg fogjuk látogatni. Sok sikert kívánunk a többi forrás-kedvelő barátunknak a mecseki vízvételi lehetőségek megismeréséhez és karbantartásához!

 

Valkai Zsolt

 

 

 

 

                                Idén is legurult a kerék!

 

Az évszakhoz képest kellemes, napos időben gyülekeztek a túrára indulók a pécsváradi Kossuth téren február 17-én, vasárnap, ebéd után. Az óbányaiak megbízottja még az indulás előtt kiosztotta a túra kerámia-plakettjeit.

 

Sajnos nem mindenkinek jutott.  80 résztvevőre készültek, de a megjelentek 120-an voltak!

 

Az erdőben nem volt nagy sár, nem volt nagyon hideg, és a szél sem fújt, helyenként még összefüggő hómezőn is át kellett kelni a vidám csapatnak. Az Óbányai-völgy patakmedrében néha kőről-kőre ugráltunk, s az ügyesebbek megúszták száraz lábbal.
Óbányán szeretettel, zeneszóval, forró teával és zsíros-kenyérrel fogadták a túrázókat. A késői indulásnak köszönhetően nem kellett túl sokat várni az évente csak egyszer és csak itt, Óbányán látható attrakcióra: a tüzes kerék szemkápráztató, szikrát szóró gurulására. Szinte csak másodpercek, amíg a kerék leér a lejtő aljába, de a látványért (meg az egészségünkért) érdemes ezt a néhány órás túrát végiggyalogolni. Külön program volt idén, hogy a kerék-gurítás után nívós tűzijátékban gyönyörködhettünk.
Jövőre is megyünk!

 

Dr. Novotny Iván
túravezető

 

 

 

Bátraké a szerencse!

 

avagy: Rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista!

 

Február 23-a, szombat. Reggel a buszállomáson a nem túl bíztató időben egy 5 fős, bátor és mindenre elszánt csapat gyűlt össze. Kiderült: csupán rajtam áll, hogy megyünk-e vagy sem, így már nem volt kérdéses a dolog. Mecseknádasdon jó kedvű csapatunk tovább bővült két sporttárssal.

 

Bemelegítésnek felkapaszkodtunk a gerincre, majd a távvezeték alatt meg­bizonyosodván Paks megfelelő felvillanyozottságáról, tovább baktattunk a még enyhén ködös időben. A háromhatári gerincen egy kis létragyakorlat után Cigány-kútnak vettük az irányt. Közben még egy fiatal szarvasbikát is láttunk. A Cigány-kútnál tett röpke pihenőnk után Mészkemence felé fordultunk.

 

Erre csodáltuk meg utunk során az első illatos hunyorokat. Az Iskolaárok tetején keresztezvén a nap során az első jelezett utat (Mecseki Zöldtúra), leereszkedtünk Mészkemencére. A helyi fogadó bizottság leplezetlen örömmel száguldott elibénk két tacskó személyében. Meg kell jegyeznem: a környék őrzői már egészen gyomrukig ható tapasztalattal bánnak a hátizsákos emberrel. Az egykori mészégető megtekintése után tovább battyogtunk a Tőkés-kúthoz, immáron a hét pár bakancs mellé kiegészülve 2x4 darab tappanccsal.

 

Héthársnál Rockenbauer Pálék egykori táborozására emlékezve szusszantunk egy kicsit, majd tovább mentünk a Hesz-keresztig, közben természetesen tanakodva a Nyolchárs megfelelő létszámáról. Hesz Antal erdész sírjánál – a keresztet kicsit feljavítva – emlékeztünk.

 

Jágercsárdára menet két őzet ugrasztottunk meg, majd pedig gyönyörködhettünk kecses mozgásukban. Jágercsárdánál letértünk az elhanyagolt Erdész-forráshoz. Ez a páratlan hangulatú forrás és pihenőhely megérdemelné a rendszeres tisztítást. Kéktúrázók számára kiváló pihenő, éjszakázó és nem utolsósorban víznyerő hely is. A megfelelő számú nyalóka készlet ellenőrzése után megindultunk túránk utolsó szakaszára. Még utoljára egy kicsit csúszkálva és gyönyörködve a Grand-kanyonhoz hasonlító vízmosásokban, leérkeztünk túránk kiinduló falujába, hogy tegyünk még egy kört, de erről majd ,,következő filmünk tudósít".

 

Összességében hangulatilag, forralt borilag, időjárásilag és a visszajelzések alapján, látványilag is nagyon jól sikerült túra volt. A két, menet közben felidézett mottóval búcsúzom:

 

"Bátraké a szerencse", és ,,Rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista!"

 

Kazal Márton

 

 


2012-ben történt

 

(Tagszervezeteink életéből)

 

 

 

Nyugdíjas Szakosztály

 

Létszámunk 72 fő. Pártoló tagjaink 16-an vannak. Egész évünk aktívan telt, 105 túránk volt az elmúlt esztendőben. Túravezetőink: Jankai István, Kaszás Károlyné, Mérő Andorné, dr. Németh Gézáné, Raub Bálintné, Szente Jánosné, Szűcs Jánosné. Egész évben változatos túraprogramokat készítettek, segítik a munkát.

 

Hetente kétszer, csütörtökön és pénteken túrázunk. Guth Lászlóné "óriási" vagyonunkat kezeli, és pontosan felügyeli a tagok utáni befizetéseket. Így úgy érzem, társaságunk hasznos tagja a turista társadalomnak. Nem pályázhattunk, ezért nem is profitálhattunk belőle. Turáztunk és egészségünk megőrzésére törekedtünk; már nem pontokért küzdünk, nem csak az elismerés a cél. Köszönöm a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy a 2012. februári közgyűlésen Jakab Ferencnét (Ducikát), és Szűcs Istvánnét elismerésben részesítették, és így javaslatunkra minden évben egy tagunkat kitüntetik, elismerve munkájukat, amit a szakosztály érdekében végeztek.

 

Téli túráink legalább olyan szépek, mint más évszakokban, csak kicsit fehérebbek és tisztábbak, és néha nehezebbek, ha nagy a sár. Vártuk a tavaszt, ami berobbant az életünkbe és ezerféle virág köszöntött bennünket. Zöldellő erdő, madárdal és a melegebb időjárás tette szebbé túrázóink hangulatát. A Mecsek vadregényes tájait jártuk be, és több "bánáti bazsarózsa" túrát is szerveztünk. Nagyon szép volt, minden évben elvarázsol minket csodás színeivel. Jó, hogy van nekünk – a Kelet-Mecsekben, a Zengő közelében – egy ilyen gyönyörű virág. Májusban a Pécs Tv is eljött a túránkra, és több alkalommal közvetítette a felvett adást a szakosztályról, életéről, túrákról, és megmutatta, hogy így is lehet élni. Köszönjük. Nyílt túrákon is részt vettünk, nyílt túrt vezetett a szövetségnek: Kaszás Károlyné, Raub Bálintné, Szűcs Istvánné. Pünkösd után egy héttel, június 2-án Fekeden jártunk, szalámi fesztiválon. Csodálatos környezetben töltöttünk el egy napot. Szeretjük a vidék atmoszféráját, tisztaságát, látni, ahogy a falu fejlődik. Fekedről egész Ófaluig szerveztünk már túrákat a Mészkemencei vadászház érintésével. Havonta batyus klubnapokat tartottunk. Legnevezetesebb a farsang volt. A karácsony inkább családias hangulatban telt. Nem feledkezhetünk meg a havi névnapokról sem.

 

Az ősz csodálatos színeivel ezer arcát mutatta, az őszi kikerics vígan hajladozott a könnyű szélben. Sajnos szeptember végén egyik túratársunktól, Turcsi Lajostól végleg elbúcsúztunk. Elkísértük utolsó útján. Novemberi túrákat úgy terveztünk, hogy a János kilátónál megemlékeztünk egykori szakosztályvezetőnkről, Hellényi Miksáról. Virágot vittünk és gyertyát gyújtottunk. Büdös-kúti túránk a panteonhoz vezetett, túravezetőnk és ismerőseink márványtáblája előtt fejet hajtottunk, mécsest gyújtottunk, és elhelyeztük a kegyelet virágát. Túratársaink a központi temetőbe is elmennek, emlékeznek a régi, elvesztett túratársakra. Egyre nehezebb, mert már sokan eltávoztak. Szente Jánosné túravezetőnktől decemberben köszöntünk el, nem vezet már túrát 2013-ban, saját döntése alapján. Köszönjük 10 éves munkáját. Többi túravezetőnket is szerény jutalomban részesítettük, megköszönve egész évben végzett munkájukat. December 31-én szakosztályunk pezsgős túrával zárta az évet, így búcsúztunk a 2012-es évtől. Jó hangulatban jártuk be a Közép-Mecsek ismerős, de minden évszakban más-más arcát mutató tájait.

 

Köszönöm túratársaim fáradhatatlan, lelkes részvételét a túrákon. Jó hangulatban és vidáman teltek a túrák. Ha a tempót és a teljesítményt nézném, nem nevezném magunkat Nyugdíjas Szakosztálynak. Továbbra is jó túrázást, jó egészséget kívánok a 2013-as évben is.                                                                                                              

 

Raub Bálintné
szakosztályvezető

 

Bemutatkozunk

 A Dráva Természetbarát Sport Egyesületről

 

drava emblemakicsi

 

Egyesületünket 1996-ban hoztuk létre a PTTE Ifjúsági és Munkás Klub szakosztályának jogutódjaként. Céljaink közül elsődleges, hogy tagjaink részére szervezett körülmények között biztosítsunk lehetőséget az egészséges életmód, a természetjárás művelésére. Éves, előre kiadott program alapján túrázunk, melyben szerepelnek saját szervezésű túrák, teljesítménytúrák és tájékozódási túraversenyek is. Jó a kapcsolatunk más egyesületekkel, elsősorban a Tenkes TE-vel és a PTTE Vámos Mihály Szakosztályával, látogatjuk egymás túráit, rendezvényeit és a lehetőségeink szerint segítjük egymást feladataink megoldásában.

 

Felvállaltuk két tájegység (Villányi-hegység – Ormánság) turistaútjainak fejlesztését és karbantartását is.

 

Már 1976 óta működtetünk kulcsosházat, amivel a természetjáróknak, ifjúsági csoportoknak biztosítunk kedvezőáru szálláshelyet. A Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán lévő turistaházunk saját tulajdonunk!

 

Rendezvényünket, a Tenkes teljesítménytúrát 2000 óta szervezzük, ami most már a megye leglátogatottabb természetbarát eseményévé nőtte ki magát.

 

Az egyesület fenntartása érdekében, mint minden egyesület, így mi is tagdíjat fizetünk. A 2013-as évre érvényes (éves) díjaink a következők:

 

felnőtt:                    2600Ft,

 

diák és nyugdíjas:   1300Ft.

 

Lehetőség van még pártolói tagdíjat is fizetni, mely megegyezik a diák-nyugdíjas díjjal.

 

Egyesületünkbe várunk olyan túratársakat, akik magukévá tudják tenni elképzelésünket a természetjárásról és tevőlegesen is résztvevői kívánnak lenni ennek a tevékeny­ségnek! Alapszabályunk lehetővé teszi különálló szakosztályok befogadását is.  

 

Egyéb információ Gida Tibor elnöktől kérhető a 20/989-1853 telefonszámon.

 

 

 Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör ( POEÜ )

 

poeu logo

 

Egyesületünk 1950 óta létezik (először Pécsi Lendület SE néven működött), 1958-tól a neve Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör.
Az Egyesület alapvető céljai:
– egyrészt a város és megye sportolni akaró egészségügyi dolgozóinak   összefogása,
 – másrészt az egészséges életmódot folytatni kívánó, szabadidejében   sportolni, kirándulni vágyó lakosok részére mozgási lehetőséget   biztosítani.
Az egyesület e célját elsősorban két, 1970 óta párhuzamosan működő szakosztály keretében oldja meg: tájékozódási futó és természetjáró szakosztály. Mindkettő tagjai erdei környezetben, elsősorban a Mecsek erdeiben sportolnak, kirándulnak.
– A tájékozódási futó szakosztály mind az országos, mind a megyei  versenyeken részt vesz.
– A természetjáró szakosztály havi rendszerességgel szervez nyílt túrát,   emellett rendszeresen részt vesznek szinte minden hétvégén a megyében   szervezett túrákon. A tagok részt vesznek a mecseki források, turistautak karbantartására szervezett túrákon is.
– Alakulóban van egy geocaching-al foglalkozó csoport is.
A sportkör 1982 óta fenntartja és üzemelteti tagjai és minden Baranya megyei természetjáró és tájfutó részére  a Fehér-kúti kulcsosházat. Jelenleg a sportköri tagok évente 2400 Ft tagdíjat fizetnek. Egyesületünkbe várunk minden olyan kirándulni, sportolni vágyó embert (csoportot) aki elfogadja sportkörünk alapszabályát. Jelent-kezni lehet a  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

 

 

"MÚLTIDÉZŐ"

 

KÍSÉRTETJÁRÁS MÁNFÁN

 

Egy szép nyári kirándulás – Orfű, Vágotpuszta, Malomerdő, Szt. Imre-forrás – után az országúton értünk a mánfai buszmegállóhoz. Miközben a buszra várva beszélgettünk, kilépett a kocsmából egy napbarnított arcú fiatalember, tarka pólóban, strandpapucsban, hóna alatt egy kétliteres, teli flakonnal. Csatlakozott hozzánk, és élénk beszélgetésbe kezdett csupa fontos, lényeges dolgokról: erdőről, szemetelésről, tisztaságról; nagyjából mindenben azonos véleményen voltunk vele.

 

Buszra szállva Csilla túratársunknak eszébe jutott, hogy a szép kis lila, fedeles műanyag poharát a forrásnál felejtette. Nagyon sajnálkoztunk a veszteségen, engem sem hagyott nyugodni. Másnap – több, jobb dolgom nem lévén – egy korai busszal kimentem Mánfára. A forráshoz közeledve messziről láttam "integetni" a poharat, nyilván utánunk már senki nem járt arra. Jobban megörültem neki, mintha az enyém lett volna! Visszasétáltam a buszmegállóba. Egyedül várakoztam, egyszer csak nyílik a kocsmaajtó – köztudomású, hogy "uccára nyílik a kocsmaajtó" –, kilép rajta tegnapi barátunk, ugyanabban a pólóban, ugyanazzal a flakonnal a hóna alatt – feltehetően újabb tartalommal. Ahogy meglát, lassan lépkedve, rémült képpel, mintha kísértetet látna, megáll előttem: – Jézus Mária, maga még mindig itt van?

 

Nehezen, de megértette, hogy én nem még mindig, hanem már újra itt vagyok, mert fontos dolgom akadt reggel az erdőben. Ennek aztán úgy megörült, hogy már tuszkolt is a kocsma felé, "okvetlenül" igyak meg vele egy féldecit. Szerencsére beállt a busz a megállóba, így csak az ablakon keresztül, sűrű integetések és puszilkodások közepette vettünk búcsút egymástól.

 

Régen volt, azóta már a kocsma is bezárt, mégis valahányszor arra járok, mindig végigkémlelem a kis utcákat, nem látom-e fölbukkanni kedves régi barátomat. Úgy megörülnék neki, hogy azt az elmaradt féldecit is meginnám vele valahol, de hiába várom.

 

Lehet, hogy ő is csak kísértet volt?

 

Lengyel Zoltánné

 

 

 

 

Erdőtakarítás a nemzeti ünnep tiszteletére

 

A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület (PTTE) Vámos Mihály Túraszakosztálya, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Mecsek Egyesület és a Mediterrán Régió Egyesület a BIOKOM Kft. közreműködésével 2013. március 9-ére (szombatra) hagyományos tavaszi erdőtakarítási túrát szervez, amelyre szeretettel vár minden természetbarátot, természetjárót, Mecseket szerető polgárt, aki önként cselekszik városunk ékessége, a Mecsek erdeinek tisztaságáért! Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várjuk a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, "zöld" egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában. Egyszóval szeretettel látunk MINDENKIT, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni!

 

Az akció a Tettyéről indul reggel 9 órakor, de később is be lehet csatlakozni a főbb helyszíneken. Útvonal: Tettye – Dömörkapu – Misina – Tubes – Lapis – Remeterét – Éger-völgy. A Remeterétről a vállalkozó kedvűek a Jakab-hegyen lévő Pálos kolostor romjaihoz is felmehetnek, s egy nagyobb kitérőt tehetnek, mielőtt Éger-völgybe érnek.

 

A szemétszedő túra hossza várhatóan 12 km lesz, aki a Jakab-hegyre is felmegy, annak pedig 16 km-re kell számítania. A hulladékgyűjtő zsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényeket a BIOKOM Kft. erdészeti részlege biztosítja.

 

Az önkéntesek segítő munkáját előre is köszönjük!

 

Túravezetők:

 

Marton József (hosszabb táv)
tel.:06-20/297-7788)

 

Pál Krisztina (rövidebb táv)

 

tel.:06-20/296-0601.

 

 MÁRCIUSI ZÖLD JELES NAPOK

 

 

 

Március 21.: Az Erdők Nemzetközi Napja

 

Új nemzetközi jeles nappal bővül idéntől "Zöldnaptárunk". Az ENSZ Közgyűlés 2013-tól az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította március 21-ét, abból a célból, hogy ezen a napon világszerte megemlékezzünk az erdők és a fák jelentőségéről.

 

A jeles nap alapgondolata nem új keletű, az elmúlt 60 évben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének gondolata. Az első konkrét javaslat 1971-ben született, de sajnos megállapodás hiányában konkrét intézkedés nem történt. 2011-ben az Erdők Nemzetközi Éve kapcsán a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) Erdészeti Bizottsága újra fókuszba állította ezt a gondolatot.

 

Az erdők létfontosságú területek az emberiség és az élővilág számára:  bolygónk felszínét 31%-ban erdőségek borítják, itt él a szárazföldi fajok 80%-a és közel 1,6 milliárd (a Föld lakosságának közel 23%-a) ember függ közvetlen ezektől a területektől. Mindeközben az erdők 30%-át valamilyen módon felhasználjuk és átalakítjuk, amivel évente 13 millió hektárt veszítünk el ezekből az értékesterületekből.Az ENSZ jelentés kihangsúlyozza a fenntartható erdőgazdálkodás és a további megőrzési stratégiák fejlesztésének szükségességét.

 

Az erdők, fajgazdagságuk és a hozzá kapcsolódó kultúrák megőrzése érdekében az ENSZ a 2010-es (a Biodiverzitás Nemzetközi Éve) és a 2011-es évet (Erdők Nemzetközi Éve) követően az Erdők Nemzetközi Napjával is arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezen területek milyen jelentős funkciót töltenek be az emberiség életében és hogy megőrzésük létfontosságú mindannyiunk számára.

 

Az erdők legfontosabb hatásai:

 

Az erdők a legnagyobb szén-dioxid fogyasztó és oxigéntermelő ökoszisztémák. A megszakítatlan tápláléklánc utolsó menedékei. A legnagyobb szervesanyag-termelő ökoszisztémák – az erdők fája nélkülözhetetlen nyersanyag és az egyetlen újratermelhető energiahordozó. A Föld vízháztartásának egyik legdöntőbb befolyásolói, a legnagyobb víztároló és párologtató ökoszisztémák. A környezet legeredményesebb védői – levegő "szűrők", víz- és talaj megkötők, zaj-, árvíz- és üvegházhatás csökkentők. Egészségvédő, regeneráló hatásuk egyedüli. Kulturális, jóléti, esztétikai hatásuk nélkülözhetetlen, a turizmus működésének színterei.

 

Örvendetes módon hazánkban nem kell tartanunk az erdőterületek csökkenésétől, erről az erdészek jó gazda módjára gondoskodnak. Ma hazánk területének 20 %-át borítják erdők és további 10 % (900 000 hektár) olyan területtel rendelkezünk, amely telepítésre alkalmas. A magyar erdőkben évente 13 millió m3 faanyag növekmény (új faanyag) keletkezik, ezzel szemben a fafelhasználás nem haladja meg a 7 millió köbmétert.

 

(Források: FAO; http://www.diverziti.hu/2517/2011-az-erdok-nemzetkozi-eve/; Erdészeti lapok CXLVIII. évfolyam, 1. szám (2013. január;) Molnár Sándor – Börcsök Zoltán: Barátaink a fák – 2011., Sopron-Napkor)

 

Március 22.: A Víz Világnapja

 

Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték, melynek hatására az ENSZ március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. 2013 a Vízi Együttműködés Nemzetközi Éve, melynek keretében az ENSZ felhívta a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz éltető szerepére, valamint az immár elengedhetetlen fenntartható vízgazdálkodásra.

 

Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

 

Bár a Föld felszínének mintegy 70 %-át víz borítja, tengerek és óceánok formájában, az összes vízkészletből csupán 2 %-ot tesznek ki az édesvizek. Ennek legnagyobb része (az összes édesvízkészlet 77 %-a) a sarki jégtakarók és gleccserek jegébe fagyva, illetve felszín alatti rétegvíz és mélységi víz (az összes édesvízkészlet 21 %-a) formájában van jelen. A folyóvizek, az édesvízi tavak, a talajvíz, illetve a légkörben található vízpára alkotja a fennmaradó részt. A vízhiányos országok lakossága – tanulmányok szerint – 2025-re az ezredfordulós közel fél milliárdról 3 milliárdra nőhet. (A probléma Afrikát és Dél-Ázsiát érinti mindenekelőtt).

 

A vízhiány az emberi biztonság három alaptényezőjét fenyegeti: az élelmiszer-termelést, a környezet egészségét, valamint a társadalmi és politikai stabilitást. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Ezt célozza meg az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot.

 

A Mecsek Egyesület és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség is évtizedek óta foglalkozik forrásaink, forrásvizeink gondozásával. Elődeink a források építésével gondoskodtak a háborús időszakokban és a békeidőkben, hogy a város lakossága és a kirándulók egészséges tiszta ivóvízhez juthassanak. Napjainkban, amikor a víz egyre nagyobb érték, még jobban előtérbe kerül a forrásvizek és vízgyűjtőik tisztántartása. Baumann József forrásépítő 2012-évben elkezdte szervezni a Mecsek forrásainak rendszeres tisztítását, építményeinek felügyeletét. Az eltelt egy év alatt a Mecsek kiépített 250 forrása közül mára 104 forrásnak van védnöke, akik gondoskodnak a források tisztításáról és jelzik a meghibásodásokat a szervező felé.

 

Természetjáró egyesületek, nyugdíjasok, családok, és magánszemélyek vállalták ezt a fontos feladatot. Munkájuk által minden évszakban tiszta egészséges ivóvízhez juthatnak az erdőkben kikapcsolódásra vágyó emberek.

 

(Forrás: www.vizvilagnap.hu, http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_viz_vilagnapja)

 

Baumann József, Scheitler Adrienn

 

 

 

SZJA 1%

 

Kedves Természetbarátok! Kérjük, támogassák adójuk 1%-ával szövet­sé­günket, és ajánl­ják ismerőseik körében adószámunkat! A Baranya Megyei Természet­barát Szö­vet­ség kb. 1000 km hosszú turistautat tart karban. 2012-ben 170 km-t festettünk, illetve újí­tottunk fel. Ez csak tagjaink elkötelezett, áldozatot is hozó munkájának volt kö­szön­hető.  A turista­jelzéseket minimum 5 évente kell felújítani, hogy jól látható, biz­tonságos el­igazodást nyújtó legyen az erdőjárók számára. Évente kb. 200 km-t kellene festenünk ahhoz, hogy a karbantartott állapot meg­ma­rad­jon. Kérjük, támogassák e tevé­keny­sé­gün­ket! Adószámunk: 18312928-1-02.

 

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége

 


HÍREK

 

  • Gubacsos kulcsosház: a Gubacsos kulcsosház kezelését a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub 2013. február 28-án átadta a tulajdonos Mecsekerdő Zrt-nek.  A kulcsosház egyelőre nem üzemel.
  • Medvehagyma gyűjtés: nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként ismert, az utóbbi években igen felkapott medvehagyma az erdőkben. A törvényben meghatározott mennyiség felett engedélyhez kötött a gyűjtése. Néhány hét múlva ellepi az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, a medvehagyma, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók. A növény gyűjtésére vonatkozó szabályokkal azonban sokan nincsenek tisztában.A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt – így medvehagyma-levelet is – gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a Társaság erdészeteinél lehet megvásárolni. Külön törvényi előírás vonatkozik a védett természeti területen (pl. természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet, nemzeti park) való gyűjtésre: ebben az esetben bármilyen kis mennyiség szedése csak a természetvédelmi hatóság (Dél-Dunántúlon a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) engedélyével lehetséges. Az idei évtől a természetvédelmi engedély beszerzése a gyűjtő feladata. A Mecsekerdő Zrt. védett területre gyűjtési engedélyt csak abban az esetben adhat ki, ha a gyűjtő bemutatja a zöldhatóság által kiadott engedélyt. Azokkal szemben, akik engedély nélkül szedik a medvehagymát az állami erdőkben, a törvényes eszközökkel fellép a Mecsekerdő Zrt. (Forrás: Mecsekerdő Zrt.)
  • Alapfokú gombaismereti tanfolyam: a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya alapfokú gombaismereti tanfolyamot indít ehető, vadon élő növények alapismerettel kiegészítve, 2013. március 28-tól. A tanfolyam részvételi díja: 25.000 Ft. Jelentkezés, ill. információ: Dénes Andrea, e-mail: denes.andrea@ jpm.hu, (tel.: 72/213-419). További információ a következő honlapon olvasható: http://termtudmuzeumpecs.blogspot.hu/2013/02/alapfoku-gombaismereti-tanfolyam-eheto.html

 

Rendezvények

 

  március 8, péntek: Örökségünk" – délutáni diskurzus. R.: Hétdomb TE. Rákóczi emlékhelyek – Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (tel.: 20/376-6437)

 

  március 9, szombat: Erdőtakarító túra: "Erdőtakarítás a nemzeti ünnep tiszteletére". A részletes kiírást lásd külön a Mecsek Híradóban! Információ: Marton József (tel.:06-20/297-7788), Pál Krisztina (tel.:06-20/296-0601)

 

  március 9, szombat: "Nőnapi túra (20 km) / kirándulás (12 km) /séta" (6 km) túrák. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Kardos úti kulcsosház, 7.30-9.00 (20 km), 7.30-10.00 (12 km), 7.30-11.00 (6 km). Cél ugyanott. A cél 13.00-kor zár. Nevezési díjak: 700, 600 ill. 500 Ft/fő. Diákoknak 100 Ft kedvezmény, 6 év alatti gyerekeknek ingyenes. Információ: Bota János (tel.: 30/993-8595)

 

  március 16, szombat: "Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben" teljesítménytúra (30, 15 km). R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 , ill. 500 Ft/fő. MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal, ill. diákoknak és nyugdíjasoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: Tóth Klára (tel.: 20/527-8913)

 

  március 23, szombat: "Szuadó 40, 30, 17" teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.00-7.30 (40 km), 7.00-8.30 (30 km), 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (40, 30 km), 600 Ft/fő (17 km). Információ: dr. Szabó Péter (tel.: 70/456-1379)

 

  március 30, szombat: "Retró 25, 15, 10" túrák. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécsbánya, Közösségi ház (Pécs, Gesztenyés u. 17.), 7.00-8.00 (25 km), 7.00-10.00 (15 km), 8.00-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (25 km), 700 Ft/fő (15 km), 600 Ft/fő (10 km). Információ: Bota János (tel.: 30/993-8595)

 

  április 2, kedd: Természetbarátok Klubja. Hogyan lesz a szemlélődő kis óvodásból lelkes kiránduló? Földesiné Kövi Ildikó óvodapedagógus előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. A program nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Információ: Scheitler Adrienn (tel.: 20/340-4184)

 

NYÍLT TÚRÁK

 

  mácius 10, vasárnap: Borkóstolás a kéméndi pincesoron. Útvonal: Kegytemplom – Templom-forrás – Lankás-dűlő – Nagy-pincesor – Kéméndi-csorgó – Máriakéménd (6 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás a máriakéméndi kegytemplom előtt 14.00 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz.) Hazatérés: Máriakéméndről a 18.56-kor induló járattal, mely Pécsre érkezik 19.39-kor. Túravezető: Kállai Csilla (tel.: 30/919-0024)

 

  március 23, szombat: XXX. Csokonay Sándor Emléktúra. Útvonal: Éger-völgy – Cinke-tanya – Bagoly-forrás – Bögrés-kút – Pipás-forrás – Négybarát-forrás – Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás 8.30-kor az uránvárosi autóbusz-buszpályaudvaron a 22-es busz megállójában. Túravezető: Baumann József (tel.:20/474-7151)

 

  április 1, hétfő: Emmaus (Húsvét hétfői népszokás a bólyi pincesoron). Útvonal: Borjád – Herendi-erdő – Töttösi-erdő – Majsi-erdészház – Majsi-erdő – Majsi-halastavak – Töttös – Bóly (19 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás Szajkon az autóbusz-megállóban 8.10-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 9-es kocsi­állá­sáról 7.25-kor indul a kecskeméti járat Szajkra. Szajkon átszállás a 8.22-kor induló harkányi járatra, mellyel Borjádig utazunk). Túravezető: Biki Endre Gábor. (tel.: 30/452-4579)

 

 

 

 

 A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással

 

  március 9, szombat: "Medvehagyma bújócska". Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Fehér-kúti kulcsosház – Árpád-tető (6 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás a 9 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (tel.: 20/376-6437)

 

  március 9, szombat: "Tavasz a Mecsekben". Útvonal: Dömörkapu – Hideg-kút – Kantavári-forrás – Kánya-forrás – Anyák kútja –Tripammer-fa – Árpád-tető (9 km, szintemelkedés: 300 m). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (tel.: 20/260-1947)

 

  március 24, vasárnap: Zobákpuszta – Takanyó – Kis-kaszáló – Pusztabánya – Cigány-hegy – Dobogó – Németdöglés – Iharos-kút – Máré-vár – Csurgó – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (17,5 km, szintemelkedés: 520 m). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (tel.: 20/361-9970)

 

  március 30, szombat: "Mecseki mondák nyomában II". Útvonal: Mánfa – Árpád-kori templom – Erzsébet-út – Páfrányos – Petnyák-völgy – Kőlyuk – Nagy-mély-völgy –Melegmányi-forrás – Tripammer-fa – Árpád-tető (13 km, szint­emel­kedés: 450 m). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (tel.: 20/376-6437)

 

  április 3, szerda: "A tavasz csodái". Útvonal: Magyeregregy – Almás – Pap-erdő – Kis-kút-orma – Szöge-hegy – Komló, Szilvás (10 km, szintemelkedés: 260 m). In­du­lás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (tel.: 20/376-6437)

 

 

 DDNPI rendezvények

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez­vé­nyei­ről infor­máció kérhető, és a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelent­kezés a

 

72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 DDNPkicsitele­fon­­­­szá­­mokon, illetve a kö­vetkező e-mail címeken:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

To­vábbi információk a www.ddnp.hu hon­lapon talál­hatók.

 

 

 

 

  március 9, szombat: Túra a kétújfalui legelőn és a rovarmúzeum megtekintése. A program első részében lehetőség lesz megtekinteni a 2012-ben megnyílt kétújfalui rovargyűjteményt, ahol amazóniai és ormánsági rovarokkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A résztvevők ezt követően sétát tehetnek Kétújfalu környékén, amelynek keretében a rovarok terepi megismerését szakavatott rovarkutató segíti. Helyszín: Kétújfalu, általános iskola; időpont: 10 óra. A túra hossza: 2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + a belépő ára.

 

  március 13, szerda: Kis rovarász – pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Ismerkedés az ízelt lábak birodalmával. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő.

 

  március 16, szombat: Ürge tanösvény avató túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság legújabb e-tanösvényét végigjárva egy kellemes séta során megismerkedhetünk a Paks környéki homokpuszta sajátos és változatos élővilágával. Helyszín: Paks, M6-os felüljárójának ürgemezei oldala, időpont: 10 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő.

 

  március 16, szombat: Csatatéri séták – A mohácsi csata a török szemszögéből.  Előadás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, és a sírkert bejárása. Helyszín: Mohácsi Történelmi Emlékhely, időpont: 10 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a belépőjegy ára.

 

  március 18, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. A homokbuckák élővilága. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő.

 

  március 23, szombat: Barlangász szakkör – Szakvezetéses túra az Abaligeti-barlang felszínén és a barlangban. A szakmai előismeretekkel nem rendelkező, de a barlangok iránt érdeklődő fiatalokat várjuk a programra. A program során bejárjuk az Abaligeti-barlang titkokat rejtő felszínét, és egy kibővített túra keretében magát a fokozottan védett barlangot is. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 11 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 2,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépőjegy ára.

 

  március 23, szombat: Húsvétváró szöszmötölés a Fehér Gólya Múzeumban. Játékos kézműves foglalkozás gyerekeknek. Az ünnepváró programon a résztvevők szakavatott kézművesek segítségével készíthetnek kedves húsvéti ajándékokat, valamint az ünnephez kapcsolódó népszokásokról is számos érdekességet tudhatnak meg. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő

 

  április 2, kedd: DDNP Klub. Mérges szépségek – egy veszélyeztetett hüllőfaj megmentése a Kiskunságban. Rózsa Anita diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes.

 

hovirag

 

 

 

 

 

 

 

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in­formációs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö­vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu