facebook_page_plugin

Cikkek

Beszámoló 2017

 

a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2017. évi működéséről

 

Szövetségünk működése

2017-ben szövetségünknek 16 tagszervezete volt: Dél-Zselic Természetbarát Klub (Pécs), Dráva Természetbarát Sport Egyesület (Pécs), Hétdomb Természetbarát Egyesület (Komló), Hosszúhetényi Turista Egyesület, Kenderföldi Természetjárók (Komló), Mecsek Egyesület (Pécs), Mecseki Kóborlók (Pécs), BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály (Pécs), Pécsi Ifjúsági Unió, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE), Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor, BMTSZ „Vándorok” Szakosztály, Szent Imre Iskolai SK (Siklós), Tenkes Természetbarát Egyesület (Siklós). Év végén a Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület elnökével tárgyaltunk, aki jelezte csatlakozási szándékukat 2018-tól.

Szövetségünk 2017. február 11-én tartotta éves közgyűlését – az előző évihez hasonlóan – a Balokány-ligetben, a PEPITA Kultúrtérben. 16 tagszervezetünkből 13 képviseltette magát összesen 17 mandátummal. Vendégeink között jelen voltak a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség és a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség vezetői is. A küldöttek elfogadták a 2016. évi beszámolót, a pénzügyi beszámolót és a közhasznúsági mellékletet, valamint a 2017. évi programtervet, illetve – immár „szokás szerint” – ismét sor került az alapszabály kisebb módosítására, ezúttal apróbb helyreigazításokkal.

A közgyűlésen – a hagyományoknak megfelelően – elismerések átadására is sor került. Aranybakancs-díjat kapott Őri Zsuzsanna, a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület elnöke tíz éve végzett egyesületvezetői munkájáért és természetjáró programok szervezéséért, valamint Golubics István, az Árpádtetői Erdészet kerületvezető erdésze, aki húsz éve segíti a természetjárók tevékenységét a Nyugat-Mecsek területén. Kimagasló természetjáró, ill. közösségi munkájukért – az egyesületek és az elnökség javaslatai alapján – emlékplakettet kaptak: Barka Bernadett (Szent Imre Iskolai Sportkör, Siklós), Benke Györgyné (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló), Hargitai László (Tenkes Természetbarát Egyesület, Siklós), Kriston Barnabás (Mecsek Egyesület, Pécs), Stalenberger Tibor (Mecsek Egyesület, Pécs), Szente Jánosné (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály, Pécs), Szőke Jánosné (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló), Várnainé Meng Hajnalka (Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Pécs).

Szövetségünk 2017. évi működését – nagyrészt – az előző évben végén elnyert NEA működési pályázatból, az MTSZ által adományozott támogatásból, valamint a felajánlott SZJA 1%-okból fedeztük. Ezekből a forrásokból fizettük a sportszövetségi tagdíjat, a gazdasági feladatok és a könyvelés forrásigényét is, amely az utóbbi években – a Sportszövetségek Szövetségének a miénknél is rosszabb anyagi helyzete miatt – egyre növekvő tendenciát mutat. 2017-ben már 150.000 Ft körüli összeget fordítottunk ezekre a költségekre. Ennek fejében megtarthattuk keddenként az ügyeleti óráinkat a Tímár utcai székhelyünkön, biztosítottuk évente 10 hónapban a Mecsek Híradó 35 fénymásolt példányát, alkalmi segítséget kaptunk pályázatok költségvetésének elkészítésében, elszámolásában. Egy jó teljesítményű nyomtatót, és egy laptopot is vásároltunk. Tudtunk fizetni terembért, s el tudtunk utazni a legfontosabb szakmai találkozókra. Támogattuk a regionális természetjáró találkozó programját, s rendezvényeink – minimális – költségeit is ki tudtuk fizetni.

Az elnökség kitartó lendülettel, összefogással végezte munkáját. Elnökségünk tagjai mellett Scheitler Adrienn, Jancsi Attila, Baumann József segítette folyamatosan az operatív munkát.

Az év során munkánkat több szervezet, intézmény is támogatta, illetve együttműködött velünk a programok propagálásában, szervezésében. Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szakosztályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Esetenként konkrét segítséget, anyagi támogatást, szakmai együttműködést könyvelhettünk el.

Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetjáró Szövetség, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Várhalmi Zsolt, Tátrai Bea), Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter tájegységvezető, Nagy Gábor, Wágner László, Rózsa Anita), Mecsekerdő Zrt. (Keszi László vezérigazgató, Ripszám István termelési vezérigazgató-helyettes, Hohn Miklós, Sajgó Ferenc, Pintér Ottó erdészeti igazgatók, valamint Horváth Péter Brúnó), Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Orfű Község Önkormányzata (Füzyné Kajdi Zita polgármester), Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Dunántúli Napló (Mayer András), Kossuth Rádió (Zsoldos László), Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Dénes Andrea, Pásztor Andrea, Burián István, Varga Ágnes), BIOKOM Kft. (Szilasi Tamás), Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság és még mások.

A szomszéd megyék természetbarát szövetségeivel, azok vezetőivel való kapcsolataink főként a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretein belül élnek, bár tagságunk alkalmanként részt vesz egymás rendezvényein, túráin, ünnepségein is. A 2017-es évben közel 100 fő részvételével rendeztük meg a regionális turisztikai találkozót, sokszínű színes programmal, Matty térségében, a horvátországi Papuk-hegységbe szervezett túrákkal is gazdagítva.

Szövetségünk a Balokány-ligetért Összefogás tagjaként továbbra is a legaktívabb tagja az összefogásnak, a város e megújulásra szoruló területén végzett munkákban élen jár. Ebben nagy része van Baumann Józsefnek, aki folyamatos ellenőrző tevékenységével, kritikus jelenlétével, kétkezi munkájával segíti az együttműködést. Tóth Klára az egyesület vezetőségének munkájában is részt vesz.

A BIOKOM-mal való jó kapcsolatunk eredményeként – Rónaky Gizella kezdeményezésére – sikerült egy évek óta elhanyagolt, szemétteleppé vált területet (amely a Mecseki Bányász Emlékút mellett van) felszámolni, a területet rendezni. A BIOKOM – kérésünkre – komoly anyagi ráfordítással, erőgépekkel megtisztította, rendbe tette a terepet. A munka során a Pécsszabolcson működő civilekkel való jó kapcsolatunk is erősödött. 

Közösségi szolgálatra továbbra is számíthattunk a középiskolásokra. 2017-ben a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola tanulói voltak leginkább segítségünkre (koordináló az iskola részéről Kámi Róbert) forrástisztító munkájukkal, de a Balokány-ligetben és teljesítménytúráinkon is számíthattunk rájuk. Pontőri feladataikat nagy kedvvel végezték.

Rónaky Gizella túravezetőnk révén komoly mértékben támogattuk a Janus Pannonius Múzeum programjait. A „Múzeumi túrák” sorozatban havi rendszerességgel vezetett túrát Pásztor Andreával és Kámi Róberttel, valamint ő vezette a Néprajzi Múzeum által szervezett Szent Márton emléktúrát is.

Kapcsolataink között számon tarthatjuk még a Kisújbányai Baráti Kör Alapítványt (Derksen Gyöngyi), mely kapcsolat keretében Rónaky Gizella és Tóth Klára többnapos tapasztalatcserén vehetett részt a Szombathely, Sopron, Kőszeg térségében rendezett nemzetközi találkozón, valamint közreműködtünk az alapítvány által szerkesztett, a baranyai Szent Márton Zarándokútról készülő könyv anyagának összeállításában is.

Örömmel segítettük egy új közösségi ház (Y Közösségi Ház – Pécs, Hársfa u.2.) programját, melynek keretében Tóth Klára 6 túrát vezetett, Jónás István és Kis Olga pedig saját természetfotóiból két vetítést vállalt.

Szövetségünk képviseletében Tóth Klára elnök több tanácskozáson képviselte a megyei természetbarát közösségeket, nyilatkozott természetbarát ügyekben a Kossuth Rádióban, és a helyi sajtóban.

Az év során több országos természetjáró tanácskozáson, eseményen vettünk részt. Tóth Klára elnök 4 alkalommal vett részt a megyei természetbarát vezetők számára rendezett tanácskozásokon Budapesten (február 5., március 23., szeptember 10., december 10.). A Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozójára (Budapest, november 12.) Strasser Péter alelnök utazott el. A kulcsosházak fejlesztése témában szervezett minisztériumi megbeszélésen Strasser Péter, Nagy Balázs és Jancsi Attila vett részt.

A Nyugat-Magyarországi Természetbarát Vezetők Találkozóján, Nagykanizsán Tóth Klára vett részt szövetségünk képviseletében.

Szeptember 9-én vendégül láttunk, kalauzoltunk egy veszprémi természetjáró egyesületet. A nap során városnézést, múzeumlátogatást szerveztünk a csoportnak, melyben speciális igényű és mozgássérült természetjárók is voltak.

Szeptember 23-án Dobogókőn, a Természetjárók Napja ünnepségén ismét több baranyai természetjáró részesült kitüntetésben: Andrasek Csaba (Tenkes TE) – „Természetjárás fejlesztéséért” bronz fokozat, Nagy Balázs (POEÜ, BMTSZ elnökség) – „Czárán Gyula Emlékérem”, Soós Zoltán (Dráva  TSE) – „Czárán Gyula Emlékérem”. A kitüntetésekhez ezúton is gratulálunk!

Szervezetünk sokrétűségét bizonyítják még az egyesületek, szakosztályok egymással, ill. más csoportokkal való kapcsolatai is. Tagszervezeteink mindegyike rendelkezik e-mail címmel, így ez is segítette a kapcsolattartást.

Az év során négy alkalommal tartottunk elnökségi ülést. Ezeken értékeltük az előző időszak eseményeit, megterveztük, szerveztük a következő időszak feladatait, aktuális problémákat oldottunk meg. Ezen kívül egy-egy rendezvény megszervezése, sikeres lebonyolítása érdekében több alkalommal tartottunk operatív megbeszéléseket az érintettekkel.

Média megjelenés

A Dunántúli Napló rendszeresen közli túrafelhívásainkat. K. Mayer András gondozta beküldött anyagainkat, nyílt túráink kiírása (egy-két kivétellel) megjelent az újságban.

Honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) Nagy Balázs szerkesztésében folyamatosan frissül, 2017-ben számos újítás jelent meg rajta. A menüpontok némileg átalakultak, a régiónkat bemutató oldalak színesebbek, részletesebbek lettek. A honlapon lévő forráskataszter teljesen átalakult (még több kép, helyadat, leírás egyszerűsíti keresésüket). A honlapra került egy facebook fül, ami a kedvelt facebookos oldalunkra viszi az olvasókat. Honlapunk egyik legtöbbet keresett oldala a naptár, amibe igyekszünk az összes, a megyénkben nyilvánosan meghirdetett természetjáró eseményt felvinni. Ehhez Schmidtné Samu Szilvia személyében segítséget is kaptunk. Honlapunk látogatottsága az előző évhez képest pár %-kal nőtt. Néhány érdekesebb adat: 2017-ben a honlapunkra 196 cikk került fel. Honlapunkat a 2017-es évben 52431-szor (2016-ban 50136-szor) nyitották meg. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos napon 144-en (2016-ban 137-en) gondolták úgy, hogy érdemes a honlapra látogatni. A megnyitott honlapon átlagosan 3,31 (2016-ban 3,49) oldalt néztek meg, ez összesen 173 638 (2016-ban 175) oldal megnézését jelenti. Országonként a legtöbben: Magyarország (95.63%), Németország 1.05% USA (0,89 %), Egyesült Királyság (0,31 %). Magyarországi adatok: a honlap jellegéből adott, hogy a legtöbben Pécsett nyitják meg (46,44%), ezt követően Budapest (19,64%), majd Komló (2,83%) szerepelnek.

Technikai adatok: legtöbben windows rendszerű számítógépről kattintanak az oldalra, ez az összes nézettség 67,90 %-a. Ez a szám évek óta csökken! Egyre többen nézik mobil készülékről a honlapot. Természetesen itt az Android vezet 21.68% (2016-ban 16,25 %). Ez összességében azt jelenti, hogy 32,10 %-os a mobiltelefonok aránya. Ez a tavalyi eredményekhez képest közel 10%-os emelkedést mutat! Összességében ma már a felhasználók egyharmada mobil készülékről nézi a honlapot!

A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – júliust és augusztust kivéve minden hónap első keddjén megjelent nyomtatott formában, és olvasható a honlapunkon is, ill. letölthető onnan. A Mecsek Híradóban folyamatosan hírt adtunk az aktuális programokról, eseményekről és a nyílt túrákról. Közöltük a Mecsek Egyesület és a komlói Hétdomb TE nyílt túra kiírásait is. Megjelentettünk túraleírásokat, élménybeszámolókat, több írást, híradást vettünk át az MTSZ, a Turista Magazin, a Mecsekerdő Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjairól, valamint más hírportálokról (bama.hu, pecsma.hu, okotars.hu stb.), és ismertettük a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetjáró programjait, továbbá a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a Mecsek területén szervezett rendezvényeinek kiírásait is.

Továbbra is arra törekszünk, hogy a Mecsek Híradó egyfajta történeti összefoglalását is adja a Baranya megyei természetjáró eseményeknek és természetjáró mozgalomnak, és az utókor számára is használható forrás legyen.

A Mecsek Híradó 2017. évi számaiba írtak: Baumann József, Biki Endre Gábor, Biros Márta, Dabis Balázs Silvius, Dománszky Zoltán, Háber János, dr. Hellényi Éva, Jancsi Attila, Jónás István, Keményfi Balázs, Keresztes Zsuzsanna, dr. Koncz Eszter, Nagy Gábor, Őri Zsuzsanna, Piller Judit, Romvári Tibor, Scheitler Adrienn, Strasser Péter, Szabó-Dalecker Ibolya, Szücs Istvánné, Tóth Klára, Várnainé Meng Hajnalka, Völgyi Sándor. Köszönjük írásaikat!

Kiadványok

2017 tavaszán jelentette meg a Cartographia Kft. a Mecsek – Villányi-hegység turistatérkép új kiadását a Baranyai-dombság keleti részét ábrázoló kiegészítő térképpel. A térkép aktualizálásában baranyai természetjárók is részt vettek (Arató Csongor, Biki Endre Gábor, Jancsi Attila, Nagy Balázs, Strasser Péter). Júniusban jelent meg „A Mecsek természetjáró kalauza” c. könyv új, átdolgozott kiadása Strasser Péter szerkesztésében, 17 szerző közreműködésével, szeptemberben pedig Müller Nándor „Barangolások a Mecsekben” c. könyvének harmadik kiadása.

Események, rendezvények

  • Mecseki forrásvédnökök találkozója

Március 25-én találkozót tartottak a Baumann József által életre hívott „Mecseki forrásvédnök” mozgalom tagjai, melyen értékelték az eddig eltelt öt év munkáját, eredményeit. A Mecsek 250 kiépített forrásából ez idáig 156 forrást vettek védnökség alá, és tisztítják, rendszeresen karbantartják a védnökök. Munkájukhoz sok segítséget ad a Mecsekerdő Zrt. és a BIOKOMNonprofit Kft. A forrásvédnökök munkájáról a Mecsek Híradóban is tudósítunk

  • „A Dunától a Dráváig” túramozgalom

Május 6-án az első túrával kezdetét vette egy új túramozgalom, mely Balázsy Péter ötlete nyomán jött létre, és amelynek célja a két nagy folyó között északkelet-délnyugat irányban húzódó vonalon fekvő zarándokhelyek: Báta, Máriakéménd és Máriagyűd érintésével a terület végigjárása, településeinek és azok épített emlékeinek bemutatása. Az útvonal bejárására szövetségünk vezetett nyílt túrákat hirdetett meg. Távolabbi terveink között szerepel a mintegy 80 km-es útvonal egybefüggő jelzéssel való ellátása. Örömteli, hogy a túramozgalmat az első évben 10 természetjáró teljesítette, kiérdemelve ezzel az egyedi kitűzőt, oklevelet.

  • Zipernowsky emléktúra

A Zipernowsky Károly nevét viselő pécsi szakközépiskola alapításának 105. és az orfűi Zipernovszky-forrás építésének 50. évfordulója alkalmából az iskola és szövetségünk közös emléktúrát szervezett Orfűre. A túra során a Büdös-kúti Panteonnál megemlékeztünk Medovarszky Lászlóról, az iskola egykori tanáráról, akinek nagy szerepe volt az ifjúság körében a természetjárás és a tájfutás népszerűsítésében, és aki maga is részt vett a Zipernovszky-forrás építésében.

  • Mecseki Zöldtúra Vándorlás

Az előző évek sikeres kéktúra és pirostúra vándorlásain felbuzdulva Nagy Balázs ötlete nyomán szövetségünk 2017 augusztusában Mecseki Zöldtúra Vándorlást szervezett. A Mecseki Zöldtúra mintegy 105 km-es útvonalát a résztvevők 5 nap alatt járták végig, augusztus 16-20-a között, a túraterveket (az útvonal szakaszolását) Nagy Balázs állította össze, és ő is vezette a túrákat. A mintegy 30 résztvevő között volt Matolcsi György (Budapesti Természetbarát Sportszövetség) is, aki szervezője volt a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlásnak (2012), illetve végigjárta a Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlást (2016) is. A teljesítők az erre az alkalomra külön készített kitűzőt, valamint a vándorlás emblémájával ellátott pólót vehettek át.

  • Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó

2017-ben szövetségünk kiemelt rendezvénye volt a regionális találkozó, melyet ezúttal Dél-Baranyában, Mattyon rendeztünk meg szeptember 29 – október 1-je között. A találkozó három napján változatos programokat biztosítottunk a találkozón részt vevő 88 természetjárónak: teljesítménytúra a Villányi-hegységben, túra Horvátországba a Papuk hegységbe több útvonalon, kerékpáros túra, diavetítések a Villányi-hegység, a Dráva-mente és a Papuk-hegység természeti szépségeiről, borkóstoló, a máriagyűdi kegytemplom megtekintése, siklósi városnézés. A találkozó megrendezésében aktívan közreműködtek a Tenkes Természetbarát Egyesület, a Dráva Természetbarát Sport Egyesület és a Szent Imre Iskolai Sportkör tagjai, valamint szövetségünk túravezetői és más segítői. Köszönjük mindenki közreműködését, aki bármilyen módon segített a találkozó sikeres megrendezését!

  • Rockenbauer Pál emléktúra és megemlékezés

2017-ben Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulója alkalmából szélesebb körben hirdettük meg emléktúránkat. A rendezvény előkészítésében és megszervezésében a filmsorozat forgatócsoportjának tagjaival, valamint a Hétdomb Természetbarát Egyesülettel közösen terveztük és szerveztük a találkozót a neves rendező tisztelőivel, barátaival. Az országos érdeklődést is kiváltó emléktúra, a megemlékezés a sírnál, valamint a pécsváradi várban tartott filmvetítés és beszélgetés méltó volt Rockenbauer Pál szellemiségéhez.

  • A Hegyek Napja

December 10-én a Hegyek Napja rendezvénnyel második alkalommal kapcsolódott szövetségünk az ENSZ által meghirdetett Hegyek Nemzetközi Napja programhoz. Ez alkalomból a Jakab-hegyen vártuk a túrázókat, akik maguk választotta útvonalon jöhettek fel a hegyre, és a túra emlékére emlékjelvényt kaptak, valamint az arra vállalkozók egy mecseki rejtvényt is megfejthettek.

  • Megemlékezés a Baranyai Természetjárók Panteonjánál

Több éve már, hogy halottak napja alkalmából megemlékezést tartunk a Büdös-kúti kulcsosház közelében található emlékhelyen, ahol egy nagy szikla oldalába elhelyezve olvashatók az elhunyt turistatársaink neveit megörökítő emléktáblák. Így történt ez ebben az évben is október 27-én délután, amikor felidéztük elhunyt túratársaink emlékét, megelevenítve személyüket, a hozzájuk kapcsolódó történeteket, erőt merítve abból az örökségből, melyet ránk hagytak. A táblák száma sajnos minden évben gyarapodik, de el kell fogadnunk: ez az élet rendje. Köszönjük Baumann Józsefnek az emlékhely gondozását és a névtáblák felhelyezését.

  • Nyílt túrák

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2017-ben is változatos túrákat hirdetett meg a nyílt túrák keretében. Túraprogramunkban szerepeltek a hagyományos emléktúrák mellett hosszabb-rövidebb távú túrák, melyek közül ki-ki kedvére válogathatott. Újdonság volt a „Dunától a Dráváig” új túramozgalom bejárása nyílt túrák keretében. Az 50 meghirdetett túrából egy maradt csak el a rendkívüli időjárás miatt. Az október 23-ra meghirdetett Takács Gyula Emléktúrát Becze László túravezető egy másik időpontban, 33 fő részvételével megtartotta. 

A gondosan megtervezett, megszervezett túrákat 28 túravezető vezette. Az általunk meghirdetett túrákon átlagosan 35 fő vett részt, összességében közel 1800 turista (ebben a számban nincsenek benne az tagszervezeteink által meghirdetett egyesületi túrák). Honlapunkon sok nyílt túráról jelent meg képes beszámoló, de ennél jóval több volt a Facebook-on felfedezhető képek sokasága. Továbbra is nagyon népszerűek az emléktúráink (Csokonay Sándor, Rockenbauer Pál, Skóciai Szent Margit emléktúrák). A túráinkon való részvételt erősen befolyásolja az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, valamint az a tény is, hogy - örvendetesen – egyre növekszik az egyesületek, baráti csoportok által meghirdetett nyílt túrák száma, tehát nagyobb a választási lehetőség a hétvégi túraajánlatokból.

Szövetségünk nyílt túráit a következő túravezetők vezették, kiknek munkáját ezúton is megköszönjük: Andrasek Csaba, Balázsy Péter, Balog Árpád, Baumann József, Baumgärtner Norbert, Becze László, Éger Zoltán, Földes Béla,  Feketéné Móró Erzsébet, Gelencsér Gábor, Horváth Attila, Ignátkó Imre, Jancsi Attila, Keményfi Balázs, Markesz István, Müller Nándor, Müller Norbert, Nagy Balázs, dr. Németh Gézáné, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Scheitler Adrienn, Schóber József,, Szabó-Dalecker Ibolya, Szücs Istvánné, Tóth Klára, Tollas Tibor, Ujságh Zsolt, Várnainé Meng Hajnalka. Több túravezetőnk (Baumann József, Müller Nándor, Schóber József, Őri Zsuzsanna, Várnainé Meng Hajnalka, Feketéné Móró Erzsébet,Tóth Klára) három túrát is vezetett az év folyamán. Kiemelkedő volt 2017-ben Balázsy Péter túravezetői teljesítménye, aki a programban vállalt és vezetett 5 nyílt túra mellett még –egyéni igényeket segítve – többször is vezetett „A Dunától a Dráváig” mozgalom útvonalán túrát, így többeket segített hozzá a teljesítéshez.

Tagszervezeteink közül a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület és a Mecsek Egyesület hirdette meg túráit nyílt túraként, gazdagítva ezzel a szövetség nyílt túra programját, más tájegységeket is bekapcsolva a nyílt túrák sorába. Köszönjük az egyesületi nyílt túrák vezetőinek a felkészülést és a túravezetést: Baumgärtner Norbert, Biki Endre Gábor, Bíró Gábor, Biros Béláné, Becze László, Dukai Róbert, Éger Zoltán, Feketéné Móró Erzsébet, Földesiné Kövi Ildikó, Gargya Lajos, dr. Héjjas Péter, Horváth Attila, Kalangya Attila, Kállai Csilla dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Markesz István, Miklovits György, Meisztericsné Szekeres Katalin, Nagy István, Németh Katalin, Németh Margit, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Ruzsinszky András, Sashalmi Lajos, Schóber József, Seregélyes Ildikó, Szabó Józsefné, dr. Németh Gézáné, Treitz Károly, Zana Szilvia.

  • Teljesítménytúrák

2017-ben a tervezett teljesítménytúrák – egy kivétellel – megrendezésre kerültek (a Pécsi Vörös Meteor SK „Kelet-mecseki barangolások” teljesítménytúrája sajnos elmaradt. Baranyában ebben az évben is bőséges választék várta a természetjárás ezen ágát kedvelőket. Valamennyi teljesítménytúránál rövidebb és hosszabb távok között lehetett választani, így mindenki megtalálhatta a kedvére való hosszúságú vagy nehézségű túrát.

Tagszervezeteink eddig szokásos teljesítménytúráikat megrendezték. Kellemes meglepetés volt a „Mecseki Láthatatlanok nyomában” túra megrendezése, mely eredetileg nem szerepelt az eseménynaptárban. A szövetségünk, ill. tagszervezeteink (Dráva TSE, Dél-Zselic TK, Hétdomb Természetbarát Egyesület, Mecsek Egyesület, Mecseki Kóborlók, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Szent Imre Katolikus Iskolai Sportkör, Tenkes TE) által megrendezett teljesítménytúrák mellett több más baranyai és megyén kívüli szervezet is rendezett teljesítménytúrákat a Mecsekben, a Dél-Zselicben, ill. a Geresdi-dombságban (Fekete Bárány Természetjáró Egyesület, Mecseki Mátrix Csoport, Dombóvári Hangulat Szabadidősport Egyesület, DÖKE, Zöldgömb Sport Klub, Vásárosdombóért Egyesület, Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Erdők Népe TE, Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó egyesülete, Vargánya tanya, Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület). A rendezők és rendezvények nagy száma azt jelzi, hogy a baranyai tájak kedvelt célpontjai a teljesítménytúráknak – köszönhetően többek között a karbantartott turistautaknak, a jó turistajelzéseknek, melyekért szövetségünk jelzésfestői sokat dolgoznak. Valamennyi teljesítménytúra kiírását megjelentettük a Baranya megyei rendezvénynaptárban, a Mecsek Híradóban, és a honlapunkon is. Köszönjük a rendezőknek a teljesítménytúrák megrendezését, és az útjelzésfestők áldozatos munkáját, ami nélkül nehezebb lenne a teljesítménytúrák megrendezése!

  • Jelvényszerző túramozgalmak

A jelvényszerző túramozgalmaink teljesítőinek száma – általában – továbbra is alacsony. Kiemelkedő létszámú teljesítés abban az esetben történik, ha célzottan, együttes túracsoportot szervezünk egy adott mozgalom útvonalának bejárásra (lásd Mecseki Zöldtúra).  A baranyai jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma 2017-ben:

Túramozgalom

A teljesítők száma

2016

A teljesítők száma

2017

A változás iránya az előző évhez viszonyítva

Baranya kilátói

4

1

Baranya legszebb templomai

3

1

Baranyai kerékpáros körtúra

0

0

Baranyai várak

1

0

Baranyai-dombság turistája

2

0

Dél-Baranya turistája

0

0

Dél-Zselic turistája

0

1

A Dunától a Dráváig”

-

10

Kincses Baranya

3

1

Mecsek forrásai

4

1

Mecsek turistája

2

2

Mecseki barangolások háztól házig

1

1

Mecseki Zöldtúra

11

4+30

ÖSSZESEN

31

52

A megyei túramozgalmak igazoló füzeteit nagyrészt már letöltik a honlapunkról a túrákra indulók, az országos nagy útvonalak bejárásához szükséges füzetek iránt viszont a vásárlási kedv még mindig megvan, bár összességében ez is kicsit visszaeső irányt mutat. 2017-ben az alábbiak szerint volt igény az igazolófüzetekre szövetségünknél:

Túramozgalom

Igényelt igazoló füzetek száma

2016

2017

A változás iránya az előző évhez viszonyítva

Országos Kéktúra

30

18

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

28

28

Alföldi Kéktúra

12

7

Közép-dunántúli Pirostúra

3

0

Dél-dunántúli Pirostúra

9

3

Túramozgalmak Baranya megyében

2

1

ÖSSZESEN

84

60

 

 

  • Természetjáró minősítések

A természetjáró minősítések adminisztrálását, értékelését ez év során is Jancsi Attila végezte. Az év során minden eddiginél kevesebb, összesen 5 db minősítést adtak le a Baranyában. Úgy tűnik, hogy a természetjárás elismerésének ez a formája nem motiválja sem az egyesületeket, sem az egyéneket, pedig – főleg a szervezett természetjárásba újonnan bekapcsolódó tagság körében – érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni erre a régi hagyományra visszatekintő értékelési formára. (A minősítési rendszer megújításának kérdése már az MTSZ-ben is felmerült).

A 2017-ben elért minősítések:

Aranyjelvényes természetjáró: Miklovich József, Simon Szilvia, Szutor András (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub), Bíró Gábor (Mecsek Egyesület)

Bronzjelvényes természetjáró: Schmidtné Samu Szilvia  (Fekete Bárány TE)

Továbbra is kérjük a szakosztályok/egyesületek vezetőit, hogy amennyiben tagjaik közül valaki elér „Érdemes” vagy „Kiváló” minősítési fokozatot – melyeket az MTSZ bírál el –, azt jelezzék szövetségünk felé is! Gratulálunk valamennyi, minősítést elért természetjáró társunknak!

  • Kerékpáros szakág

A kerékpáros programokat 2017-ben is a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szervezte. Valamennyi kerékpáros rendezvény nyílt volt, azokon bárki részt vehetett. A rendezvények kiírásai az egyesület internetes honlapján (http://ptkk.blogspot.hu) olvashatók. Sikeres volt a két hagyományos kerékpáros teljesítménytúra: a „2x100 km Baranyában”, illetve a „Mecseki Hegyikerék” MTB túra is. A baranyai kerékpáros programokat színesítették a komlói DÖKE rendezvényei is.

  • Természetbarátok Klubja

A Természetbarátok Klubja 2017-ban is Scheitler Adrienn vezetésével működött. Az év során érdekes témákban hangoztak el különböző előadások. Január: Országos Kéktúra a Balaton-felvidéken (Nagy Balázs), február: Aranyásók nyomában Alaszkában (dr. Kopári László), március: Izrael, ahogy én láttam (Tóth Klára), április: Egy kontinensnyi Ausztrália (Mánfai György), május: Az Év madara, a tengelic (Wágner László), június: Erdélyi túrák – Torockó és környéke (Jancsi Attila), szeptember: Bor és ünnep (Burján István), október: Marsbéli krónikák – izlandi élménybeszámoló (Jakab éva, jakab Albert), november: Az Alföldi Kéken jártunk (Nagy Balázs). Decemberben a klub programját egy évzáró túra zárta, a Büdös-kúti kulcsosházban rendezett beszélgetéssel, Scheitler Adrienn vezetésével. Az előadásokon átlag 13-15 fő vett részt.

  • Képzések

A 2017-es évben nem szerveztünk képzést, de Scheitler Adrienn – munkahelyi kötelezettségből eredően – a vándortáborozásra felkészítő pedagógusképzésben (Testnevelési Egyetem) aktívan részt vett. Ugyanitt Tóth Klára – felkérésre – vizsgabiztosi feladatokat látott el. 

Technikai munkák

  • Turista útjelzések felújítása

2017-ben tovább folytatódott a turistautak jelzéseinek felújítása. Baranya megye turistaútjain összesen 155,9 km hosszan újítottunk fel jelzéseket, ebből mintegy 80 km-t a Magyar Természetjáró Szövetség pályázati támogatásával (a pályázat keretében a Dél-Zselic Természetbarát Klub és a Dráva TSE végzett útjelzésfestést).

Az útjelzésfestések során néhány rövidebb szakaszon új jelzések is készültek:

– a Kelet-Mecsekben Szászvár és a Csepegő-árok között egy új, Z ■ jelzésű turistautat alakított ki a Szászvári Mocorgók Szabadidősport Egyesület;

– a Közép-Mecsekben – Berki Zoltán térképszerkesztő javaslatára – egy új, P ■ jelzésű turistautat alakítottunk ki a mánfai Árpád-kori templom és a Kőlyuki Betérő vendéglő között, lehetővé téve így körtúra tervezését mindkét parkolóból;

– az Orfű fölötti Balázs-hegyre az orfű-abaliget műút elágazástól jelöltünk egy K▲ jelzést;

– a Pécsi Parkerdőben a Dömörkaputól a Flóra-pihenőhöz vezető sétautat S▲jelzéssel láttuk el,

– a Nyugat-Mecsekben, Petőcpusztától keletre a Döröm-cseri templomromhoz P L jelzést festettünk.

Egy szakaszon nyomvonalat kellett módosítani: az Éger-völgyből Abaligetre vezető K + jelzésű útnak az orfű-abaligeti műút elágazástól nyugatra vezető mintegy másfél km-es szakasza (a bozót benövése, ill. fakitermelés miatt) gyakorlatilag járhatatlanná vált, így ezt az útszakaszt az Abaliget felé vezető műútra jeleztük át.

A Kelet-Mecsekben, ill. Hidas környékén a Tolna megyei természetbarátok, Vásárosdombó környékén pedig a dombóvári Hangulat SE és segítőik is festettek jelzéseket.

Az útjelzésfestések részletezve (útvonal + festők neve):

NYUGAT- ÉS KÖZÉP-MECSEK

(A Dráva TSE által végzett útjelzésfestésekben közreműködtek: Braun Andrea, Baumann József, Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Kati Ildikó, Kolin Edit, Kulcsár Gábor, Kulcsár Gáborné, Nagy Csaba, Nagy Richárd, Romvári Tibor, Romvári Tiborné, Soós Zoltán, Várnainé Meng Hajnalka, Vass Tibor)

 

Z sáv: 66-s főút – Rigó-kút – Tripammer-fa – Petnyák-völgy – Kőlyuk – Zsidó-völgy – Stiglicfogdosó – Lapis (10 km) /Dráva TSE/

Z+: Tripammer-fa, Z sáv elágazás – Rigó-kút (1,4 km) /Dráva TSE/

P sáv: Kőlyuk – Petnyák-völgyi elágazó (0,6 km) /Dráva TSE/

Z sáv: Éger-völgy, parkoló – Jakab-hegy – Orfű – Vágotpuszta – 66-s főút, Szent Imre forrás közelében (18,6 km) /Dráva TSE/

P sáv: Jakab-hegy É- oldal, Z sávval fonódó szakasz (0,5 km) /Dráva TSE/

S sáv: Orfűi elágazó – Orfűi malom, Z sáv elágazás (1,1 km) /Dráva TSE/

S : Lóri erdészeti úton, Z sávval fonódó szakasz (0,8 km) /Dráva TSE/

K +: Éger-völgy parkoló – Éger-völgyi tó – Zöld sáv elág (0,5 km) /Dráva TSE/

K +: Éger-völgy, Z sáv elágazás – Patacsi-mező – Szuadó-völgy – orfű-abaligeti műút elágazás – Abaligeti barlang (9,7 km) /Strasser Péter/

K: Orfű-abaligeti műút elágazás – Balázs-hegyi kilátó (új út) (1,2 km) /Strasser Péter, Strasser Éva/

S▲: Magyerhertelend – Napszentély-kilátó – S+ elágazás (2,1 km) /Strasser Péter, Strasser Éva/

P : Rábay-fa – P+ elágazás – K sáv elágazás (0,4 km) /Strasser Péter/

P +: Rábay-fa – P ■ elágazás (0,2 km) /Strasser Péter

Z +: Lapis-Remete-rét műút – Mecsek-háti műút, Stiglicfogdosó, Z sáv elág. (0,5 km) /Strasser Péter/

Z ˜: Bikfa-forrás Kecske-hát – Vágotpuszta (2,0 km) /Strasser Péter/

Z ˜: Vágotpuszta – Koponya-kút (1) – Koponya-kút (2) (1,9 km) /Baumann József/

K : Jakab-hegy, K sáv – Zsongor-kő (új út) (0,1 km) /Jancsi Attila/

K ˜: Szuadó-völgy – Laci-forrás (0,2 km) /Strasser Péter/

Z : Havi-hegyi autóbusz-forduló – Kardos úti kulcsosház /”Fellbach sétaút”/ (2,6 km) /Strasser Péter/

P +: Kismélyvölgy-dűlő a.m. – Kis-Mély-völgy – P sáv elágazás (1,7 km) /Strasser Péter/

P : Kőlyuk autóbusz megálló („Kőlyuki betérő” vendéglő) – mánfai Árpád-kori templom (új út) (1,4 km) /Strasser Péter/

S : Dömörkapu – Flóra-pihenő (0,3 km, új út) /Strasser Péter/

P ˜: Sikonda, Pihenőpark – Laura-forrás (0,8 km) /Baumann József, Strasser Péter, Strasser Éva/

Z ˜: Sikonda – Bányász-forrás (0,2 km) /Baumann József, Strasser Péter, Strasser Éva/

P L : P sáv (Petőcpusztától K-re) – Döröm-cseri templomrom (új út) (0,4 km) /Baumann József/

 

Összesen: 59,2 km

 

KELET-MECSEK

Z : Szászvár – Csiszár-tető – Csepegő-árok (új út) (3,0 km) /Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület/

Z : Óbánya – Óbányai kilátó – Langehöhe, Z sáv elágazás (1,0 km) /Strasser Péter/

S : Várvölgy autóbusz megálló (Máré csárda) – Vörösfenyő kulcsosház (3,6 km) /Strasser Péter/

S ˜: Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-kút – Z + elágazás (3,3 km) /Strasser Péter, Strasser Éva/

P : K + elágazás – Legénysír – Réka-völgy, P kereszt elágazás (3,4 km) /Strasser Péter/

Z +: Bargyag (S˜ elágazás) – Farkas-árok – Harács-mező – Óbánya (4,4 km) /Butschli Péter, Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Bonyhád/

 

Összesen: 18,7 km

 

ÉSZAK-MECSEK (BARANYI HEGYHÁT)

P +: Vásárosdombó, vasútállomás – Tarrós – Tékes – Vas Mihály-hegy – Kisvaszar – Ág – Baláta – Hódos-mező – Gerényes – Vöcsök-tető – Vásárosdombó, vasútállomás (31 km) /Horváth Csaba (Hangulat SE, Dombóvár), Antal Jánosné, Ács Imre/

 

Összesen: 31 km

 

 

 

DÉL-ZSELIC

Kkvisszatero: K sáv elág., Nagymátétól K-re – Postás út – erdészeti út – volt Korpádi vadászház – Ratkócapuszta – Gorica – Kán – K sáv, Hollófészek elágazás (15,1 km) /Strasser Péter/

S : Postás út, kék négyzet elág. –  Kkvisszatero elágazás (1,3 km) /Strasser Péter/

K : Ibafa – Postás út – Nagymáté – K sáv elág. (7,1 km) /Strasser Péter/

S sáv: Ibafa – Szentmártoni-tető, K négyzet elágazás (1,6 km) /Strasser Péter/

S + : Mozsgó, autóbusz megálló – Mozsgó, szőlőhegy, S sáv elág. (2,7 km) /Strasser Péter/

K „tölgy­fale­vél” (Fekete István emlékút): K sáv elág. – Nagymáté (0,4 km) /Strasser Péter/

K „forrás” (Fekete István emlékút): Nagymáté – Ödön-forrás – Felsőkövesd (2,2 km) /Strasser Péter/

 

Összesen: 30,4 km

 

BARANYAI-DOMBSÁG

Z ˜: Máriakéméndi halastó, Z▬ elágazás – Lankás-forrás (0,6 km) /Biki Endre Gábor/

S sáv: Szabari-erdő – Molnár-hegyi vadászház (5,9 km) /Biki Endre Gábor, dr. Héjjas Péter, dr. Földi Krisztina/

S : Szabari-erdő, S▬ elágazás – Natúr Életmód tanya – Székelyszabar, am (1,0 km) /Biki Endre Gábor, dr. Héjjas Péter, dr. Földi Krisztina/

S „emlékmű”: Molnár-hegyi vadászház – Mária-képoszlop (0,6 km) /Biki Endre Gábor/

Z : Z sáv elágazás, Lókúti-rét – Erdősmároki-halastó – Erdősmárok, autóbuszforduló (2,5 km) /dr. Héjjas Péter, Héjjas Lóránt, Héjjas Mirjam/

 

Összesen: 10,6 km

 

GERESDI-DOMBSÁG

S sáv: Hidas-Bonyhád vasútállomás – 6-os sz. főút – Kishidas – János-lak – Berekaljapuszta – Berekalji erdő (a S sáv jelzésű út baranyai szakasza) (6,0 km) /Butschli Péter, Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Bonyhád/

 

Összesen: 6,0 km

 

  • Keresztény vonatkozású emlékhelyek felújítása

                                       

2017-ben a „Keresztény vonatkozású emlékhelyek megújítása” című projekt keretében a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területeken 27 db vallási vonatkozású erdei emlékhely és annak környezete újult meg, a Mecsek Egyesület közreműködésével. A projekt célkitűzése – az erdőgazdaság törekvéseivel összhangban – az volt, hogy a Mecsekerdő Zrt. működési területén, illetve annak határain fellelhető keresztény vonatkozású erdei emlékhelyek méltó állapotba kerüljenek. Ennek során fa- és kőkereszteket, forrásokat és emlékműveket állítottak helyre, egykori települések templomai helyén haranglábakat újítottak fel, ezzel tisztelegve az elmúlt századokból fennmaradt jeles elődök és történetek előtt. A projekt keretében az objektumok környezetének rendezése is megtörtént, ezáltal a kirándulók, turisták számára is könnyebben megközelíthetővé válnak. A helyszíneken kihelyezett információs táblák az adott emlékhely létesítését illetve eredetét ismertetik, bemutatva a fellelhető vagy feltételezett korábbi állapotokat, történeteket. A kutatómunkához a társaság munkatársai, a Mecsek Egyesülethez kötődő lelkes segítők, valamint érintett leszármazottak is csatlakoztak, a helyi lakosság megszólítása mellett. A felújított emlékhelyeket a Mecsek Híradó 2018. januári (255.) számában ismertetjük, illetve megtalálhatók a Mecsekerdő Zrt. internetes honlapján.

  • Források, emlékhelyek gondozása

A Mecsekben 2017-ben is elsősorban a Mecsek Egyesület Munka Osztálya végezte – Baumann József vezetésével – a források karbantartását, felújítását, a turista emlékhelyek gondozását, a Mecsekerdő Zrt. segítségével.

Kitisztították a Koponya-kutakhoz vezető ösvényeket, és új turistajelzéssel látták el. Felújították a Húsvét-forrást, a sziklamedencébe csövet építettek be. A Zselicben Kisibafa közelében egy új forrást foglaltak a földvár alatt a Pinceháti erdőben.

Rendszeresen ellenőrizték a Széchenyi téri időjárásjelző házikó műszereit. A Balokány-liget forrásait rendszeresen takarították, újabb hat darab tanösvény táblát helyeztek el a fák mellett. Havi rendszerességgel takarították a petőcpusztai Mária kápolnát és a harangláb környékét. Az Ordas tanyánál a hátsó korhadt gerendát kiváltották aláfalazással, a belső részen vakolták és meszelték a sérült falazatot, a vízelvezető árkot kibetonozták, a padok és az asztal gerendáit újrabetonozták és lefestették.

A Darázscsípte katonai emlékhelyet negyedévente takarították, és kétszer kitisztították a Gubacsos-forrás közelében lévő kutyasírt és a hozzá vezető ösvényt. A Magyarok kunyhója emlékoszlopának alsó fele korhadásnak indult, ezért favédővel kezelték le saválló palástot helyeztek köréje. Gondozzák, rendszeresen tisztítják Büdös-kúton a Baranyai Természetjárók Panteonját.

A Ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának cserkészcsapatának tagjaival kitisztították a Hősök tere és a Tripammer-fa közötti, igen szemetes erdőszakaszt, és az ott található forrásokat (Rigó-kút, Bokor-forrás, Zsolnay-kút). Eredményesen dolgoztak a forrásvédnökök is: 2017-ben 820 fotót küldtek a védnökök az elvégzett munkáról.

A felsorolt munkákban közreműködtek: Baumann József, Baumann Józsefné, †Feketéné Czifra Éva, Földesiné Kövi Ildikó,  Golubics István, Hágendor Norbert, Hirth István, Hohn Miklós, Hofmann Ákos, Horváth Ákos,Jancsi Attila Jónás István, Józsa Zoltán,  Kámi Róbert, Kriston Barnabás, Kincses Miklós, Kiss Milán,  Keresztes Nagy József, Kovács Szabó János, Kulcsár Péter, László József, Nagy Attila, Nagy Balázs, Pintér Ottó, Ripszám István, Sajgó Ferenc, Stalenberger Tibor, Strasser Péter, Szabó-Dalacker Ibolya, Szilasi Tamás, Tóth Klára, Tóth Péter. Köszönjük munkájukat!

  • Munkálatok a Baranyai-dombságban és a Geresdi-dombságban

A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya közreműködésével (vezetője: Biki Endre Gábor) felújították a kálváriát Máriakéménden, a kegytemplomnál. A jelenlegi kálvária, és annak stációi 1844-ben épültek. Eredetileg a stációk végében egy kálváriakápolna állt, melyben a szent sír volt elhelyezve, mellette pedig 3 kereszt, a Krisztussal és a két latorral. A 20. század elejére rossz állapotba került a kálváriakápolna, és sajnos a felújítás helyett a lebontást választották. Ekkor került ide a két szélső kereszt helyére a most is itt álló két szobor. Az idők folyamán többször kellett a stációkat felújítani. A Mecsek Egyesület 2017-ben gyűjtést indított, így 390.000 Ft-ból sikerült a kálvária együttest ismét felújítani. Az egyház 50.000 Ft-tal járult hozzá a felújításhoz. A munkálatokat Petrovics Ottó liptódi festőmester végezte. A felújítás során a stációoszlopok vakolata ki lett javítva, melyek citromsárga színezetet kaptak. A tetők fedése is megújult és bordóra lett festve. A gipsz stációképek is javításra kerültek. Valamennyi oszlop tetejéről hiányzott a vaskereszt, ezért mind a 14-en pótolni kellett. Az oszlopok alja téglából lett kirakva, aljzatnak textília lett lefektetve, és arra került egy kavicságy. A stációk végében álló kereszt és a két szobor is le lett csiszolva, és színes festésük is elkészült.

Kisnyárádon a Mecsek Egyesület 2014-ben felújíttatta a kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnát. Azóta évente 3-4 alkalommal az egyesület tagjai megtisztítják az épületet és környezetét, de Kisnyárád közmunkásai is gondozzák, nyírják itt a füvet. A kápolnabúcsú mindig június második felében, Iván naphoz legközelebb eső szombaton van, melyre nyílt túrát is vezettünk.

A Mecsekerdő Zrt. munkatársa, Hauck Nándor ismét készített néhány útjelző oszlopot. Új irányt-mutató tábla került így a Lankás-dűlőbe, a Törökvári elágazáshoz és egy a máriakéméndi pincesorra, az emlék-kápolnát mutatva. Az év során számos helyen végeztünk karbantartást, hogy az erdőben túrázók használható állapotban találják a létesítményeinket. Több helyen az erdei bútorokat, lépcsősorokat javították, tisztították.

Két új képeslap készült Máriakéméndről, az egyik a település nevezetességeit, a másik a búcsújáró kegyhelyet, a Nagyboldogasszony kegytemplom értékeit mutatja be. Ezen kívül a búcsújáró kegyhelyről turisztikai szóróanyagot is készítettünk, melyből a búcsúba látogatók kaptak.

A munkákat az alábbi szervezetek segítették vagy anyagiakkal támogatták: Baranya Megyei Német Önkormányzat, Cartographia Kft., Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt., Erzsébet Önkormányzata, Kisnyárád Önkormányzata, Liptód Önkormányzata, Máriakéméndi Német Önkormányzat, Máriakéméndi és Olaszi Római Katolikus Plébánia, Mecsekerdő Zrt., Pécsi Hírek, Pécsváradi Aranycipó Kft., Schlossberg Vadásztársaság, Tüke Busz Zrt. és az Új Dunántúli Napló.

A technikai munkákat a következő személyek segítették: Appl János, Baumgärtner Norbert, Baumgärtner Margaréta, Berki Zoltán, Biki Endre Gábor, Bíró Gábor, Csép József, Dobosy György, Dobosy Györgyné, Dománszky Zoltán, Dömötör Géza, Dreher Antal, Dreher Antalné, Éger Zoltán, Égerné Végh Éva, Fábiánné Mester Rita, Feketéné Móró Erzsébet, Dr. Földi Krisztina, Fledrich Gabriella, Gayer Éva, Héjjas Jázmin, Héjjas Lóránt, Héjjas Mirjam, Dr. Héjjas Péter, Horváth János, Horváth Sándor plébános, Jakab Márta, Kalangya Attila, Kállai János, Kállai Csilla, Kállainé Fischer Mária, Kehi József, Kispál Adrián, Kiss Milán, Kontár András, Kovács Klaudia, Dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Lehmann Ferenc, Madarászné Körmendi Ilona, Markesz István, Markesz Gergely, Mayer András, Mester Ferenc, Nagy Roberta, Petrovics Ottó, Piller Judit, Ripszám István, Rogner Ádám, Rott Magdolna, Ruzsinszky András, Schleicher Eszter, Schveibert Róbert, Schóbert József, Szabó-Dalecker Ibolya, Szilasi Pál, Tirnbach György, Treitz Károly, Úz Mária, Vadász László és Zsigrai Attila. Köszönjük munkájukat, támogatásukat!

Végezetül megköszönjük mindazok közreműködését, segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy szövetségünk 2017-ben is eredményesen működhetett.

Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
Elnöksége